Publication/name

Budapest

Benkó Sándor (1940–2015) életének, pályájának talán meghatározó jellemzője a többlakiság volt. Ötvennyolc évig vezette a Benkó Dixieland Bandet, évtizedeken át tanított a Műegyetemen, igazgatótanácsok tagja volt, egy időben még kozmetikai céget is vezetett. Annak idején Aczél György állítólag többször mondogatta, hogy a szocialista embertípus nagyságára Benkó az élő bizonyíték, hisz minimum három ember életét éli egyszerre.
E párhuzamos létben a prioritást az 1980-as évek elejéig a Műszaki Egyetem élvezte, Benkó szépen haladt a szakmai pályán, nívódíjas műszaki könyveket jegyzett. Fő kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése volt, 1972-ben a doktori disszertációját az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben írta. A diákjai pedig egyszerűen csak Dixie tanár úrnak szólították.
Negyven körül azonban a mérleg átbillent, hisz az amerikai fellépések után rettenetesen belendült a zenekar szekere. Ennek ellenére egészen 1995-ig megtartotta civil állását, nyugdíjazása után azonban haláláig kizárólag zenével foglalkozott. A Benkó Dixieland mellett vezette a Bencolor kiadót, CD-ket, könyveket jelentetett meg, ápolta a kapcsolatokat a gazdasági-–politikai-–művészeti elittel.
Munkásságát 2006-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Emellett – többek között – a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, valamint tiszteletbeli tagja a Magyar Mérnök Kamarának és a Magyar Mérnök Akadémiának.
Az 1957-ben alapított <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a> 1972-ben jelentethette meg első albumát, mely szinte azonnal aranylemez lett. Ekkoriban indult be nemzetközi karrierjük is, rengeteget turnéztak a vasfüggöny mindkét oldalán, miközben számos díjat nyertek hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. S lettek ennek az örökké élő, alapvetően optimista hangulatú, népszerű muzsikának első számú hazai nagykövetei.
Pályájuk csúcsán évi 150 koncertet is adtak, saját honlapjuk szerint több mint hatvan hanghordozójuk jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült velük. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
A Benkó Dixieland Band munkásságát 1984-ben Liszt-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 116.

Benkó Sándor

Bár Cseh Tamás (1943–2009) kora alapján az 1960-as évek beatgenerációjához tartozik, csak a hetvenes évek elején jelentkezett először dalokkal, amelyekben a beatmozgalom kifulladása utáni korszakban, a macskajajok és karrierek idején énekelte meg nemzedéke szép emlékeit, rossz lelkiismeretét, nyugtalan hétköznapjait. Elfojtásaival, szorongásos látomásaival, sorok között meghúzódó gondolataival, sokat mondó elhallgatásaival, sírásba torzuló nevetésével tipikus közép-európai jelenség volt.
1943-ban Budapesten született, elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, az egri tanárképzőt, majd szintén Budapesten a Képzőművészeti Főiskolát. 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. A zenével először a hatvanas évek elején került kapcsolatba, a szomszéd fiúkkal megalapította a Stereo beatzenekart, másfél évig nyomták, aztán abbahagyták. Majd sokáig semmi zene, mígnem 1971-ben egy csatangolás során találkozott Bereményi Gézával (1946), akivel onnantól éjszakánként dalok tömegét írta az albérletben.
Akkor még csak a maguk szórakoztatására kezdtek írtak dalokat Aztán kettőt (Rubinpiros tangó, Désiré és az ócska cipő) Baksa Soós biztatására egy Citadella-beli Kex-koncert szünetében nyilvánosan is előadott. Ezt később még párszor megismételte, mire Jancsó Miklós meghívta a Még kér a nép című filmjébe, hogy játssza el a gitáros fiú szerepét. Mások sugallatára pedig megkereste Gyurkó László, a 25. Színház vezetője, hogy állítson össze a dalokból egy estére valót.
„Nyíltan megmondtuk, hogy na ne, a házizenész szerepét végképp nem vállaljuk – mesélte egy interjúban. – Annak a világnak, ami annyi mindent elbaszott körülöttünk, többek között a nemzedékünket, bennünket, az álmainkat, annak a világnak mi nem csinálunk semmit. Aztán 1972 nyarán kimentünk Gézával Párizsba. Ültünk berúgva egy kocsmában és beszélgettünk. Ott derült ki, hogy ezek a dalok már a bőrünk alatt vannak, ezt már nem lehet csak úgy abbahagyni. Végül abban maradtunk, hogy »eladjuk« magunkat, maradjon nyoma annak, hogy a hetvenes években ilyen emberek éltek, így éreztek, így gondolkodtak, így fogalmazták meg világukat. Hagyjunk jelet! Jó, de akkor legyen lemez is – mondtuk ott Párizsban.”
1972-ben aztán Cseh Tamás Dal nélkül címmel megtartotta első estjét a 25. Színházban. A dalokat elküldték a Sanzonbizottságnak, de a hivatal minősíthetetlennek ítélte a zenét és a szöveget egyaránt. Akkor úgy döntöttek, ez az utolsó közeledési kísérletük a hivatalos szervek felé.
Az első lemez, a Másik Jánossal (1952) közös Levél nővéremnek című album végül 1977-ben a Hanglemezgyár kezdeményezésére született meg. Talán azért, mert Erdős Péter popcézár is tisztelte Jancsót, és ha valamit ő jónak tartott, az neki is felkeltette az érdeklődését. Így megkereste a fiúkat, akik végül elfogadták az ajánlatot, és ettől kezdve rendszeresen jöttek a műsorok, és belőlük a korongok.
A Levél nővéremnek nagyot robbant, pedig már nem a legjobb pillanatban került lemezre: egy homályos nőügy miatt erős volt a feszültség Cseh és Másik között. Nem is voltak egyszerre a stúdióban soha. A nagyközönség ebből persze nem sokat érzett, őket a számok így is megérintették, az Apa kalapja, az Éjféli gyors, a Világnézeti klub, a Tanulmányi kirándulás vagy a máig egyik legerősebb dal, a Budapest.
A Cseh–Bereményi páros ettől kezdve – a hetvenes évtized második felétől már nagylemezen is – rendszeres időközönként jelentkezett új műsorral (Antoine és Désiré, 1978; Fehér babák takarodója, 1979; Műcsarnok, 1981), mind-mind árnyalta, bővítette a korábbi képet. 1982-ben váratlanul megszakadt a kapcsolat: vélhetően nem a mondanivaló fogyott el, hanem a rájuk és a dalokra nehezedő súly hatott bénítóan.
Ekkor többen is megkeresték Cseh Tamást, hogy írnának neki dalszöveget, végül új társa Csengey Dénes (1953–1991) lett, az új műsor (Mélyrepülés, 1988) pedig a korszak egyik legbátrabb műve és megszólalása. Aztán jött a rendszerváltozás, Cseh és Bereményi újra egymásra talált, és azóta időről időre új anyaggal jelentkeztek (Új dalok, 1990; Nyugati pályaudvar, 1993; Levél nővéremnek II., 1994; A telihold dalai, 1997; A véletlen szavai, 2004).
Cseh 1972 és 1977 között a 25. Színház, 1982 és 1998 között a Katona József Színház, 1998 óta pedig a Bárka Színház társulatának tagja volt. Több mint húsz filmben szerepelt, közülük a legjelentősebbek: Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter). 2000-ben Fonyó Gergely portréfilmet készített róla (Cseh Tamás film). 2001-ben Kossuth-díjat kapott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 286–290.
 Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/22/cseh-tamas-80-desire-beremenyi-geza-zene-dal/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/22/cseh-tamas-80-desire-beremenyi-geza-zene-dal/</a>

Cseh Tamás

A rendszerváltozás után felbukkant gitáros nemzedék talán legjelentősebb képviselője. Játékát kifinomultság és esztétikai érzékenység jellemzi.
Az anyai ágon észt származású muzsikus Pécsett nőtt fel, ahol kamaszként gyakorta fellépett az Ifjúsági Ház Jazz Teázójában és Blueskocsmájában. 1988-ban költözött Budapestre és lett a jazztanszakon Babos Gyula növendéke. A fővárosban egy évvel később az Off Course tagjaként debütált, 1990-től Binder Károllyal játszott duóban, több közös nagylemezt (Little Song, 1992, Chrismas Song, 1993, Senior &amp; Adolphis, 1996) készítettek.
A kilencvenes évek elején Juhász Gábor alapító tagja volt a Pangea zenekarnak és a Tin-Tin Quartetnek, közreműködött a Binder Quartetben, a Bosambóban, a Balázs Elemér Groupban, a Mirrorworldben, a Samsara Quartetben és a Dés László Septetben. Legalább negyven albumon hallható a játéka, a fentieken túl például Téli Márta és Marozsán Erika korongjain. Az Off Course tagjaként olyan világsztárokkal készített közös nagylemezt, mint Erik Truffaz és Charlie Mariano.
A dán trombitással, Palle Mikkelborggal közös 2004-es 60/40 című CD volt az első, amelynek borítóján a saját neve szerepelt. Zenekarvezetőként az igazi lemezdebütálása azonban csak három évvel később következett be: power trió felállásából készített Fények című CD-n a basszusgitáros Papesch Péter és a dobos Borlai Gergő volt a partnere. Szintén 2007-ben jelent meg a Szájról szájra projekt zenei anyaga, amelyen Juhász három népdalénekesnővel – Bognár Szilviával, Herczku Ágnessel és Szalóki Ágival az új évezred egyik legerősebb folkprodukcióját hozta létre. Egy évre rá pedig Karády Katalin világháború előtti keserédes dalait szedte szét és hangszerelte újra, melyeket Szalóki Ági énekelt lemezre.
2009 őszén került a boltokba 1978 című újabb albuma, amely nemcsak sokkal líraibb és meditatívabb volt a Fényeknél, de rajta a dalok – tőle szokatlan módon – hangsúlyos fúvós hangszerelést kaptak (ez amúgy Bacsó Kristóf érdeme).
2012 elején egykori tanítványával, Gyémánt Bálinttal készített közös albumot (Budapest), legutóbb pedig aktuális triójával – Juhász Gábor (gitár), Lukács Miklós (cimbalom), Szalai Péter (ütőhangszerek) – a modern jazz egyik alapművét, John Coltrane 1964-es A Love Supreme-ét játszotta a maga felfogásában lemezre.
Juhász Gábor életében a kezdetek óta meghatározó a tanítás, többek között a Postás Zeneiskolában és a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola jazztanszakán oktat (ami nem azonos az időközben a Zeneakadémia részévé vált Gonda János alapította jazztanszakkal).
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 257–259.

Juhász Gábor (jazzgitáros)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező.
Bereményi Gézát (született Vetró Géza, Budapest, 1946) hat éves koráig anyai nagyszülei, Bereményi Sándor és Róza nevelték Budapesten, a Teleki tér 9-ben. Mikor hatéves korában az édesanyja újból férjhez ment, vezetékneve Róznerrel változott, 24 évesen viszont felvette az anyai nagyapja nevét, és első publikációi már Beremény Géza néven jelentek meg. 
Közben elvégezte az ELTE-én az olasz–magyar szakot, szinkrondramaturg lett, 1978-től pedig szellemi szabadfoglalkozásúként élte az értelmiségiek életét. A rendszerváltozás után előbb a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője lett, 2012 és 2017 között a fővárosi Thália Színház főigazgatója volt. Mellette alkalmanként filmeket rendezett, melyek közül az Eldorádó (1989), A turné (1993) és A Hídember (2002) a legjelentősebb. 
Popkulturális szempontból viszont kétségkívül a legfontosabb, hogy 1970-től <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cseh-tamas-6979">Cseh Tamás</a> alkotótársa, dalainak szövegírója volt. Emellett írt lemezeket Udvaros Dorottyának (Átutazó, 1985), Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek (Hallgass kicsit, 1987), illetve Für Anikónak (Nőstény álom, 2006), valamint dalokat Gerendás Péternek, a 30Y-nak és az utóbbi években a Halott Pénz-tag Járai Márknak. 
1970-ben Cseh Tamással nem éppen ideális körülmények között ismerkedett meg. Miként a 24.hu-nek 2022 nyarán adott <a href="https://24.hu/kultura/2022/09/22/beremenyi-geza-interju-beremenyi-kalapja-portrefilm-cseh-tamas-jarai-mark-magyar-copperfield-irodalom-film-politika/">interjújában</a> mesélte: „Tamás akkor épp üldöztetési mániásnak mutatkozott. Azt gondolta, hogy belügyis vagyok, akit ráállítottak. Ezért nem volt hajlandó a novelláskötetemet sem elolvasni.
(…) Találkozásunk előtt amúgy sosem hallottam énekelni. Amikor másnap délután fölmentem hozzá, játszott egy dallamot, amiből annyi kiderült, hogy folyamatosan tud játszani gitáron, és a saját dallamát játssza, és franciás jellegű, tehát sanzonszövegfélét kéne írnom. Megírtam a szöveget, nagyon gyorsan, elé toltam, hogy énekelje vissza. Még betűzte, de már meg lehetett állapítani, hogy saját hangja van. Aztán írtam egy másodikat még aznap, a Vacak kis város című dalt. 
(…) A Vacak kis város jó volt, így már másnap odaköltöztem hozzá, és megint írtunk. Akkor azt gondoltam, hogy megy ez, csak lehet, hogy billenékeny, és itt egy idő múlva már bajok lesznek. (…) Megállapodtunk, hogy addig folyik az együttműködésünk, amíg az egyikünk azt nem mondja, hogy elég volt. Ha valamelyikünk ezt mondja, a másiknak nem szabad megkérdezni, miért, hanem alá kell vetnie magát, és akkor egyszerűen megszakad a dolog. Ezt követően együtt laktunk másfél vagy két évig, akkor én mondtam azt, hogy elköltözöm. Nem kérdezte, hogy miért.”
Az együttműködés azonban szerencsére ezzel nem szakadt meg, folytatták tovább, sorra születtek a dalok, százával írták őket, de sokáig ezek nem jutottak el a nagyközönséghez. Aztán Cseh Tamás szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjében, ennek kapcsán kereste meg őket Gyurkó László, a 25. Színház igazgatója, ahol Cseh Tamás – Kecskeméti Gábor, Márta István és Novák János kíséretében – 1973 márciusában debütált. 1975 telén Cseh megismerkedett Másik Jánossal, és kettejük egyfajta zenei levelezéséből született meg a Levél nővéremnek című önálló est, majd az azonos című nagylemez. 
Cseh és Másik útjai ezt követően ugyan elváltak, de Cseh Tamás tovább írta a dalokat Bereményi Gézával, melyeket 1978-től önálló estként rendre bemutattak (és az estek anyagai nagylemezen jelentek meg). És lettek azok a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legpontosabb szonikus dokumentumai. Mígnem 1982-ben megszakították a közös munkát. Hét évvel később azonban újabb dalokat írtak együtt, és tették ezt a továbbiakban is – lényegében CsehTamás 2009-es haláláig. 
Alkotótársként fura szimbiózisban éltek egymással, Bereményi sorai, mondatai abszolút hitelesen hangzottak Cseh Tamás szájából. Mondhatni, önazonosan. Cseh sokszor hangoztatta baráti társaságban, hogy ő is tudna dalszövegeket írni, csak „a Géza megszakította ezt a képességét. Elvette tőle.”
Miközben persze emiatt időnként kellemetlen helyzetekbe is került. Miként Bereményi az említett interjúban nyilatkozta: „Élve az alkotói szabadságommal, én a saját problémás nőügyeimet írtam meg a dalokban. Szomorú, szerelmes dalszövegek voltak. Egy alkalommal a Tamást körbevették a női rajongók, és épp dicsérték, hogy milyen szépek a dalok, a szerelmes dalok is, csak hát szomorúak. A dicséretet elfogadta, de ennél a résznél élénken tiltakozott, és azt mondta: »Ezek nem az én nőim, ezek a Géza női. Az én nőügyeim sokkal szebbek, és nem ilyen tragikusak.« Ez volt az egyetlen alkalom, amikor tiltakozott valami ellen. De amúgy mindent elfogadott, amit írtam.” 
Becslések szerint az évtizedek során mintegy 1300 közös daluk született.
JBSz

Bereményi Géza

Generációja egyik legtehetségesebb jazzgitárosa. A nagyközönség leginkább a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-harcsa-veronika-663">Harcsa Veroniká</a>val közös duója révén ismeri. Játékára – tanárain kívül – Pat Metheny, John Scofield, Michel Petrucciani és Keith Jarrett vannak a legnagyobb hatással.
Gyémánt Bálint kezdetben autodidakta módon tanult gitározni, majd tizenkét évesen beiratkozott a XII. kerületi zeneiskolába, klasszikus gitár szakra (tanárai: Gyelmis Szilvia és Győri István). A klasszikus zene mellett lenyűgözte a jazz adta szabadság lehetősége, így a gimnázium utolsó évében megkereste <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-juhasz-gabor-jazzgitaros-56129">Juhász Gábor</a> jazzgitárost, és végképp eldöntötte, hogy a jazzre teszi fel az életét. 
Érettségi után két évet tanult a Kőbányai Zenei Stúdióban (Tornóczky Ferenc tanítványaként), ekkor hozta létre első saját formációját, a Gyémánt Bálint Triót (rajta kívül Bornemissza Ádám basszusgitár, Varga Bendegúz dob), majd 2004-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazztanszékén képezte tovább magát. 2007-ben fél évet ösztöndíjasként a Norvég Zeneakadémián töltött.
2007-ben csatlakozott – állandó vendégként – a Harcsa Veronika Quartethez, szerepelt annak You Don't Know It's You (2008), Red Baggage (2008) és Lámpafény (2011) albumain is. Emellett Harcsa Veronikával rendszeresen fellép <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-harcsa-veronika-gyemant-balint-duo-24160">duó</a>ban, eddig három közös lemezt – Lifelover, 2013, Tell Her, 2016 és Shapeshifter, 2019 – jelentettek meg (utóbbit kvartettként, miután csatlakozott hozzájuk a bőgős Nicolas Thys és a dobos Antoine Pierre.)
Egykori mesterével, Juhász Gáborral közösen 2011-ben jelentette meg a Budapest című albumot, melyen a két gitárművész a város jellegzetes és számukra fontos helyszíneit idézi meg a dalok és improvizációk nyelvén.
Saját, változó felállású power triójával eddig két albumot publikált (True Listener, 2017, Vortex of Silence, 2024).
Miként 2024 januárjában a Fidelióban <a href="https://fidelio.hu/jazz-world/a-csend-orvenye-megerkezett-gyemant-balint-masodik-szololemeze-180362.html">nyilatkozta:</a>  „Mindig annyi minden érdekelt és nyújtott örömet számomra, hogy nehéz lenne egyetlen zenei irányt definiálnom akár a pályám, akár az új lemez kapcsán. Volt idő, amikor küzdöttem ez ellen, de az „egységesítés” inkább gúzsba kötött, mint felszabadított volna. Az alkotói utam jelen szakaszában éppen azt sikerült realizálni, hogy nem félek egy album eklektikusságától, hiszen az előadók egységesítik és legitimizálják azt. A Vortex of Silence tartalmaz lírai és rockos megszólalásokat, de szerintem a népdalfeldolgozásunk is organikus részét képezi az egésznek.”
JBSz

Kapcsolatok

Benkó Sándor

Cseh Tamás

Juhász Gábor (jazzgitáros)

Bereményi Géza

Gyémánt Bálint