Band/name

Baronits Zsolt (1944-1999) jazz-rockzenész, szaxofonos, aki a legendás Syrius együttes alapítója és vezetője volt.
Elektroműszerésznek tanult, emellett a konzervatóriumban fúvós- és zongoratanulmányokat folytatott. Az 1960-as években több zenekarban megfordult, játszott többek közt a Benkó Dixieland Bandben is - akkor még fuvolán. Benkó Sándor vett neki tenorszaxofont. 1962 nyarán alapította meg a Syrius együttest, amely akkor még slágerzenét (mai szóval popzenét) játszott. Miután letöltötte sorkatonai szolgálatát, az együttes újraéledt és folytatódott a könnyed táncdalok gyártása (Tranzisztori, Így mulat egy beates magyar úr). Táncdalfesztiválokon is felléptek, de csak néhány kislemez maradt fenn ebből a korszakból.
1968-ban az énekes-orgonista Pápai Faragó László vezetésével a tagok többsége kivált és új együttest alakított Juventus néven. Baronits szinte magára maradt, hamarosan azonban kiváló zenészeket sikerült maga köré gyűjtenie: Orszáczky Jackie Miklós basszusgitáros-énekes az Új Rákfogóból, Pataki László orgonista a Liversingből, Veszelinov András dobos a Metro együttesből érkezett az 1969-re zenei stílusában is megújult Syriusba. A jazzes hangzás erősítésére Ráduly Mihály szaxofonost, fuvolistát "igazolták le" 1970-ben Pege Aladár együtteséből. Ezt a formációt tartják mai napig a valaha volt legjobb magyar progresszív jazz-rock zenekarnak.
Baronits Zsoltnak remek érzéke volt ahhoz, hogy kiváló zenészeket gyűjtsön maga köré és jól menedzselje együttesét, amelyet végül 1977-ben feloszlatott. Ezután felhagyott a zenéléssel, feleségének, Ungár Anikó bűvésznek volt 10 éven át a menedzsere. 55 éves korában, 1999. augusztus 3-án hunyt el Budapesten.
HZ

Baronits Zsolt

Baronits Zsolt előadói fotók

Budapesten az 1950-es évek végén kétségtelenül a Benkó Dixieland Band számított a legnépszerűbb ifjúsági együttesnek. Bár az 1957-ben középiskolások által alapított, Benkó Sándor (1940–2015) vezette együttes repertoárjába az első években sok népszerű stílus belefért, annak már akkor is hangsúlyos része volt a jazz tradicionális hangvételű, pergő ritmusú, könnyen befogadható, melodikus-populáris irányzata. Ez a stílus akkoriban egész Európában fénykorát élte, elég a Dutch Swing College Band, a Chris Barber Jazz Band, vagy Acker Bilk és Kenny Ball együtteseinek sikereire gondolni. Érdekes módon ezek a formációk szinte mindenhol afféle zenésznevelő műhelyként is működtek, és a későbbi beat/rock számos legendás alakját indították el a pályán. Nem volt ez másként a Benkó Dixieland Band esetében sem: 1957 és 1963 között mintegy 75 zenész fordult meg itt, többek között innen indult a későbbi omegás Benkő László és Laux József, a későbbi expresses Solymos Antal, Malek Miklós és Silye Attila, a később a Syriust alapító Baronits Zsolt, vagy Frenreisz Károly, Debreczeni Ferenc, Fogarasi János, Winkelmayer József és Oroszlán György.
A Benkó Dixieland Band 1962-ben az első Ki mit tud?-on szerette volna gyarapítani sikerei számát (felállás: Benkó Sándor [klarinét], Laux József [dob], Braznovszky Gyula [gitár, ének], Bokány Ferenc [bőgő], Fogarasi János [zongora], Koppány Csaba [pozán] és Tóth Tihamér [trombita]), de ott meglepetésre kikaptak a XIII. kerületi Dixieland Bandtől, a későbbi Express együttestől (soraiban három Benkó-„tanítvánnyal”: Malek Miklóssal, Solymos Antallal és Silye Attilával). Úgyhogy Benkó döntött: a továbbiakban a szívéhez közelebb álló tradicionális jazzhez ragaszkodik, és nem próbálkozik a divatba jövő „luxemburgi stílussal”.
A zenei profiltisztítással a felállás is stabilizálódott, s ettől kezdve Benkó lett a zenekar kizárólagos zenei vezetője, menedzsere és mindenese. Profi módon, hosszú távra tervezett, ezért olyan zenészekkel vette körül magát, akiknek mind volt polgári állása,  így vezetőként egyfelől mentesült a megélhetés biztosításának felelőssége alól, másrészt az együttes nem függött közvetlenül az aktuális divatoktól. Emellett olyan muzsikusokat választott, akikből homogén kollektívát kovácsolhatott, mert számára a csapatmunka mindennél előbbre valónak számított. Profi menedzserként tudja, a hosszú távú zenészmegtartó együttműködés titka, hogy a sikerélményt folyamatosan biztosítsa. Miként azt is, hogy az esetleges zenei elszürkülés elkerülése érdekében minél sűrűbben hívjon neves vendégszólistákat..  Valamint elengedhetetlen egy, a zenekari kasszából finanszírozott, a legfrissebb Benkó-híreket (de nem csak azt) szállító újság, amely pontosan négyhetente minden olyan újságíró asztalán ott hevert, akinek bármiféle köze is volt műfajhoz.
Mindehhez persze az is hozzátartozott, hogy Benkó vaskézzel vezette zenekarát. A tagoknak művészeti kérdésekben ugyan engedett némi beleszólást, a szervezésbe, a vezetésbe, a propagandába azonban nem. S az egységes hangzás és stílus megőrzése érdekében még attól is visszatartotta társait, hogy azok esetleg a ragtime vagy a modern jazz irányába elkalandozzanak. (Persze csak a zenekaron belül, hisz Vajda Sándor a BDB-vel párhuzamosan a Szabados Quartettel free jazzt játszott, Zoltán Béla swinget, a harsonás/trombitás Szalóky Béla pedig ma big bandet  is vezet.)
A Benkó Dixieland Band mindenesetre fennállása szűk hat évtizede alatt tényleg mindent elért, amire egy zenekar vágyhatott. Eközben szépen, komótosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladtak. A hatvanas években főként az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban turnéztak, aztán a hetvenes években elindultak nyugatra, 1971-ben megnyerték a Montreux Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastianban elvitték a közönség díját. A nyolcvanas években pedig jöhetett a műfaj szülőhazája, az Egyesült Államok meghódítása, ahol többek között a kaliforniai Sacramento Jazz Jubilee-n arattak zajos sikereket, 1987-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan szintén lelkesen köszöntötte őket. 
Benkó Sándor: „A rendszerváltozás előtt az Interkoncertnél  azokat a zenekarokat részesítették előnyben, amelyek a külföldi félnél csereként jónak minősültek. Ezért vitték az NDK-ba, a Szovjetunióba vagy Lengyelországba olyan sokszor Koós Jánost, Korda Györgyöt vagy az Expresst. Nekünk is leestek apró falatok, de már az első kiküldetéseknél jól teljesítettünk. Az Interkoncertnek és rajta keresztül a kultúrpolitikának szintén jól jöttek az olyan hangzatos hírek, hogy a Benkó Dixieland megnyerte ezt vagy azt. Ugyanakkor az általunk képviselt tradicionális jazz senkinek nem jelentett konkurenciát. Se a popzenészeknek, se a klasszikusoknak, se a progresszív vagy mainstream jazzt játszó előadóknak. Bennünket arra használtak, hogy itt ez a jól fésült banda, velük nagy balhé nem lehet. Néha persze történtek váratlan események. 1982. november 10-én épp az egri színházban volt jelenésünk, a Varsói Szerződés egyesített vezérkara fogadására hívtak bennünket játszani. Akkoriban készítettük el Erkel Hunyadi László című művének talán legismertebb részletét, a Meghalt a cselszövő című operasláger dixieland változatát. Leutaztunk, előadtuk, mire a nézőtéren döbbent csend. Nem értettük. Néhány órával később aztán hivatalosan bejelentették, hogy meghalt Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Mondanom sem kell, óriási botrány kerekedett belőle. Miközben persze sosem voltam ellenálló. Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kommunista rendszer egyszer csak így bedől.”
A Benkó Dixieland Band pályája csúcsán évi 150 koncertet is adott, saját honlapja szerint több mint hatvan hanghordozója jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült vele. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
JBSz
 
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83. 21–23.
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 117–121.

Benkó Dixieland Band

Benkó Sándor (1940–2015) életének, pályájának talán meghatározó jellemzője a többlakiság volt. Ötvennyolc évig vezette a Benkó Dixieland Bandet, évtizedeken át tanított a Műegyetemen, igazgatótanácsok tagja volt, egy időben még kozmetikai céget is vezetett. Annak idején Aczél György állítólag többször mondogatta, hogy a szocialista embertípus nagyságára Benkó az élő bizonyíték, hisz minimum három ember életét éli egyszerre.
E párhuzamos létben a prioritást az 1980-as évek elejéig a Műszaki Egyetem élvezte, Benkó szépen haladt a szakmai pályán, nívódíjas műszaki könyveket jegyzett. Fő kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése volt, 1972-ben a doktori disszertációját az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben írta. A diákjai pedig egyszerűen csak Dixie tanár úrnak szólították.
Negyven körül azonban a mérleg átbillent, hisz az amerikai fellépések után rettenetesen belendült a zenekar szekere. Ennek ellenére egészen 1995-ig megtartotta civil állását, nyugdíjazása után azonban haláláig kizárólag zenével foglalkozott. A Benkó Dixieland mellett vezette a Bencolor kiadót, CD-ket, könyveket jelentetett meg, ápolta a kapcsolatokat a gazdasági-–politikai-–művészeti elittel.
Munkásságát 2006-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Emellett – többek között – a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, valamint tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök Kamarának és a Magyar Mérnök Akadémiának.
Az 1957-ben alapított <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a> 1972-ben jelentethette meg első albumát, mely szinte azonnal aranylemez lett. Ekkoriban indult be nemzetközi karrierjük is, rengeteget turnéztak a vasfüggöny mindkét oldalán, miközben számos díjat nyertek hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. S lettek ennek az örökké élő, alapvetően optimista hangulatú, népszerű muzsikának első számú hazai nagykövetei.
Pályájuk csúcsán évi 150 koncertet is adtak, saját honlapjuk szerint több mint hatvan hanghordozójuk jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült velük. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
A Benkó Dixieland Band munkásságát 1984-ben Liszt-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 116.

Benkó Sándor

A Rákfogó-műhely a hetvenes évek elején nagyon sok kiváló képességű zenészt bocsátott útjára, de egyikük alakját sem övezi – sem a zenészek, sem a közönség körében – olyan legenda és tisztelet, mint Orszáczky Jackie-ét. Egybehangzó állítások szerint zenei tudásban, emberi karakterben hozzá hasonlatos egyénisége nem volt a hazai rockéletnek. Igazi rocker volt, aki megjelenésében, gondolkodásában, életformájában azonosult a zenéjével, és azzal az új ifjúsági kultúrával, ami e zene köré szerveződött.
Gyerekkorában klasszikus zenét tanult (zongora, hegedű), majd 1966 tavaszán bátyjával, Lászlóval együtt basszusgitáros-énekesként a Syncom zenekarhoz csatlakozott. (Ekkor került oda Horváth Charlie is.) A Benczúr utcai Postás klubban játszottak, Orszáczky első dalát Tiltakozó ének címmel a Metro játszotta Schiffer Pál rövidfilmjében. A slágervonal helyett azonban zenei érdeklődése Bartók és a kelet-európai népzenék, illetve a rhythm and blues, a soul és a jazz felé fordult, de ekkor ismerkedett meg József Attila és más költők életművével is.
1967 nyarától saját bluesegyüttese élén Rolling Stones- és Cream-dalokat adott elő, rövid ideig játszott a Dogsban, majd a Mogyorósi-trióban, végül 1969-ben csatlakozott az újjáalakult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>hoz, amelynek kezdettől fogva eszmei vezetője, komponistája volt. Alig néhány hónap alatt pedig az elismerésért küzdő progresszív rock irányt mutató egyénisége lett. Az Ausztráliában sikeresen turnézó, idehaza állandóan falakba ütköző Syriusból 1973 nyarán lépett ki, majd Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Kőszegi Imre (dob) és Babos Gyula (gitár) társaságában számos jam session jellegű koncerten gyűjtötte össze a hetvenes évek elejének zenész kiválóságait.
Figyelme közben a nagyobb lélegzetű zenei formák felé fordult. Előbb szerepet vállalt A fekete tó balladája című rádiómusicalben, majd 1974-ben az Egyetemi Színpadon egy alkalmi társulat mutatta be a Lányok álma című szatíráját. 1974 tavaszán azonban végképp belefáradt az itthoni haszontalan küzdelembe, elfogadott egy szerződést, és április 8-án Ausztráliába utazott.
Ott először a kísérleti rockzenét játszó Bakery együtteshez csatlakozott, 1975-ben viszont már session zenészekkel adta ki első lemezét (Beramiada). 1976-ban Ausztrália legnépszerűbb énekesnőjének, Marcia Hinesnak lett zenei irányítója, szerzője, hangszerelője. Először 1977-ben látogatott haza, amikor egy session jellegű koncerttel hosszabb időre elbúcsúzott a magyar zenei élettől.
A nyolcvanas években főként zenei rendezőként, hangszerelőként, stúdiózenészként dolgozott, új zenei kifejezési formákat keresve számos rövid életű zenekart alapított (Bland Frenzy, Stanmore Groovers, Soul Agents), majd a soul felé fordult, 1991-ben már egy ilyen jellegű csapattal lépett fel Budapesten Jack Bruce előtt, és adott ki több lemezt. Orgona, dob, basszusgitár felállásban (Godmothers) szólistákat (Lily Dior, Monique Morrell, Tina Harrod) kísért, majd utóbbival, gyermekének anyjával stabilizálta a munkakapcsolatot.
1994-ben Grandmasters néven rhythm and blues zenekart alapított, majd az évtized második felében Orszáczky Budget Orchestra néven adott ki egy dupla, összefoglaló CD-t, amely jól tükrözi sokoldalú zenei-szakmai munkásságát. Az évtized végétől többnyire trió formációban, Jackie Orszaczky Band néven szerepel (tagjai Hamish Stuart, dob, Savid Symes, basszusgitár és alkalmanként Anna Orszaczky, hegedű). 1999-ben és 2000-ben nagy zenei fesztiválokat szervezett Erskineville-ben, 2001-ben Sydneyben közös albumot készített Tátrai Tiborral, és ebben az évben a Syrius-emlékkoncert alkalmából hosszabb időt töltött Magyarországon. 2003-ban zenekarával ismét járt itthon, ezúttal a Petőfi csarnokban koncertezett, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2008 februárjában azonban hosszan tartó betegség után meghalt.
Orszáczky Jackie-t a szakmában általános szeretet és tisztelet övezte. És bár a hazai zenészátlagból kimagasló, az országot különböző okokból elhagyó, később legendássá váló magyar muzsikusok közül talán ő tudta felmutatni a legerősebb és legkoherensebb életművet, azért, valljuk be, Ausztráliában neki sem sikerült azt a pályát befutnia, mint amit Magyarországról való távozásakor sokan jósoltak neki.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p.

Orszáczky Jackie Miklós

A hetvenes évek elejének – az LGT mellett – zeneileg legizgalmasabb magyar zenekara. Rétegzenét (jazz-rock/progresszív rock) játszottak, de világszínvonalon. A klasszikussá vált felállás (Baronits–Orszáczky–Ráduly–Pataki–Veszelinov) mindössze négy évig (1970–1973) létezett, de ezen a néven – Baronits Zsolt (1944–1999, szaxofon, ének) vezetésével, más tagsággal, más zenével – előtte is, utána is működött a zenekar.
Az 1962-ben indult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">korai Syrius</a> a hatvanas években a „slágerbeat” egyik mestere volt. Az évekig sikeres formáció végül 1969-ben bomlott fel, és ekkor a zenekarvezető, névtulajdonos Baronits új zenésztársak után nézett. A „nagy” Syrius 1970 tavaszára állt fel: benne Baronits Zsolt mellett Orszáczky Jackie (1948–2008, ex-Új Rákfogó) basszusgitározott és énekelt, Pataki László (1946, ex-Liversing) orgonált, Ráduly Mihály (1944, ex-Pege-együttes) fuvolázott és szaxofonozott, és Veszelinov András (1946–2007, ex-Atlantis, ex-Metro) dobolt.
A legenda szerint, amikor a hatvanas években tánczenét játszó Syrius 1969-ben feloszlott, a zenekarvezető-névtulajdonos, Baronits Zsolt új zenészek után nézett. 1969 novemberében a Premier Klubban hallotta az Új Rákfogó együttes tagjait, és ajánlatot tett: ha levágatják a hajukat, a továbbiakban anyagilag jól kifizetődő slágerbeatet játszhatnak. A megélhetési gondokkal küzdő zenészek rövid tanácskozás után bólintottak, a feltételekről azonban a későbbiekben már szó sem esett. Még néhány tagcsere, és 1970-re kialakult a Syrius legendásnak deklarált felállása.
Első nyilvános fellépésüket 1970 februárjában adták a Csanády utcai pinceklubban – hatvan vendég, zömmel szakmabeli előtt. A Chicago és a Blood, Sweat &amp; Tears zenei világát idéző muzsikájuk híre azonban futótűzként terjedt, és ettől kezdve folyamatosan telt ház fogadta őket minden kis klubban. Nemcsak zenéjükkel, hanem előadásmódjukkal is meglepték a közönséget: a jam sessionök pillanatra sem lazító játéka, a bensőséges hangulat valóban ünneppé, különleges eseménnyé varázsolta fellépéseiket. Ha untak egy számot, „mozaikoltak”, azaz az adott dal egyik pontján valaki átváltott egy másikba, a többieknek pedig követniük kellett. Jazzszínvonalon játszottak, de igazi rockos attitűddel. 
A legtöbben a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai Rózsa Ferenc Kollégiumára szoktak – némi pátosszal – emlékezni, ahogy az ételszagú ebédlőben, a kőpadlóra dobált matracokon heverve, ülve, hátat hátnak támasztva hallgatták a zenét. Amely amúgy elég tág határok között mozgott: hol jazzrock, hol progresszív rock, hol jazzbe oltott rhythm and blues, de Orszáczkyék az elsők között játszottak népdalfeldolgozásokat, versmegzenésítéseket (József Attila: Tiszta szívvel), néha a műsorukba még század eleji kuplékat vagy Frank Zappa-zenebohózatokat is felvettek.
1970-ben a magyar származású Charlie Fischer producer hívta meg őket Ausztráliába, ahol a kontinensnyi földrészt bejátszották rendesen: összesen 22 városban léptek színpadra, a Sydney melletti Odyssey Fesztiválon a Pink Floyddal, a Black Sabbathtal, a Deep Purple-lel és a Chicagóval is állták a versenyt. Majd a Generation stúdiójában felvették a Devil’s Masquerade (Az ördög álarcosbálja) című nagylemezt.
Mikor letelt az egy év, mindenki marasztalta őket, de a zenekar tagjai végül 3:2 arányban a hazautazás mellett döntöttek. A sikeres külföldi vendégszereplés után – amelyről a hazai ifjúsági lapok is beszámoltak – a zenészek úgy gondolták, itthon meglódul velük a szekér. Nem így történt. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat még arra sem vette a fáradságot, hogy lemezükből magyar verziót készíttessen: egyszerűen megvásárolták az ausztrál felvétel licenszét, háromezer példányban kinyomták, és a maguk részéről letudták a dolgot.
Negyvenperces rockszvitjük, a Széttört álmok csak a rádióban hangozhatott el, a nekik érkező külföldi meghívásokra – az Interkoncert „jóvoltából” – pedig mindig más zenekarok utaztak el. 1972-ben csatlakozott hozzájuk a gitáros Tátrai Tibor (1952). 1973-ban még ott voltak a magyar rocktörténet első rockfesztiválján a diósgyőri stadionban, de aztán a két meghatározó frontember feladta a reménytelen küzdelmet, Ráduly Amerikában, Orszáczky Ausztráliában próbált érvényesülni – előbbi pincér lett, utóbbi megbecsült muzsikus.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a> Baronits vezetésével a könnyedebb, funkysabb zene felé mentek el, 1976-ra Széttört álmok címmel lemezt is megjelentettek. 1976-ban Veszelinov és Tátrai kiszállt, majd amikor 1977-ben Pataki is lelépett (Ausztriába), a Syriusnak végképp befellegzett.
A zenekar klasszikus felállása – az időközben elhunyt Baronits Zsolt kivételével – 2001. szeptember 7-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon még egyszer színpadra lépett.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960-as, 1970-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 180–182.

Syrius (klasszikus)

A későbbi legendás, progresszív rockot játszó zenekar elődjét 1962-ben alapította Baronits Zsolt (1944–1999, szaxofon).
Az évtized első felében a külföldi mintákat koppintó, slágerzenét játszó zenekar – Baronits Zsolt (szaxofon), Gulyás Pál (szaxofon), Pásztor István (gitár), Németh István (dob), Rákosi László (gitár), Molnár Ákos (szaxofon, ének) – kezdetben klubokban lépett fel. 1966-ban az énekes-zongorista Pápai Faragó László csatlakozása után megpróbálkoztak saját dalokkal (Meg kell tőled szökni, Beatballada). 1967-ben a Fekete patkány című dallal harmadik helyezést értek el a polbeat fesztiválon, 1967-ben az Illés, az Omega, a Metro és a Liversing mögött ötödikek lettek a beat népszerűségi versenyben. 1967–68-ban a táncdalfesztiválokon is közönségkedvencnek számítottak (Tranzisztori, Így mulat egy beates magyar úr).
1968 őszén – zenei-üzleti nézeteltérések miatt – a zenészek elhagyták Baronitsot, és megalapították a Juventust. Baronits ügyes menedzselésével a zenekar 1969-ben több kislemezt jelentet meg. Aztán a zenekar-alapításhoz szükséges, szocialista országokban lebonyolított vajaskenyér-turnék után Baronits modernizálja a zenekart, és létrehozza az első igazi zenész supergroupot, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syriust.</a>
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960-as, 1970-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 165.

Syrius (korai)

A magyar jazz korszakos alakja, az 1960-as és 1970-es évek egyik legünnepeltebb hazai jazz-sztárja, hangszerének méltán híres virtuóza, aki ráadásul egyszerre játszott klasszikus zenét és jazzt. Vele kapcsolatban a szakmában mindenkinek van mókás története.
Híres nagybőgős családból származott, már édesapja is kora egyik leghíresebbjének számított ezen a hangszeren. 1955-ben, Turán László együttesében mutatkozott be. 1969-ben a Zeneakadémia klasszikus nagybőgő szakán szerzett diplomát, ahol tanárai Montag Lajos és Tibay Zoltán voltak, és ahol később tanított is – egészen nyugdíjba vonulásáig. Első saját együttesét 1963-ban alapította, a Pege Trióval – Pege Aladár (bőgő), Balogh „Csibe” Jenő (zongora), Kovács Gyula (dob) – ugyanebben az évben szerepelt a bledi jazzfesztiválon. Az elkövetkező években, évtizedekben számtalan külföldi városban lépett fel, melyek közül a legnagyobb sikereket Prágában (1964), Montreux-ben (1970) és Bombayben (1980) érte el. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ami azért is volt emlékezetes számára, mert akkor kapta meg ajándékba a világ egyik legjobb bőgősének tartott Charles Mingus hangszerét a művész özvegyétől.
Pege Aladár pályája során amúgy szerette merészen keverni a műfajokat, a hetvenes évek második felében például rockzenekarok (Piramis, Hobo Blues Band) előtt lépett fel rendszeresen a néhai Budai Ifjúsági Parkban, de a Locomotiv GT-vel is volt közös országos turnéja. A jazz-zenészek közül az elsők között játszott rockot és fúziós zenét is.
Munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 99.

Pege Aladár

A Syrius pályafutásának kettősségére – külföldi siker, hazai kudarc – talán két magyarázat adódik. Egyrészt a hivatalos intézmények jazzegyüttesként könyvelték el őket, és ennek megfelelően minimális támogatást kaptak, ráadásul a kompromisszumokra nem hajló nyakasságuk, lázadó kijelentéseik miatt rájuk sütötték az idehaza egyértelműen pejoratív „ellenkulturális” bélyeget. Másrészt a hetvenes évek elején a magyar nagyközönség érdeklődése fokozatosan az új, populáris stílusirányzatok (lásd Apostol, Bergendy) felé fordult. 
Miután 1973 őszén távozott az addigi frontember, Orszáczky Jackie (ének, basszusgitár) és Ráduly Mihály (fuvola, szaxofon), a zenekarvezető Baronits Zsolt újraszervezte a zenekart. A korábbi társak – Pataki László (orgona) és Veszelinov András (dob) – mellett Orszáczky helyére Miklóska Lajost (basszusgitár, ének) hívta, a fúvósszekcióba pedig Friedrich Károlyt (harsona) és Molnár Ákost (szaxofon). Később Sipos Endre (trombita) is a fúvósszekció része lett, visszatért Tátrai Tibor (gitár) és egy időben Turai Tamás (ének) lett a frontember.
Baronits Zsolt könnyebben emészthetővé tette a zenét, a Syrius a funkys, soulos hangzás felé mozdult el, és amikor 1976-ban végre megjelent a Széttört álmok című nagylemez, az egykor 22 perces címadó szerzemény mindössze négypercesre zsugorodott. A korong egyben kikezdte a zenekar körüli mítoszt: a rajta hallható dalok egy részét Schöck Ottó és S. Nagy István, két ismert slágergyáros komponálta. Pedig amúgy zeneileg igényes anyag, különösen a fiatal Tátrai futott rajta remek köröket, de a többiek is kitettek magukért. A lemez borítójáról nem beszélve.
„A Syrius nyolctagú, többen közülünk családos emberek és élni kell valamiből. Ezért nem mondhatunk le a slágerekről” – nyilatkozta ekkoriban Baronits, és a könnyebben emészthető zenét játszó zenekar nagyobb teret kapott a tömegkommunikációban is. Játszották a rádióban a dalaikat, még a slágerlistára is felkerült egyik-másik, a fanatikus rajongótábor azonban elpártolt tőlük, a felnövekvő új generáció pedig inkább a könnyebben befogadható két véglet, a kemény rockot és a diszkót játszó zenekarok mögé sorakozott fel. Ezért a Syrius hiába erőltette a slágervonalat, ezek a profi módon előadott, fúvósokkal nehezített dalok nem váltak igazi slágerré. Baronits Zsolt pedig levonta a konzekvenciákat, és 1977-ben feloszlatta csapatát.
JBSz-SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 184–185.

Syrius (késői)

Jazz-rock

Pápai Faragó László

Veszelinov András (1946-2007) dobos, aki az Atlantis, a Metro, a Syrius és az Apostol együttes tagja volt, majd ezután a Madách Színházban szerepelt.
Zeneiskolába járt, ahol hegedülni és tangóharmonikázni tanult. Egy Srácok nevű gimnáziumi zenekarban kezdett dobolni, majd különböző amatőr formációkkal jazzt játszott. 1964-ben került az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlantis-6500">Atlantis</a> együttesbe, amelynek két kislemezén hallható a játéka. 1967-től pedig két éven át a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> dobosa volt, itt is több kislemezen működött közre, valamint láthattuk őt az Ezek a fiatalok című filmben.
1969-ben Baronits Zsolt zenekarvezető elhívta őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>ba. Zenészként itt ért a csúcsra, az Orszáczky Jackie-vel alkotott ritmusszekció a formáció egyik védjegye volt. 1970-ben a hazai zenei szakma által megválasztott supergroupban a hangszeres zenészek legjobbjait szinte kizárólag a Syrius tagjai adták, Az ördög álarcosbálja című lemezük pedig számos szavazáson végzett az első helyen minden idők legjobb magyar rockalbumai között.
Miután az akkori hivatalos kultúrpolitika ellehetetlenítette a Syriust, a zenekar tagjai 1973-ban szétszéledtek. A néhány évvel azelőtt még Ausztráliában is sikeres formációt külföldre többé nem engedték ki, de játszhattak Szekszárdon, Makón és Ózdon, népszerű táncdalénekesek előzenekaraként. Veszelinov 1976-ig még részt vett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a> munkájában. Ezután lett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-apostol-271">Apostol</a> tagja, ő dobolt az együttes első két nagylemezén. 1981-től a Rock Színház zenekaraként játszottak. Veszelinov 1984-ben hagyta el az Apostolt.
1985-től a Madách Színház művészeként elsősorban a népszerű humorista, Hofi Géza partnereként lépett színpadra, de szerepelt olyan nagysikerű előadásokban is, mint a Hegedűs a háztetőn, az Isten pénze, és Az Operaház Fantomja.
A legendás Syrius 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncertre még utoljára összeállt, a dobok mögött Veszelinov Andrással.
Andriskát, avagy Veszelkát, ahogy zenésztársai hívták, szerették mindegyik formációban, ahol játszott. Lezser volt és könnyed, de elsőrangú zenész. A 60 éves korában elhunyt előadóművész tiszteletére az egykori budai házának falára 2021-ben emléktáblát helyeztek el.
HZ

Veszelinov András

Pataki László (1946, Pilisvörösvár) billentyűs, zeneszerző, aki a magyar progresszív rock és jazz-rock történetének legfontosabb zenekara, a Syrius tagja volt 1968 és 1974 között.
Első jelentősebb együttese a<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550"> Liversing</a> volt, ahol 1966-tól játszott – többek között a Demjén-testvérekkel, Ferenccel és Istvánnal együtt. A Liversing volt abban az időszakban az egyik legkeményebb hangzású és legnépszerűbb zenekar a budapesti klubéletben.
1968-ban lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">korai Syrius</a> tagja. Az akkoriban slágerzenét játszó formációban a billentyűs Pataki László kezdett el kísérletezgetni, és próbált szokatlan dolgokat beletenni a szokásos zenei sablonokba. A Fáradt a Nap volt az első szám, amit a Syriusnak írt, mégpedig az 1969-es táncdalfesztiválra.
Baronits Zsolt 1970-ben újjászervezte zenekarát, és ekkor állt össze a „nagy ötös”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syrius</a>. Pataki László volt az, aki kialakította az új koncepciójú együttes zenei arculatát. Egyetlen hivatalos nagylemezük volt, az 1971-ben Ausztráliában felvett Devil’s Masquerade, amely később idehaza is megjelent, immár magyar borítóval (Az ördög álarcosbálja). Az albumon szereplő zenék többsége a Hammond orgonán és zongorán játszó Pataki László szerzeményeként van feltüntetve a borítón.
A klasszikus Syrius végét az jelentette, hogy Ráduly Mihály, a zenekar egyik fúvósa 1973-ban Amerikába távozott, Orszáczky Jackie basszusgitáros-énekes pedig 1974-ben Ausztráliába disszidált.
Pataki László 1974-ben még tagja volt az ismét újjáalakuló <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a>nak, de aztán még abban az évben elhagyta a formációt és Ausztriába ment zenélni. Ezt követően évtizedeken át ingázott Bécs és Budapest között.
A „nagy” Syrius egykori tagjai - már Baronits Zsolt nélkül - még utoljára adtak egy nagy sikerű koncertet 2001-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Orszáczky, Pataki és Ráduly hazajött a fellépésre, amelyen ott volt Veszelinov András dobos, valamint Tátrai Tibor is, aki 1972-től gitározott a Syriusban.
A klasszikus Syrius két élő tagja, Pataki László és Ráduly Mihály elhatározta, hogy megmenti a nagy korszak emlékeit. Támogatnak olyan formációkat (Zappa-Syrius Emlékzenekar, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-legacy-8297">Syrius Legacy</a>) amelyek bemutatják a fiatal, igényes muzsikát kedvelő generációnak azt a Zenét, amely valaha kitöltötte az ő életüket.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102">https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102</a>

Pataki László

Szaxofonos, fuvolás, hegedűs, a többség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syrius</a> tagjaként ismeri, ahol 1970 és 1973 között játszott.
A félig cigány származású muzsikus klasszikus zenei nevelést kapott (hegedült), mígnem 1958-ban bejött a jazz az életébe. Példaképe, John Coltrane hatására váltott át a szaxofonra, vett részt a Dália Klub jam sessionjein. 1962/63-ban az akkor még ismeretlen Szörényi-testvérek, Bajtala János és a későbbi kiváló jazzdobos Kőszegi Imre mellett az alapvetően beates hangzású Mediterrán együttes tagja volt. Egyetlen felvétel maradt utánuk: a korszak elsőszámú táncdalénekesét, Németh Lehelt kísérték az egyik kislemezén. 
Kétéves sorkatonai szolgálat után 1968-tól a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> Quartet tagja lett, mellyel itthoni és külföldi fesztiválokon is nagy sikert aratott. A Rákfogó és a Szabados zenekarokban vendégzenészként játszott. A hatvanas évek végén autodidakta módon megtanult fuvolázni.
A Syriushoz 1970 elején csatlakozott, még abban az évben a Pege Quartet tagjaként a legjobb szólistának járó díjat nyerte el a Montreaux-i Jazzfesztiválon, ezzel együtt a bostoni Berkeley School of Music ösztöndíját is megkapta. Tanulmányait végül 1973 szeptemberében kezdte meg a Syriusszal elért nemzetközi sikerek miatt. 
Bostonba a második évre már nem kapott útlevelet, ezért inkább kinn maradt, New Yorkban telepedett le. Bár nem a neve alatt jelent meg, sokan a szólólemezének tekintik az 1978-as Bright Sun LP-t (Magyar Records), mely kizárólag népdalfeldolgozásokat tartalmaz, jazzes hangszerelésben. Több zenekarban (például Speed Limit) játszott még, végül az 1980-as évek hajnalán hagyta abba az aktív zenélést, és a továbbiakban főként pincérként kereste a kenyerét. 
Nyugdíjasként költözött haza 2007 nyarán. Két évvel később megjelentette a Syrius korabeli amatőr koncertfelvételeit (Syrius Anno Live).
JBSz

Baronits Zsolt

Kapcsolatok

Baronits Zsolt előadói fotók

Benkó Dixieland Band

Benkó Sándor

Orszáczky Jackie Miklós

Syrius (klasszikus)

Syrius (korai)

Pege Aladár

Syrius (késői)

Jazz-rock

Pápai Faragó László

Veszelinov András

Pataki László

Ráduly Mihály

Dalok a mennyből - Tisztelgés az elhunyt rockcsillagok előtt

Most, múlt, lesz

Széttört álmok

Syrius Anno Live

Syrius 1971-2001

Devil’s Masquerade - Az ördög álarcosbálja

Fáradt a Nap

Rock koncertek a Magyar Rádió archivumából I: Syrius, 1975

Így mulat egy beates magyar úr

Tranzisztori