Publication/name

Karácsonyi mise – Igeliturgia

Budapesten az 1950-es évek végén kétségtelenül a Benkó Dixieland Band számított a legnépszerűbb ifjúsági együttesnek. Bár az 1957-ben középiskolások által alapított, Benkó Sándor (1940–2015) vezette együttes repertoárjába az első években sok népszerű stílus belefért, annak már akkor is hangsúlyos része volt a jazz tradicionális hangvételű, pergő ritmusú, könnyen befogadható, melodikus-populáris irányzata. Ez a stílus akkoriban egész Európában fénykorát élte, elég a Dutch Swing College Band, a Chris Barber Jazz Band, vagy Acker Bilk és Kenny Ball együtteseinek sikereire gondolni. Érdekes módon ezek a formációk szinte mindenhol afféle zenésznevelő műhelyként is működtek, és a későbbi beat/rock számos legendás alakját indították el a pályán. Nem volt ez másként a Benkó Dixieland Band esetében sem: 1957 és 1963 között mintegy 75 zenész fordult meg itt, többek között innen indult a későbbi omegás Benkő László és Laux József, a későbbi expresses Solymos Antal, Malek Miklós és Silye Attila, a később a Syriust alapító Baronits Zsolt, vagy Frenreisz Károly, Debreczeni Ferenc, Fogarasi János, Winkelmayer József és Oroszlán György.
A Benkó Dixieland Band 1962-ben az első Ki mit tud?-on szerette volna gyarapítani sikerei számát (felállás: Benkó Sándor [klarinét], Laux József [dob], Braznovszky Gyula [gitár, ének], Bokány Ferenc [bőgő], Fogarasi János [zongora], Koppány Csaba [pozán] és Tóth Tihamér [trombita]), de ott meglepetésre kikaptak a XIII. kerületi Dixieland Bandtől, a későbbi Express együttestől (soraiban három Benkó-„tanítvánnyal”: Malek Miklóssal, Solymos Antallal és Silye Attilával). Úgyhogy Benkó döntött: a továbbiakban a szívéhez közelebb álló tradicionális jazzhez ragaszkodik, és nem próbálkozik a divatba jövő „luxemburgi stílussal”.
A zenei profiltisztítással a felállás is stabilizálódott, s ettől kezdve Benkó lett a zenekar kizárólagos zenei vezetője, menedzsere és mindenese. Profi módon, hosszú távra tervezett, ezért olyan zenészekkel vette körül magát, akiknek mind volt polgári állása,  így vezetőként egyfelől mentesült a megélhetés biztosításának felelőssége alól, másrészt az együttes nem függött közvetlenül az aktuális divatoktól. Emellett olyan muzsikusokat választott, akikből homogén kollektívát kovácsolhatott, mert számára a csapatmunka mindennél előbbre valónak számított. Profi menedzserként tudja, a hosszú távú zenészmegtartó együttműködés titka, hogy a sikerélményt folyamatosan biztosítsa. Miként azt is, hogy az esetleges zenei elszürkülés elkerülése érdekében minél sűrűbben hívjon neves vendégszólistákat..  Valamint elengedhetetlen egy, a zenekari kasszából finanszírozott, a legfrissebb Benkó-híreket (de nem csak azt) szállító újság, amely pontosan négyhetente minden olyan újságíró asztalán ott hevert, akinek bármiféle köze is volt műfajhoz.
Mindehhez persze az is hozzátartozott, hogy Benkó vaskézzel vezette zenekarát. A tagoknak művészeti kérdésekben ugyan engedett némi beleszólást, a szervezésbe, a vezetésbe, a propagandába azonban nem. S az egységes hangzás és stílus megőrzése érdekében még attól is visszatartotta társait, hogy azok esetleg a ragtime vagy a modern jazz irányába elkalandozzanak. (Persze csak a zenekaron belül, hisz Vajda Sándor a BDB-vel párhuzamosan a Szabados Quartettel free jazzt játszott, Zoltán Béla swinget, a harsonás/trombitás Szalóky Béla pedig ma big bandet  is vezet.)
A Benkó Dixieland Band mindenesetre fennállása szűk hat évtizede alatt tényleg mindent elért, amire egy zenekar vágyhatott. Eközben szépen, komótosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladtak. A hatvanas években főként az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban turnéztak, aztán a hetvenes években elindultak nyugatra, 1971-ben megnyerték a Montreux Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastianban elvitték a közönség díját. A nyolcvanas években pedig jöhetett a műfaj szülőhazája, az Egyesült Államok meghódítása, ahol többek között a kaliforniai Sacramento Jazz Jubilee-n arattak zajos sikereket, 1987-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan szintén lelkesen köszöntötte őket. 
Benkó Sándor: „A rendszerváltozás előtt az Interkoncertnél  azokat a zenekarokat részesítették előnyben, amelyek a külföldi félnél csereként jónak minősültek. Ezért vitték az NDK-ba, a Szovjetunióba vagy Lengyelországba olyan sokszor Koós Jánost, Korda Györgyöt vagy az Expresst. Nekünk is leestek apró falatok, de már az első kiküldetéseknél jól teljesítettünk. Az Interkoncertnek és rajta keresztül a kultúrpolitikának szintén jól jöttek az olyan hangzatos hírek, hogy a Benkó Dixieland megnyerte ezt vagy azt. Ugyanakkor az általunk képviselt tradicionális jazz senkinek nem jelentett konkurenciát. Se a popzenészeknek, se a klasszikusoknak, se a progresszív vagy mainstream jazzt játszó előadóknak. Bennünket arra használtak, hogy itt ez a jól fésült banda, velük nagy balhé nem lehet. Néha persze történtek váratlan események. 1982. november 10-én épp az egri színházban volt jelenésünk, a Varsói Szerződés egyesített vezérkara fogadására hívtak bennünket játszani. Akkoriban készítettük el Erkel Hunyadi László című művének talán legismertebb részletét, a Meghalt a cselszövő című operasláger dixieland változatát. Leutaztunk, előadtuk, mire a nézőtéren döbbent csend. Nem értettük. Néhány órával később aztán hivatalosan bejelentették, hogy meghalt Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Mondanom sem kell, óriási botrány kerekedett belőle. Miközben persze sosem voltam ellenálló. Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kommunista rendszer egyszer csak így bedől.”
A Benkó Dixieland Band pályája csúcsán évi 150 koncertet is adott, saját honlapja szerint több mint hatvan hanghordozója jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült vele. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
JBSz
 
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83. 21–23.
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 117–121.

Benkó Dixieland Band

Benkó Sándor (1940–2015) életének, pályájának talán meghatározó jellemzője a többlakiság volt. Ötvennyolc évig vezette a Benkó Dixieland Bandet, évtizedeken át tanított a Műegyetemen, igazgatótanácsok tagja volt, egy időben még kozmetikai céget is vezetett. Annak idején Aczél György állítólag többször mondogatta, hogy a szocialista embertípus nagyságára Benkó az élő bizonyíték, hisz minimum három ember életét éli egyszerre.
E párhuzamos létben a prioritást az 1980-as évek elejéig a Műszaki Egyetem élvezte, Benkó szépen haladt a szakmai pályán, nívódíjas műszaki könyveket jegyzett. Fő kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése volt, 1972-ben a doktori disszertációját az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben írta. A diákjai pedig egyszerűen csak Dixie tanár úrnak szólították.
Negyven körül azonban a mérleg átbillent, hisz az amerikai fellépések után rettenetesen belendült a zenekar szekere. Ennek ellenére egészen 1995-ig megtartotta civil állását, nyugdíjazása után azonban haláláig kizárólag zenével foglalkozott. A Benkó Dixieland mellett vezette a Bencolor kiadót, CD-ket, könyveket jelentetett meg, ápolta a kapcsolatokat a gazdasági-–politikai-–művészeti elittel.
Munkásságát 2006-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Emellett – többek között – a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, valamint tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök Kamarának és a Magyar Mérnök Akadémiának.
Az 1957-ben alapított <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a> 1972-ben jelentethette meg első albumát, mely szinte azonnal aranylemez lett. Ekkoriban indult be nemzetközi karrierjük is, rengeteget turnéztak a vasfüggöny mindkét oldalán, miközben számos díjat nyertek hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. S lettek ennek az örökké élő, alapvetően optimista hangulatú, népszerű muzsikának első számú hazai nagykövetei.
Pályájuk csúcsán évi 150 koncertet is adtak, saját honlapjuk szerint több mint hatvan hanghordozójuk jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült velük. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
A Benkó Dixieland Band munkásságát 1984-ben Liszt-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 116.

Benkó Sándor

A pop és a jazz határán billegett a rendszerváltás előtti időszak voltaképpen egyetlen rendszeresen szereplő jazzénekese, Berki Tamás (1946). Ráadásul ebből a műfajból 1984-ben ő készíthette el az első vokális nagylemezt, még ha az Igazi paradicsomon hallható saját dalai alapvetően nem jazzesek, hanem funkos, bluesos, soulos hangvételűek.
Berki amúgy 1966-ban Gerilla néven még az író Vámos Miklóssal alapított protest song együttest, a hetvenes években viszont már a progresszív fúziós zenét játszó Interbrass tagja, később vezetője lett. Az évtized során a Benkó Dixieland Banddel, illetve Gonda János és Kőszegi Imre együtteseivel szerepelt, 1987 óta pedig szólistaként saját zenés gyermekműsorait is vezeti. A rendszerváltás után számos írott és elektronikus médiumban (Duna Televízió, Mai Nap, Kurír, Danubius Rádió) szerkesztett vagy szakértett, a kilencvenes évek közepe óta a Kőbányai Zenei Stúdióban és a jazztanszakon tanít, miközben számos fesztiválon és lemezen tűnik fel közreműködőként. S persze mindenekelőtt időről időre újabb saját albumokat jelentetett meg, 2004 óta pedig a Berki Tamás Bandet vezeti.
Berki Tamás: „Vukán Gyuri [a jazztanszakon] sokszor úgy osztályozott, hogy Tamáskám, ez nem az, amit én tanítok, de ötös. Nekem is az volt a véleményem, hogy nem teljesen az, amit ő szeretne, de talán nem baj. (…) A zenészek sokszor nyűgnek érzik az énekest, aki nem tud belépni, sem kilépni, sem improvizálni. Mert nincs gyakorlata ahhoz, hogy odáig fejlődjék, hogy jól be tudjon lépni. A zenészek kevésbé tűrnek meg maguk között egy kezdő énekest, mint egy kezdő zenészt, aki szintén nem tud be- és kilépni. De egymás közt kialakult egyfajta instrumentális gőg. (…) Ezért kísérleteztem én is annyi mindennel triótól a big bandig, a dixielandtől a rockig. Meg azért is, mert nincs olyan stílus, amitől elzárkóznék, mert nem tetszik vagy nem fér bele az életembe. Biztosan van, amiben erősebb vagyok; ez természetes, annál is inkább, mert az énekes lehetőségei eléggé meghatározottak, tehát egy bizonyos modernségen túl nehezen elképzelhető szerepeltetése. Én nyitva vagyok minden irányban, minden stílusból szeretem, ami jó.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 195–197.

Kapcsolatok

Benkó Dixieland Band

Benkó Sándor

Berki Tamás