Bár Cseh Tamás (1943–2009) kora alapján az 1960-as évek beatgenerációjához tartozik, csak a hetvenes évek elején jelentkezett először dalokkal, amelyekben a beatmozgalom kifulladása utáni korszakban, a macskajajok és karrierek idején énekelte meg nemzedéke szép emlékeit, rossz lelkiismeretét, nyugtalan hétköznapjait. Elfojtásaival, szorongásos látomásaival, sorok között meghúzódó gondolataival, sokat mondó elhallgatásaival, sírásba torzuló nevetésével tipikus közép-európai jelenség volt.

1943-ban Budapesten született, elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, az egri tanárképzőt, majd szintén Budapesten a Képzőművészeti Főiskolát. 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. A zenével először a hatvanas évek elején került kapcsolatba, a szomszéd fiúkkal megalapította a Stereo beatzenekart, másfél évig nyomták, aztán abbahagyták. Majd sokáig semmi zene, mígnem 1971-ben egy csatangolás során találkozott Bereményi Gézával (1946), akivel onnantól éjszakánként dalok tömegét írta az albérletben.

Akkor még csak a maguk szórakoztatására kezdtek írtak dalokat Aztán kettőt (Rubinpiros tangó, Désiré és az ócska cipő) Baksa Soós biztatására egy Citadella-beli Kex-koncert szünetében nyilvánosan is előadott. Ezt később még párszor megismételte, mire Jancsó Miklós meghívta a Még kér a nép című filmjébe, hogy játssza el a gitáros fiú szerepét. Mások sugallatára pedig megkereste Gyurkó László, a 25. Színház vezetője, hogy állítson össze a dalokból egy estére valót.

„Nyíltan megmondtuk, hogy na ne, a házizenész szerepét végképp nem vállaljuk – mesélte egy interjúban. – Annak a világnak, ami annyi mindent elbaszott körülöttünk, többek között a nemzedékünket, bennünket, az álmainkat, annak a világnak mi nem csinálunk semmit. Aztán 1972 nyarán kimentünk Gézával Párizsba. Ültünk berúgva egy kocsmában és beszélgettünk. Ott derült ki, hogy ezek a dalok már a bőrünk alatt vannak, ezt már nem lehet csak úgy abbahagyni. Végül abban maradtunk, hogy »eladjuk« magunkat, maradjon nyoma annak, hogy a hetvenes években ilyen emberek éltek, így éreztek, így gondolkodtak, így fogalmazták meg világukat. Hagyjunk jelet! Jó, de akkor legyen lemez is – mondtuk ott Párizsban.”

1972-ben aztán Cseh Tamás Dal nélkül címmel megtartotta első estjét a 25. Színházban. A dalokat elküldték a Sanzonbizottságnak, de a hivatal minősíthetetlennek ítélte a zenét és a szöveget egyaránt. Akkor úgy döntöttek, ez az utolsó közeledési kísérletük a hivatalos szervek felé.

Az első lemez, a Másik Jánossal (1952) közös Levél nővéremnek című album végül 1977-ben a Hanglemezgyár kezdeményezésére született meg. Talán azért, mert Erdős Péter popcézár is tisztelte Jancsót, és ha valamit ő jónak tartott, az neki is felkeltette az érdeklődését. Így megkereste a fiúkat, akik végül elfogadták az ajánlatot, és ettől kezdve rendszeresen jöttek a műsorok, és belőlük a korongok.

A Levél nővéremnek nagyot robbant, pedig már nem a legjobb pillanatban került lemezre: egy homályos nőügy miatt erős volt a feszültség Cseh és Másik között. Nem is voltak egyszerre a stúdióban soha. A nagyközönség ebből persze nem sokat érzett, őket a számok így is megérintették, az Apa kalapja, az Éjféli gyors, a Világnézeti klub, a Tanulmányi kirándulás vagy a máig egyik legerősebb dal, a Budapest.

A Cseh–Bereményi páros ettől kezdve – a hetvenes évtized második felétől már nagylemezen is – rendszeres időközönként jelentkezett új műsorral (Antoine és Désiré, 1978; Fehér babák takarodója, 1979; Műcsarnok, 1981), mind-mind árnyalta, bővítette a korábbi képet. 1982-ben váratlanul megszakadt a kapcsolat: vélhetően nem a mondanivaló fogyott el, hanem a rájuk és a dalokra nehezedő súly hatott bénítóan.

Ekkor többen is megkeresték Cseh Tamást, hogy írnának neki dalszöveget, végül új társa Csengey Dénes (1953–1991) lett, az új műsor (Mélyrepülés, 1988) pedig a korszak egyik legbátrabb műve és megszólalása. Aztán jött a rendszerváltozás, Cseh és Bereményi újra egymásra talált, és azóta időről időre új anyaggal jelentkeztek (Új dalok, 1990; Nyugati pályaudvar, 1993; Levél nővéremnek II., 1994; A telihold dalai, 1997; A véletlen szavai, 2004).

Cseh 1972 és 1977 között a 25. Színház, 1982 és 1998 között a Katona József Színház, 1998 óta pedig a Bárka Színház társulatának tagja volt. Több mint húsz filmben szerepelt, közülük a legjelentősebbek: Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter). 2000-ben Fonyó Gergely portréfilmet készített róla (Cseh Tamás film). 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 286–290.

Cikkeink:
https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/22/cseh-tamas-80-desire-beremenyi-geza-zene-dal/