Személy

Tabár István

Producer, Zenész - billentyűs

Borítókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Tabár István (1963) testvérével, Tabár Zoltánnal az Exoticban kezdte pályafutását, majd a zenekar felbomlása után 1993-ban megalapították a Joyride Produceri Irodát, amely később számos hasonló vállalkozás mintájául szolgált. A cég vállalta komplett új produkciók létrehozását, menedzseri tevékenységet, videóklipek készítését, fellépések szervezését, stúdiófelvételek készítését és az ehhez kapcsolódó promóciós munkákat. Olyan produkciók létrehozása és menedzselése fűződik a cég nevéhez, mint Erica C. és Robby D, az Emergency House, a Happy Gang, a Kerozin, a Kozmix, a Splash és a TNT. Az iroda számos további előadó kizárólagos koordinálását végezte, például Betty Love, a Fresh, a Shygys és a Venus.

A Tabár-testvérek alapította Exotic zenekar az 1980-as évek végének sikeres hazai new wave-pop formációja volt. Az idősebbik testvér, István volt a zenekarvezető, billentyűs hangszereken játszott és dalszerzőként is jeleskedett. A zeneszerzést és a szövegírást a produceri karrierje alatt is folytatta. A több mint negyven előadónak írt dalainak száma meghaladja a 280-at.

„Soha nem mentem oda senkihez, hogy szeretnék vele dolgozni. Mindig megtalálnak, az utóbbi években a „friss felhozatalból” Tolvai Renátának, Kállay-Sounders Andrásnak, Palcsó Tamásnak, Peter Srameknek, Kökény Attilának, Cserpes Laurának írtam nótákat.” – mondta el egy 2019-es interjúban.

Szerzőként, illetve producerként harminc év alatt, több mint 20 aranylemezen működött közre. Emellett rendezőként közel 100 videóklip elkészítésében vett részt. Tabár István 2002-ben a TV2 kereskedelmi csatornához tartozó MTM Records ügyvezető igazgatója lett. Jelenleg az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőségének tagja.

Véleménye szerint harminc évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt bekerülni a könnyűzenei világba, mint manapság, amikor az online térnek köszönhetően az ismertté válásnak csak a pénztárca vastagsága szab határt. Ennek megfelelően ma sok ismert, de tehetségtelen figurát láthatunk.

Az Exotic 2017-ben újra összeállt, koncerteztek és két kiadványuk is megjelent. Az Isten hozott! (2017) lemezen új felvételeiket jelentették meg, a Líra (Másképpen) című 2018-as albumon pedig olyan előadókkal közösen adták elő a régi Exotic-slágereket, akikkel a Tabár-testvérek producerként együtt dolgoztak a 90-es évektől kezdődően. A lemezen szerepel - többek között – Dér Heni, Lala (Kozmix), Zoltán Erika és Robby D., Dobrády Ákos (TNT) és Szolnoki Péter (Bon Bon).

JBSz, HZ

 

https://www.facebook.com/people/Joyride-Team-Tab%C3%A1r-Istv%C3%A1n/100063776479035/

Forrás:

  • Bódy Géza, Könnyűzenei piacról, a videómegosztókról, valamint a Trabant című slágerről - Interjú Tabár Istvánnal, növekedés.hu, 2019-08-17
Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd