Person/name

Tabár István (1963) testvérével, Tabár Zoltánnal az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-exotic-11889">Exotic</a>ban kezdte pályafutását, majd a zenekar felbomlása után 1993-ban megalapították a Joyride Produceri Irodát, amely később számos hasonló vállalkozás mintájául szolgált. A cég vállalta komplett új produkciók létrehozását, menedzseri tevékenységet, videóklipek készítését, fellépések szervezését, stúdiófelvételek készítését és az ehhez kapcsolódó promóciós munkákat. Olyan produkciók létrehozása és menedzselése fűződik a cég nevéhez, mint Erica C. és Robby D, az Emergency House, a Happy Gang, a Kerozin, a Kozmix, a Splash és a TNT. Az iroda számos további előadó kizárólagos koordinálását végezte, például Betty Love, a Fresh, a Shygys és a Venus.
A Tabár-testvérek alapította Exotic zenekar az 1980-as évek végének sikeres hazai new wave-pop formációja volt. Az idősebbik testvér, István volt a zenekarvezető, billentyűs hangszereken játszott és dalszerzőként is jeleskedett. A zeneszerzést és a szövegírást a produceri karrierje alatt is folytatta. A több mint negyven előadónak írt dalainak száma meghaladja a 280-at.
„Soha nem mentem oda senkihez, hogy szeretnék vele dolgozni. Mindig megtalálnak, az utóbbi években a „friss felhozatalból” Tolvai Renátának, Kállay-Sounders Andrásnak, Palcsó Tamásnak, Peter Srameknek, Kökény Attilának, Cserpes Laurának írtam nótákat.” – mondta el egy 2019-es interjúban.
Szerzőként, illetve producerként harminc év alatt, több mint 20 aranylemezen működött közre. Emellett rendezőként közel 100 videóklip elkészítésében vett részt. Tabár István 2002-ben a TV2 kereskedelmi csatornához tartozó MTM Records ügyvezető igazgatója lett. Jelenleg az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőségének tagja.
Véleménye szerint harminc évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt bekerülni a könnyűzenei világba, mint manapság, amikor az online térnek köszönhetően az ismertté válásnak csak a pénztárca vastagsága szab határt. Ennek megfelelően ma sok ismert, de tehetségtelen figurát láthatunk.
Az Exotic 2017-ben újra összeállt, koncerteztek és két kiadványuk is megjelent. Az Isten hozott! (2017) lemezen új felvételeiket jelentették meg, a Líra (Másképpen) című 2018-as albumon pedig olyan előadókkal közösen adták elő a régi Exotic-slágereket, akikkel a Tabár-testvérek producerként együtt dolgoztak a 90-es évektől kezdődően. A lemezen szerepel - többek között – Dér Heni, Lala (Kozmix), Zoltán Erika és Robby D., Dobrády Ákos (TNT) és Szolnoki Péter (Bon Bon).
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/people/Joyride-Team-Tab%C3%A1r-Istv%C3%A1n/100063776479035/">https://www.facebook.com/people/Joyride-Team-Tab%C3%A1r-Istv%C3%A1n/100063776479035/</a>

Tabár István

Tabár István előadói fotók

Az 1986-ban az AORTA-n feltűnt zenekar – Sipos F. Tamás (ének), Tabár István (szintetizátor), Vámos Zsolt (gitár), Vilmányi Gábor (gitár), Tabár Zoltán (basszusgitár), Csík István (dob) – a színpadon a vadóc, szertelen kamaszideált testesítette meg, és a következő években a tizenéves korosztály idolja lett.
Már első lemezével (Holdfénytánc, 1988) és slágereivel (Ő csak ül, 24/24, Nézz rám tizedes, Ébresztő Paganini) new wave-ből kiinduló nívós popzenét alkottak, későbbi nagyobb slágereikkel pedig nagy országos sztárok lettek. Az 1989-es Trabant azt a laza, bohókás, kicsit szürreális hangot ütötte meg, ami későbbi sikerük titka is volt.
Az Exotic 1988 és 1991 között a sikerlista állandó szereplője volt (Bizonytalan mosoly, Bányászdal, Olga, Go-Go Amerika, Hiába provokál), miközben 1990-ben az év együttese lett, és az év nagylemeze díjat begyűjtötte. Az út innen már lefelé vezetett, különösen azt követően, hogy színre lépett a New Kids On The Block első hazai klóncsapata, a Manhattan. Elsőként 1991-ben Vilmányi távozott (épp a Manhattanbe), majd Csík István lépett le, de a zenekar csak 1993-ban, az énekes Sipos F. Tamás szólókarrierjével szűnt meg véglegesen.
Aztán 2017-ben és 2018-ban újra eredeti felállásukban koncerteztek, és jelentettek meg egy újabb nagylemezt (Isten hozott!, 2017).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 390.

Exotic

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

90s mainstream pop

Tabár Zoltán

Holdfénytánc

Exotic II.

Vadnyugat

The Song of Freedom

Isten hozott!

Válogatás

Líra - Másképpen

Könnyűzenei piacról, a videómegosztókról, valamint a Trabant című slágerről - Interjú Tabár Istvánnal

növekedés.hu