Szomorú dalok vidáman // The Carbonfools

Új, Carbonsun című lemezét január 23-án mutatja be az A38 Hajó koncerttermében a Carbonfools. A zenekar eddigi pályájáról és az új albumról beszélgettünk a zenekar alapítójával, az együttesben az állandóságot képviselő Bicskei Titusszal.

Mondhatni, kismilliószor átalakult az elmúlt 20 év alatt a Carbonfools. Mi az a törekvés vagy szemlélet, az a vezérfonal, ami a kezdetektől fogva állandó?

A tagság átalakulása sosem volt koncepció, a nagybetűs élet hozta a tagcseréket. Természetesen ezek zeneileg is átformálták a zenekart. A legnagyobb változás az első lemez után történt, amikor felvettünk egy énekest, Balázst, és onnantól a tánc-orientáltságból elkezdtünk haladni a dalközpontúság felé. Állandó törekvésről, szemléletről nem tudok beszélni, mert belülről nekem ez természetesen, automatikusan történik. Egyszerűen szeretek, szeretünk számokat írni, rigmusokat fabrikálni és ha valami megérint vagy ötletem támad, kiírni magamból.

Mennyire nehéz neked személyesen, mint alapítónak és producernek egy ilyen állandóan változó közösségben működni?

Hát azért szerencsére nem naponta változik a banda. A szakítások persze szomorúak; olyanok, mint egy párkapcsolatban, vagy mint amikor valaki kiszakad a családból, de aztán az új arcok mindig inspirálóak, új ízeket, feelinget, ötleteket hoznak.

Melyik pillanatot érzed a Carbonfools eddigi történetében a csúcspontnak? És volt olyan pillanat, ami annyira mélypont volt, hogy azt gondoltátok, akkor befejezitek?

Ha a nézőszámot nézzük, akkor nyilván a balázsos korszak vége felé, de ez számomra kevésbé fontos. Én minden lemezkészítést csúcspontnak élek meg, és mivel a népszerűség erősen média, háttérmunka és management kérdése, nekem sokkal fontosabbak a személyes visszajelzések: mikor buli után vagy emailben, üzenetben elmondják, hogy szeretik vagy nem szeretik, esetleg valamilyen hatással van rájuk, amit írtunk, zenéltünk. A mélypontot én az elején éreztem, frontember nélkül gyakran üres bulikba futottunk, illetve amikor Balázs kilépett, és elgondolkodtunk, hogy folytassuk-e.

Hogyan állt össze a mostani Carbonfools-felállás?

Milánon, a basszusgitárosunkon kívül mindenkit castingoltunk, amit fura így kimondani, mert mára mindegyik tagot ezeréves haveromnak, tesómnak érzem. De ha pontos akarok lenni, akkor: gitár, Dadó helyett jött, Isti, Isti helyett jött Barna; basszusgitár: Zsazsa helyett jött Milán; dob, Kelo helyett jött Benő, ének, Balázs helyett jött Gábor. Én maradtam.

Elkészült az új lemez, a Carbonsun. Hogyan, mennyi idő alatt készült a lemez, hogyan nézett ki az alkotói folyamat?

Nekem is elég sok dalötletem van és Gábornak is. Amikre volt szövegelképzelés, azokat megírtuk, a számötleteket feldemóztuk és a nyerteseket vittük próbára, ahol a fiúk beletolták ötleteiket, feelingjeiket, zeneiségüket. Ezután különböző stúdiókban felvettük a dobot, a gitárt és az énekeket, ezeket pedig én még kissé összegyúrtam, majd elkészült a végleges keverés. A legrégebbi dal a Lie, ami már az előző lemezre is rákerülhetett volna, a többi azóta íródott.

Azt mesélitek a sajtóanyagban, hogy az új dalok „olyan carbonosak”? Ez mit jelent pontosan? Mi a „carbonosság”?

Ahogy mondani szoktam, mi nagyon szomorú dalokat játszunk nagyon vidáman, "sírva vígad a magyar" jelleggel. Zeneileg meg sokféle hatás érezhető a Carbonon: rock, techno, diszkó, country - ezeknek a sajátos katyvasza a carbonsound.

A lemezen társadalmi kérdések is előkerülnek. Mesélnél erről egy kicsit? Miért éppen azok a témák kerültek a szövegekbe, amik; ezek miért fontosak, pontosabban, miért éppen ezek fontosak nektek?

A Carbonfools szövegeiben sosem volt politikus, társadalomtudatos zenekar, most is inkább személyes megélésekről van szó, nem harcos mozgalmista dalok ezek. És azért pont ezek, mert ezekre volt dalötletünk.