Előadó

Exotic

Borítókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Az 1986-ban az AORTA-n feltűnt zenekar – Sipos F. Tamás (ének), Tabár István (szintetizátor), Vámos Zsolt (gitár), Vilmányi Gábor (gitár), Tabár Zoltán (basszusgitár), Csík István (dob) – a színpadon a vadóc, szertelen kamaszideált testesítette meg, és a következő években a tizenéves korosztály idolja lett.

Már első lemezével (Holdfénytánc, 1988) és slágereivel (Ő csak ül, 24/24, Nézz rám tizedes, Ébresztő Paganini) new wave-ből kiinduló nívós popzenét alkottak, későbbi nagyobb slágereikkel pedig nagy országos sztárok lettek. Az 1989-es Trabant azt a laza, bohókás, kicsit szürreális hangot ütötte meg, ami későbbi sikerük titka is volt.

Az Exotic 1988 és 1991 között a sikerlista állandó szereplője volt (Bizonytalan mosoly, Bányászdal, Olga, Go-Go Amerika, Hiába provokál), miközben 1990-ben az év együttese lett, és az év nagylemeze díjat begyűjtötte. Az út innen már lefelé vezetett, különösen azt követően, hogy színre lépett a New Kids On The Block első hazai klóncsapata, a Manhattan. Elsőként 1991-ben Vilmányi távozott (épp a Manhattanbe), majd Csík István lépett le, de a zenekar csak 1993-ban, az énekes Sipos F. Tamás szólókarrierjével szűnt meg véglegesen.

Aztán 2017-ben és 2018-ban újra eredeti felállásukban koncerteztek, és jelentettek meg egy újabb nagylemezt (Isten hozott!, 2017).

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 390.

Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János