Feltölt, ha másoknak örömet okozok // Csorba Lóránt, Lóci játszik

Március 3-án ad koncertet az A38 Hajón a legsikeresebb hazai koncertzenekarok egyike, a Lóci játszik, mely lendületes színpadi produkciójával és szellemesen szórakoztató, eklektikus zenei világával lépésről lépésről jutott előre a hazai zenei színtéren. Csorba Lóránt frontember-névadóval beszélgettünk.

A Lóci játszik az elmúlt években az egyik legsikeresebb koncertzenekar lett. Szerinted mi az együttes szexepilje? Mivel húzzátok be a közönséget?

Bárcsak képes lennék annyira önreflektív lenni, hogy erre a kérdésre ne egy álszerény választ adjak. De így marad az, hogy az évek során megjártuk a nagyszínpadokat és a legkisebb klubokat is, játszottunk deszkákból tákolt emelvényen, ahol 10 percenként elment az áram, és olyan helyen is, ahol a catering többe került, mint az együttes teljes gázsija, mégis egy dolog volt számunkra mindig a fontos: a koncertlátogatók boldogabban menjenek haza, mint ahogy érkeztek. Úgy érzem, ez szinte mindig sikerült, és erre nagyon büszke vagyok.

Valahogy eltaláltátok a jó értelemben vett viccesség, a „tökösség”, a slágeresség és az igényesség valamiféle optimális arányát. Te ezt hogy látod? Lehet ezen dolgozni, vagy simán csak ösztönből megy?

Nincs formula vagy recept, ami egy-két évnél tovább tudna működni; így ha elkezded a legkisebb variációval a legtöbb mutációt létrehozni, nagyon hamar eljár feletted az idő, és még ki is égsz. Inkább érdemes az önazonosság irányába menni, és a legrosszabb dolog ami történhet, hogy csökken a közönséged száma. Aki viszont szeret, az még jobban fog szeretni, és te is jobban fogod szeretni magad. Ez szerintem így is, úgy is egy win-win helyzet.

Ugyanez az arány figyelhető meg a frontemberi attitűdödben is: vicces vagy, átélhetően adod át a dalokat a színpadról, de nem vagy olcsó és jópofáskodó. Mi a recept erre?

Nagyon hamar észrevettem magamon, hogy könnyebben lesz jó kedvem, mint másoknak, és nagyon feltölt az, ha másoknak örömet okozok. És mivel gyakorlatilag 16 éves korom óta aktívan zenélek és színpadon vagyok, szerencsére hamar rájöttem arra is, hogy a rivaldafény nekem is stressz; de az esetek 90 százalékában nem debilizáló, hanem facilitáló hatással van rám. Így lényegében azt mondhatom, recept nincs, szerencsés alkat vagyok, de nem kevés munka és vállalás is van ebben: én mindig a kihívás irányába megyek, mert bízok abban, hogy azt is meg fogom tudni oldani; de csak akkor, ha rendesen odafigyelek rá.

Kik voltak a fő inspirátoraid, amikor dalszerző lettél? És ki, miért vagy mivel hatott rád?

A mai napig tartom, hogy a kortárs könnyűzene a Beatles ismerete nélkül értelmezhetetlen, így ennek a négy liverpooli jómadárnak a (szinte népmesei) történetét biztos tanítanám a gimiben, legalább négy vagy öt órában. Ugyanez magyar nyelvterületen szerintem az LGT, de ezzel már talán jobban lehet vitatkozni. Rajtuk kívül a legfontosabb inspiráció számomra a brazil könnyűzene, az MPB, illetve annak előzményei, és jelenlegi művelői.

Gondolom, vannak dalok, amikre azt mondod, hogy „basszus, bárcsak én írtam volna”. Mi a top öt ezek közül, és miért imádod őket?

Ezzel a kérdéssel még sosem találkoztam, de jó! Köszönöm! Hirtelen nem is tudom, milyen irányból fogjam meg a kérdést… Az biztos, hogy sok top ötös listát tudnék felállítani, de megpróbálok minden oldalról egyet kiemelni. Nagyon szeretem a csodaszép brazilokat (Carinhoso), a végtelenül felszabadult szórakoztatóipari termékeket (Just A Gigolo), a korszakokat meghatározó überslágerekből is van olyan, amit szívesen írtam volna én (de talán leginkább a Johnny B. Goode-ot), és persze szeretnék olyan dalszerző lenni, aki képes Chopin e-moll prelűdöt is írni egyik este, hogy reggel pedig arra ébredjen, hogy befejezte álmában a Yesterday-t.

Klubok vagy fesztiválok? Hol érzed jobban magad? Vagy ha is-is, akkor mit szeretsz ebben és mit abban?

A fesztiválokban azt szeretem, hogy sok ismeretlen embert lehet meggyőzni az „igazadról”, és belefuthat bárki egy nagy Ó nincs-be. A klubokban pedig nagyon jó, hogy könnyű közvetlennek lenni, de ha jól rezeg együtt a banda és a közönség, akkor csodás, kontrollált tömegpszichózis hozható létre.

Belevágtál egy új dologba is: podcastot csináltatok Lévai Balázzsal. Hogy kerültetek össze? Hogyan alakult ki a műsor?

Balázs egy koncerten meglátta bennem a Dob+Basszus jövőjét még 2018 körül, és közösen kitaláltuk az egykori tévés műsor late night show-vá varázsolt variációját. Rengeteget készültünk rá, kitaláltuk az estet, de sajnos a covid közbeszólt, így ment a levesbe az egész. Viszont a podcast formátum meg nekem jutott eszembe a karantén alatt, így kicsit rádiósítottuk az ötleteinket és egy „late morning show-t” csináltunk a dologból. Az első adás előtti estén megkérdeztem Balázst, hogy szerinte ezt én egyedül vezetem, vagy ő is részt venne benne. Ő egy kicsit hezitált, de szerencsére hiányzott neki annyira a „dobmeg”, hogy ő is beüljön a műsorvezetői székbe mellém. Emlékszem, miután lement az első napi felvétel, egymásra néztünk, és őszintén meglepve azt mondtuk: „hallod, ez jobb volt, mint amire számítottam”. És azóta is ezt érzem a felvételek után. Nagyon sokat ad egyelőre, és remélem, még sokáig folytathatjuk.

Mivel készültök az A38-ra, mit várhat a közönség?

Januárban megjelent a negyedik nagylemezünk. Soha nem gondoltam volna, hogy négylemezes együttes frontembere leszek; egészen hihetetlen. Ráadásul ez az album eléggé „konceptalbum”, sok kis hülyeség van rajta (rádiókonf-részletek, kamu reklámok, stb.), így hiába lemezbemutató koncertként van beharangozva, nyilván nem tudjuk az egészet eljátszani. Így a koncertnek csak kb. a harmada lesz újlemezes dal, a másik kétharmadra marad a slágerparádé.