A Rákfogó és a Syrius fémjelezte jazzrock, az Interbrass által képviselt fúziós zene és Szabados Györgynek a magyar (nép)zenei hagyományokat a free jazzel elegyítő irányzata mellett újabb színnel gazdagította a hazai jazzpalettát a Kőszegi Rhythm And Brass. Névadó-vezetője, Kőszegi Imre azt követően, hogy 1970-ben visszatért a külföldi vendéglátózásból, a korszak egyik legfoglalkoztatottabb magyar dobosává nőtte ki magát, többek között Kovács Andor, Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv, Gonda János és Szabados György együtteseiben játszott, később pedig a Vukán György vezette Super Trió és a Saturnus együttes tagja.

Kőszegi Imre: „Rengeteg zenekarban játszottam, de a magánéletben is kétszer váltam, egyszerűen nem tudok senkivel sokáig együtt létezni. Ínyenc vagyok, a szabványokat semmiben nem bírom, ezért mindenbe belekóstoltam. Közben meg végig boldog voltam. S eltartottam magam és a családjaimat. Bár világ életemben ortodox jazzdobosnak gondoltam magam, vendéglátósként sokszor gondjaim akadtak, mert a legnagyobb közönségkedvencek játékába is beleütöttem, ha úgy éreztem. De közben meg bárkit lekísértem. Máté Pétertől Lorán Lenkén át Latabár Kálmánig. A Neoton együttes első albumát is én doboltam fel. Kigyulladt a piros lámpa, ütöttem, amit kellett, kifizették, hazamentem. Közben meg Vukán György vagy Gonda János szinte valamennyi filmzenéjében szerepelek. Ha valami nem tetszett, kiszálltam. Szinte mindig így jöttem el. Később a Magyar Jazz Szövetség éléről is. Két évig voltam az elnök, rendszeresen értekeztünk a semmiről, aztán úgy éreztem, ebből elég. S az élet mindig engem igazolt. Szerencsésnek tartom magam, mert mindig jó zenészekkel játszottam. A jó jazzmuzsikus meg bármit játszik. Bluest is, free-t is. Nekem is megvan a rám jellemző zsánerem. Amit azért az elmúlt ötven évben végigvittem.”

Hát ilyen saját ügy volt az 1975 és 1979 között működött Kőszegi Rhythm And Brass. Nyitott szellemű fiatal muzsikusokkal vette körül magát, akikből ugyan még hiányzott a rutin, de akikben volt kellő kísérletező kedv és lendület. Már a formáció összetétele sem számított hétköznapinak, ráadásul volt koncepciója. Persze kicsit Elvis Jones együttesére hajazott, mind felállásban, mind zenei irányában, de idehaza merészen újat hozott. Nem volt benne harmóniahangszer (gitár vagy zongora), a ritmusszekciót a Dely testvérek (mindketten kongán), Kőszegi és Román Péter (bőgő) alkotta (Románt később az amerikai Jack Gregg váltotta, már vele turnéztak Nyugat-Európában), miközben a fúvósok folyamatosan váltakoztak. Volt, hogy Lakatos Tony és Dés László fújt együtt, volt, hogy Dés és Dresch Mihály, máskor Dresch és Tony, de olyan párosítás is akadt, hogy Németh János és Grünwald Tamás. Az akkori budapesti jazzéletben igazi kuriózumnak számítottak. Nagy kár, hogy néhány porosodó kazettafelvételen kívül semmi sem maradt utánuk.

Dés László: „A hetvenes években a magyar jazzéletet nem igazán a koncepciózus zenék, a saját gondolatok vagy víziók jellemezték. Az természetes – ez Amerikában sincs másként –, hogy vannak trendek és azokba igyekszik belehelyezni magát az ember. Leszámítva persze a korszakos zseniket, akik e trendeket maguk hozzák létre. A többiek pedig utánuk mennek. Idehaza akkoriban mindenki a külföldre figyelt, onnan próbált ellesni trükköket, zenei ötleteket, fordulatokat. Meg ment a »ki tud a Pegénél gyorsabban játszani« típusú versenyszellem. De konceptzenében kevesen gondolkodtak. A Kőszegi Rhythm and Brassnál azonban már ilyesmit lehetett megfigyelni. Persze az sem volt túl eredeti, de kétségkívül zenei vízióval rendelkezett. S épp egy ugyanilyen felállású zenekarral adtam a jazztanszakon a diplomakoncertem. Persze, hogy egyből bólintottam 1976-ban Kőszegi hívó szavára. Ő akkoriban roppant modernül dobolt, mindent szétszedett, nagyon kellett figyelni, koncentrálni, hisz ebben a formációban se gitár, se zongora nem volt. Így a dob–bőgő játékra kellett ráhelyezkedni, illetve a játékommal kiprovokálni, hogy aztán jöjjenek utánam. Izgalmas kamarazenélés volt, nagyon szerettem, rengeteget tanultam belőle.”

Kőszegi Imre 2023-ban újraélesztette a régi nevet, és Bacsó Kristóffal (szaxofon), Molnár Sándorral (szaxofon) és Orbán Györggyel (bőgő) kvartettben lép fel rendszeresen.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 159–163.

Kapcsolat: https://www.facebook.com/profile.php?id=100092632158262