Person/name

Németh János

A Rákfogó és a Syrius fémjelezte jazzrock, az Interbrass által képviselt fúziós zene és Szabados Györgynek a magyar (nép)zenei hagyományokat a free jazzel elegyítő irányzata mellett újabb színnel gazdagította a hazai jazzpalettát a Kőszegi Rhythm And Brass. Névadó-vezetője, Kőszegi Imre azt követően, hogy 1970-ben visszatért a külföldi vendéglátózásból, a korszak egyik legfoglalkoztatottabb magyar dobosává nőtte ki magát, többek között Kovács Andor, Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv, Gonda János és Szabados György együtteseiben játszott, később pedig a Vukán György vezette Super Trió és a Saturnus együttes tagja.
Kőszegi Imre: „Rengeteg zenekarban játszottam, de a magánéletben is kétszer váltam, egyszerűen nem tudok senkivel sokáig együtt létezni. Ínyenc vagyok, a szabványokat semmiben nem bírom, ezért mindenbe belekóstoltam. Közben meg végig boldog voltam. S eltartottam magam és a családjaimat. Bár világ életemben ortodox jazzdobosnak gondoltam magam, vendéglátósként sokszor gondjaim akadtak, mert a legnagyobb közönségkedvencek játékába is beleütöttem, ha úgy éreztem. De közben meg bárkit lekísértem. Máté Pétertől Lorán Lenkén át Latabár Kálmánig. A Neoton együttes első albumát is én doboltam fel. Kigyulladt a piros lámpa, ütöttem, amit kellett, kifizették, hazamentem. Közben meg Vukán György vagy Gonda János szinte valamennyi filmzenéjében szerepelek. Ha valami nem tetszett, kiszálltam. Szinte mindig így jöttem el. Később a Magyar Jazz Szövetség éléről is. Két évig voltam az elnök, rendszeresen értekeztünk a semmiről, aztán úgy éreztem, ebből elég. S az élet mindig engem igazolt. Szerencsésnek tartom magam, mert mindig jó zenészekkel játszottam. A jó jazzmuzsikus meg bármit játszik. Bluest is, free-t is. Nekem is megvan a rám jellemző zsánerem. Amit azért az elmúlt ötven évben végigvittem.”
Hát ilyen saját ügy volt az 1975 és 1979 között működött Kőszegi Rhythm And Brass. Nyitott szellemű fiatal muzsikusokkal vette körül magát, akikből ugyan még hiányzott a rutin, de akikben volt kellő kísérletező kedv és lendület. Már a formáció összetétele sem számított hétköznapinak, ráadásul volt koncepciója. Persze kicsit Elvis Jones együttesére hajazott, mind felállásban, mind zenei irányában, de idehaza merészen újat hozott. Nem volt benne harmóniahangszer (gitár vagy zongora), a ritmusszekciót a Dely testvérek (mindketten kongán), Kőszegi és Román Péter (bőgő) alkotta (Románt később az amerikai Jack Gregg váltotta, már vele turnéztak Nyugat-Európában), miközben a fúvósok folyamatosan váltakoztak. Volt, hogy Lakatos Tony és Dés László fújt együtt, volt, hogy Dés és Dresch Mihály, máskor Dresch és Tony, de olyan párosítás is akadt, hogy Németh János és Grünwald Tamás. Az akkori budapesti jazzéletben igazi kuriózumnak számítottak. Nagy kár, hogy néhány porosodó kazettafelvételen kívül semmi sem maradt utánuk.
Dés László: „A hetvenes években a magyar jazzéletet nem igazán a koncepciózus zenék, a saját gondolatok vagy víziók jellemezték. Az természetes – ez Amerikában sincs másként –, hogy vannak trendek és azokba igyekszik belehelyezni magát az ember. Leszámítva persze a korszakos zseniket, akik e trendeket maguk hozzák létre. A többiek pedig utánuk mennek. Idehaza akkoriban mindenki a külföldre figyelt, onnan próbált ellesni trükköket, zenei ötleteket, fordulatokat. Meg ment a »ki tud a Pegénél gyorsabban játszani« típusú versenyszellem. De konceptzenében kevesen gondolkodtak. A Kőszegi Rhythm and Brassnál azonban már ilyesmit lehetett megfigyelni. Persze az sem volt túl eredeti, de kétségkívül zenei vízióval rendelkezett. S épp egy ugyanilyen felállású zenekarral adtam a jazztanszakon a diplomakoncertem. Persze, hogy egyből bólintottam 1976-ban Kőszegi hívó szavára. Ő akkoriban roppant modernül dobolt, mindent szétszedett, nagyon kellett figyelni, koncentrálni, hisz ebben a formációban se gitár, se zongora nem volt. Így a dob–bőgő játékra kellett ráhelyezkedni, illetve a játékommal kiprovokálni, hogy aztán jöjjenek utánam. Izgalmas kamarazenélés volt, nagyon szerettem, rengeteget tanultam belőle.”
Kőszegi Imre 2023-ban újraélesztette a régi nevet, és Bacsó Kristóffal (szaxofon), Molnár Sándorral (szaxofon) és Orbán Györggyel (bőgő) kvartettben lép fel rendszeresen.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 159–163.
 
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100092632158262">https://www.facebook.com/profile.php?id=100092632158262</a>

Kőszegi Rhythm And Brass

<a name="_Hlk143009646"></a>Winkelmayer József zeneszerző, billentyűs és pozanista (harsonás), a legelső hazai jazz-rock formációjának tartott Winkelmayer Brass alapítója.
Zenei pályafutását 15 évesen az akkor még főként beatzenét játszó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-benko-dixieland-band-6195">Benkó Dixieland Band</a>ban kezdte, amelynek 1957-1963 között volt az egyik fúvósa. Itt szerzett nevet magának a zenészszakmában.
1963-tól a székesfehérvári felsőfokú mezőgazdasági technikumban tanult, és közben saját zenekarával lépett fel egy helyi művelődési házban. Székesfehérváron ismerkedett meg Horváth Charlie énekessel, aki 1967-ben elhívta őt nemrég alakult Decca nevű zenekarába pozanistának és zeneszerző-hangszerelőnek. Mire 1968-ban nevet váltottak és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympia</a> néven folytatták, addigra Winkelmayer lett az együttes vezetője. A népszerű fővárosi klubzenekar repertoárján nagyrészt külföldi előadók dalainak feldolgozásai szerepeltek. 1969-ben az együttest háromhónapos fellépésre hívták meg a belgrádi Majestic Hotelbe. Hazatérésük után a zenész kivált az Olympiából és megalakította saját zenekarát, a Winkelmayer Brasst.
A hattagú csapat új színt hozott a magyar klubéletbe jazz-rockos, soulos, funkys hangzásával, a Blood, Sweat &amp; Tears-, illetve a Chicago-féle fúvós rockvonalat követve. A gyakori tagcserék során a fúvós-orgonista-hangszerelő Winkelmayer olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint a későbbi Neoton-billentyűs Jakab György, vagy a szaxofonos Németh János és a dobos Szekeres Gábor. 1971 végéig aktívan koncerteztek itthon, lemezük vagy rádiófelvételük azonban nem készült. Egyetlen albumukat 2011-ben jelentette meg a kiadatlanul kallódó ritkaságokra fókuszáló Moiras Records.
1972-ben a zenekarvezető úgy gondolta, hogy egy-két évet lehúz társaival a nyugati vendéglátóiparban, aztán visszajönnek és folytatják, ahol abbahagyták. Folyamatosan úton voltak, hol Hollandiában, hol Dániában, hol Svédországban, hol az NSZK-ban játszottak hónapokat, nem egyszer szerződés nélkül, meglehetősen mostoha viszonyok közepette. Az együttes végül 1975-ig működött, mikor is Winkelmayer József autóbalesetet szenvedett - ezt intő jelnek vette és feloszlatta a zenekart, ő pedig német származású felmenőire hivatkozva beadta az állampolgársági kérelmet. A bajorországi Regensburgban telepedett le, ahol magánzeneiskolát alapított. 2003-ig alkalmanként - és már csak egyedül - fellépett még lakóhelye környékén.
A zenész, aki a maga korában nem tudta befutni azt a pályát, amit megérdemelt volna 2007-ben vonult nyugdíjba.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/josef.winkelmayer?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/josef.winkelmayer?locale=hu_HU</a>
<a href="http://winkelmayer.hu/indexhu.html">http://winkelmayer.hu/indexhu.html</a>

Németh János

Zenész - szaxofonos

Kapcsolatok

Kőszegi Rhythm And Brass

Winkelmayer József