Award/name

A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés, amely Kossuth Lajosról kapta a nevét. Az Országgyűlés 1948-ban, 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díjat rendszerint március 15-én adják át.
A kitüntetést az ország legkiválóbb tudósai, művészei, ipari munkása, földművesei vehették át, akik hozzájárultak az ország „újjáépítésének” sikeréhez. Az első 110 Kossuth-díjas között volt Bajor Gizi színésznő, Fejér Lipót matematikus, az író Déry Tibor és Füst Milán, Kovács Margit keramikus, Lukács György filozófus és esztéta, Molnár Erik történész, Somlay Artúr színész és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus. Posztumusz díjat kapott mások mellett Bartók Béla zeneszerző, Derkovits Gyula festő és József Attila költő.
A Kossuth-díjat egy személy többször is megkaphatja. Eddig Illyés Gyulának sikerült begyűjteni a legtöbbet belőle, szám szerint hármat. 1990 óta határon túli alkotók is átvehetik, például Sütő András és Kányádi Sándor is részesült Kossuth-díjban.
A díjat 1963 óta csupán kulturális és művészeti alkotó tevékenységért ítélik oda. 1991-től a kitüntetettek a pénzjutalom, az oklevél és a jelvény mellett egy Kossuth Lajost formázó emlékszobrot is kapnak. Az ünnepélyes átadó az Országház kupolacsarnokában zajlik.

Kossuth-díj

Kossuth-díjas zenész, énekes, a Kispál és a Borz énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a Kiscsillag gitárosa, énekese, zeneszerzője. Emellett rendszeresen fel a Budapest Bár produkcióiban.
Lovasi András 1987-től a Pécsi Tudományegyetemen földrajz szakára jár, de tanulmányait nem fejezte be. 1987-től a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kispal-es-a-borz-55">Kispál és a Borz</a> énekes-hangszerese (kezdetben gitárosa, majd Ózdi Rezső kilépését követően áttért a basszusgitárra), Kispál Andrással együtt pedig a korszakos formáció dalszerzője. Bár a zenekar 2010-ben a Sziget fesztiválon látványosan elbúcsúzott a közönségétől, időnként ezt követően is adtak koncerteket, majd 2023-ben új albummal (Beszorult mondat) címmel jelentkeztek.
Lehet persze mondani, hogy ők is bőven túlélték magukat, de tény, amit a Kispál és a Borz – különösen az ezredforduló előtt – lerakott az asztalra, az a magyar rocktörténelem egyik legfontosabb életműve. Ahogy a hatvanas években az Illés, a hetvenes években a Locomotiv GT, a nyolcvanas években az Európa Kiadó, úgy a kilencvenes években a Kispál és a Borz mutatta fel a legerősebb, ha nem is mindig a legnagyobb tömegeket vonzó rockprodukciót.
A Kispál és a Borz mellett Lovasi András 2001-ben Bandi a hegyről címmel szólólemezt jelentetett meg, majd 2005-ben két ex-Kispálos zenésztárssal, Ózdi Rezsővel (basszusgitár) és Bräutigam Gáborral (dob), valamint a Pál Utcai Fiúk frontemberével, Leskovics Gáborral (gitár, ének) megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kiscsillag-56">Kiscsillag</a> zenekart. Emellett 2007-ben a Hangzó Helikon sorozatban Heidl György Lackfi János verseire írt dalait énekelte.
Munkásságáért 2010-ben a magyar könnyűzenében eddig legfiatalabbként, 43 évesen átvehette a legmagasabb állami művészeti elismerést, a Kossuth-díjat. Második szólólemeze, a Tűzijáték délben 2019 elején jelent meg.
Már az ezredfordulón egyértelművé vált, hogy Lovasi András nemzedéki dalnokká nőtte ki magát, akinek fanyar humorú, erősen egyéni, metaforákban gazdag szövegvilága csak a legjobbakéhoz, Bródyéhoz, Dusánéhoz, Hoboéhoz, Menyhárt Jenőéhez mérhető. Persze ahogy a szövegei, úgy gesztusai, színpadi szövegelései is változó színvonalúak, sőt rendszerint kétértelműek. Egyszerre játssza a hülyét és az okosat, a bunkót és a fennköltet, a macsót és a félszeget. Szereti emlegetni, hogy mennyire nem képes egy-egy dalt rendesen eljátszani, közben igenis odafigyel. Mutatja, mennyire spontán, közben nagyon is észnél van. Folyamatosan ironizál, pedig egy részét komolyan gondolja. 
Miközben régóta korunk első számú rock and roll gondolkodója.
JBSz

Lovasi András

A hatvanas években felbukkant beatlányok közül kétségkívül ő vitte a legtöbbre, ő emelte pódiumművészetté a műfajt.
Tizenhat évesen, 1962-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel az egyik „gézengúzként”. Felfedezése Benkő László nevéhez fűződik: „Néztük a tévében a Ki mit tud?-ot, és látjuk, hogy a gézengúzok közül az egyik, bizonyos Koncz Zsuzsa valahonnan nagyon ismerős. Akkor már a Várban játszottunk, nagy törzsközönség előtt. Következő szombat, buli a Várban, megvan! Innen ismerjük, a saját bulinkról, ott táncolt lent egy sráccal. Nekilódultunk a szünetben a szaxofonossal, leszólítjuk a büfében, hogy lenne-e kedve megtanulni néhány számot. Mondta, lehet. Össze is jöttünk, egész héten gyakoroltunk. A Locomotion-t és hasonló nótákat. Szombaton indult a műsor, mi show-ban gondolkodtunk: Zsuzsa továbbra is lent táncol a fiúval, mi meg egyszer csak spontán felhívjuk a csajt, aki elénekel három nótát. Nagyon nagy sikert aratott.”
A Koncz–Omega fúzió azonban rövid ideig tartott. 1963-ban a Sportcsarnokban megrendezett koncert után a tizenhét éves énekesnő átpárolt az Illéshez, majd amikor a zenekar kikerült a külvárosba, tovább állt a belvárosi Metróhoz. Little Eva-, Connie Francis-, Sandie Shaw-dalokat énekelt. Végül 1965-ben a Rohan az idő című Szörényi-sláger indította el a pályáját. Egyik főszereplője volt az Ezek a fiatalok című filmnek (Mr. Alkohol, Szőke Anni balladája, Ez az a ház). 1967-től 1969-ig elsősorban táncdalénekes, a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt (Színes ceruzák, 1968).
Az első nagylemeze (Volt egyszer egy lány, 1969) megjelenése után csak az Illéssel (1973-ig), majd a Fonográffal (1978-ig) készítette nagy- és kislemezeit. 1973-ban Jelbeszéd című albumát - elsősorban a rajta található Ha én rózsa volnék című dal miatt – betiltották. A hetvenes évek elején, első lemezein a játékosság, a könnyedség, a kedvesség, egy új műfaj, a popsanzon megteremtésének igénye a meghatározó. Ekkor született dalai (Micimackó, Kis herceg, Szinga-linga, Csillag Hajnalka) a mai napig népszerűek, és ez a népszerűség fogadtatta el 1973-ban az előzőektől alapvetően eltérő, súlyos mondanivalójú lemezét, a Jelbeszéd-et, mely a Szörényi–Bródy szerzőpáros valódi, a beatkorszakot elbúcsúztató dalait tartalmazza. Már az „új” Bródy által kitalált jelbeszédben megfogalmazva, nyersen és kíméletlenül számolt le az álmokkal, idézte meg a forradalminak hitt nemzedék nevében Petőfi alakját, rajta találhatjuk a beatnemzedék utolsó, talán legszebb himnusszá lett hitvallását (Ha én rózsa volnék).
A Jelbeszéd-del azonban nemcsak a szerzőpáros, hanem Koncz életében is lezárult egy szakasz, és az Illés megszűnése, a Fonográf megalakulása után döntenie kellett, kivel és hogyan folytatja tovább. Együttműködése a szerzőpárossal nem szakadt meg, de – némileg kényszerből, hiszen Bródyt „leállították” – a magyar és külföldi költők műveit énekelte lemezre. Elhatározása Liszt-díjat eredményezett (1977), a műfajnak is fontos és jelentős elismeréseket hozott. Weöres Sándor írta: „Úgy hiszem, sokan köszönhetik Önnek Weöres Sándor- és József Attila-szeretetüket. Ön az idők folyamán énekesből népművelővé vált.” Ilyen elismerő, méltató dicséretet a műfaj képviselői még soha addig nem kaptak.
Az évtized közepétől az egyik legsikeresebb magyar exporténekesnő lett (NDK, NSZK, Franciaország, Lengyelország). Slágerei rendszeresen szerepeltek a sikerlistán (Zöld szemem kék, A széllel szemben, Előszó, 1964, Bordódi Kristóf, Mama kérlek, Még minden előttem áll, Légy óvatos, A szerelem hív, Őszinte bohóc, Könnyű kis kabátban). 1979-től váltakozó zeneszerzőkkel (Tolcsvay László: Valahol, Menetrend; Bornai Tibor: Újhold, Fordul a világ) dolgozott, mindinkább háttérbe vonulva a mindennapi popélettől. 1981-ben résztvevője volt A Koncert című nosztalgiaestnek és a róla készült filmnek. Az 1980-as évektől ritkábban jelentkezett albumokkal, és a reprezentatív koncertek mellett a turnézást is hanyagolta.
1991-ben a Hungarotontól átszerződött a független Quint (később EMI-Quint) kiadóhoz, ahol öt albuma jelent meg (Illúzió nélkül, Ne veszítsd el a fejed, Jubileum XXX., Unplugged, Miénk itt a tér). 1997-ben ismét a Hungarotonhoz szerződött, ahol azóta több válogatás-CD-n kívül kilenc új anyagot tartalmazó albumot adott ki. Ezek egyike a Csodálatos világ, amelyen duettben énekelt a hazai élmezőny legjobb előadóival. 2002-ben kiadott stúdiólemezén (Ki nevet a végén?) pedig először dolgozott együtt Lerch Istvánnal. Addigi szerzői mellett többek között Bódi László (Cipő), Gerendás Péter és Müller Péter Sziámi dalait is elénekelte. 2006-os verslemezén (Egyszerű ez) a magyar irodalom klasszikusaitól és az új generáció költőinek verseiből válogatott. Szabadnak születtél  címmel 2020-ban jelent meg jelentős életművének eddigi utolsó, új dalokat tartalmazó stúdióalbuma.
Számos elismerés és díj tulajdonosa, melyek közül a legrangosabbat, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 83–85, 409–412.
 
Kapcsolat:
<a href="https://konczzsuzsa.hu/">https://konczzsuzsa.hu/</a>

Koncz Zsuzsa

Európa csendes – Ötven éve mutatták be a Petőfi ’73 című filmet

Neki írta az Illés a Ne gondold! című számot

A magyar nyelvű beatzene megteremtői
Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés. Fellépésükkel nemcsak a zenében, a szórakoztatásban kezdődött új időszámítás, de dalaikkal, gondolataikkal, lemezeikkel megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, értékrendjét, életről, eszményekről való felfogását. Pályafutásuk, karrierjük története elválaszthatatlan a hatvanas évek történetétől, életművük, minden megnyilvánulásuk a korszak lenyomata. Új idők új dalaival érkeztek, s ezek – ma már bizton mondhatjuk – kiállták az idők próbáját.
A „nagy csapat” – Illés Lajos (1942–2007, zongora, ének), Szörényi Leventével (1945, gitár, ének, Bródy Jánossal (1946, gitár), Szörényi Szabolccsal (1943, basszusgitár, ének), Pásztory Zoltán (1944–2005, dob) 1965 nyarán állt össze, amikor Illés Károly kiszállt, a dobok mögé pedig Pásztory Zoltán ült. Nyáron, Verőcemaroson a Szörényi–Bródy szerzőpáros megkezdte az első magyar dalok írását, melyeket hamarosan koncertjeiken (Bosch, Törekvés, Vár klub) is bemutattak. Az instrumentális felvételek (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, A magányos, Üzenet Eddynek) után 1966-ban ezeket a számokat (Az utcán, Ó, mondd, Légy jó kicsit hozzám, Mindig veled) rögzítették az első négyszámos kislemezre.
Az újabb áttörést az 1966-os Táncdalfesztivál hozza (Még fáj minden csók), és dalaik lendülete, őszintesége revelációként hatott a fiatalokra. 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin sikerlistáján már hat számmal szerepeltek a Top 10-ben, s ettől kezdve gyakorlatilag minden daluk, kislemezük sláger lett (Nyári mese, Igen, Itt állok egymagamban, Különös lány, Nézz rám, Ne gondold). Az 1967 nyáron bemutatott Ezek a fiatalok című film nyomán pedig joggal nevezhetjük nemzedéki zenekarnak őket, amit az ifjúsági lapok év végi szavazásán az elsöprő győzelmek is bizonyítottak.
1968 az Illés diadaléve. Szinte minden hónapban jelent meg kislemezük, slágerük (Kis virág, Little Richard, Téli álom, Régi dal, Nem érti más, csak én), több filmzenét komponáltak (Az oroszlán ugrani készül – Miért hagytuk, hogy így legyen; Bűbájosok – Történet M-ről; Eltávozott nap – Eltávozott nap). Az Ifjúsági Magazin júliusi sikerlistájának első négy helyét Illés-dalok foglalták el, majd a következő táncdalfesztiválon öt díjat kaptak (Amikor én még kissrác voltam), és Bródy ekkor írta rá a turnébusz oldalára, hogy „Magyar Állami Népi Beategyüttes”.
Az Illés ekkor már politikai tényező volt. Folklorisztikus törekvéseiket nacionalistának, a Fővárosi Művelődési Házban létrehozott Fonográf ifjúsági klubot ellenzékinek bélyegezte a hatalom. Majd amikor kiderült, hogy a vezető reformértelmiségiek (Vitányi, Gyurkó, Jancsó, Hernádi, Pernye) is szimpatizálnak velük, előbb a „kukarugdalási ügy” (1969), majd a londoni nyilatkozat (1970) miatt büntették szilenciummal és eltiltással őket (ekkor lettek „a vidék legjobb zenekara”). Első két albumuk (Nehéz az út, 1969, Illésék és pofonok, 1969) pedig szinte említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg (miközben nagyon jól fogyott).
Az Illés 1971. március 11-én tért vissza a fővárosba, ahol az Egyetemi Színpadon mutatta be a Human Rights című, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának apropóján írt beatoratóriumát. A fehér borítóban megjelent album – másságával, formai, tartalmi kísérletével – kivált a korabeli produkciók közül, hiszen benne Szörényiék elsőként lépték túl a háromperces dalformát. A „csalódottság és a megaláztatás” lemezét azonban az Illés-rajongók tapintatosan félretolták. Osztoztak a zenekar „gyászában”, de populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását várták egy olyan korszakban, amikor a politizáló rockzene számára elmúltak a kedvező idők.
Ahogy Bródy allegorikusan megfogalmazta a változásokat: az Illés 1969–70-ben még „Júliára várt”, de 1971–72-ben már a „Kati jött”. Új trendek, új divatok, új zenekarok születtek, s az Illés 1972-től lényegében már búcsúzott rajongóitól. Ezt sugallták a dalcímek (Gondolj néha rám, Rég volt, szép volt, Európa csendes), erre utaltak a negyedik album (Add a kezed, 1972) dalai (Nehéz várni, Good bye London, A szó veszélyes fegyver, Emlék M-nek), és ezt üzente a betiltott Illés-film helyett elkészült Szép lányok, ne sírjatok! is.
1973-ban Szörényi alkotó energiáinak már csak jelentéktelen részét szentelte az Illésnek. Az átmeneti megoldásként létrehozott KITT-egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a trió) miskolci koncertjén kirobbant botrány után Bródy szintén takarékra állította magát, és ilyen körülmények között a zenekar erejéből már csak egy önfeldolgozás-lemezre (Ne sírjatok, lányok, 1973) futotta. Illés Lajos november 2-án a Magyar Ifjúság-ban jelentette be – elfáradásra hivatkozva – a zenekar feloszlását. 
A „nagy csapat” 1981-ben A Koncert című film kedvéért állt ismét össze, majd 1990. szeptember 14–15-én a Népstadionban adott telt házas koncerteket. 1992. december 24-én az FMH-ban, a régi klub helyszínén adott unplugged koncertet, amit a televízió felvett. 1996 májusában ismét három koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban, majd 2001-ben a Metróval és az Omegával adtak közös koncertet. 2005-ben Pásztory Zoltán halála miatt az együttes utoljára lépett fel (augusztus 5-én Csíkszeredán, 9-én pedig a Sziget „nulladik” napján)
JBSz–SJ
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 69–73.

Illés (klasszikus)

Újra élvezhetjük az Omegát a Kisstadionban

Életre-halálra ment, ezért dúlt az Omega és az LGT csörtéje

Ilyen egy transzcendens visszatérés a rendszerváltás után

Az Omega mindenben az első volt 

Ami egyszer megjelent, azt másodszorra letiltotta Erdős

A magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara. Amely ráadásul minden egykori riválisukat messze túlélte.
A budapesti gimnazistákból verbuválódott csapat – Kóbor János (1943-2021, gitár, ének), Kovacsics András (1941, gitár), Varsányi István (basszusgitár), Benkő László (1943–2020, zongora, orgona, trombita), Láng Péter (szaxofon) és Künsztler Tamás (dob) felállásban – nevét az első hivatalos fellépés (1962. szeptember 29.) alkalmával a szervezőktől kapta. Évekig a második vonalban dolgoztak, előbb 1963-ban Harmath László (szaxofon), egy évre rá Laux József (1943–2016, dob), Somló Tamás (1947–2016, ének, szaxofon) és Wittek Mária (1947, ének) csatlakozott, szólistaként pedig Koncz Zsuzsát is elcsábították.
1966-ban készítették el az első kislemezeket, de a másolós korszakból még akkor sem tudtak kilépni, amikor a konkurencia mindenhol – klubokban, táncdalfesztiválokon, korongokon – a saját dalait énekelte. Az Omegának az Ezek a fiatalok című filmben szintén kísérőszerep jutott (Koncz Zsuzsa: Ez az a ház), és csak Presser Gábor (1948) csatlakozása után tudtak előrelépni, aki előbb Verebes Istvánnal, S. Nagy Istvánnal, majd Adamis Annával írta az Omega első sikereit (Megbántottál, Azt mondta az anyukám, Rózsafák, Ismertem egy lányt, Halott virágok, 1967).
1967-ben, amikor az Illés a magyar és a kelet-európai népzene felé fordulva igyekezett saját stílusát kialakítani, az Omega a nemzetközi áramlatokra figyelt, a brit mintákat követve, látványos külsőségekkel, eksztatikus előadásmóddal és keményebb hangzással igyekezett rajongótábort szerezni magának. Koncertjeiket show-elemekkel fűszerezték, nagy hangsúlyt helyeztek az ötletekre, az effektekre, a világítási, hangosítási trükkökre, és nem utolsósorban az aktualitásra. Az Omega a sztárság, a csillagok útját választotta, és határon túli sikerekben, Gammapolisban gondolkodott.
Ezt az elképzelést segítette 1967 júliusában a Spencer Davis Group menedzserének ajánlata, aki egy angliai turnéra és lemezfelvételre szerződtette őket. Presser ekkor lett a zenekar állandó tagja. Az Omega klasszikus felállása vele lett teljes: Kóbor János (ének), Molnár György (1949, szólógitár), Mihály Tamás (1947–2020, basszusgitár), Benkő László (trombita), Laux József (1943–2016, dob), Presser Gábor (billentyűsök).
A Presser–Adamis művek szintén ekkor kezdte a sikergyártást, ami az elkövetkező két évben az Omega diadalútját hozta (Volt egy bohóc, Nem tilthatom meg, Kiabálj, énekelj, Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, 1968, Naplemente, Régi csibészek, 1969). Erejükből e rövid idő alatt három nagylemezre – Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, 10000 lépés, Éjszakai országúton – futotta, melyek lehetővé tették volna, hogy az eltiltott Illést az Omega beérje.
A zenekar sikeréve 1970 volt. Klubjuk a Kinizsi utcából átköltözött az E épületbe, Palma de Mallorcán a Barbarella fesztiválon harmadik helyet értek el (Olyan szépen mosolygott), a Gyöngyhajú lány pedig több országban is a nyár slágere lehetett volna, ha – hivatali erőfitogtatásként – nem rendelik haza a zenekart külföldi turnéjáról egy makói ORI-fellépés miatt. Aztán novemberben a tokiói Yamaha-fesztiválon az utóbbi dal nagydíjat kapott, ebből az alkalomból az RCA is megjelentette a Petróleumlámpá-val együtt. A tagok közül hármat – Benkő, Presser és Laux – a közönség beválasztott a maga „supergroup”-jába, és az év végén az üzletileg legsikeresebb együttesnek járó Pepita Oroszlán-díj őket illette meg.
Az Omega tehát a hazai popmezőny élén kezdte az új évtizedet, de 1971 áprilisában a dobos-menedzser Laux és a zeneszerző-billentyűs Presser kivált a zenekarból és megalapította az LGT-t. A „hűtlen barátok” távoztával az Omega lényegében ugyanott tartott, mint 1967-ben, azonban a Debreczeni Ferenc dobossal (ex-Neoton) kiegészült ötösfogat nem adta fel. Meg kellett győzniük az intézményeket és a közönséget, hogy továbbra is képesek a korábbi színvonalra, a megújulásra, ami nem ment könnyen. A Hanglemezgyár eleinte bizalmatlanul fogadta a tervezett új stúdióalbummal kapcsolatos elképzeléseiket (200 évvel az utolsó háború után, ami csak 1998-ban jelent meg a problémásnak tartott dalokkal), a kiadó – egyesek szerint – inkább az LGT debütáló albumában látott fantáziát. A zenekar ekkor a koncertjein rögzített új számaiból állította össze Élő Omega lemezanyagát, ezt néhány szám negligálása után már elfogadták, viszont papírhiányra hivatkozva továbbra is késleltették a megjelentetést. Ha nincs papír, jó lesz az alumínium is – vélték a zenekar tagjai –, így először Magyarországon, alumínium tokban, piros, majd később kék felirattal jelent meg a koncertalbum.
Nemzetközi zenei és üzleti tapasztalataik, összeköttetéseik, kíváló felszerelésük is átsegítették az „új” Omegát e krízis-időszakon. A hetvenes évek elüzletiesedő, stadionokba költöző, látványosság felé hajló, reklám-marketing gépezettel mozgatott rockzenéje otthonos terep volt számukra. Mesterséges hiányt teremtve maguk körül misztikus ködbe burkolózva, lézerek fényétől-villogásától kísérve elindultak a „csillagok útján” Gammapolis felé, hogy évente egy-két alkalommal távoli utazóként térjenek vissza a Kisstadion leszállópályájára. Az Omegának önerőből sikerült kitanulnia a sztárcsinálás, a siker- és mítoszgyártás fortélyait, és ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy miközben körülöttük gyorsan pörgő divatok jöttek-mentek, zenekarok tűntek fel és el, jelenségek születtek és korszakok változtak, az Omega a rock-Olümposzról fölényes magabiztossággal szemlélje a rock hétköznapok mindennapi kavargását.
Néhány hard rockos nagylemez után 1975-ben jártak utoljára a Földön, ezt követően a Pink Floyd nyomdokaiba eredtek, és szimfonikus rockot, űr-rockot játszva – Időrabló (1977), Csillagok útján (1978), Gammapolis (1979) – csaknem egy évtizedig kacérkodtak a világhírrel. Ekkoriban német nyelvterületen népszerűbbek voltak, mint Magyarországon.
Az Omega nagy menetelése azonban a nyolcvanas évek – az újhullám térhódításával illetve a rock dinoszauruszainak kihalásával egy időben – megtorpant. A tanácstalanságot, a helyben topogást jól mutatta a két következő album (Arc, 1981, XI, 1982), s bár a húszéves jubileumi koncertet (amelyet Jancsó Miklós filmre vett) négyszer kellett megismételni a Budapest Sportcsarnokban, ezt követően már képtelenek voltak továbblépni. Az Omega története – némi iróniával – igazán ekkor ért véget.
Viszont példaképeikhez hasonlóan ők sem akartak visszavonulni, bár zenéjük időközben korszerűtlenné vált, új albumaikkal meg sem közelítették a régi sikereket, a látványosnak szánt koncertek pedig önismétlővé váltak. 1987 és 1994 között gyakorlatilag teljesen leálltak.
„Kellünk, tehát vagyunk” – ebben a szellemben kezdték a kilencvenes évek derekán újra, de az azóta megtartott látványos népstadionos koncertjeik (1994, 1999, 2001, 2004) és alkalmankénti újabb stúdióalbumaik (Trans And Dance, 1995, Omega XV: Egy életre szól, 1998, Égi jel: Omega, 2006) az életműhöz érdemit már nem tettek hozzá. Mindazonáltal az új évezredben is aktívak maradtak, számos alkalommal léptek fel külföldön (Románia, Szlovákia, Németország, Lengyelország, Bulgária), 2012-ben magyarországi sorozattal ünnepelték fennállásuk ötvenedik évfordulóját, 2013-ban pedig megkapták a Kossuth-díjat. Személyi ellentétek miatt Mihály Tamás 2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.
Benkő László 2020 novemberi halála végképp pontot tett az Omega pályájának a végére.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 76–79, 256–261.

Omega

Frenreisz Károly (1946, Budapest) basszusgitáros, énekes, zeneszerző, a Metro, majd az LGT tagja, a Skorpió együttes vezetője. 1965-től a beatkorszak legendás együttesében, a Metróban-ban zenélt. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973 elejéig basszusgitárosa, fúvósa és énekese is volt. 50 évvel ezelőtt, 1973-ban alapította meg a Skorpiót, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív zenekar. Ő az együttes frontembere és vezetője. Kétszer lett – 1974-ben és 1981-ben – Az év basszusgitárosa, számos filmzenét írt, és több játékfilmben is szerepelt. 2012-ben Budapest díszpolgára lett, 2015-ben A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta, 2016-ban Fonogram Életműdíjas, 2017-ben pedig a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat vehette át munkásságának elismeréseképpen. 2021-ben Ferencváros díszpolgára lett, azé a budapesti kerületé, ahol felnőtt.
1946. november 8-án született Budapesten. A híres Gundel család leszármazottja: nagyapja Gundel Károly, a magyar vendéglátós szakma és gasztronómia mestere, testvére Bujtor István színész, rendező, féltestvére a színészzseni Latinovits Zoltán volt. Ötévesen kezdett zongorázni, és kiderült: abszolút hallása van. Kamaszként nagy hatást gyakorolt rá a jazz, ezért szaxofonozni akart, de a konzervatóriumban köztes megoldásként a klarinétot választotta. A szaxofont nyaranta a balatonszemesi Vigadóban fújta esténként egy alkalmi zenekarban. 1963-64-ben a Benkó Dixieland Bandben és Vukán György zenekarában is megfordult, végül a zenélés kedvéért egy év után félbehagyta az orvosi egyetemen megkezdett fogorvosi tanulmányait.
19 évesen lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> tagja. „A basszusgitár úgy jött, hogy bekerültem a Metro zenekarba szaxofonosként, Schöck Ottó pedig basszusgitárosként. Bár nagyon jól basszusgitározott, ő elsősorban zongorista volt. Egyszer azt mondta nekem: Figyelj ide, tanulj meg egy-két dalt basszusgitározni, alatta én zongorázhatok.” – emlékezett vissza 2006-ban. A legendás együttes legjobb időszakának volt részese 1965 és 1970 között, közben másfél évet külföldön is vendéglátózott, a Metro dobosával, Brunner Győzővel 1967-68-ban Svédországban zenéltek. Frenreisz a Metróban basszusgitározott, szaxofonozott, énekelt, dalokat szerzett, legnagyobb slágere, a Citromízű banán az együttes első albumán jelent meg 1969-ben. Az egy évvel későbbi Egy este a Metro Klubban… a magyar könnyűzene történetének első koncertalbuma, amelyen a dalok többségét Frenreisz írta.
Az együttest 1971 tavaszán az első magyar supergroup, az akkor alakuló <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a> kedvéért hagyta ott. „Mi akkoriban Presser Picivel rengeteget lógtunk együtt, sokszor vacsoráztunk és beszélgettünk a Fészek Klubban, hogy hogyan tovább. Éreztük, hogy sem az Omegában, sem a Metróban nem tudunk már újat hozni, hogy lépnünk kell. Az akkori hármas - Illés, Omega, Metro - igyekezett kiszolgálni az ország zenei közízlését, mi meg szerettünk volna sokkal progresszívebb zenét játszani.” – mondta 2006-ban. A „zenészek zenekarába” a billentyűs Presser Gábor és a dobos Laux József az Omegából, a tragikus sorsú gitáros, Barta Tamás a Hungariából érkezett. Zeneszerzésben Presser vitte a prímet, de Frenreisznek is komoly tere nyílt, már a bemutatkozó kislemez egyik számát (Boldog vagyok) is ő jegyezte. A szélesebb közönség elé 1972. május 1-jén léptek, a tabáni koncertek nyitányaként, még a Gellérthegy oldalában több tízezer fiatal ismerhette meg a mára már szintén legendás Syrius után fellépő LGT zenéjét, amely aztán világszerte sikert aratott. Szerepeltek a tokiói Yamaha fesztiválon, majd - olyan világsztárok társaságában, mint a Beach Boys, Joe Cocker, és a Genesis – az angliai Lincolnban 1972 májusában megrendezett fesztiálon is. Angliában vették fel második albumukat. Idehaza - Frenreisz és az énekesnő magánéleti kapcsolata miatt is – Zalatnay Saroltának készítettek lemezeket. Frenreisz Károly 1973-ban vált ki a zenekar színházi szerepvállalása, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical miatt az LGT-ből.
Még abban az évben egy újabb supergroupot alapított, ez volt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-skorpio-6878">Skorpió</a>. Első nagylemezük az 1974-ben megjelent A rohanás volt, rajta a zenekar egyik legnagyobb slágerével, az Így szólt hozzám a dédapám című dallal. A dobos Fekete Gáborral, a billentyűs Papp Gyulával és a gitáros Szűcs Antal Gáborral évente több száz koncertet adtak. Itthoni fellépéseik mellett szerepeltek több amerikai városban, bejárták szinte egész Európát, különösen Lengyelországba hívták gyakran a pozitív életérzést sugárzó zenekart. Albumaik a hard rock jegyében készültek, zenéjükre a feszes basszusgitár-dob alap volt a jellemző. Svédországban is jelent meg egy angolnyelvű nagylemezük (The Run, 1978). „A Skorpió mindig is egy improvizációkra építő zenekarnak számított, nem volt minden betervezve, szabadon játszottunk, de soha egy hibás hang nem hangzott el a koncerteken. Minden egyes felállásban nagyon odatettük magunkat, de nem a görcsös figyelemről, inkább az önfeledt zenélésről szóltak ezek az esték.” - nyilatkozta a zenekarvezető 2021-ben.
A kvartett 1979-ben feloszlott, Frenreisz Tátrai Tibor gitárossal és Papp Tamás dobossal alakított formációt, Új Skorpió néven. A trióra a virtuóz előadásmód mellett a populárisabb dalok voltak jellemzőek. 1983-ban feloszlottak, 1985-ben már újra egy négytagú együttes jelentkezett Skorpió néven. Frenreisz mellett Papp Tamás dobos, Szűcs Antal Gábor gitáros és Pálvölgyi Géza billentyűs voltak a tagok. „Azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda” hangzott fel 1985-ös lemezük nyitódalában. 1993-ban jelent meg eddigi utolsó stúdióalbumuk (A show megy tovább). A Skorpió kisebb-nagyobb kihagyásokkal napjainkban is fellép, legutóbb 2021. augusztus 20-án koncerteztek.
Az évek során Frenreisz Károly szerepelt filmekben (Mélyrétegben, 1967; A nagy generáció, 1985; A három testőr Afrikában, 1996; Magyar vándor, 2004), és írt filmzenéket is (Csak semmi pánik, 1982; Az elvarázsolt dollár, 1985; Hamis a baba, 1991; A három testőr Afrikában, 1996; Zsaruvér és Csigavér I., 2001; Zsaruvér és Csigavér II., 2002).
Frenreisz Károly nem tartja magát üzletembernek, mégis létrehozott egy hang-, fény- és színpadtechnikával, majd egy divat- és formatervezéssel foglalkozó céget is. 2006-ban, Frenreisz 60. születésnapján régi zenészkollégáival – egykori Metro-, LGT- és Skorpió-tagokkal – állt színpadra egy nagyszabású budapesti koncerten. A mai is aktív Frenreisz Károly úgy érzi, bár az idő eljárt felette, még mindig rengeteg terve van.
HZ

Frenreisz Károly

A magyar poptörténet legtermékenyebb dalszerzője – Presser Gábor 75 éves

Presser Gábor (1948, Budapest) a magyar rocktörténet kiemelkedő jelentőségű alkotóművésze, az Omega és az Locomotiv GT billentyűse, számtalan színházi mű zeneszerzője.
Pályáját „szomorúzenészként” kezdte (többek között Antal Imre tanította), elvégezte a zeneművészeti szakiskolát, de félbehagyta további klasszikus tanulmányait. Első dalát iskolatársának, Verebes Istvánnak a színtársulata mutatta be. Előbb a Scampolo orgonistája, majd az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega</a> dalszerzője lett. Az 1967-es Táncdalfesztivál-on a Zalatnay Sarolta által énekelt Nem várok holnapig című dal hangszereléséért díjat kapott. Ősztől tagja lett az Omegának, és Adamis Annával a beatkorszak egyik sikeres szerzőkettőseként az Omega legnagyobb slágereit (Petróleum lámpa, Ismertem egy lányt, Halott virágok, Gyöngyhajú lány), illetve első három lemezének szinte a teljes anyagát írták.
1971-ben Presser kivált az Omegából és Laux Józseffel, Barta Tamással és Frenreisz Károllyal megalakította a hetvenes évek talán legfontosabb rockegyüttesét, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-t. Billentyűsjátéka, zeneszerzői, hangszerelői, produceri munkája meghatározó szerepet kapott a zenekar sikerében. Presser – az új utakat kereső, kísérletező anyagával sokat birkózó Szörényi Leventével ellentétben – inkább szintetizáló típus volt, hihetetlenül termékeny és könnyed kezű dallamkovács, a dalforma mestere, aki nemcsak igényes bestsellerek, de művészi színvonalú dalok, lemezek, színházi alkotások szerzőjeként is beírta nevét a magyar zene- és kultúrtörténetbe.
A hetvenes évek közepéig Adamis Annával dolgozott, akivel 1973-ban megírta az első magyar rockmusicalt (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), amelyet a Vígszínház mutatott be. Innentől kezdve kapcsolata egyre szorosabb a körúti színházzal (Harmincéves vagyok, 1975, Jó estét nyár, jó esetét szerelem, 1977, A sanda bohóc, 1981), amelynek 1978-tól zenei vezetője. A következő évtizedekben zenés darabjait (A próba, 1982, A padlás, 1988, A piros esernyő, 1988, Szent István körút 14., 1996, Túl a Maszat-hegyen, 2005/2010) számos hazai és külföldi színház műsorára tűzte, és játssza folyamatosan.
Presser a hetvenes évek közepe óta ír dalokat másoknak, megalapozva a „Presser Művek” mítoszát. Alkotótársa 1977-től Sztevanovity Dusán. Emellett számos film-, tévé- és színházi adaptáció zenéjét is megírta (Sok hűhó semmiért, A vihar, Szentivánéji álom).
1982-ben az Erkel Színházban mutatták be A próba című balettjét, amelynek zeneanyaga Electromantic címmel jelent meg, és egyik tétele később a BBC televízió egyik híradójának szignáljaként is szolgált. 1992-ben kötött szerződést a BMG-vel, amely 1994-ben megjelentette első valódi (azaz dalokat tartalmazó) szólólemezét. 1995-ben kilenc esten mutatta be a Csak dalok anyagát. 1996-ban szintén neves külföldi sessionzenészekkel készítette el a Kis történetek-et.
Az 1992-ben elbúcsúzott Locomotiv GT-t 1997-ben ismét sínre állította (424 – Mozdonyopera), de társaival 2016-ig (Somló Tamás haláláig) mindössze néhány alkalommal (1999, 2002, 2007, 2013) lépett színpadra. Viszont az elmúlt húsz évben is számos remek szólóalbumot jegyez: Angyalok és emberek, 2000, t12enkettő, 2006, 1 óra az 1 koncertből, 2009, Rutinglitang (Egy zenemasiniszta), (Parti Nagy Lajos verseire); 2011, 13 dalunk (Falusi Mariannal), 2017.
2008 augusztusában az ő kezdeményezésére indult útjára A magyar dal napja. Presser töretlen népszerűségét és aktivitását mutatja, hogy 2009 januárjában és 2018 októberében egyaránt megtöltötte a Budapest Sportarénát (2023. szeptember 30-án Még 1 koncert címmel újabb koncertet ad ugyanott).
Presser könyve 1-2 címmel két kötetben megírta a maga szubjektív visszaemlékezéseit (2020, 2021).
Munkásságát többször jutalmazták: 1977-ben Erkel-díjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjat, 1998-ban Arany Zsiráf életműdíjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott.
Presser évtizedek óta egyszemélyes intézmény a hazai rockéletben, akit a társművészetek képviselői is szívesen vonnak be a munkájukba. Termékeny alkotóként itthon ő tett a legtöbbet azért, hogy a rock egyenjogú tagja lehessen a művészetek testvériségének. Alkotóműhelye, a „Presser Művek” ma is sok előadóval és produkcióval áll kapcsolatban.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 251–254.

Presser Gábor

Gryllus Vilmos (1951, Budapest) kétszeres Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző, a Kaláka folkzenekar gitáros-énekese. Emellett több mint negyven éve készít zenés műsorokat gyerekeknek.
1959-1966 között a Kodály Zoltán alapította Lórántffy Zsuzsanna úti zenei általános iskolába járt, és ez meghatározó volt egész életére. 1969-ben - még gimnazistaként – részt vett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kalaka-39218">Kaláka</a> együttes létrehozásában, melyben 10 éven át csellózott, verseket zenésített meg és énekelt, emellett játszott még több más hangszeren is (citera, doromb, charango, koboz, lant, mandolin, nagybőgő, ütőhangszerek). Közben a Műegyetemen építész diplomát szerzett.
1980-ban csatlakozott Levente Péterhez és Döbrentey Ildikóhoz, gyerekszínházi társulatukban ő volt a zenész-zeneszerző. Egy nemzedék nőtt fel rádiós (Ki kopog?, 1979-1992) és  televíziós (Égből pottyant mesék, 1991-1996) műsoraikon. Munkakapcsolatuk másfél évtizedig tartott.
1992-től kezdte el kiadni daloskönyveit. Ezekben a gyerekek számára írt dalait adja közzé, azokat, melyeket az óvodás-kisiskolás korosztály könnyen meg tud tanulni, és szívesen el is énekel.
1996-tól ismét együtt énekel és muzsikál - mint „állandó törzsvendég”, és immáron elsősorban gitárosként - a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, és a külföldi turnékon szerte a világban, de a gyerekeknek szóló előadásait egyedül tartja. Az 1990-es évektől színházi darabokhoz szerzett zenét, és televíziós produkciókban is gyakran láthattuk őt.
Számtalan önálló kiadványa jelent meg, a legutóbbi ezek közül a 2021-es Lassan, tünődve, amelyen tíz magyar költő verseit zenésítette meg. Több - felnőtteknek szóló - közös lemeze van testvérével, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gryllus-daniel-6947">Gryllus Dániel</a>lel.  Fia, Gryllus Ábris (1985) a kísérleti elektronika területén jeleskedő zeneszerző.
Gryllus Vilmos kétszeres Kossuth-díjas előadóművész, a legmagasabb állami kitüntetést mindkét alkalommal megosztva kapta a Kaláka tagjaival (2000, 2020). Ezek mellett több más elismerést is kapott zenei munkásságáért.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/GryllusVilmos">https://www.facebook.com/GryllusVilmos</a>
<a href="https://www.instagram.com/explore/tags/gryllusvilmos/">https://www.instagram.com/explore/tags/gryllusvilmos/</a>
<a href="http://gryllusvilmos.hu/">http://gryllusvilmos.hu/</a>

Gryllus Vilmos

A mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Tizenhét évesen Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, majd 1979-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát.
Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Többek között Regős István és Binder Károly zenekaraiban játszott. A Binder Quintet 1983-as felbomlása után csatlakozott Szabados György szabad zenei műhelyéhez.
Szabados „tanítványai” közül kétségkívül Dresch Mihály az, aki a szabadosi örökséget nemcsak tovább vitte, hanem gyönyörűségesen kiterjesztette. Tehetségén túl ebben nyilván sokat számított, hogy az alapvetően elméleti megközelítésű, arisztokrata attitűdű Szabadossal szemben Dresch földműves, iparos családból származott. Kisgyerek korában például ámulva hallgatta a nyugati pályaudvar egykori restijében Kozák Gábor József és népi zenekarát. Vagy Földesen, a keresztanyjánál nagyon szerette, ahogy a lakodalmi bandák húzták. Aztán megérintette a jazz. Lendületet, energiát, nemességet érzett benne. Hogy aztán ezzel keveredve törjenek elő belőle az erős gyerekkori zenei élmények.
A szerény, befelé élő Dresch nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel. Akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály számára a zenélés az elmúlt harmincöt évben személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.
Dresch Mihály: „A népzene éppúgy életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálok eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, ez adja magát. A gyimesi zenének például eleve sajátságos története van. Régies ízű. Nem vagyok népzenekutató, de úgy érzem, a gyökerei a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Emellett személyes élményekhez is kötődik, jártam arra, láttam a tájat, ismerem az embereket. Ezek az élmények óhatatlanul megmozdulnak az emberben. Sonny Rollins darabjai egészen más érzéseket és élményeket indítanak meg bennem, másként hatnak rám, más hozzájuk a viszonyom. Ezek a zenék mégis békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami beletapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket a zenéket az életem részeként élem meg.”
Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy saját kvartettje mellett Dresch rendszeresen játszott népzenei együttesekben. A kilencvenes években például a mai világzenei színtéren roppant népszerű, akkoriban kizárólag autentikus parasztzenét megszólaltató Csík Zenekarban furulyázott. Az utóbbi években pedig gyakorta fújta azt a fából készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszert, amelyet nemrég már saját névvel (fuhun) látott el.
Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az első lemezeken Grencsó István (1956, fúvós hangszerek), Benkő Róbert (1949, bőgő) és Baló István (1954, dob) voltak a partnerei. Az 1993-ban megjelent Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás (1954) dobolt és Lajkó Félix (1974) hegedült. Az 1995-ös Folyondár-on Lajkót Kovács Ferenc (1957, hegedű, trombita) váltotta fel.
1998 tavasza óta újra Baló István a kvartett dobosa, a bőgős pedig a fiatal Szandai Mátyás (1977) lett. Ettől kezdve a hangzás kiteljesedett, a magyar népzenei hatás, a jó értelemben vett nemzeti karakter hangsúlyosabb lett. Az Angliában kiadott Riding the Wind és a Szép csendesen című lemezt 2002-ben az Archie Shepp közreműködésével készült, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Hungarian Bebop követte. A 2004-es Egyenes zene a Gramofon szavazásán elnyerte Az év legjobb magyar jazzlemeze díjat. Dresch Mihály – a kvartett korongjai mellett – 2006-ban Borbély Mihállyal, 2013-ban pedig Lukács Miklóssal jelentetett meg közös albumot.
Az elmúlt évtizedekben Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz &amp; Wine Festival-on Olaszországban, a Kalisz Festival-on Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festival-on, a JazzFest Wien-en, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.
Díjak, elismerések: Az év jazz-zenésze (2005), Liszt Ferenc-díj (2007), Szabó Gábor díj (2010), Érdemes művész (2011),
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 241–246.

Dresch Mihály

Sziámi megszólal, mi pedig szédelgünk majd a szeretettől

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A koncertszínpadok után a kőszínházak is megnyíltak Sziámi dalszövegei előtt

Müller Péter Sziámi (Kovalcze Végh Péter Iván, 1951, Budapest) énekes, dalszövegíró, a magyar kulturális élet évtizedek óta meghatározó alakja, aki az 1980-as évektől kezdődően a hazai underground olyan nagyjelentőségű zenekarainak volt frontembere, mint az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi.
Mielőtt zenei színpadon láthattuk őt, igen sokrétű képzettséget szerzett. 1973-ban rádiószerkesztő-riporter diplomát, ezt követően 1974-ben az Állami Artistaképző Iskolában cirkusz- és varietérendezői képesítést kapott. 1976-ban a ELTE Bölcsésztudományi karán magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. 1981-ben film- és televízió-rendezői szakon diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
1980-ban csatlakozott a rövidéletű, ám legendás <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-urh-9898">URH</a> zenekarhoz, amelynek szövegírója és énekese lett. Mindössze nyolc koncertet adtak. Gátlástalanok, merészek és szókimondóak voltak, Müller dalszövegei abban a korban tökéletesen kifejezték egy generáció rossz közérzetét. Az URH-ból 1981-ben a korszak másik jelentős underground formációjába, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kontroll-csoport-756">Kontroll Csoport</a>ba ment át. A 80-as évek elejének egyik legegyénibb hangvételű, nagy népszerűségnek örvendő zenekara 1983-ban feloszlott, Müller pedig akkori feleségével, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bardos-deak-agnes-755">Bárdos Deák Ágnes</a> énekesnővel megalakította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sziami-753">Sziámi-Sziámi</a>t, amely aztán különböző neveken és változó felállásokban, de egészen 2009-ig, alkotótársa, Gasner János gitáros haláláig működött. 2012 óta <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-muller-peter-sziami-andfriends-4432">Müller Péter Sziámi AndFriends</a> nevű zenekarával viszi színpadra a dalait.
1984 és 1990 között Hollandiában élt, Amszterdamban dolgozott forgatókönyvíróként és rendezőként, valamint kulturális producerként. Hazatérése után öt évre leköltözött egy kis zalai faluba. 1992-ben egy Zalában megrendezett nyári alkotótábor adta az ötletet a Diákszigethez, amelyet a következő nyáron harmadmagával szervezett meg az óbudai Hajógyári-szigeten, és amely pár évre rá Közép-Európa legnagyobb kulturális rendezvényévé vált. Müller már rég nem vesz részt a szervezésben, de 30 év óta mindig az ő fellépése zárja a Sziget Fesztivált.
Nevelőapja Müller Péter író, akivel több művet készítettek közösen. Költőnek tartja magát. „Háromévesen verseket írtam már - előbb tudtam nagybetűkkel írni, mint rendesen beszélni.” Dalszerzést tanít, és írt dalszöveget - többek között - Koncz Zsuzsának, Cipőnek, Bródy Jánosnak, Zoránnak, Palya Beának, Szalóki Áginak, Kováts Krisztának, Kiss Tibornak és Odettnek. Két szólóalbuma is megjelent, 1995-ben egy válogatáslemez Tapasztalat 1980-1995 címmel, a másik pedig 1996-ban, amelyik egy szerzői estjének felvétele (Egy vagy egy se).
Több más művészeti ágban is találkozhattunk vele. 1995-96-ban egy zenei tévécsatorna kreatív igazgatója volt (A3). 1998-ban a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetője lett, 2001-ben ő hozta létre a - mára már megszűnt - Miskolci Nemzetközi Operafesztivált. Voltak színházi rendezései, színpadi szerzőként a Mária Evangéliumával debütált 1992-ben a Madách Színházban, a rockopera zenéjét Tolcsvay László írta. Azóta számos musical szövegírója és fordítója (Isten pénze, Beszterce ostroma, Peter Pan, Elisabeth, Mozart!, Oltári srácok). 2022-ben mutatták be a Lévi'Story - A Farmerkirály című klezmer musicalt, amelyet Jávori Ferenccel közösen írtak. 2008 óta játszik az értelmi sérülteknek otthont adó teátrumban, a Baltazár Színházban. 1990-től jelennek meg könyvei verseivel, dalszövegeivel és műfordításaival.
„Sosem akartam gazdag lenni. … Aki az, annak a sikere pénzben mérhető. … Az én sikerem viszont jó szövegekben, jó előadásokban mérhető.” - nyilatkozta 2022-ben. Munkásságát több kitüntetéssel jutalmazták, ezek között állami elismerés is volt, 1996-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át. Hat gyermeke van, egyik fia, Máté együttesekben dobol.
Zenekarával saját számaik és a 80-as évek underground klasszikusai mellett évek óta játsszák a kanadai költő-énekes, Leonard Cohen dalait is, magyarul, Müller Péter Sziámi fordításában. Pianissimo! néven 2016-tól közös duójuk volt Szakcsi Lakatos Béla jazz-zongoristával. A kiváló billentyűs improvizáción és Müller Péter Sziámi versein alapuló előadásokkal léptek a közönség elé. A Romano Drom zenekarral is gyakran szerepelt együtt. Van közös formációja Kirschner Péter gitárossal, amelynek neve Felevad duó. 2019 őszén az Erkel Színházban adott „életHű” koncertet, sok egykori és jelenlegi zenésztársa közreműködésével, és jellegzetes piros kalapjában. A legújabb, idén tavasszal bemutatkozó projektje a SziámiKarma, Müller Péter Sziámi, Kirschner Péter és Bérczesi Róbert közös alkalmi zenekara, amelyben Sziámi- és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hiperkarma-23372">hiperkarma</a>-dalokat adnak elő akusztikus gitárokkal és háromszólamú énekkel.
2021-ben ígéretet tett rajongóinak, miszerint egy éven keresztül minden nap megoszt egy dalötletet, amelyet bárki megzenésíthet legjobb belátása szerint. A Napidal Sziámival 365+1 projektben -, ami elnyerte „Az év könnyűzenei eseménye” Artisjus díjat - bárki részt vehetett, a szövegekből pedig több mint 1100 dal készült el, megközelítőleg 300 zenésztől, a szerzeményekből pedig több nagylemez is megjelent. A legutóbbit áprilisban mutatták be az Akvárium Klubban, Müller alkotótársával Bérczesi Róberttel (hiperkarma), akivel több mint 100 dalt szereztek. A Hiperkarma Napidalok Nagykoncerten 22 dal csendült fel, Péterfy Bori (Péterfy Bori &amp; Love Band), Beck Zoltán (30y), Bérczesi Róbert, Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag, Kispál és a Borz), Lovasi András (Kispál és a Borz, Budapest Bár), Meszes Balázs (Punnany Massif), Molnár Tamás (Anti Fitness Club, Jetlag) és Müller Péter Sziámi tolmácsolásában. Bérczesivel közös második Napidal nagylemezük 2023. május elsején jelent meg, olyan előadókkal, mint Agócs Márton (Aurevoir.), Frenk, Kirschner Péter és Lee Oliver.
Müller Péter Sziámi munkásságát 2025 márciusában Kossuth-díjjal ismerték el.
HZ, BBB

Müller Péter Sziámi

A Besh o droM-ot népszerűségben csak egyetlen magyar világzenei csapat veri: a Ghymes. Az 1984-es alapító tagok közül már csak Szarka Gyula (1962, ének, gitár) és Szarka Tamás (1964, ének, hegedű, koboz, gitár) maradt a felvidéki (nyitrai) együttesben. Kezdetben autentikus magyar népzenét játszottak, állandó táncházakat tartottak. Aztán, ahogy a kilencvenes évek közepén elkezdtek Magyarországra átjárni, a zenéjük is változni kezdett. Egyre kevésbé akarták az eredeti népzenét reprodukálni, inkább a népi dallamokból kiindulva a maguk dalait kezdték játszani, a maguk szövegeit énekelni, a maguk történeteit előadni. Az 1998-as Rege című lemezük volt a fordulópont, arra már több, jó értelemben vett sláger – Bazsarózsa, Tánc a hóban és a címadó Rege – is felkerült, és ezeket a mai napig szívesen játsszák koncerteken.
Ez a váltás persze nem volt éles, inkább évek alatt lezajló folyamat eredménye. A Ghymes a kétezres évekre az egyik legnépszerűbb zenekarrá nőtte ki magát. Különösen a 2002-es évben arattak: az újra kiadott Üzenet Arany Zsiráf-díjat nyert, a Rege (1998), a Smaragdváros (2000) és A nagy mesealbum (2001) ekkor kapott platina, a Bennünk van a kutyavér (1995) és a Tűzugrás (1996) pedig aranylemez minősítést. Az elsősorban a gyerekeknek készült Bennünk van a kutyavér-t ráadásul oktatási segédanyaggá nyilvánította az Oktatási Minisztérium. És egy dologban még mindenképp elsők: nemcsak a Felvidékről, de Erdélyből sem sikerült elérni korábban egyetlen zenekarnak sem, hogy Magyarországon szinte minden városban ismerjék, szeressék és elmenjenek a koncertjeire.
A Ghymes együttes olyan felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régies írással Ghýmes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghýmes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar, és amelyet később az egyszerűség kedvéért Ghymesnek írtak. (Maga a falu számukra azóta inkább csak szimbólum: szép, archaikus magyar nyelvet beszélnek ott, de a többség ma már szlováknak vallja magát.)
A Szarka Gyula és Szarka Tamás vezette együttesben az idők folyamán rengeteg muzsikus fordult meg, olyannyira, hogy jó ideje a zenekar gyakorlatilag őket jelenti, az aktuális kísérőket pedig állandó vendégzenészként tüntetik fel.
A Gyhmes zenéje magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. Az eléggé szabadon, a maguk szája íze szerint értelmezett népzenei alapok, a saját invenciók és improvizációk alapján alakult ki az az egyedi hangzásvilág, amit ők egyszerűen Ghymes-zenének neveztek el. A kilencvenes évek második felében a Fonónál jelentették meg albumaikat, de idővel kinőtték a zeneházat, és némi meglepetésre egy multinacionális kiadóhoz, az EMI-hoz szerződtek le. S attól kezdve érezhetően jöttek a slágerek, a szélesebb tömegek felé nyitás. S az elmúlt harminc évben a világzenei együttesek között valóban páratlan sikert könyvelhetnek el: működésük alatt eddig 17 önálló albumot jelentettek meg, ezek közül 8 platina és 3 aranylemez lett.
A zenekart alapító Szarka-testvérek, Gyula és Tamás 2011-ben megosztott Kossuth-díjban részesültek.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 257–260.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/ghymes.hu/">https://www.facebook.com/ghymes.hu/</a>
<a href="https://www.ghymes.hu/">https://www.ghymes.hu/</a>

Ghymes

Amikor a klasszikusok új ruhát kapnak – ezek a legizgalmasabb feldolgozáslemezek

Lehet, nem is kell több új szerelmes dalt írni, a régieket is fel lehet dolgozni

Az utóbbi másfél évtized legnagyobb közönségsikert arató magyar népzenei együttese. A Csík János (1964, hegedű), Szabó Attila (1968, hegedű, gitár), Majorosi Marianna (1969, ének), Barcza Zsolt (1978, cimbalom, harmonika), Kunos Tamás (1970, brácsa), Bartók József (1977, bőgő), Makó Péter (1979, fúvósok) felállású zenekar népszerűségét mutatja, hogy 2012-ben a jubileumi Szigeten a mínusz egyedik napon önálló nagykoncertet adhatott.
Az 1988-ban Kecskeméten Csík János és Kunos Tamás által alapított Csík zenekar a kilencvenes években azon kevés vidéki együttes egyike volt, amelyik tudta állni a versenyt a legjobb budapesti táncházi bandákkal. Az 1995 őszén megnyílt Fonó Budai Zeneházban igazi otthonra leltek: a mai napig ott próbálnak és ott jelentetik meg lemezeiket.
A kezdeti trió a kilencvenes évek során többször bővült, illetve átalakult. 1994-ben csatlakozott hozzájuk Majorosi Mariann, a Magyar Állami Népi Együttes egyik vezető táncosa és énekese, egy évre rá pedig Szabó Attila, aki sokáig párhuzamosan az egri Gajdos prímása is volt. 2000 után több fiatal került az együttesbe, többek között a tangóharmonikás és cimbalmos Barcza Zsolt.
A vidékiek közül kétségkívül az 1988-ban indult kecskeméti Csík zenekar volt az, amelyik a legjobban állta a versenyt a fővárosi bandákkal. S amelyik aztán az elmúlt években zenefronton a legnagyobb befutó lett. Sikere nemcsak a szűkebb népzenei színtéren zavarba ejtő, de a hazai popsztárok számára is megszégyenítő. Tizensokezres lemezeladásokkal, sokezer embert megmozgató nagyszabású koncertekkel, közte a 2012-es Szigeten önálló, sokvendéges nagyszínapos bulival. Ráadásul sokáig ők jegyezték a világháló legnépszerűbb magyar dalát: a Most múlik pontosan youtube-klipjére közel tízmillió alkalommal kattintottak rá. S hogy sikerük mennyire széles spektrumú, mondhatni, népfrontos jellegű, a magyar társadalomban szerteágazóan gyökeret verő, jól mutatja, hogy dalaik nemcsak táncházas környezetben vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon vagy nyugdíjas klubesteken is.
E nagyfokú felfutás persze alapvetően annak köszönhető, hogy az utóbbi tíz évben popslágerek tömegét formálták át a maguk népzenés képére. De fennállásuk első másfél évtizede alatt mégiscsak konokul ragaszkodtak az autentikus előadásmódhoz. Igyekeztek az erdélyi öregek tudását, muzsikálását minél hitelesebben és életszerűbben elsajátítani, s igyekeztek azt minél több embernek megmutatni. Tették ezt hol sikeresebben, hol csendesebben, de következetesen.
2000-ben Sydneyben az olimpiai játékokat kísérő kulturális programok keretében ők képviselhették Magyarország népi kultúráját.
2002-ben Csík János súlyos autóbalesetet szenvedett, a bal karja több helyen eltört, sokáig kérdéses volt, vehet-e még a kezébe vonót valaha. Évek alatt fokozatosan nyerte vissza képességeit. A zenekar ebben a nehéz időszakban sem szűnt meg létezni, a másik prímás, Szabó Attila vezetésével játszottak.
Szabó Attila volt az is, akinek hatására Kispál és a Borz számokat kezdtek népzenei hangszerekkel és dallamokkal átdolgozni. Akkora sikerrel, hogy Senki nem ért semmit című lemezük világzenei kategóriában Fonogram-díjat nyert. A 2008-as, beszédes című Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumukon folytatták ezt az irányt, és az ezen hallható Most múlik pontosan című Quimby-szám feldolgozása hozta meg számukra az igazi sikert.
Fontosabb fellépéseikre rendszeresen hívtak zenész vendégeket. Többek között a jazz szaxofonos Dresch Mihályt (aki egyébként sokáig az együttes állandó tagja volt), a szájharmonika virtuóz Ferenczi Györgyöt, a fúvós Szokolay Dongó Balázst, a tamburaprímás Csurai Attilát és Pál István „Szalonnát”. A popzenészek közül pedig Lovasi Andrást, Kiss Tibort és Presser Gábort.
Az utóbbi időben persze nagyot pördült velük a világ. De azért minden nyomás, kísértés, emberi ingadozás ellenére megmaradtak önazonosnak. És ha időnként el is vétették a mértéket és belecsúsztak hamiskás, giccsközeli szentimentalizmusba, utólag rendre korrigáltak. És ne feledjük, hídverő szerepük régóta sokkalta fontosabbá nemesedett annál, mint hogy pontosan mit és miként játszanak. Hatásukra mégiscsak tízezrek fordultak az autentikus magyar népzene és azon keresztül a hagyományőrző paraszti kultúra felé.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 191–192.

Csík Zenekar

Demjén Ferenc (1946, Diósgyőr) dalszerző, énekes, basszusgitáros, a magyar populáris zene egyik kimagasló egyénisége, aki közel 60 éves zenei pályafutása alatt végig nagy népszerűségnek és elismerésnek örvend.
Egy négygyermekes családba született harmadikként. 1951-ben költöztek Budapestre, tanulmányait már itt végezte, vegyésztechnikus lett, de nem dolgozott a szakmájában. Gosztonyi János orgonaművésztől tanult zongorázni, aki gyakran elvitte őt a Zeneakadémiára, ahol orgonán is gyakorolhatott. Ebben az időben ismerkedett össze Cseh Tamással a BVSC vívószakosztályában, és hamar megtalálták a közös hangot. A barátság és a kölcsönös tisztelet évtizedeken át kitartott. A klasszikus művekben villámgyorsan haladó Demjént az angolszász beatzene távolította el a zongorától, amelynek a gitár a hangszere, és amely az első pillanattól lenyűgözte őt.
1964-ben alapította testvérével, Demjén Istvánnal a Számum beategyüttest. A nála 8 évvel idősebb Istvánnal 1969-ig minden zenekarukban együtt játszottak, Ferenc énekelt és basszusgitározott, István énekelt. Karrierjük kezdetén bátyjával közösen saját maguk készítettek gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették hozzá. Első hangfalaikat édesapjuk rakta össze. A Számum zenéjében erős Rolling Stones-beütés volt, de hatott rájuk a Shadows és a svéd Spotnicks is. Ez a kezdeti időszak igazából tánczenének számított, a közönség – amely nem kis részben munkásfiatalokból került ki – táncolni járt a koncertekre. Demjén István szervezte a zenekari dolgokat, játszottak vidéken is, nem csak pesti klubokban léptek fel.
A Demjén-testvérek 1966-ban a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dogs-6802">Dogs</a> zenekarba léptek át, amelynek a Népstadion melletti Gumigyári Klubban volt az állandó helye. Még abban az évben megjelent egy négyszámos lemezük, amelyen Demjén Ferenc első magyar nyelvű szerzeménye is szerepel, ez a Végre nálad lehetek. A koncertezéssel párhuzamosan Demjén vendéglátózott is. Míg a korai időszakban ötven forintot kaptak az együttesükkel egy estéért, a szállodák zenekaraiban százhúsz forint járt, és nem csak heti egy-két alkalommal. 1966-ban az érettségijére egy vidéki szálloda étterméből utazott vissza. A Dogs volt - a Liversing mellett - az első magyar zenekar, amelyik műsorára tűzte Jimi Hendrix dalait. És épp a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550">Liversing</a> lett az, ahová a Demjén testvérpár 1967 végén „átigazolt”. A korszak egyik legkeményebb zenéjét játszó Liversing tagjai mertek Magyarországon először őrjöngeni a színpadon. Egy sikeres korszak után 1968 végén a Demjén-testvérek kiléptek, és megalapították a rövid életű underground supergroupot, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-meteor-6817">Meteor</a>t.
Ekkorra már nagy ismertségre tett szert a zenészek körében, nem kis részben annak köszönhetően, hogy sok időt töltött azokon a szórakozóhelyeken, ahol a „szakma” is megfordult. Demjén Ferenc számára Orszáczky Jackie és Radics Béla volt a két legfontosabb zenész. És 1969-ben már együtt zenéltek Radics Bélával a nagy népszerűségű <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sakk-matt-6764">Sakk-Matt</a>-ban. Majd 1970-ben még egy rövid ideig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a>ben is énekelt, de közben a Moulin Rouge mulató zenekari árkában is zenélt és énekelt.
1970-ben Bergendy István meghívta őt együttesébe, mint basszusgitárost és énekest. Szövegíróként a Jöjj vissza vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek, Latzin Norbert és Demjén Ferenc szerzeményei. Bergendytől kapta a Rózsi nevet, amely innentől végigkíséri pályáján. A zenekar szombat esténként több ezer ember előtt játszott az E-klubban, szerepeltek a televízióban is, és ez meghozta az országos ismertséget. 1976-ban a Hanglemezgyár mindenható ura, Erdős Péter kijelentette, hogy Demjén Rózsi el van nyomva a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326">Bergendy</a>ben, ezért azt javasolta, hogy az együttes következő lemeze Demjén Ferenc-szólóalbum legyen. 1977-ben Demjén, mivel szerinte a zenekarban már túlságosan keveredtek a műfajok és nem tudtak újat hozni, valamint ő nem tudott fejlődni abban a formában, kilépett a Bergendyből.
1977-ben megjelent Fújom a dalt című önálló lemezének közreműködői gárdája egészen lenyűgöző névsor. A Bergendy zenekar mellet csak néhány - kiragadott - előadót megemlítve: LGT, Zalatnay Sarolta, Tátrai Tibor, Babos Gyula, Gőz László, Zorán, Papp Gyula. Ezen az albumon jelent meg Demjén Ferenc egyik legismertebb száma, a Presser Gáborral közösen írt Mikor elindul a vonat. Szólólemezének dalait már az 1977 őszén megalakult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-vmoto-rock-9332">V’Moto-Rock</a> együttessel mutatta be. Demjén Rózsi mellett a V’73-ból Lerch István billenytyűs és Herpai Sándor dobos, a Ferm-ből pedig Menyhárt János gitáros rúgták be a V-Motort. És ez a négyes 11 évig együtt maradt. Játszottak az összes kelet-európai országban, koncerteztek Kanadában és Szibériában is. Aztán 1988-ban vége lett a V’Moto-Rock-nak. Demjén így emlékszik erre: „Egy kiadós vita végeztével felálltunk az asztal mellől, és a szó szoros értelmében mindenki elindult a saját feje után. Szétmentünk, de ezt nem követte sem hivatalos bejelentés, sem búcsúkoncert.” Azért 2008-ban még egyszer összeálltak néhány vidéki fellépésre és egy nagy budapesti koncertre.
1989-től indította újra szólókarrierjét. A szabadság vándora - rajta a Szerelemvonat-tal - még abban az évben megjelent. Egy kivételével minden számot Demjén Ferenc és Menyhárt János jegyez a korongon. Ezt követő sorlemezei (például: Tizenhárom, 1998; Álmok, csodák, szerelmek, 2001; Hívlak, 2003; Lelkünk most is vágtat, 2009; Túl a világvégén, 2013), és sportcsarnokokat megtöltő koncertjei mind-mind a mai napig sikeresek. A fellépésein napszemüvegben szereplő zenésznél tradícióvá vált, hogy minden évet egy nagy koncerttel zárja Budapesten, minden évben több mint tízezer néző előtt. Így lesz ez 2023 decemberének végén is. Már a címét is tudjuk az idei koncertjének: Ki marad majd a barátom?
Az évek során számos előadónak (Katona Klári, Zorán, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Anita, Zalatnay Sarolta, Szűcs Judith) komponált dalokat, írt komplett lemezeket. Hallhattuk dalait filmekben (Szerelem első vérig, 1985; Szerelem második vérig, 1987; Moziklip, 1987; Honfoglalás, 1996; Sacra Corona, 2001).
Arra az újságírói kérdésre, hogy gondolt-e valaha is arra, hogy elhagyja ezt az országot, külföldön éljen és zenéljen, ezt válaszolta: „Soha nem akartam kint maradni és most sem tenném. … én ezen a nyelven beszélek, ezen énekelek és ebben az országban szeretnék még letenni valamit az asztalra. Máskülönben pedig a gyomrom sem bírja a külföldi kaját. Odakint mindig borzasztóan rossz az étvágyam.”
Elmondása szerint ő nem politizál, sem a színpadon, sem a dalokban. De a mellé a politikai vélemény mellé áll, amit a leginkább magáénak érez. Az utóbbi évtizedekben rendszeresen részt vett a Fidesz tömegrendezvényein, 2006-ban ő írta a párt kampánydalát (A Föld könnyei) is.
Számtalan elismerést kapott zenei pályafutása alatt, ezek közül a legfontosabbak: többszörös eMeRTon-díjas, Huszka Jenő-díj (1993), Artisjus-díj (2008), Budapest díszpolgára (2010), Petőfi Zenei Díj (2017), Miskolc díszpolgára (2018). Az állami kitüntetései: a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1996), a Magyar Érdemrend középkeresztje (2010), Kossuth-díj (2012).
Az Artisjus kétezres évek közepén készült kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott tíz dal közül az első kettő az övé volt (Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold). Több mint 800 dalt jegyez. Az eladott lemezeinek száma elérte a hárommillió példányt. Pályájának ötvenkilenc éve alatt „minden szinten” zenélt. Játszott underground beatzenekarban, vendéglátóhelyen, supergroupban és tánczenekarban. Szólókarrierje is a legjelentősebbek közé tartozik, és mindenütt hiteles tudott lenni, népszerűségét pedig a kezdetektől napjainkig sikerült megőriznie.
JBSz, HZ

Demjén Ferenc

Az egyik legnyughatatlanabb és legjobb hazai rockgitárost, Tátrai Tibort (1952. április 5., Budapest) az 1980-as  években Hobo nevezte Tibus Gitaricusnak. Tátrai a magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és talán legtöbbet foglalkoztatott muzsikusa. Tizenkétszer volt az év gitárosa. Az elmúlt ötven évben megszámlálhatatlan zenekarban, formációban dolgozott, csak a legfontosabbak: Sakk-Matt, Syrius, Generál, Skorpió, Hobo Blues Band, Török-Tátrai Tandem, Tátrai Band, Boom-Boom, Latin. Ahogy 2000-ben nyilatkozta a Népszabadságban: „A többség leragad egy szinten. Kitalálják, milyenek akarnak lenni, és attól kezdve csak azt nyomják. Nekem meg az elmúlt 8-10 évben mindig több bandám volt. Szerintem ez minden zenész számára kötelező kellene, hogy legyen. Sosem csináltam gondot abból, hogy honnan jövök, vagy hogy hova megyek. Semmit nem találtam ki előre. Mindenhonnan úgy álltam fel, hogy köszönöm gyerekek, ennyi elég volt, puszi, kalap, kabát. Vagy feloszlott a zenekar. És akkor kerestem egy másikat.”
Tizenhat éves korában még inkább a sportnak élt: 1968-ban félnehézsúlyú ifjúsági ökölvívó bajnok volt. De a zene még ennél is jobban vonzotta. 1969-ben a Radics Béla vezette Sakk-Matt együttes roadjaként megismerkedett Harmath Alberttel, akivel még abban az évben megalapította az elsősorban rhythm and bluest játszó Kárpátia együttest. Radics következő formációjának, a Tűzkeréknek már Tátrai is tagja lehetett, majd egy rövid Juventus-kitérő után 1972-ben csatlakozott az Ausztráliából visszatért legendás <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>hoz. Bő fél évig játszhatott az együttes legjobb felállásával, de aztán Orszáczky és Ráduly távozása után a fúvós funky irányába mozduló zenekarban már nem találta a helyét.
1973-ban rövid időre megfordult a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mini-6779">Mini</a>ben, majd az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympiá</a>ba igazolt át, ahol Horváth Charlie-val egymásra találtak, és 1975-ben együtt emelte ki őket onnan a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál.</a> Velük készült a nagy sikert aratott Zenegép, rengeteget turnéztak külföldön, majd 1979-ben Frenreisz Károly elcsábította Tátrait az akkor induló Új <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-skorpio-6878">Skorpió</a>ba. De hiába került ott össze három remek muzsikus (a dobos Papp Tamás volt), a folytonos koncertezés és Frenreisz popularitásra törekvése nem tette lehetővé kiérlelt és egyenletes színvonalú lemezek készítését.
Tátrai a nyolcvanas évek elején a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hobo-blues-band-9447">Hobo Blues Band</a> környékén is felbukkant, az 1983-as Még élünk! lemezen még vendégként játszott, az 1984-es Vadászat-on pedig már nem csak gitárosként, de szerzőként is maradandót alkotott. A továbbiakban viszont Török Ádámmal inkább a kísérleti, újszerű zenék felé fordult – a Török–Tátrai Tandem sportcsarnokok helyett kisebb klubokban, pubokban lépett fel.
1987-ben Tátrai úgy döntött, saját zenekart alapít, és létrehozta a Tátrai Bandet. Amikor pedig 1989-ben csatlakozott hozzájuk a régi zenésztárs, Horváth Charlie és Pálvölgyi Géza billentyűs, az együttes új pályára állt, és néhány éven belül – különösen a New York, New York című dal után – az ország egyik legnépszerűbb popformációja lett. Ettől kezdve nem volt megállás: minden évben sikeres országos turnék, zárásként BS- vagy BKK-bulik, és több tízezer példányban eladott lemezek. Egyéni, a pop és a rock között lavírozó (inkább az előbbihez közelebb álló) zenei világuk és Charlie különleges, rekedtes orgánuma a kilencvenes évek egyik legsikeresebb hazai zenekarává tette őket.
Az ezredfordulóra azonban a zenekar gyakorlatilag szétesett. Charlie szólóprojektjeivel volt elfoglalva, Tátrai meg egyszerre több vasat is tartott a tűzben, melyek közül zeneileg kétségkívül a mindössze két lemezt megért <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-boom-boom-11394">Boom-Boom</a> és a Szűcs Antal Gáborral közös latin-vonal lett a legérdekesebb.
Munkásságát 1996-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2010-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 264–265.
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/TatraiTibor/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/TatraiTibor/?locale=hu_HU</a>

Tátrai Tibor

A nagy generáció tagjainak kései pályafutásában külön kategóriát képvisel Zorán, aki az elmúlt évtizedekben kétségkívül a beatgeneráció legaktívabb tagja – nemzedékéből (Koncz Zsuzsa mellett) az egyetlen, aki évente rendszeresen és sikeresen indul országjáró körútra.
Zorán az 1960-as évek egyik legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező beatfigurája volt. Zenekara, a Metro a beatszentháromság tagja, ő maga pedig – nem utolsósorban táncdalfesztiválos szerepléseinek köszönhetően – közönségkedvencnek számított (Fehér sziklák). A beatkorszak elmúltával, a Metro feloszlása után átmenetileg eltűnt a nyilvánosságból. 1972-től dolgozott disc jockeyként, rövid időre Som Lajos helyén tagja lett a Taurusnak, majd a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1974-ben két rádiófelvétellel (Nyomom a gázt, Vásott éjek) próbált visszatérni, de évekig inkább a tánczene, mint a pop képviselői közé sorolták.
Pályája 1976-ban vett új irányt, amikor Presser támogatásával újraindította a karrierjét. 1977 áprilisában jelent meg első szólólemeze, s Zoránnak sikerült megszabadulnia a korábbi imázsától – meglepően érett, letisztult zenei-szövegi világot képviselő előadóként kért helyet magának a poppiacon. A kritika a költői megfogalmazású popsanzonokat (Presser társszerzője Zorán testvére, Sztevanovity Dusán), a lírai érzékenységet emlegette, a Zorán lényéből, előadói stílusából fakadó gazdag érzelmeket, a finom humort és a meditáló gondolatiságot méltatta. Lírai és intellektuális – ezek voltak a kulcsszavak, amelyekbe Zorán eszköztelenül is kifejező előadásmódja, a dalok zeneisége, gondolati tartalma összesűríthető.
Szólópályája amúgy nagyjából két periódusra osztható fel: az 1993-as unplugged koncert előtti és az azt követő korszakra.
Mint arról szó volt, 1977 áprilisában megjelent első szólólemeze a meglepetés erejével hatott az akkori popzenei életben és rövid idő alatt bearanyozódott. A következő két évben kiadott újabb két albumával pedig végképp meggyőzött mindenkit, hogy a korszak egyik legjelentősebb előadóművészévé nőtte ki magát. Viszont a stúdióban vele dolgozó kiváló muzsikusokat – Presser, Dés, Kőszegi, Babos – nem tudta magával vinni a színpadra. Ezért hol egy szál gitárral egyedül koncertezett, hol különböző együtteseket kért meg a kíséretre. Viszonylag sokat lépett fel például a Gerendás Péter vezette, latin-amerikai zenét játszó Láma együttessel, turnézott Koncz Zsuzsa és Kovács Kati zenekaraival is.
De Zorán a kezdetektől saját társulatra vágyott. És ez igazából csak a kilencvenes évek elején adatott meg neki. A vízválasztó egyértelműen az 1993 októberében a Pesti Vigadóban adott öt unplugged koncertje volt, ekkorra alakult ki mögötte az a csapat – többek között Sipeki Zoltán (gitár), Horváth Kornél (ütősök) –, amelynek az összetétele változott ugyan, de a szellemisége megmaradt: Zoránt ma is stabil és nagyszerű muzsikusokból álló zenekar kíséri. Ekkor szakíthatott Zorán azzal a gyakorlattal is, hogy a stúdiófelvételt egy az egyben eljátszották a koncerten, így a későbbiekben a dalok a színpadon önálló életre keltek.
A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, melyet rendre a BS-ben adott nagyszabású koncerttel zárt. És Zorán ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti.
„Mindig azt mondtam, addig maradok a színpadon, amíg a viszony kétoldalú: nekem is van kedvem játszani, és a közönség is kíváncsi rám – nyilatkozta 2002-ben a Népszabadság-ban. – A dolog pikantériája, hogy az utóbbi időben egyre több kedvem van játszani, annyira jó a csapat. Bár különböző generációkhoz tartozunk, és többféle zenei világban mozgunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt. A turnézás mint létforma kifejezetten vonz. Amíg nem kezdek félni a színpadtól, amíg még megvan a közönséggel a kölcsönös vonzalom, addig egyáltalán nem az a fontos, hogy az ember hány éves.”
Zorán változatlan népszerűségének persze ezen felül még számos oka lehet.
Egyrészt több mint négy évtizedes életművének talán legfontosabb jellemzője az állandóság. Igazából ma is ugyanazt az intellektuális popzenei stílust képviseli, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Sok társával ellentétben nem játszott el tőle idegen szerepeket, nem bújt bőrruhába, nem vett fel baseballsapkát, nem akarta a világot naponta megváltani, nem akart az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.
Másrészt ő mindig hosszú távon gondolkodott: nem elsősorban a pillanatnyi sikerért hajtott, hanem közben a minőségre is odafigyelt. Nemzedéktársaival ellentétben sosem vállalt haknit, mindig törekedett arra, hogy remek muzsikusok játsszanak mellette, akiket meg is becsült. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni azt a zenei világot és hangvételt, amit képvisel, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben adott koncertjei, CD-i, DVD-i kivétel nélkül színvonalas és profi produkciók.
1995 óta sokáig kétévente adott ki CD-ket, évente rendszeresen fellép a Budapest Sportcsarnokban (illetve Sportarénában) vagy a Müpában, vagy a Budapest Kongresszusi Központban. Évről-évre magas művészi színvonalon szolgálja a közönséget. 1993-ban ő adta az első unplugged koncertet Magyarországon. 2003-ban szimfonikus zenekarral készített élő CD-t és DVD-t. Még az új évezredben is rendre tartott országjáró tavaszi és őszi turnékat, 2008 óta e turnék keretében több erdélyi, felvidéki és vajdasági várost is felkeresett. Egyik utolsó stúdióalbumán (Körtánc • Kóló, 2011) pedig zeneileg némileg visszatért szerb gyökereihez.
Kitüntetései – 1982: Liszt Ferenc-díj, 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Arany Európa-díj, 1998: Arany Zsiráf életműdíj, 2006: Kossuth-díj.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 335–336.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 260–264.

Zorán

A leginkább a Hortobágyi Lászlóval közös 1995-ös Világfa című lemezéről ismert Lovász Irén (1961) nemcsak énekesnő, de tudományos kutató is, néprajzból van PhD-je. Egyetemista évei alatt kapcsolódott a táncház-mozgalomba, énekelt a Tékával is. Diploma után egyből tudós körökbe csöppent, tanított a pécsi egyetemen, 1987 és 1995 között a Néprajzi Múzeum munkatársaként ismerkedett Bartók, Kodály és Lajtha gyűjtéseivel – ezek az elfoglaltságok nem engedtek neki más irányú elmélyülést. Aztán 1995-ben jött egy váratlan fordulat, a Magyar mondák tévésorozat szignáljában ő énekelte a Csodaszarvas-t, mire a Nemzeti Múzeum felkérte, hogy a millecentenáriumi régészeti kiállítás kísérőzenéjét készítse el. Lovász segítségért Hortobágyi Lászlóhoz fordult, aki az éneke alá különös, egyedi, elektronikus zenei hátteret festett, és így született meg a Világfa CD, melynek átdolgozott változata (Rosebuds In The Stoneyard, 1996) egy évvel később népzene/világzene kategóriában elnyerte a német zenekritikusok díját.
Úgy tűnt, Lovász Irén régóta esedékes énekesi karrierje ekkor elementáris erővel beindul, de valahogy sosem sikerült maga mellé igazi társakat találnia. 1998 óta a Makám együttes több remek lemezén (Skanzen, 1999, 9 colinda, 2001, Szindbád, 2002) szerepelt, de mint vendég, a brnói cseh-morva-szlovák kortárs formációval szintén készített egy CD-t, ez viszont nem igazán az ő tehetségéhez méltó. 2001-ben két másik szálon is elindult – akusztikus-meditativ duó a nagybőgős Lőrinszky Attilával, reneszánsz kori versekből, dalokból, virágénekből álló műsor a lantos Kónya Istvánnal –, végül 2005-ben újabb zenei formációt hozott létre, amellyel azóta több albumot jegyez. De a 2009-ben újra kiadott (és jelentősen átkevert) Világfa sikerét még megközelíteni sem tudta.
JBSz
Kapcsolat:
<a class="x1i10hfl xjbqb8w x6umtig x1b1mbwd xaqea5y xav7gou x9f619 x1ypdohk xt0psk2 xe8uvvx xdj266r x11i5rnm xat24cr x1mh8g0r xexx8yu x4uap5 x18d9i69 xkhd6sd x16tdsg8 x1hl2dhg xggy1nq x1a2a7pz xt0b8zv x1fey0fg" style="cursor: pointer; outline: none; list-style: none; margin: 0px; text-align: center; padding: 0px; box-sizing: border-box; background-color: #ffffff; -webkit-tap-highlight-color: transparent; touch-action: manipulation; display: inline; font-family: system-ui, -apple-system, 'system-ui', '.SFNSText-Regular', sans-serif; font-size: 15px; border: 0px initial initial;" tabindex="0" role="link" href="https://l.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fwww.lovasziren.hu%2F%3Ffbclid%3DIwAR314Db0hWruzJ7gzF82w7wabnLroyuYskhMRrgK6bVnscHgt7L9izj-tA4&amp;h=AT34vg5aC5q6zewtiPpRfjfVRQM8C88pRFlilxOKL5bP7Ams6bSIQatOxFfP-WWMm1CcUR7v0GjWqW09i2D0OY3K3Z9xg-XpQKe5oO-xStS0YiFuVLKy4V4nz6ZeW4fWCN2Cp8NFRA" target="_blank" rel="nofollow noopener noreferrer">www.lovasziren.hu</a>
<a href="https://www.facebook.com/irenlovaszofficial/">https://www.facebook.com/irenlovaszofficial/</a>

Lovász Irén

Tolcsvay László (1950) zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész, felesége Péreli Zsuzsa képzőművész, testvére Tolcsvay Béla,
Klasszikus zenei tanulmányai mellett beatzenekarokban játszott, 1967-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tolcsvay-trio-6674">Tolcsvay Trió</a> egyik alapítója, mellyel az elsők között ötvözte a rockzene elemeit a magyar népzenével. A formáció legnagyobb sikerét 1973-ban aratta, amikor Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét megzenésítette, mely bár csak 1981-ben kerülhetett nagylemezre, korosztálya egyfajta himnuszává vált. 
1973 szilveszterétől a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fonograf-488">Fonográf</a> tagja és egyik zeneszerzője lett, az együttes 1984-es feloszlásáig több mint tíz nagylemez készítésében vett részt. A zenekarnak komponált slágerei (Első villamos, Jöjj kedvesem) mellett rendszeresen írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak dalokat. 
Az elmúlt évtizedekben számtalan szólólemezt jelentetett meg (Várd ki az időt, 1983, Kapcsolj át, 1995, Fehér zaj, 1997, 12 nő, 2002, ’68, 2018), egyik legnagyobb munkája mégis az 1987-ben írt, a népi, a klasszikus és a rockzenei hagyományokat ötvöző Magyar Mise. Benne rockerekkel és operaénekesekkel, modern ütőegyüttessel és népzenészekkel, valamint egy száztagú klasszikus kórussal.
Színpadi művei közül talán a legjelentősebbek a Müller Péterrel és Bródy Jánossal közösen írt Doctor Herz musical, melyet tíz éven át játszottak a Madách Színházban. Ugyanitt mutatták be 1991 húsvétján a Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival közös Mária evangéliumá-t, mely nemzetközi szinten is jól futott, illetve 1995-ben az Isten pénze című musicalt (ugyancsak Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival).
További színpadi művei: Testamentom (oratórium, 1992), Bábel (táncdráma, 1994), Beszterce ostroma (daljáték, 1999), ÖrökKörök (balett, 2002), Rákóczi-fantázia (2003), Egy mondat a szabadságról (kantáta, 2006), Ördögölő Józsiás (tündérmusical, 2013), Vörös és fekete (musical, 2015).
Munkásságáért 1989-ben eMeRTon-díjat, 1991-ben Erzsébet-díjat, 1995-ben Erkel Ferenc-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta.
JBSz
 
<a href="https://www.facebook.com/tolcsvay.laszlo/">https://www.facebook.com/tolcsvay.laszlo/</a>

Tolcsvay László

Sült a hús, furulyáztak, mire megjelent a milícia, hogy ezt itt nem kéne

A hazánkban élő délszláv nemzetiségek, elsősorban a szerbek és horvátok változatos és gazdag népzenei hagyományának kétségkívül legismertebb magyarországi képviselője. Nemcsak idehaza népszerűek, hanem a határokon túl is rendre sikeresen koncerteznek. Ezek közül kiemelkednek az ausztráliai, angliai, franciaországi turnék, valamint 365 fellépési alkalmat jelentő kuvaiti meghívás. Ez utóbbi kapcsán – korábbi tapasztalat alapján – a mozgalomban sokan féltették őket a feloszlástól, átalakulástól, de ez szerencsére nem következett be.
Az együttes – Eredics Gábor (1955, basszprímtambura, harmonika, ének), Eredics Kálmán (1952, bőgő, tarabuka), Borbély Mihály (1955, szaxofon, klarinét, tárogató, furulya, okarina, dvojnice, brácstambura), Győri Károly (1955–2006, hegedű, prímtambura), Szendrődi Ferenc (1952, prímtambura, brácstambura, szamica), Brczán Miroszláv (1955, csellótambura, brácstambura, ének) – 1974 tavaszán alakult Pomázon, a helyi nemzetiségi táncegyüttes zenekaraként. Az első években Nyári Iván (harmonika) és Janka László (hegedű), a későbbi időszakokban Barnás András (bőgő), Balázs István (hegedű), Várhelyi Lilla (hegedű), Eredics Tibor (táncházvezető) és Horváth Zoltán (prímtambura) is részt vettek a zenekar munkájában.
Az 1977-es Ki mit tud?–on elért első hely hozta meg számukra az országos ismertséget. Az együttes első lemezének megjelenésére mégis 1981-ig kellett várni. S bár az album megkapta az év hanglemeze díjat, hangzása, szerkesztése, kivitelezése egyaránt újszerű volt, a következő korong újabb hét év elteltével került csak a boltokba (Szerb és horvát népzene, 1988). Ezt az LP-t az angol Hannibal Records is kiadta, ismertek lettek Nyugat-Európában is, ismét nyílt egy újabb előrelépési lehetőség – és a következő hangzóanyag (Samo sviraj, 1997) minden addiginál később, kilenc év múltán vált elérhetővé, míg eddigi utolsó lemezük (Podravina – Drávamenti horvát táncok) 2001-ben, valamint első két LP-jük (Délszláv népzene, Szerb és horvát népzene) CD változata egyaránt 2005-ben jelent meg.
„Harminckilenc éve játszunk közel azonos felállásban, az adottságainkat és lehetőségeinket elfogadtuk. Nem erőszakolunk ki egymásból semmit. Nem tudom, hogy lustábbak vagyunk-e, mint a többi együttes, de biztos, hogy tovább érleljük az anyagokat. Ami kikívánkozik, kiadjuk, de nem akarunk sorozatgyártásra állni” – kommentálta mindezt Eredics Gábor. 
Győri Károly 2006-os halála óta a zenekarban Eredics Áron (1983, primtambura, basszprímtambura, szamica) játszik, 2007 és 2019 között pedig Vizeli Balázs (hegedű) is a zenekar tagja volt.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke sok szálon köthető az együtteshez, a Söndörgő-ben pedig munkájuk közvetlen folytatóit látják.
A Vujicsics együttesről az elmúlt évtizedekben több koncertfilm készült, számos játékfilmben (Csontváry, Mennyei seregek, Hanna’s War, Az én XX. századom, Egy tél az Isten háta mögött) és színházi darabban (Templom-téri játékok, Tévedések vígjátéka, Beszterce ostroma, Legenda a lóról, A revizor, Hát, parancsoljon Szakulába!, Négy lába van a lónak) szerepelt.
Díjak, elismerések: Ki mit tud? népzenei kategória I. helyezett (1977), Az év hanglemeze (1981), Pro Urbe Szentendre (1986), Pest megye Közművelődéséért (1986), Pomázért Emlékérem (1999), Szent Száva díj (1999), Líra díj (1999), Kisebbségekért állami díj (1999),  Pest Megye Művészetéért díj (2000), eMeRTon díj (2000), Pest megye Népművészetéért díj (2009)
Albumok: Vujicsics Együttes – Délszláv népzene (1981), Somogyi szomszédok (1986, USA), Szerb és horvát népzene (1988), Samo sviraj (1997), Vujicsics 25 – Ünnepi koncert a Zeneakadémián (1999), Podravina – Drávamenti horvát táncok (2001), Délszláv népzene CD kiadás (2005), Szerb és horvát népzene CD kiadás (2005). Emellett a Miqueu Montanaro által alapított Vents d’Est együttessel kilenc LP, illetve CD kiadványt készítettek.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 91–96.

Vujicsics együttes

Egyike a legsikeresebb zeneszerzőinknek és szaxofonosainknak. 1976-ban és 1985-ben San Sebastianban, 1985-ban Dunkerque-ben, 1986-ban Karlovy Varyban szavazták meg a legjobb szólistának, 1981-ben Wroclawban megkapta a kritikusok díját. Valamennyi zenekara (Dimenzió, Trio Strendhal, Jazz+Az) kora legnépszerűbb formációinak egyike volt. Megszámlálhatatlan filmslágert jegyez, több nagy sikerű musicalt írt, legutóbb színészdalokkal járta az országot. 
Klasszikus zongorázást tanult, tizenhat évesen John Coltrane Love Supreme című lemezét hallva vett más irányt az élete. 1976-ban szaxofonosként végzett a jazztanszakon, de már korábban bekapcsolódott a hazai jazzéletbe, mindenekelőtt az Interbrassban és a Kőszegi Rhythm and Brassban játszott. 1978-ban alapította meg első saját együttesét, a Dimenziót, amely az elkövetkező tíz évben többször átalakult, végül az 1987-es Avec Plaisir című nagylemezt követően oszlott fel véglegesen. Dés László ekkor alapította meg Snétberger Ferenccel (1957, gitár) és Horváth Kornéllal  (1954, ütőhangszerek) a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulójának legnépszerűbb jazzformációját, a Trio Stendhalt. Több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is.
A nyolcvanas évek második felétől – a Dimenzió és a Trio Stendhal mellett – Dés előbb Udvaros Dorottyának, majd Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek írt nagylemeznyi dalt, miközben filmzeneszerzőként is egyre aktívabb lett. Számos népszerű magyar filmnek – Nyom nélkül, Egymásra nézve, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok – szerezte a zenéjét. Emellett írt musicalt (Valahol Európában, A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttes zeneszerzője és zenekarvezetője volt. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Miközben a 2003-ban megalapított Dés Septettel számos nagylemezt jelentetett meg. 2004-ben az újonnan alakult Magyar Jazzművészek Társasága elnökévé választották, de egy évvel később lemondott tisztségéről. 2008–2009-ben főként a Férfi és Nő – koncertturné négy színészre és zenekarra című produkcióval járta az országot – és adott annak keretén belül négy nagy sikerű koncertet a Művészetek Palotájában –, amit később a Nemzeti Színház is felvett a repertoárjába. 
Emellett az elmúlt időszakban, különösen az utóbbi három évben gyakorta szerepelt magyar írókkal (Esterházy Péterrel, Spiró Györggyel, Parti Nagy Lajossal, Závada Pállal, Grecsó Krisztiánnal) közös esteken, ahol aktuális zenészpartnereivel – fiával, az ütőhangszeres Dés Andrással, a bőgős Barcza Horváth Józseffel vagy a cimbalmos Lukács Miklóssal – szabad jazzel reflektálnak a felolvasott írásokra, folytatják azokat zenében.
Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter, Bereményi Géza, Bródy János, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Müller Péter Sziámi dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Szulák Andrea, Váczi Eszter, Szűcs Judith, Katona Klári, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Cserháti Zsuzsa énekesekkel, Demjén Ferenccel, Presser Gáborral, Somló Tamással.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 31
Munkássága elismeréseként 1991-ben Liszt-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 183–188.

Dés László

Benkó Sándor (1940–2015) életének, pályájának talán meghatározó jellemzője a többlakiság volt. Ötvennyolc évig vezette a Benkó Dixieland Bandet, évtizedeken át tanított a Műegyetemen, igazgatótanácsok tagja volt, egy időben még kozmetikai céget is vezetett. Annak idején Aczél György állítólag többször mondogatta, hogy a szocialista embertípus nagyságára Benkó az élő bizonyíték, hisz minimum három ember életét éli egyszerre.
E párhuzamos létben a prioritást az 1980-as évek elejéig a Műszaki Egyetem élvezte, Benkó szépen haladt a szakmai pályán, nívódíjas műszaki könyveket jegyzett. Fő kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése volt, 1972-ben a doktori disszertációját az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben írta. A diákjai pedig egyszerűen csak Dixie tanár úrnak szólították.
Negyven körül azonban a mérleg átbillent, hisz az amerikai fellépések után rettenetesen belendült a zenekar szekere. Ennek ellenére egészen 1995-ig megtartotta civil állását, nyugdíjazása után azonban haláláig kizárólag zenével foglalkozott. A Benkó Dixieland mellett vezette a Bencolor kiadót, CD-ket, könyveket jelentetett meg, ápolta a kapcsolatokat a gazdasági-–politikai-–művészeti elittel.
Munkásságát 2006-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Emellett – többek között – a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, valamint tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök Kamarának és a Magyar Mérnök Akadémiának.
Az 1957-ben alapított <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a> 1972-ben jelentethette meg első albumát, mely szinte azonnal aranylemez lett. Ekkoriban indult be nemzetközi karrierjük is, rengeteget turnéztak a vasfüggöny mindkét oldalán, miközben számos díjat nyertek hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. S lettek ennek az örökké élő, alapvetően optimista hangulatú, népszerű muzsikának első számú hazai nagykövetei.
Pályájuk csúcsán évi 150 koncertet is adtak, saját honlapjuk szerint több mint hatvan hanghordozójuk jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült velük. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
A Benkó Dixieland Band munkásságát 1984-ben Liszt-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 116.

Benkó Sándor

A magyar jazz korszakos alakja, az 1960-as és 1970-es évek egyik legünnepeltebb hazai jazz-sztárja, hangszerének méltán híres virtuóza, aki ráadásul egyszerre játszott klasszikus zenét és jazzt. Vele kapcsolatban a szakmában mindenkinek van mókás története.
Híres nagybőgős családból származott, már édesapja is kora egyik leghíresebbjének számított ezen a hangszeren. 1955-ben, Turán László együttesében mutatkozott be. 1969-ben a Zeneakadémia klasszikus nagybőgő szakán szerzett diplomát, ahol tanárai Montag Lajos és Tibay Zoltán voltak, és ahol később tanított is – egészen nyugdíjba vonulásáig. Első saját együttesét 1963-ban alapította, a Pege Trióval – Pege Aladár (bőgő), Balogh „Csibe” Jenő (zongora), Kovács Gyula (dob) – ugyanebben az évben szerepelt a bledi jazzfesztiválon. Az elkövetkező években, évtizedekben számtalan külföldi városban lépett fel, melyek közül a legnagyobb sikereket Prágában (1964), Montreux-ben (1970) és Bombayben (1980) érte el. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ami azért is volt emlékezetes számára, mert akkor kapta meg ajándékba a világ egyik legjobb bőgősének tartott Charles Mingus hangszerét a művész özvegyétől.
Pege Aladár pályája során amúgy szerette merészen keverni a műfajokat, a hetvenes évek második felében például rockzenekarok (Piramis, Hobo Blues Band) előtt lépett fel rendszeresen a néhai Budai Ifjúsági Parkban, de a Locomotiv GT-vel is volt közös országos turnéja. A jazz-zenészek közül az elsők között játszott rockot és fúziós zenét is.
Munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 99.

Pege Aladár

Lejárt a muzsikusok tartózkodási engedélye, a kiadó elsikkasztotta a gázsijukat

Kivételes hanganyagú énekesnő, aki szinte minden stílusban énekelt.
Egerben egy gimnáziumi amatőrzenekarban Little Richard, Ella Fitzgerald és más fekete előadók dalait adta elő. Temperamentumos viselkedése után „Dinamit Katinak” nevezték, és erre első nyilvános szereplése alkalmával is rászolgált. 1965-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel nálunk teljesen szokatlan, ám hangjához kiválóan illő shouter (kiabáló – a szerk.) előadásmóddal. Tagja lett a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójának, a következő években rendszeres szereplője volt a rádiós slágerbemutatóknak és táncdalfesztiváloknak. Az afroamerikai fekete zenéktől egyúttal mindinkább az olaszos – sweetes – slágerek felé távolodott.
1966-ban és 1972-ben két ismét merőben szokatlan dallal és előadásmóddal nyert (Nem leszek a játékszered, Add már uram az esőt) Táncdalfesztivált, de a neki kiosztott olaszos dalokból is szinte minden alkalommal slágert csinált. 1967-től felfedezték a filmesek (Ünnepnapok), összesen 14 filmben szerepelt. 1968-ban szerepeiért (Fejlövés, Fényes szelek, Eltávozott nap, A hamis Izabella, Holdudvar) őt választották az év színésznőjének.
A hetvenes években volt egy közismert, kedves slágereket éneklő fesztivál-énekesnői képe (Úgy szeretném meghálálni, Találkozás egy régi szerelemmel, Mit remélsz?, A régi ház körül, Én igazán szerettelek, Hull a hó a kéklő hegyeken, A pesti férfi), és egy rejtőzködőbb, kevésbé ismert „Dinamit Kati”, aki élvonalbeli rockegyüttesek és szerzők támogatásával mesterműveket adott elő (Rock and roller, Szólj rám, ha hangosan énekelek, Apák és anyák, Menjünk világgá, Várlak, Segíts túl az éjszakán, Nekem biztos lesz egy fiam, Közel a Naphoz, Kék farmer, Tíz év az úton, Életem lemeze, 1492). 1974-ben és 1976-ban az LGT-vel, 1978-ban Szörényi Leventével és Adamis Annával, 1979-ben és 1983-ban a V’Moto-Rockkal készített lemezeket.
Később kiválóan énekelt gyerekeknek filmdalokat (Elza kölykei, Dot és a kenguru, Hugó, a víziló, Robin Hood), esemény volt megszólalása a rockoperákban (Atilla – Isten kardja), és sikerrel debütált műsorvezetőként (Slágertévé) szórakoztató zenés műsorokban. Hatszor kapta meg a Magyar Rádió és Televízió Nívódíját. Mindez együtt azt sugallja, hogy a legnagyobb női szórakoztatósztár volt Magyarországon. Számos fesztiválon (Dresden, ’72, Castlebar, 1974) győzött, 1975-ben a brit Music Week szaklap az év énekesnőjének választotta. 1986-ban Liszt-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjét vehette át.
Kimagasló pályáját a 2000-es évektől kezdődően további rangos elismerésekkel jutalmazták: 2006-ban Artisjus Életműdíjat, 2020-ban pedig Fonogram Életműdíjat kapott. Díszpolgári címet vehetett át 2011-ben Budapesttől, 2013-ban Egertől, 2015-ben pedig Budajenőtől. 2014-ben a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat vehette át. 2021-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett, 2022-ben pedig elnyerte a Prima díjat. Hatszoros nívódíjas, a magyar hanglemezgyártás történetének legtöbb szólólemezt megjelentető előadója, több mint 90 kislemezzel és a legtöbb könnyűzenei fesztiváldíjjal a háta mögött.
Az ezredforduló után is aktívan koncertezett: fellépett a Művészetek Palotájában, a Sziget Fesztiválon a Csík zenekarral, jubileumi turnéra indult a No Commerce együttessel, színpadra lépett a Blahalouisiana zenekar vendégeként, valamint telt házas koncertet adott Balázs János zongoraművésszel a Cziffra Fesztiválon. Emellett A Dal című műsor szakmai zsűrijének tagja volt, és szerepelt a Csináljuk a fesztivált! televíziós show-ban is, ahol az „Úgy szeretném meghálálni” című dala az „Évszázad slágere” címet nyerte el.
2017-ben jelent meg Kiadatlan dalok című albuma és Életút című DVD-je, amely alig három hónap alatt aranylemez lett. 2019-ben pedig két stúdió és egy koncertalbumot jelentetett meg a hazai lemezpiacon. Jelenlegi kísérőzenekarával, Kolta Gergő vezetésével több mint tíz éve dolgozik együtt, és folyamatosan turnézik országszerte.
Kovács Kati 2024 szeptemberétől a Miskolci Egyetem Kortárs Könnyűzenei alapképzésének, a Póka Egon Művészeti Akadémia ének szakirányának szakfelelőse is, így évtizedes tapasztalatát a fiatal generációk képzésében is kamatoztatja.
JBSz–SJ-SzE
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 85–86, 414.

Kovács Kati

Balázs Ferenc (1951–2020) Korálja a rockzenekarok közül a legtovább tudott sikeres maradni a nyolcvanas években, amiben szerepet játszott, hogy a billentyűs-énekes-zenekarvezető dalai nemcsak a rockerek, hanem egy szélesebb közönség számára is fogyaszthatók voltak. Az együttes 1986-ban az Erkel Színházban még megünnepelhette a 10. évfordulóját, majd az első sitkei rock hétvége is „bejött”, de egy NDK-turné után augusztusban leállt. Fecó szólóban folytatta, filmzenéket (Böszörményi Géza: Laura, Gyarmathy Lívia: Vakvilág) komponált, Vangelis népszerűségét kihasználva instrumentális szólólemezeket adott ki (Register, 1984, Best Of Bach, 1985, Szerelmi álmok, 1990), megírta a Nyolc évszak tévésorozat betétdalát (Évszakok). 1989-ben Sitkén húszezer néző előtt bemutatta az István, a király-t, majd Hölgyeim, elég volt címmel Szenes Ivánnal írt zenés darabot a Vidám Színpadra. Pályaképe jól érzékelteti, hogy egyike lett azoknak az egykori rocksztároknak, akik jól kamatoztatták professzionalizmusukat – minden szinten, szinte minden. Munkássága elismeréseként 2001-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2011-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2015-ben Kossuth-díjat kapott. 2020 novemberében hunyt el.
Balázs Fecó 1951-ben született Budapesten. Mindössze négyéves volt, mikor édesanyja meghalt. Apai nagyanyja nevelte, akivel a Ferencvárosban lakott, egy gangos ház földszinti lakásában. Elmondása alapján nagy hatással voltak rá a hétvégente ebédidőben a házban megjelenő vándormuzsikusok, akik a kor slágereit játszva próbáltak bevételhez jutni. Egyik karácsonyra kapott egy tangóharmonikát, és már volt min gyakorolnia, sőt, meg is tanulta a muzsikusoktól hallott dalok nagy részét.
Később zongorázni tanult, elvégezte a zenei általános iskolát, ahonnan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába ment zongora szakra. Klasszikus zenét tanult, de a Beatles és a Rolling Stones olyan hatással volt rá, hogy onnantól kezdve a rockzenének élt.
1967-ben, még középiskolásként bekerült a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton együttes</a>be, ahol billentyűs hangszereken játszott. 1968-ban a Ki mit tud?-on tűntek fel, a Nekem eddig Bach volt minden című dalukkal.
Később együtt játszott ebben a zenekarban Som Lajos basszusgitárossal, akivel 1972-ben Balázs Fecó megalapította az első hazai hard-rock supergroupot, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus</a>t. Megnyerték maguk mellé a korszak egyik legkitűnőbb gitárosát, Radics Bélát, és Brunner Győzőt, a Metro korábbi dobosát. Balázs Fecó írta a dalokat, Horváth Attila - aki aztán évtizedekre az alkotótársa lett - a szövegeket. Legnagyobb fellépésük 1972. május 1-jén volt a Budai Ifjúsági Parkban, ahol 10 ezer néző előtt adtak elsöprő sikerű koncertet.
1973-ban ért véget a Taurus története. ezután Balázs Fecó bő egy évig külföldön dolgozott vendéglátós zenészként, majd 1975-ben már idehaza a Koncz Zsuzsát kísérő zenekarba került, amelynek magjából született meg 1978-ban a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korál együttes</a>. Első koncertjük május 1-én volt a Budai Ifjúsági Parkban.
A zenekar eredetileg öttagú lett volna, és Balázs Fecó az orgona mellett csak apróbb vokálos feladatokat szánt magának. Ugyanis meg tudta győzni a P. Mobilt éppen akkor elhagyó Vikidál Gyulát, hogy csatlakozzon hozzájuk énekesként. Próbáltak is vagy két hónapig, de az első koncert előtt nem sokkal Vikidál közölte, hogy nem tudja vállalni a közös zenélést. Ő végül a Dinamitban folytatta. Így Balázs Fecóra hárult a feladat, neki kellett átvennie az énekesi szerepkört is.
A Korál 1986-os fennállásáig végig sikeres tudott maradni, aranylemezek és számtalan nagy sláger is bizonyítja ezt (Maradj velem, Homok a szélben, vagy a régi Taurus-dal, a Kőfalak leomlanak). Zenéjük épp oly népszerű volt az „őszinte kőkemény rock” rajongói között, mint a lírai, romantikus dalok kedvelőinél. Balázs Fecót 1979 és 1984 között zsinórban hatszor az év legjobb billentyűsének választották.
A Korál megszűnése után Balázs Fecó filmzenéket készített, és szólólemezei jelentek meg. 1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Számtalan előadóval dolgozott együtt. Duettet énekelt - többek között- Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Varga Miklóssal és Zoránnal. Keresztes Ildikóval - akivel 7 albumon is együtt dolgoztak - közösen előadott daluk, A csönd éve, a 2000. év egyik legnagyobb hazai slágere volt.
1997-ben egy teltházas Kisstadion-koncerttel visszatért a Korál. Ugyanitt játszottak 2000-ben és 2006-ban is. A 40. születésnapját egy búcsúkoncerttel ünnepelte a zenekar 2018 májusában. A Korál soha nem oszlott fel, de a 2000-es években már csak időszakosan, egy-egy nagyobb előadásra állt össze.
Balázs Fecó a Korál 1986-os leállása előtti utolsó turnén talált rá a Sárvár melletti Sitkén található romos kápolnára. Elhatározta, hogy zenészbarátok segítségével felújíttatják, és így megmentik a pusztulástól. 1986-ban rendezték ott, a kápolna szomszédságában az első Sitkei Rockfesztivált, ami aztán hagyománnyá vált.
Szívproblémái miatt 1995-ben és 2016-ban is műtéti beavatkozáson esett át.
2020 augusztusában a Raktárkoncert-sorozatban lépett utoljára színpadra zenekari kísérettel.
69 éves korában, 2020. november 26-án hunyt el Budapesten. Temetési szertartásán az egykori zenésztársai közül Pásztor László és Dorozsmai Péter mondtak búcsúbeszédet.
JBSz, HZ

Balázs Fecó

Nevezték már prófétának, rockköltőnek, az ifjúság megrontójának, lázítónak, ellenzékinek, sőt Jagger-imitátornak is. Azt viszont mindenki elismerte, hogy előadóművészként, népművelőként és íróként elévülhetetlen érdemei vannak a blues magyarországi népszerűsítésében. Zenekara, a Hobo Blues Band fennállása harminchárom éve alatt folyamatosan a színpadon volt – ami hazai viszonylatban egyedülálló jelenség. Ráadásul Hobo emellett színházi vonalon is rendkívül aktív volt, időről időre összeállított példaképei – József Attila, Jim Morrison, Vladimír Viszockij, Francois Villon vagy Ady Endre – verseiből önálló estre valót.
Próbálkozott szövegírással és szövegfordítással a Kex-szel, a Syriusszal, az Olimpiával, a P.Mobillal, felbukkant filmekben (Extázis 7-től 10-ig, Agitátorok), Szerémi László néven novellákat publikált. Állítólag 1968-ban egy Kex-koncerten énekelt először színpadon (két Rolling Stones-dalt, a The Spider And The Fly-t és az I’m Alright-ot), akkoriban Baksa Soós János a közönség soraiból hívott fel embereket, hogy színesítse a műsort. Aztán sokáig semmi, majd a hetvenes évek derekán egy nap a Metro Klubban beugrott a P.Mobilba énekelni. Néhány Stones-dal is terítékre került. A sikeren felbuzdulva Hobo nekilátott zenészeket keresni, ekkor ajánlotta neki Schuster Lóránt a P.Mobil előtt rendszeresen fellépő, angol rockszámokat játszó Ikarust. Javarészt belőlük jött létre a Hobo Blues Band első felállása.
Hobo tehát tizenöt évet töltött a rock peremvidékén, mielőtt 1978-ban beszállt volna a rock and roll cirkuszba. Hogy aztán egyetlen év alatt minden babért learasson. Zenekarában, a Hobo Blues Bandben fennállása harminchárom éve alatt több mint harminc zenész fordult meg, rajta kívül minden hangszeres többszörösen cserélődött. A legfontosabb társak: Póka Egon (basszusgitár) 1978–1993 és 2009–2011 között, Tátrai Tibor (gitár) 1983–1985, 1989–1998 és 2009-2011 között, Döme Dezső (dob) 1979–1980 és 1985–1989 között, Deák Bill Gyula (ének) 1979–1985 között, Tóth János Rudolf (gitár, ének) 1985–1998 között, Hárs Viktor (basszusgitár) 1998–2008 között, Fehér Géza (gitár) 2002–2008 között, valamint Fuchs László (zongora) 1985–1989 között volt a zenekar tagja. A HBB 2011-ben elbúcsúzott, azóta ifj. Tornóczky Ferenc (gitár), Póka Egon (basszusgitár), Szakadáti Mátyás (ütőhangszerek) és Fekete-Kovács Kornél (trombita, billentyűs hangszerek) Hobo állandó kísérői.
A HBB-vel több mint húsz korongot jelentetett meg, nem túl egyenletes színvonalúakat, de van köztük néhány egészen kimagasló teljesítmény. Az első évtizedből mindenekelőtt az 1984-es dupla Vadászat, mely a magyar rocktörténelem egyik legerősebb albuma, szövegekben, zenében, hangszeres virtuozitásban (Tátrai–Póka duó) egyaránt. A második évtizedből talán az 1995-ös Vissza a 66-os úton-t érdemes kiemelni: ebben rótta le Hobo Amerika (a blues és a beatirodalom) előtti tiszteletét, nem utolsósorban pedig megjelentetett mellé egy érdekes „roadfotó”-albumot, útinovellákkal. Az azt követő időszakból pedig kétségkívül az Idegen tollak a legemlékezetesebb: Hobónak benne bő két óra terjedelemben sikerült meggyőző szellemi-kulturális ívet húznia Francois Villontól Tom Waitsig.
Nagyjából a rendszerváltozás óta építgeti a maga képzeletbeli hármasoltárát. Középen József Attilával, a két szélén Jim Morrisonnal és Vlagyimir Viszockijjal. Emellett kezdetben ott voltak a fekete bluesénekesek (Muddy Waters, Elmore James, Willie Dixon), a fehér bluesrockerek (Rolling Stones, Cream, Fleetwood Mac) és Jimi Hendrix, majd jött hozzájuk Allen Ginsberg, később Tom Waits, Francois Villon, Faludy György, Pilinszky János, Ady Endre, legutóbb pedig Bob Dylan.
Munkásságát 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–328.

Hobo (Földes László)

A hazai tradicionális mezőny másik profi formációja az 1985-ben indult Hot Jazz Band. A trombitás–bendzsós-énekes Bényei Tamás (1964–) vezette együttest a Benkó Dixieland Bandhez és a Bohém Ragtime Jazz Bandhez hasonlóan szintén meghívták e színtér nemzetközi Mekkájának tartott Sacramento Jazz Jubilee-re. De ők nem egyszer, nem kétszer, hanem összesen hatszor jutottak el oda. Ráadásul két alkalommal őket hozták ki a fesztivál legnépszerűbb zenekarának.
Bényei és társai a huszadik század elejének életvidám dixieland-világát képviselik. Saját szerzeményeket csak elvétve komponálnak, repertoárjukon a ritkán és kevésbé ritkán játszott örökzöldek mellett régi, jól ismert magyar szerzemények – főként filmslágerek – szerepelnek. A gyakran nyolcvan–száz éves szerzeményeket igazából meg sem próbálják napjaink elvárásainak megfelelően áthangszerelni – saját bevallásuk szerint mindenekelőtt nagyfokú stílushűségre törekednek. Felsorolni is reménytelen, hogy ki mindenkivel játszottak az elmúlt harminc évben, de illusztrálásként álljon itt néhány név: Eddy Davis, Buddy Wachter, Cynthia Sayer, Acker Bilk, Joe Murányi, Marcel Zanini.
A virtuozitásra és sármos előadásmódra komoly hangsúlyt fektető Hot Jazz Band nemzetközi színvonalát jelzi, hogy fennállása alatt számos hazai és négy külföldi díjat nyert. Többek között az egyik első számú európai megmérettetésen, a franciaországi New Orleans Jazzversenyen vitte el a pálmát 1995-ben. A hazai tradicionális zenekarok közül elsőként vont be sztepp- és swingtáncosokat a műsorába. Ráadásul Bényeiék nem csak rengeteget koncerteznek, de a Benkó Dixieland és a Bohém Ragtime Jazz Band után ők jelentették meg a legtöbb tradicionális CD-t Magyarországon – eddig szám szerint tizenhármat.
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 239–240.

Hot Jazz Band

Tolcsvay Nagy Béla (1946. november 6. Budapest) gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tolcsvay-laszlo-6676">Tolcsvay László</a> bátyja.
Édesapja általános iskolai énektanár volt, hatévesen csellózni tanult, majd amikor eljutott hozzá a Beatles zenéje, kezébe vette a gitárt. Barátaival a korszak folkos beatzenéjét játszották akusztikus hangszereken, 1964 és 1967 között öccsével a Strangers, majd a Wanderers tagja lett, majd 1967-ben Balázs Gábor bőgőssel megalapították a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tolcsvay-trio-6674">Tolcsvay Trió</a>t.
1973-ban a júniusi miskolci popfesztivál egyik fő szervezője volt. Mikor 1974-ben az öccse, Tolcsvay László csatlakozott a Fonográfhoz, azon gondolkodott, hogy a zenélést is abba hagyja. A fotós Kresz Albert azonban elvitte Gyimesbe, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte. Majd találkozott Fábián Ágostonnéval, Márika nénivel, aki magnóra mondta neki Az égig érő fa című magyar népmesét. Nem sokkal később Pomázi Zoltánnal és Czipó Tiborral folytatták a Tolcsvay-triót, egészen 1979-ig. 
Közben 1976-ban közreműködött Latinovits Zoltán előadóestjein. 1976 és 1978 között az Agria Színjáték zenei vezetője volt. 1994-tól ismét írt dalokat, régi-új tagokkal – Czipó Tibor (basszusgitár), Egri László – újra indította a Tolcsvay Triót, mellyel Budapesten önálló klubot nyitott, és amellyel több-kevesebb rendszerességgel egészen Czipó 2019-es haláláig játszottak. 
Számos színpadi mű szerzője, társszerzője. 1987-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be a Tolcsvay Lászlóval közös Magyar Mise című rockoratóriumot, majd a kilencvenes években megírta a Tolcsvay-trilógiát (A Napfényfia, 1992, Rijjadóleány, 1996, Csillaglánc, 1999). 
A saját dalszövegei mellett számos verset is megzenésített, Balassi Bálinttól, Csukás Istvántól, Móricz Zsigmondtól, Janus Pannoniustól, Kis Dénestől, Jókai Mórtól és Szepesi Attilától.
JBSz

Tolcsvay Béla

Lovász Irén az Alföld szülötte, Szvorák Katalin (1958) viszont a Felvidéké, és a Ghymesen kívül az egyetlen, akinek Szlovákiából komoly magyarországi hírnévre futotta. A Losoncon született és az Ipolymenti parasztvilágban felnőtt énekesnő kétszer is diadalmaskodott a szlovákiai magyarok népdalversenyén. Budapestre jött egyetemre, és előbb 1980-ban megkapta a Népművészek Ifjú Mestere címet, majd 1981-ben megnyerte a Röpülj pává!-t. A nyolcvanas-kilencvenes években több zenekarban – Vízöntő, Bekecs, Csámborgó, Hegedős – énekelt, majd 1999 tavaszán Kiss Ferenccel megalapította a Kőfaragó Együttest, és azóta gyakori vendége az Etnofon Zenei Társulásnak és az Odessa Klezmer Bandnek.
Szvorák a lemezkiadás terén igen termékeny, eddig közel két tucat önálló hanghordozót jegyez. Az első (Dalvándorlás) még 1986-ban jelent meg, a második (Iglice szívem) 1989-ben, a rendszerváltozás óta pedig gyakorlatilag évente-kétévente jön ki egy-két-három albuma. Jórészük tematikus építkezésű: megénekelte már a tavaszt, a bánatot, a jeles napokat, énekelt megzenésített verseket, Közép-Európa népeinek közös dallamkincséből egy hét lemezből álló sorozatot készített, és több hanghordozója szól a gyerekeknek.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 203.

Szvorák Katalin

A szövegírók közül G. Dénes György (Guttman Dénes György, 1915–2001) – vagy ahogy a szakmában nevezték: Zsüti – volt a rangidős, a szakmában közszeretetnek örvendett, mégis csak nyolcvanéves korában kapta meg első komolyabb elismerését (EMeRTon-díj). 2001 tavaszán a Kossuth-díj átadását viszont már nem érhette meg.
A negyvenes években Karády Katalin háziszerzőjeként tartották számon, de az ötvenes-hatvanas években olyan népszerű slágereknek írta a szövegét, mint a Csinibaba, a Megáll az idő, a Járom az utam, a Nekünk találkozni kellett, a Sajnos szeretem, a Haccacáré, az Ez történt Lellén vagy a Más ez a szerelem, mely az 1966-os Táncdalfesztivál-on – Toldy Mária előadásában – első díjat kapott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 131.

G. Dénes György

Az 1990-es évek kétségkívül legnépszerűbb és legfanatikusabb rajongótáborral rendelkező popsztárja. Közel három évtizedes pályán során (beleértve a Bonanza Banzai lemezeket is) több tucat albumot készített. A magyar kiadványok többsége aranylemez lett, de akad köztük több platina is. Nevével eddig több mint egymillió lemezt adtak el Magyarországon. 1993-ban indult szólópályája külön fejezet a hazai poptörténelemben. Egyrészt számos olyan teljesítménnyel – tucatnyi BS-koncert, tizenkét órás dedikálás, számtalan arany- és platinalemez – büszkélkedhet, ami kétségkívül egyedülálló a hazai mezőnyben, másrészt a kezdetek óta rendkívül tudatosan építi karrierjét, harmadrészt a hazai zenei élet egyik erős akaratú, öntörvényű, küldetéses gondolkodója.
A hazai popsztárok közül talán Ákos az, aki a legjobban megosztja az embereket. Világnézete, küldetéstudata, hírhozó szerepe a kezdetek óta sokakat irritál. Amióta pedig nyíltan részt vesz politikai rendezvényeken, különösen sok támadás éri. 2002-ben a Terror Háza tárlataihoz komponált kísérőzenéje kapcsán már az újságok belpolitikai oldalain írtak róla, A bosszú népe című dala miatt pedig antiszemitának is nevezték, amit következetesen és rendszeresen visszautasít.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez a dalokban meglévő pátosz mennyire hiteles vagy esetleg hatásvadász, netán modoros, de tény, használatukban Ákos tudatos és következetes. Ahogy a színpadi imázsában is. Számára a popsztárság ugyanolyan glamorózus műfaj, mint a színészet, és mint többször mondta, a színpadra nem valók civilek.
Amilyen maximalista a színpadon, olyan megszállott a munkában. Gyakorlatilag mindent maga végez, a teljes ipari vertikumot. Megírja a számot, meghangszereli, kiadja, megírja a szponzorszerződéseit. Ha kell, tizenkét órán keresztül dedikál. Szeretne megfelelni minden elvárásnak. Talán ezért van, hogy nem tudja mások számát eljátszani. Ahogy másnak sem tud dalt írni. Talán ezért is lett életműve – sok pályatársáéval szemben – ennyire személyes jellegű.
*
1989-ben az akkor még közgazdász hallgató Kovács Ákos (1968, Budapest) a Bonanza Banzai énekeseként kezdte, és a szinte hisztérikus rajongást kiváltó hazai szintipop formáció élén a korszak első számú tiniideálja lett. 1991-ben és 1992-ben Az év énekesének választották. 1993-ban a U2 budapesti koncertjén vendégként lépett fel. Ebben az évben jelent meg első szólólemeze (Karcolatok), amely már előre vetítette a Bonanza Banzai későbbi felbomlását.
1994 márciusában a BMG-nél jelent meg a második korongja (Test), amely öt hét alatt aranylemez lett. Az egy évvel későbbi Indiántánc már négy hét alatt bearanyozódott. Az 1996-os Élő dalok pedig megjelenése napján felugrott a MAHASZ Top 40 élére, és hat órán át dedikálta rajongóinak a Violin Zenestúdióban.
1997-ben a maga kezébe vette lemezeinek kiadását. A jórészt saját stúdiójában rögzített és márciusban megjelent Beavatás-ból tíz nap alatt húszezer példány fogyott. A hazai popsztárok közül az elsők egyike volt, aki információkban gazdag internetes honlapot nyitott. A technika kínálta lehetőségekkel később is élt: 1998-ban például két alkalommal rendezett virtuális közönségtalálkozót a neten.
Ugyanebben az évben jelent meg az egyik legfontosabb albuma, az Ikon, és Ákos a Budapesti Búcsú záróeseményén – más hazai rockművészekkel együtt – kétszázezer néző előtt énekelhetett. Egy évvel később a Disney Stúdió felkérésére a Tarzan című egész estés rajzfilm Phil Collins-dalait nem csak magyarította, de ő is énekelte fel.
2000-ben Hollandiában és Angliában is koncertezett, szeptemberben piacra dobott új CD-je (Hűség) megjelenése után öt hétig vezette a MAHASZ albumlistáját. Kétkoncertes élő bemutatójára a SAP rendezvénycsarnokba összesen tízezren váltottak jegyet. 2002-ben a korábban a politikai/ideológiai frontoktól magát távol tartó Ákos megírta a februárban megnyitott Terror Háza kiállításának kísérőzenéjét, márciusban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, októberben pedig megjelent Új törvény című albuma, mely egy hónap alatt bearanyozódott és elnyerte Az év hazai rocklemezének járó Arany Zsiráf-díjat.
2003 májusától Andante címmel nagyszabású, tizenhat állomásos akusztikus koncertsorozatra indult. Az ennek esszenciáját tartalmazó dupla koncertcédé szintén a MAHASZ-lista élén nyitott. A 2004 végén piacra dobott újabb dupla koncertcédét (Az utolsó hangos dal) pedig – ez eddigi rekordja – már tizenkét órán át dedikálhatta.
2004-ben és 2005-ben összesen 15 hónapig járta zenekarával az országot. Nem mellesleg borlovaggá avatták, 17 évi együttlét után elvette gyermekei anyját, a televízióban népszerűsítette Orwell 1984 című regényét, zsűrizett, és nyilvános fórumokon vett részt. 2008-ban hangoskönyvet rögzített Krúdy Gyula novelláiból (Kaland a régi királlyal), 2010-ben újabb szólóalbumot (A katona imája) jelentetett meg, amelynek egyfajta párja a 2012-es 2084, miközben évente újabb és újabb koncertprodukciókkal járta az országot. 2015-ben sorrendben tizennyolcadik szólólemezét (Még egyszer) publikálta.
A dalok mellett Ákos alkalmanként versekbe foglalja gondolatait. Eddig öt kötete –Dúdolnom kell (1991), Napló feletteseimnek (1993), Szavak és csendek (1995), Szív, seb, ész (1998), A hűség könyve (2000) – jelent meg. 2001-ben A hét parancsszó címmel kiadott egy verslemezt.
Számos szakmai díj mellett munkássága elismeréseként 2012-ben Kossuth-díjat kapott.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 405–409.

Ákos (Kovács Ákos)

Halász Judit (Budapest, 1942) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahonnan fél év elteltével már vendégnek hívták a budapesti Vígszínházba, majd csatlakozott is a társulathoz.
Játszott A. Miller, T. Williams, Csehov, Moliere, G. B. Shaw, Goldoni, Krúdy, Örkény, Szakonyi, Woody Allen, Neil Simon és még sok más szerző darabjaiban olyan művészekkel egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal vagy Bulla Elma. Közel 40 filmben szerepelt karrierje során, többek között Szabó István Szerelmesfilmjében és Várkonyi Zoltán Kárpáthy Zoltánjában.
Pályája során sok ezer koncertet adott Magyarországon. Első szólólemeze (Kép a tükörben) 1973-ban jelent meg, ezt követően több mint 20 albumot készített; a legutóbbi 2022-ben látott napvilágot Miénk a Világ! címmel. Az egyik legnagyobb sikerét azzal aratta, hogy műfajt teremtett: magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében gyerekeknek. „Ha valaki komolyan veszi a gyerekközönséget, akkor kemény fába vágja a fejszéjét, ez ugyanis nehéz feladat. (...) A gyerekek nem úgy viselkednek, mint a felnőtt, aki beül a színházba. Meg kell tanulni őket. A legtöbb előadó ettől megijed, pedig ‘csak’ azt kell elérni, hogy a lent ülők azt érezzék, hogy ők ugyanolyan fontos résztvevői az előadásnak, mint az, aki odafönn a színpadon mikrofonnal a kezében beszél vagy énekel.” - nyilatkozta 2022-ben.
Munkásságáért a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjével jutalmazták, a szakma pedig Páger-díjjal, Bilicsi-díjjal, két alkalommal Ajtay-díjjal, valamint Erzsébet-díjjal tüntette ki, emellett két civil alapítvány (a kecskeméti Európa Jövője Egyesület, a móri Aphelandra Alapítvány) is megtisztelte elismerésével.
Halász Juditot és Presser Gábort 2003 végén nevezte ki az UNICEF Magyar Bizottság jószolgálati nagykövetté, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy képviseljék a gyermekek ügyét, legyenek az UNICEF és a világ gyermekeinek szószólói Magyarországon. 
BB

Halász Judit

A Kaláka nem a népzene felől közelítve próbálta kifejezni gondolatiságát, hanem a versekben lévő gondolatisághoz igazította a zenét, megteremtve ezzel egy sanzonhoz közelálló műfajt, amit az egyszerűség kedvéért többnyire csak énekelt versként emlegettek.
Az együttest 1969 őszén az Andrássy úti Ádám Sörözőben alapította meg Gryllus Dániel (1950, fúvós hangszerek) és Mikó István (1950, gitár). Néhány hónapig Veress Anna énekelt és furulyázott benne, majd 1970 nyarára jött létre az első klasszikus felállás, amelyben a két alapítón kívül Gryllus Vilmos és Radványi Balázs játszott. Aztán 1973-ban Mikó inkább a színészetet választotta, és a következő években nagy lett a mozgás a zenekar háza táján – Dabasi Péter, Kobzos Kiss Tamás és Georgios Tzortzoglou is megfordult körükben –, majd a hetvenes évek végén alakult ki a második klasszikus felállás: Gryllus Dániel, Radványi Balázs, Huzella Péter és Becze Gábor. Huzella 1996-os kiválása óta pedig Gryllus Vilmos mint állandó vendég szerepel velük.
A Bem rakparti művelődési házban működő Tolcsvay klubban a hatvanas évek végén minden héten fiatal zenekarok mutatkozhattak be, a Kaláka is ott lépett először színpadra 1969 decemberében. Rövid ideig a KFKI Fadrusz utcai helyiségében játszottak, majd 1971-től a vízivárosi pinceklub lett az igazi otthonuk. Ide már költők, zenészek, színházi emberek is ellátogattak, komoly erkölcsi támaszt adva ezzel a zenekarnak. 1973-tól a Marczibányi téri Művelődési Házban előbb a földszinti kisteremben, majd azt kinőve az emeleti színházteremben koncerteztek rendszeresen, és a hetvenes-nyolcvanas években hosszabb-rövidebb ideig Tatabányán, a Mező Imre Klubban, a BME R klubjában és az FMH körtermében is működtek Kaláka-klubok.
Az elmúlt bő fél évszázad alatt csaknem ezerötszáz dalt írtak, több mint tízezer koncertet adtak, több mint háromszáz költő versét énekelték. Felléptek kórházban, óvodában, gyári ebédlőben, kilátóban, nővérszálláson, templomban, börtönben, sétahajón, határállomáson, állatkertben, úszómedencében, hőerőműben, a Magyar Tudományos Akadémián és vidéki kocsmában egyaránt. Gyerekműsoraik, megzenésített verseik messze földön híresek, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem szerte Európában.
Időnként persze a szemükre vetik, hogy a Kaláka öt évtizede gyakorlatilag ugyanazt csinálja, egyik lemeze olyan, mint a másik, nincsenek korszakok, nincsenek benne igazán színek. De Gryllus Dániel szerint a hozzáállásuk a világhoz, a költészethez, a repertoárukhoz igazából sosem szorult felülvizsgálatra. Adtak felnőtt- és gyerekkoncerteket, istentiszteletbe ágyazott templomi hangversenyeket, játszottak színházakban, tartottak irodalmi esteket, nevükhöz több fesztivál is kötődik versennyel, táncházzal. Mindenbe belekóstoltak egy kicsit, és mindent igyekeztek a maguk képére formálni. Nekik igazából nincs is stílusuk, inkább azt mondhatnánk: arculatuk, hangzásviláguk, hozzáállásuk van. Az egész folyamszerű, nincsenek benne nagy kilengések, de azért vannak mellékfolyók, színházi kanyarok, magyar népmesei és rajzfilmzenei kalandok, indiai, jiddis, latin-amerikai és egyéb népzenei hatások.
Az első nyolc évükben – ami minden zenekar életében messze a legprogresszívabb és legizgalmasabb korszak – ők nem adhattak ki lemezt. Az első korong csak 1977-ben jelenhetett meg, felvették hozzá a dalokat, és három József Attila-verset – Tudod, hogy nincs bocsánat, Azt mondják, Reménytelenül –, amelyeket azonnal letiltottak róla. A hivatalos indoklás szerint a Tudod, hogy nincs bocsánat-ot például azért, mert Radványi Balázs hangja nagyon hasonlított az Aradszky Lászlóéra (!).
„Még a Betlehemi királyok-ba is belekötöttek – emlékezett Gryllus –, csak úgy engedték, ha készítünk belőle egy gyorsabb verziót. De ezek a packázások igazából a lényeget nem érintették, hisz ezek helyett a versek helyett nekünk száz másik volt a tarsolyban. A nagy szerencsénk az volt, hogy Tóth Attila a nyolcvanas évek elején megalapította a Hungaroton II. irodalmi szerkesztőséget, a nagy mamuton belül egy kis szigetet, ahová annak idején valóban jó volt bemenni. És nem utolsósorban, ahol aztán sorban jelenhettek meg a lemezeink.”
A Kaláka 1990 óta saját kezébe vette kiadványainak gondozását. Ma is – ahogy Tolnai Ottó mondta róluk egyszer – amolyan vándorzenészek, akik még mindig 100-150 koncertet adnak egy évben. Főként vidéken, de sokat utaznak külföldre is.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 282–284.
 
<a href="https://kalaka.hu/">https://kalaka.hu/</a>
<a href="https://hu-hu.facebook.com/kalakaegyuttes/">https://hu-hu.facebook.com/kalakaegyuttes/</a>

Kaláka

A lokomotív fűtője volt, mígnem férje disszidált

Az 1970–1980-as évek egyik legjelentősebb szövegírója. Különösen Presser Gáborral alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, akivel közösen az Omega és a korai Locomotiv GT legjelentősebb dalait jegyzik. Miközben olyan előadók számára is írt dalszövegeket, mint – időrendi sorrendben haladva – Zalatnay Sarolta, Kovács Kati, Bontovics Kati, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Bács Ferenc, Szörényi Örs, Keresztes Ildikó és Varga Miklós. Zárkózott ember, egyszer így jellemezte magát: „Olyan vagyok, mint a parázsló tűz – aki közelebbről néz, többet érez belőlem.”
1943. augusztus 30-án az akkoriban Magyarországhoz tartozó Gútán (ma Kolárovo, Szlovákia) született, orvos apja négy gyermeke közül a legfiatalabbként. Az 1946-os csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény alapján a családnak menekülnie kellett, Szentendrére költöztek, ott is nőtt fel. Gyermekkorában olvasott, zongorázott, nyelveket tanult, az irodalom és a színház vonzotta, s bár az ELTE jogi karán diplomázott, 1961 és 1967 között az Egyetemi Színpad tagja volt, és már hallgatóként különféle lapokban publikált. Az Omega dobosa, Laux József feleségeként ismerkedett meg Presser Gáborral, és onnantól csak úgy ontották a dalokat. Ő írta például a Trombitás Frédi, a Ha én szél lehetnék, a Halott virágok, a Petróleum lámpa, a Tízezer lépés és hát persze a Gyöngyhajú lány szövegét. 
Az Éjszakai országút című 1970-es Omega LP után azonban Laux és Presser kivált, és létrehozta a Locomotiv GT-t, Adamis Anna pedig velük tartott. Ő jegyzi az LGT első öt nagylemezén a dalok többségének szövegét, hozzá kötődik többek között az Ezüst nyár, a Kotta nélkül, a Miénk itt a tér, az Ő még csak most tizennégy, a Szólj rám, ha hangosan énekelek, A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián, az Álomarcú lány vagy a Ha a csend beszélni tudna. Emellett ő írta az LGT első két angol nyelvű albumát. Nem mellesleg pedig az 1973 márciusában bemutatott, több mint négyszáz előadást megért Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockmusical dalszövegeit (köztük a Vinnélek, a Menni kéne, a Ringasd el magad és az Arra születtem) is.
Laux József 1976-os disszidálása után Adamis Anna itthon maradt (később el is váltak), de ezzel Presserrel a munkakapcsolata is megszakadt. Két évvel később Szörényi Leventével közösen Kovács Katinak írt albumot (Életem lemeze, 1978), majd Jakab Györggyel és Másik Jánossal egy másikat Bontovics Katinak (Ártatlan bűn, 1979). Gross Arnold grafikusművésszel közös könyvet adott ki (Versek és képek, 1979). A nyolcvanas-kilencvenes években pedig főként színészalbumok dalszövegeit jegyezte (Ruttkai Éva: Ruttkai, 1982; Darvas Iván: Összegyűrt szavak, 1983, Bács Ferenc: Tolvajlásaim, 1991, Szörényi Örs: Percemberek, 1996), illetve publikált egy gyermeklemezt (Tintás ujjak, 1993). 1998-ban a Szent István körút 14. című zenés darab szövegeinek egy részét jegyzi, 1999-ben pedig Vukán György Black Advent című operának a librettóját írta.
1987-ben jelent meg címnélküli szerzői lemeze.
1995-ben Artisjus életmű-díjat, 1997-ben Huszka Jenő-életműdíjat kapott. 1996-ban művészeti munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2011-ben a V. kerület díszpolgárává avatták, 2013-ban szülővárosa Pro Urbe Díját vehette át. Életpályája elismeréseként pedig 2023-ban a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat kapta meg.
JBSz

Adamis Anna

Jön a cigány Rómeó és Júlia

Kosssuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző
Hangszerei: hegedű, koboz, gitár, bőgő, ütősök
Testvérével, Szarka Gyulával a Ghymes együttes alapító tagja. Emellett 2016-ban szólókarrierbe kezdett, és folyamatosan koncertezik a Szarka Tamás és zenekara formációval is.
Saját honlapja szerint több mint háromezer koncertet adott a világ huszonnyolc országában, négy nagykoncertet a Budapest Arénában, koncertezett Al di Meolával, a Harlem Gospellel, Miklósa Erikával. Közel félezer dal zeneszerzője és szövegírója, Első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián. Egész estés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről, megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét, Éden földön című zenés fantáziáját 2015-ben mutatta be budapesti Nemzeti Színház,. Ő írta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjét, mely Szent Istvánról és Magyarországról szólt, 2020-ban megszületett Missa Missio című szakrális műve.
Számos rangos elismerés birtokosa, többek között háromszor is megkapta a Petőfi Zenei Díjat (2023 és 2024 - az év zenei felvétele, 2025 - Életműdíj), Magyar Örökség Díjban részesült (2008),  Fonogram (2005), Artisjus (2005), eMeRTon (2002) és kétszeres Arany Zsiráf-díjas (2001, 2002).

Szarka Tamás

Koltay Gergely

Lakatos Mónika (1978) Kossuth-díjas és WOMEX Életműdíjas énekesnő, az autentikus roma népzene kivételes tehetségű előadója és világszerte elismert képviselője.
Lakatos Mónika Rákosszentmihályon született hétgyermekes oláh cigány családban. Énekelni, zenélni, táncolni édesapjától, Lakatos Géza Józseftől és a helyi közösség tagjaitól tanult. Húgaival 1994-ben csatlakozott a Holdvilág Kamaraszínházhoz, ahol későbbi férje, Rostás „Mazsi” Mihály kísérte gitáron a fellépéseiket. Nevét és hangját az 1996-os Ki mit tud?-ban ismerte meg az ország, melyre tudta nélkül nevezték be és amelyet népdal kategóriában megnyert. Ezt követően több formációban vendégszerepelt, majd 2004-ben Rostás „Mazsi” Mihállyal megalapította a Romengo együttest. Az oláh cigány zenei gyökerekre épülő, de folyamatosan megújuló, saját szerzeményeket játszó zenekarral bejárta Európát, illetve Ázsiában és Dél-Amerikában is turnézott. A csapat bemutatkozó albuma, a Kétháné 2010-ben tátott napvilágot, amelyet 2014-ben a Nagyecsed-Budapest, 2021-ben pedig a Folk utca követett, komoly nemzetközi sikereket aratva. Eközben egy szólóalbumot is kiadott 2017-ben Romanimo címmel, amelyen hagyományos oláh-cigány hallgatókat énekel, megidézve és megőrizve azt a világot, amelyet még ő is csak szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismert. 
Lakatos Mónika másik fontos zenekara a 2018-ban alakult, változó felállású Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formáció, melynek dalaiban a tradicionális oláh zene gyors ritmusa, vibráló energiája párosul a többszólamú ének magával ragadó hangulatával. Bemutatkozó albumuk 2020-ban jelent meg Hangszín címmel. Gyakran koncertezik a Lakatos Mónika Folk Trióval is, melyben férje és egy ütőhangszeres kíséretében énekel. Előadói munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el: a 2007-es marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh-díjjal, a 2013-as Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért Díjjal, 2014-ben Nemzetiségekért Díjjal jutalmazták. A világzene legnagyobb kitüntetésének számító WOMEX Életműdíjat és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae Díjat 2020-ban, a Kossuth-díjat pedig 2022-ben vehette át. Amikor egy interjúban megkérdezték, nem okoz-e nehézséget számára, hogy kevesen értik a világban, miről is énekel, így válaszolt: „A zene egy olyan eszköz, amit Isten ajándékul adott nekünk, embereknek, hogy mindazt, ami a lelkünkben van, el tudjuk mondani, még akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét. A zenét nem érteni, hanem érezni kell, és a legfontosabb dolog, hogy úgy tudjuk ezeket a dalokat közölni, hogy át is menjen, amit közölni szeretnénk vele.”
CsO

Forrás:

Kapcsolódó

Kapcsolatok