Album/name

A38 Magazin

A magazin elérhető a https://blog.a38.hu/ oldalon.

Civil vagyok az elénekelt dalok között // Tompos Kátya

Holdjárat című új lemezét mutatja be december 14-én az A38 Hajó Koncerttermében - egy másfajta világot jelentő deszkán - a Nemzeti Színház színésznője, Tompos Kátya. Interjúnk.

Bár már Tompos Kátyát, az énekesnőt sem kell különösebben bemutatni, a legtöbben azért mégis színésznőként ismernek. Hol és hogyan indult a zenével közös történeted?

Gyerekkoromban indult, óvodás korom óta szeretek énekelni. A szüleim és a környezetem korán felfedezték, hogy muzikális vagyok, így zenei általánosba írattak. Mindenféle zenét meghallgattam és minden énekes hangját megpróbáltam utánozni. Talán ebből alakult ki, hogy nyitott vagyok a zenei műfajokra.

Mik azok az érzések, élmények, hangulatok, amiket egy zenei színpadon kapsz vagy adsz, vagy átfolynak rajtad, amiket a klasszikus színházi közegben mondjuk nem? Tehát: mit ad színésznői éned mellé az énekesnő-lét?

Nem választom soha külön egyiket a másiktól. Azt a színpadi létezést használom koncerteken is, amit a színházban tanultam. Ez nem azt jelenti, hogy megjátszom magam, teljesen civil vagyok az elénekelt dalok között, viszont ezeket a dalokat abszolút előadásként kezelem. Lehet, hogy 3-4 percesek, mégis szeretnék valamit felépíteni, közölni általuk, nemcsak énekelni, eregetni a hangomat. Koncertek után is annak örülök a legjobban, amikor a nézők jelzik, hogy az éneklésen felül kaptak még valami pluszt.

Láttalak egyszer Beatricét énekelni. Elképesztő volt, akár rockénekesnő is lehetnél. Hogyan találtál arra az egyébként nagyon sokszínű, de mégis egységes zenei világra, ami végül a tiéd lett?

Számomra ez a legnehezebb dolog. Választani a stílusok között. Általában azért szeretem magam kipróbálni más-más műfajban, mert az a célom, hogy elsősorban magamat lepjem meg. Ha rockénekesnő lennék, azzal idővel elszigetelném magam a klasszikusabb műfajoktól. Lenne egy kialakított stílusom, egy rajongótáborom, akik a rockénekesnőt szeretnék bennem, és mivel a hangomat lesúlyoznám vele, elbúcsúzhatnék például az olyan előadásoktól, mint a My Fair Lady, amelyben jelenleg minden színpadi oldalamat kiélhetem. A mai napig nagy rajongója vagyok a népzenének, a francia sanzonoknak, az orosz románcoknak, a jazznek és az operának (és számomra az opera a csúcs-műfaj, mindent felülír), de nem gondolom, hogy nekem van kialakult zenei stílusom. Amit Hrutka Róberttel csinálunk közösen, azt imádom, de az is inkább az ő zenei világa, amiben én tudok nagyon otthonosan mozogni, de szívesen tágítgatom a határokat.

Hogyan találtál rá Hrutka Róbert gitáros-zeneszerzőre? Hogyan dolgoztok együtt?

A Valami Amerika 2 forgatásán ismerkedtünk össze, ő írta a főcímdalt, és még sok más zenét a filmhez. Elképesztő könnyen dolgozik színészekkel, bármilyen határozatlanságot, görcsöt fel tud oldani. Először csak vendégként hívtuk el egymást fellépésekre, ő a saját zenekarába, én azért, hogy gitáron lekísérjen egy-egy dalt, majd az egyre bővülő közös repertoárból született egy közös lemez, a Keresztül Európán, most ősszel pedig megjelent a második is, a Holdjárat.

Az új lemezed szövegeinek nagy részét te írtad. Mindig benned volt a dalszerző-szövegíró? Mióta írsz szövegeket? Vannak szövegíró ideáljaid? És ha már itt tartunk: énekesnő példaképeid?

Régen vezettem naplót néhány éven keresztül. Írtam verseket, meséket, novellákat, sok mindent kiírtam magamból. Nagyon hasznos volt, de nem gondoltam, hogy valaha felvállalom egy-egy saját szövegemet mások előtt is. Robi bíztatására kezdtem neki a dalszövegek írásának. Azt mondta, legyen ez egy olyan Kátya lemez, amivel továbblépünk, legyenek olyan dalok rajta, amiket teljes egészében magunk szerzünk. Nagyon sok előadó és szövegíró  van, akikben felfedezek hozzám közel álló dolgokat, tetszenek a szófordulataik, a metaforák, amik meg tudnak elevenedni előttem, ezért szeretem Bereményi Géza világát, ezért választottuk Grecsó Krisztiánt és Lackfi Jánost a saját szövegek  mellé.

Vannak olyan lemezek, amik példaképpen lebegnek előtted, amikor új albumot készítesz? Egyszerűbben: mik a kedvenc lemezeid?

Nincsenek ilyenek. Általában bizonyos dalok fognak meg zenei albumokról, de azt én is hallom, mennyire jól van felépítve egy lemez. Nincs időm sajnos teljes lemezeket meghallgatni. Utoljára Zaz Recto Verso című albumát hallgattam végig a kocsiban egy hosszabb út alatt. Az nagyon inspiráló volt!

Mennyire fér bele a színésznős életedbe a zene? Vagy ez két egymás mellé rendelt, egyenrangú, párhuzamos pálya? Hogyan viszonyul egymáshoz a színészet és a zenélés a fejedben?

Nem választom külön egymástól, egyiket építi a másik. 

Hogyan, mennyi idő alatt, milyen módon készült a Holdjárat? Volt valamilyen előzetes koncepciód a lemezre vonatkozóan vagy egyszerűen csak "kialakulta magát"? Négy év szünet telt el az előző óta, miért volt ez a viszonylag hosszú szünet?

Mert nagyon sokat dolgoztam az elmúlt évek alatt. Szerettem volna, ha a lemezkészítéshez felszabadul egy kis idő, de ez soha nem történt meg, ezért szabtunk az egésznek egy 3 hónapos határidőt és így rá tudtam állítani magamat arra, hogy tudatosan szánjak naponta valamennyi időt a szövegek alakítgatására. Szerencsém volt, Hrutka Robi és Nyíri Sándor, a hangmérnök rengeteget dolgoztak a lemezen akkor is, amikor én a színházban voltam.

Mondasz egy-két filmet, egy könyvet, és egy lemezt, ami mostanában nagyon meghatároz, foglalkoztat, leköt téged?

Maja Pliszeckaja életrajzi könyvét olvasom oroszul. Elkezdtem újranézni Tarkovszkij filmjeit, amelyeket huszonévesen láttam, és akkor még nem igazán tudtam hová tenni őket. Mosanság nagy hatással lettek rám ezek a művek. A Stalker, az Andrej Rubljov, Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiáját most nézem több részletben, mert sajnos csak így van időm. Grecsó Krisztián Jelmezbál című könyvét nyáron olvastam, nagyon szerettem, és még a Templom a dombon című szerb film is nagy kedvenc. De most csak szemezgettem.

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Nincsenek rémálmaim. Jól alszom. A tervek valóban titkosak.

Tompos Kátya interjú, A38 Magazin, 2017

Szabadság és kreativitás // Egyedi Péter-interjú

200 napos csendet tart a decemberi A38 Hajó-s koncertje után az Óriás, melynek énekes-gitárosa, Egyedi Péter jövőre főleg szólóprodukciójára koncentrál majd. Az idei zárásról és 2019-ről beszélgettünk vele.

Mit jelent pontosan ez a 200 nap? 200 nap összefüggő szünetet? Vagy lesznek megszakítások? Mi fog történni 2019-ben óriásilag?

A tervek szerint 2019-ben két koncertet ad a zenekar. Az elsőt a Fishing on Orfűn – így jön ki a 200 nap december 1-től számolva – és egyet év végén, amikor visszatérünk az A38 Hajóra.

Voltak már korábban is jól látható hiátusok az Óriás történetében. Azok miért voltak és mennyi ideig tartottak? Összességében úgy tűnik, nem vagytok az a zenekar, amely azt állítja, állandóan jelen kell lennie, állandóan „beszélnie kell”. Mit gondolsz erről?

Igen, sosem a folyamatos jelenlét volt a legerősebb rendezői elv az Óriás történetében. És igen, voltak kevésbé aktív időszakaink, és ezek általában egybeestek az én kevésbé aktív periódusaimmal. Mármint persze összességében ilyenkor a zenekar energiaszintjei voltak lent, de alapvetően elmondható, hogy az Óriás akkor volt igazán lelkes, amikor én is az voltam és toltam bele az energiát. Most leginkább azt szerettük volna mondani a közönségünknek, hogy több, mint fél évig nem játszunk, a fővárosban pedig lehet, hogy egy évig, szóval így lehet tervezni.

Egy ilyen szünet egyben valamiféle számvetésnek is az ideje. Hogy látod az Óriás eddigi pályáját? Milyennek érzed az ívét? Mik voltak a fő mérföldkövek és csomópontok?

Az Óriás minden percére büszke vagyok, az utóbbi két évre kifejezetten. Tudtunk és mertünk egy olyan zenekarrá válni, ami teljes mértékben megéli a saját szabadságát, lehetőségeit, kreativitását. Most viszont egy olyan időszak jön az életemben, ami kifejezetten a saját szabadságomról és kreativitásomról fog szólni.

Azt lehet tudni, hogy a te jövő éved főként szólócuccod, a Mindenkinek Megvan a Maga Története köré fog összpontosulni, és hogy a szólókoncertjeidre veled tart Örményi Ákos is. Mesélnél kicsit a MMAMT-ről – mik a gyökerei, mi az ihletettsége, hogyan indult, hová érkezett? Rokon-e az Óriás világával, vagy teljesen más? Hol lesz majd látható a MMAMT? Mikor jelenik meg a lemez?

Nagyjából 10 éve publikálok szólószerzeményeket, de nem véletlen, hogy ezekből a dalokból eddig nem lett lemez. Most jött el az ideje, hogy ilyen formában mutassam meg, ki is vagyok én. Az elmúlt másfél évben egy különös és rendkívül intenzív kreatív időszakom volt, ekkor állt össze az anyag gerince. Akik eddig hallották a lemezt, egyöntetűen úgy látják, hogy habár az anyag „petis”, mégsem „óriásos”. A lemez január közepén jelenik majd meg a ZajZajZaj gondozásában, a bemutatkozó koncert pedig március 6-án lesz a Hajón. Az élő megszólalásban Ákoson túl számos olyan barát segít majd, akikkel még nem zenéltem együtt, de nagy tisztelettel figyeltem a munkájukat. Nemsokára bemutatom majd őket is.

Látjátok már, hogy mi lesz az óriási Óriás-szilencium után? Van forgatókönyvetek a visszatérésre nézvést?

Nincsen egyelőre terv, majd csináljuk, ahogy jól esik. Most minden kreatív energiám a MMAMT-ba folyik, én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a helyzet egy év múlva.

Mesélsz arról, hogy milyen művészeti alkotások inspiráltak mostanában? Nemcsak zene – irodalom, színház, vagy bármi más (de persze a zene is érdekel).

Továbbra is a körülöttem zajló történések inspirálnak leginkább. Leginkább a valósak, a szorosan mellettem zajló életek, de a világunk markánsabb változásai is foglalkoztatnak. Aztán rengeteget kapok, tanulok a kutyánktól, Vilitől. Zenei oldalról Bon Iver, Sufjan Stevens és a Radiohead élő felvételeiben találtam inspiráló dolgokat az elmúlt pár évben. Filmek közül nagyon tetszett a Sztálin halála, a napokban láttam a Nyitvát, és nagyon örültem neki. Színházban Háy János A lány aki hozott lélekből dolgozott c. darabja tetszett nagyon legutoljára. És sok dokumentumfilmet meg doku-realityt nézek, de ezek inkább kikapcsolnak.

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Most a MMAMT-lemezmegjelenés foglalkoztat, meg az új zenekar összerakása. Nagyon izgalmas hónapok következnek számomra.

Egyedi Péter (Óriás) interjú, A38 Magazin, 2018

Lehetőségekben gondolkodom // Berencsi Attila, Beri Ary és a Pillangók

Nettó ifjú filmsztár volt a ‘80-as évek második felében, zenészpályája is meredeken ívelt felfelé az évtized végén, utóbbi hirtelen véget ért, s mozis pályafutásából is kilépett egy ponton. Hosszú évekre eltűnt, de csak a mi történetünkből - oda 2016 végén lépett be újra az újjászervezett Pillangók visszatérő koncertjével. Most egy újabb, de ezúttal kisebb szünet után az A38 Hajón lép fel megint. 

A Beri Ary és a Pillangók 80-as évek végi sikerei, a zenekar soha ki nem adott lemeze, valamint a 90-es évek elejéig tartó filmes pályád után - eltekintve néhány szórványosan kiadott daltól és a 2002-es Szerelem utolsó vérig című filmtől - nagyjából 20 évre eltűntél. Miért, és miért ilyen hosszú időre?

Tulajdonképpen a filmezés soha nem volt az én utam. Már akkor is sejlett számomra, így, 30 év távlatából meg teljesen biztos. A zenei lehetőségeimet is a filmes ismertségnek próbálták alávetni és komoly sértődést generált az ügyeskedők fejében, amikor ez nem sikerült. Tulajdonképpen nem tűntem el. Ott voltam ahova való voltam akkor, és kifejezetten üdvözöltem, hogy nem kerestek. 

Mi inspirált, hogy újra színpadra lépj?

Lehetőségekben gondolkodom, és mivel az egyik életcélom az, hogy viszonylag jól elszórakoztassam magam, így a Pillangók nosztalgikus estje most került sorra. Volt jó néhány jelzés befogadói részről, melyek nagyban hozzájárultak a megvalósuláshoz, viszont alapul mégiscsak az elhatározásom szolgált.

Van az a bizonyos legendás el nem készült vagy ki nem adott Pillangók-lemez. Mesélsz róla, hogy miért nem látott soha napvilágot az az album?

Annak idején sok kérője volt a brigádnak. Olyan jövőképet is festettek, hogy koncert Moszkvában a U2 előtt, meg ilyenek. Akiben megvan az önzés, hogy kitartson ebben az iparban, az tudja, hogy itt semmi sem az, aminek mondják, és semmi sincs ingyen. Olyasmiket vártak el, amiket nem kívántam megtenni, ráadásul olyasmikért, amiket kerültem, így szerencsére lemorzsolódtak elég hamar. A lemez befejezése és megjelenése is ebben botlott el. Visszapillantva bátran állítom, hogy kicsit sem bánom.

Hogyan állt össze az új zenekarok 2016-ben? Maradtak-e régi arcok? Honnan jöttek az újak? 2016-os visszatérésedet újabb egy év szünet követte. Miért volt az újabb hosszú szünet?

Mivel már gondoltam a Beri Ary és a Pillangók-koncertre 2002-ben is miközben Londonban mosogattam, körkérdést tettem föl az eredeti tagoknak. Szerencsére a várt választ kaptam, így hamar eldőlt, hogy a koncertet profi vendégzenészekkel fogom megcsinálni. Rezsó és Lujó jött szívesenvalamint Maurice G., melléjük Bátor Bence dobos, basszusgitárosként Solti Ferenc, trombitásként pedig Mákó Miklós érkezett. Mivel ők ebben az egy alkalomban gondolkodtak, majd később Lujó is "elszállt", maradt újra a zenekarépítés, ami a mi korunkban eddig tartott. 2016-ban nem tértem vissza, mivel még nem voltam ott ahova készülök.

Már egy éve sem a nosztalgiázás igényével tértél vissza, és azt is tudjuk, hogy tele van az "asztalfiókod" dalokkal. Mikor lesznek ebből új megjelenések? A mostani koncert egy újabb egyszeri alkalom, vagy egy folyamatosabb jelenlét eleje?

Kiderült számomra, hogy a zenében az ötletet, az első pár hangot, és a stúdiós részt kedvelem. Mire arra kerül a sor, hogy ebből mások számára is érzékelhető adat legyen, addigra elkalandozik a tekintetem, ezért viszonylag nehezen veszem rá magam a megmutogatásra. Eleve az a tény, hogy nem megélhetésből zajongok, megengedi azt a luxust, hogy azt tegyem, amit bírok és az - ismert tények szerint - nem igazán találkozik a nagyobb hallgatóság igényével. Folyamatosan készítem a lemezanyagaim, de, hogy ezekből mikor lesz tárgy, azt nem tudom.

Hogyan élsz jelenleg? Mivel foglalkozol?
Képeket festek és az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel múlatom az időm. Az érdeklődők rámlelhetnek a világhálón.

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Szinte minden éjjel álmodom. Olyan jókat, és olyan intenzíven, hogy ez vált az egyik fő életteremmé. Persze rémálmaim is vannak, de amióta tudom, hogy miként kell kezelni őket, azóta kicsit sem hatnak az ébrenlétemre. Nagy tervem a közel nyolc éves madárkám a "Neuron" nevű formációm reptetése. Jellemzően ez idő alatt még nem találtam meg a hozzá illő, elektronikus zenében lakó szintetizátoros zenésztársat, de hát minek kapkodjunk.

Beri Ary interjú, A38 Magazin, 2018

Vannak álmaink és próbálunk is ezekért minden nap tenni // yesyes

Szabó Ádámot már ismerhettük tehetségkutatókból, Katona Tamással közös formációjával pedig az idei Dalban találkozhattunk először. A klasszikus popdalszerzést a mai elektronikus tánczenével keresztező repertoárjukat júniusban az A38 Hajó Tetőteraszára is elhozzák.

Ádámot már sok helyről ismerhettük, ismerhetjük. Hogyan találkoztatok? Miért döntöttetek úgy, hogy együtt fogtok dolgozni?
 
Tomi: A sors úgy hozta, hogy amikor feljöttem Kézdivásárhelyről Budapestre klasszikus-ütő szakra a Weiner Leó Zene Szakközépiskolába, akkor Ádival egy szobába kerültünk. Itt kezdődött minden. Nagyon összhangban voltunk és már akkor elkezdtünk álmodozni az együttesünkről. Aztán azt vettük észre, hogy már el is kezdtünk dolgozni az első számokon, és onnan nem volt megállás.
 
Tamás, te Erdélyből érkeztél, és ha jól tudjuk, tulajdonképpen a yesyes az első komolyabb zenekarod. Mesélnél egy kicsit a múltadról, a zenei előéletedről és arról, hogyan találkoztatok Ádámmal?
 
Tomi: Ez így van. A dobolás iránti szenvedélyem már 13 évesen kialakult a drum and bass zenei műfaj hatására, és az évek során több, mint 40 előadóval zenélhettem együtt, mint perkás. Erdélyben mindig arról álmodoztam, hogy de jó lenne egy olyan suliba járni, ahol a zenéről szól minden, és valahogy minden úgy alakult, hogy 2011-ben már Pesten tanulhattam. Rá pár évre megalakult a yesyes, és igazán akkor éreztem azt, hogy megérkeztem és megtaláltam a helyem.
 
A yesyes név mintha arról szólna, hogy alapvetően életigenlő emberek vagytok? Ha igen, akkor milyen ambíciókkal, reményekkel vágtatok neki a közös munkának?
 
Tomi: Mint minden kezdő zenekar, nekünk is vannak nagy álmaink és próbálunk is ezekért mindennap tenni. A negatív dolgokból is igyekszünk tanulni és mindennek a pozitív oldalát nézni.

Ádám: Reméljük egyszer átérezhetjük azt, ahogy több ezer ember energiája felrobbantja a színpadot.
 
Hogyan zajlik a közös munka? Mi a közös dalszerzés metódusa, mi köztetek a munkamegosztás?
 
Tomi: Ádi az, aki a dalokat írja és megálmodja. Három producerrel dolgozunk együtt: Somogyvári Danival, Danka Dáviddal és Harmath Somával. Ők azok, akik ezt az egészet felöltöztetik és segítenek a számok kivitelezésében.
 
A Facebook-oldalatokon olvasható, a yesyest inspiráló zenekarok és a zenekart meghatározó zenei stílusok skálája igen széles. Ez a közös ízlésetek vagy a kettőtök ízlésének a közös halmaza? Mennyire hasonló vagy eltérő a zenei megközelítésetek? (Ha eltérő, mennyire könnyű vagy nehéz azokat egyeztetni?)
 
Ádám: Szerintünk teljesen megegyezik, persze azért vannak más-más műfajok, amiket szeretünk de nagyjából azonos.
 
Láthattunk titeket A Dal című műsorban. Mennyire dobta meg a zenekar pályáját és ismertségét a műsor?
 
Tomi: Azért elég sok emberhez elértünk és ez is volt a cél, valamint számunkra az egyik eddigi legnagyobb sikert is ennek köszönhetjük: egy együttműködést Walstonnal (Danka Dávid), ugyanis ő csinált egy remixet az I Let You Run Away-hez, ami felkerült a 19.000.000 nemzetközi feliratkozóval rendelkező Trap Nation csatornára, és a számunk több, mint 3.000.000 lejátszást ért el közel két hónap alatt.
 
Mesélnétek az eddig megjelent dalaitokról?
 
Tomi: Eddig összesen 8 dalunk jelent meg, ha jól számolom. Igaz, hogy műfajban picit eltérőek, de nagyon törekedünk az azonos hangzásvilágra, és a borítók grafikáival is igyekszünk kiemelni a számok mondanivalóját. Ez utóbbiban a Hunap studió segít nekünk.
 
Ádám: A számaink a világ dolgaitól elkezdve a szerelemig mindennel foglalkoznak és azon belül próbáljuk a pozitív dolgokra terelni a hangsúlyt.
 
Mikorra várhatunk egy teljes nagylemezt?
 
Tomi: Egyenlőre inkább a single-jeink közül szeretnénk párat tematikusan kihozni, de természetesen előbb-utóbb lesz egy nagylemezünk is.
 
Angol nyelven énekeltek, láthatóan nagyon gondosan ügyeltek a „brand” megjelenítésére, a zenekar vizuális prezentációjára, a logóra, a különféle netes felületeitekre. Jól gondoljuk, hogy szívesen próbálkoznátok külföldön is?
 
Tomi: Ez teljesen így van, igyekszünk mindenre maximálisan odafigyelni és ebben a barátaink (menedzsment) nagyon sokat segít. Igaz, hogy még mi is most tanuljuk a dolgokat de szeretnénk mindent nagy jól csinálni, ha meg valami nem jön úgy össze abból is folyamatosan tanulunk és fejlődünk.
 
Mik a yesyes további idei tervei?
 
Ádám: Legújabb „Fight” című számunkhoz fogunk most egy nagyon egyedülálló klipet forgatni, továbbá nagyon sok dalunk van még, amik eddig nem jelentek meg és amiket gőzerővel gyakorlunk, hogy a június 8-i koncerten is meg tudjunk mutatni párat a közönségnek.
 
Tomi: Most fognak kijönni a legújabb fotóink és elkezdtük tervezni az őszi koncerteket is.

yesyes interjú, A38 Magazin, 2018

Egy nagy, súlyos páncélozott szekér // Élő Márton, Irie Maffia

Születésnapot ül március idusán a Hajón az Irie Maffia. Különleges este lesz, mi pedig visszatekintettünk előtte az alapító Élő Marcival.
 
Egy születésnap többek közt arra jó, hogy visszanézzünk egy kicsit. Hogyan indult az Irie Maffia, mik voltak az első lépések? Hova vezetnek a zenekar gyökerei?
 
Kérdés, mennyire akarunk visszamenni, mert már a 3-4 évesen hallgatott bakelitlemezek is meghatároztak egy irányt számomra, amely irányba azóta is tartok. 1996-ban mentem le a Danubius Nemzeti Hajós Egyletbe evezni. Ott találkoztam Horváth Gáspárral (JumoDaddy) akivel hamar jó barátok lettünk. Az ő apja hangmérnök, és ekkoriban magánstúdiót vezetett, ahol mi előszeretettel töltöttük tinédzser éjszakáinkat, mindenféle samplereket és szintiket tekergetve. Első hivatalosan is megjelent közös zenénk a 2003-as Sena-lemezre készült, a Hey című dal, ami egyben Kemon MC-debütálása is volt. Szóval innen már tényleg egyenes út vezetett a Maffiához amit 2004-ben találtunk ki és 2005 márciusában debütáltunk vele.
 
Melyik volt az az első pillanat, amikor éreztétek: ez bejött; amikor leesett, hogy számít, amit csináltok?
 
Ez maga a Maffia előtt volt. Már a G-pontos Gimmeshot-bulikban is a világ császárának éreztük magunkat, de a Kultiplexben heti szinten megjelenő hatalmas tömeg végképp meghozta az önbizalmunkat. Nem is beszélve a párhuzamosan futó Love Alliance-bulikról, ahol ugyancsak rengetegen voltak hétről hétre és leírhatatlan jó hangulat tombolt éveken át. Az a 2002-2005 körüli DJ/MC-klubélet nagyon meghatározó része volt az akkori Budapestnek, és egyébként sokszor a vidéki éjszakáknak is. Rengeteget jártunk Pécsre, Debrecenbe és mindenfelé. A 2007-es Fel a kezekkel lemez és a megújuló Petőfi Rádió ezt az underground sztárságot még magasabb szintre emelte, és az élő buli varázsától elmozdította a slágerek és ismert dalok irányába. 2008-2009-ben voltunk azon a ponton amikor a legnagyobb volt a hype a zenekar körül.
 
A 13 nem szerencsétlen szám az Irie Maffia esetében, hiszen ennyi év után is működtök. Mi a hosszú élet titka egy ilyen sokszereplős, nyilván sok kreatív és egyéb egóval megáldott közegben?
 
Érdekes téma, a sok év alatt gondoltam erről már mindent. Mindig más, ami miatt működik.
Mi általában egy nagy, rohadt súlyos páncélozott szekérhez szoktuk hasonlítani a zenekart, amit egyszer kellett rendesen belökni és azóta gurul. Megállítani legalább olyan nehéz, mint elindítani.
 
Volt olyan pillanat, amikor veszélyben volt az Irie Maffia léte? Voltak mélypontok? Ha volt vagy voltak ilyenek, hogyan kezeltétek a helyzetet, helyzeteket?
 
Persze, hogy voltak, de olyan igazán komolyan sosem volt veszélyben a Maffia léte. Bennem nyilván számtalanszor felmerült a kérdés, hogy miért is csinálok egy 12 fős zenekart egy ilyen szűk kis piacra, és sok más tényező mellett ez a nagy létszám is oka, hogy sosem próbáltunk meg isten igazából kitörni innen. Szerintem egyébként a tolerancia tartotta egyben, mert amikor valaki (köztük sokszor én is) elkalandozott máshová, más foglalkoztatta, több energiát fektetett másba, ezt különösebb retorzió nélkül tehette, és leginkább beszívott teknősbékák hatékonyságával akadályoztuk meg az ilyen egyéni szárnypróbálgatásokat. Ez nyilván sokszor a zenekari hatásfok rovására ment, illetve nem mindig vettünk részt kellő lelkesedéssel az épp zajló piaci versenyben, ami azért lássuk be elég kemény ezen a tenyérnyi kis területen. De valahogy a páncélszekeret ez sem tudta megállítani, és az átlendült az ilyen kisebb buktatókon. Az van, hogy szerintem a Maffia 12 fős élő koncertje eléggé párját ritkítja itthon, és ezt minden koncertünkön érezzük. Hatalmas energiák tudnak felszabadulni, ezt nehéz otthagyni.
 
Több mint tíz év alatt szükség van számos megújulásra is. Tudatosan keresitek a változás/változtatás lehetőségét, vagy csak ösztönből irányváltoztattatok menet közben?
 
Is-is. Gáspár is meg én is mániákusak vagyunk zenei téren. Egyikünkre sem jellemző a konzervatív, ortodox megközelítés. Egyrészt nem szeretünk leragadni egyféle dolognál, hisz a világ mindig megy tovább, és mi szeretnénk vele tartani. Azt, amit a reggae-dancehall zene nyújtott 2002-ben, most más jellegű zenék nyújtják. Mi mindig az aktuális tizen-, huszonéveseket szolgáljuk ki, hisz fesztiválzenekar vagyunk, és emiatt szeretünk is képben lenni azzal, hogy mi van. A baj leginkább abból fakad, hogy sokszor túlságosan is képben vagyunk, legfőképp a DJ-hozzáállás miatt, ami mindkettőnkre jellemző. Gáspár is meg én is 2010 óta rajta vagyunk a moombahton/trap-hangzáson, végigkísértük ezeknek a műfajoknak a felemelkedését. Szerintem túl hamar kezdtünk ilyen zenéket csinálni: a 2013-as Cross The Roads meg Feeling Great című számaink egyszerűen túl hamar érkeztek a magyar közönség nemzetközi trendeket lekövető képességéhez képest.
 
Hogy néz ki most a zenekar? Hogy látjátok a jelenlegi hazai zenei színteret? Hogy érzitek magatokat benne?
 
A zenekar jelenleg tök jól van. Én például elengedtem mind a nemzetközi álmaimat, mind azt, hogy próbáljam rábírni ezt a 12 embert, hogy csak ide öntse minden kreativitását. Mióta ez sikerült és újra lelkesen el tudom látni zenekarvezetői feladataimat, jobban is megy a dolog. A gombamód szaporodó városi fesztiválok pedig nagyon jó közeget szolgáltatnak nekünk, mert egyrészt elérünk rengeteg embert, akit a médián keresztül nem nagyon tudunk. Akármennyire slágeres és modern zenét is csinálunk, minket elkönyveltek alter-reggae zenekarnak, így a Petőfi arculatváltásával nem nagyon maradt számunkra médiafelület. Másrészt baromi jó bulik szoktak ezek lenni. A többi nagy zenei fesztivál pedig továbbra is ott van számunkra, és szerencsére mind a szervezők, mind a többi jelenleg nagyon sikeres zenekar részéről van egyfajta respekt felénk. Azért a mai slágerzenekarok járta ösvényt, ha nem is teljesen, de jelentős mértékben mi tapostuk ki.
 
Min dolgoztok? Mik a 2018-as célok?
 
A tavaly év végi Ez a jó antitéziseként készítünk épp egy dalt Busa Pistivel, ami a kapitalizmus árnyoldalaira világít rá. Majd tavasszal a Budapest Parkkal és egy egyelőre nem publikus sztárvendéggel szövetkezünk, és a mainstream arcunkat mutatjuk meg ismét. Sena és Kemon is készül egy-egy új dallal.

Élő Márton (Irie Maffia) interjú, A38 Magazin, 2018

Erzsi nénitől Lianne La Havasig // Szeder

Új dalokkal, meg a már jól ismert régiekkel érkezik az A38 Hajó fedélzetére május 25-én Szeder-Szabó Krisztina, akivel eddigi pályafutását néztük át tüzetesen.

Először is tisztázzunk egy lényeges kérdést. Miért vagy te Szeder?

Anyukám vezetékneve a Szeder, amit felnőtt fejjel vettem fel a Szabó Krisztina mellé, mert abból csak a gimis osztályomban is volt még egy. Tehát családi kötődésem is van hozzá, másrészt tetszett a szó hangzása, illetve egy izgalmas gyümölcs, egyszerre édes és savanyú, és nyomot hagy maga után. Innentől kezdve meg már minden adta magát.

Mesélted valahol, hogy indie/rock-rajongó voltál (és még az is lehet, hogy ma is az vagy), mégis a finomabb, akusztikus zenélés mellett kötöttél ki. Hogy alakult így?

Alapvetően most már a koncerteken, mint a második lemezemen is, elektromos gitáron is játszom. De egy ideig valóban túl sok volt a “hangos” zene, a megnyugtatóbb hangzásra volt szükségem. Egy idő után azonban elkezdett hiányozni a hangoskodás, úgyhogy most teret engedek mind a két igényemnek.

Kik a dalszerző-énekes kedvenceid, kik inspiráltak, inspirálnak leginkább erről a térfélről?

Lianne La Havas a legújabb kedvencem, aki mind szövegileg, mind zeneileg nagyon be tud találni. A franciák közül Camille, benne azt szeretem, hogy nagyon kreatív és újító, és képes nagyon megőrülni. A másik nagy kedvencem, amit rommá hallgatok, bár ez zenekar, nem dalszerző-énekes kategória, a Young The Giant.

Mi volt az az első pillanat, amikor az érezted, hogy „na, akkor tényleg zenész lesz belőlem”? Mik voltak a pályafutásod legfontosabb indító lépései és mérföldkövei?

Az első mozzanat az volt, amikor a francia szak után elkezdtem a Kőbányai Zene Stúdióban tanulni, ugyanis ez volt az első időszak, amikor hivatalosan is csak a zenével kellett foglalkoznom. Aztán amikor először konstatáltam, hogy tényleg a zenéből élek, és nem kell már más melókat elvállalnom a megélhetéshez. A mérföldkövek: amikor elkezdte játszani a Reggeli dalt a Petőfi Rádió és hirtelen sok emberhez eljutott a zeném, a tavalyi teltházas müpás koncertünk, illetve azok a koncertek, ahol érzem, hogy egyre nagyobb tömeg mozdul a dalaimra, és egy közös flow-élmény tud kialakulni, mint a tavalyi akváriumos vagy kobucis koncert.

2014-es első kiadványod egy EP volt - miért nem kerekedett belőle nagylemez?

Az a lemez közösségi finanszírozással jött létre, ezért egyrészt voltak anyagi keretei, másrészt akkor még nagyon friss volt a formáció; nem szerettem volna még nem összeért dalokat rakni rá. Alapvetően elég gyorsan szerettem volna egy jó minőségű anyagot, hogy utána legyen egy jó referenciánk, és el tudjunk kezdeni koncertezni.

Akkoriban számtalanszor kerültek elő veled kapcsolatban a „franciás” és „sanzonos” jelzők. Milliószor meséltél arról - most is említetted -, hogy francia szakos voltál, de hogy találtál rá erre kultúrára, honnan a kötelék?

Gimnáziumban találtam ki tízedikben, hogy inkább franciát tanulnék német helyett. Egy nyár alatt bepótoltam két évnyi anyagot, majd annyira jó tanárhoz kerültem, hogy egyből az OKTV-re készültünk, ahol nyertem is. Erzsi néni volt az, aki a francia kultúrát először megszerettette velem. Aztán ez utazások és a francia szak révén mélyült. Érdekes, mert azóta sokszor megkaptam, hogy olyan “franciás” fejem van. Azért most már nem főleg innen
gyűjtöm a zenei inspirációimat, de valószínűleg mindig kicsit át fog hatni ez a franciás érzés, még ha nem is tudok róla.

A második lemezeden - ami, ha úgy vesszük, tulajdonképpen az első - kifejezetten markánsan változott a hangzásod is, meg egyáltalán a dalszerzői-szövegírói világod. Odalépősebb lett, elektromosabb, sokszínűbb, néhol poposabb, a szövegek pedig bátrabbak és személyesebbek. Mi mindennek volt köszönhető ez a változás és színesedés?

Nagyon megváltozott az életem, ahogy betörtek a Reggeli dallal az első sikerek. Elkezdett az egész környezetem megváltozni, én is nagyon sokat változtam, és minden addiig elnyomott részem és érdeklődési köröm feltört belőlem. Így lyukadtam ki újfent az elektromos gitárhoz, és mertem bátrabb szöveges és zenei megoldásokhoz is nyúlni. Ha tetszik, jobban magamra találtam, bár ez a folyamat folyamatosan tart, és kell is hogy tartson.

Mi minden történt veled az elmúlt két évben? Részt vettél például egy külföldi dalszerzői kurzuson. De minden bizonnyal más fontos dolgokról is be tudsz számolni.

Megjelent a második - vagy ha úgy vesszük első - lemezhez két videóklip, a Feri fenekéhez és a Kezem a hátadonhoz. Elég sok felé adtunk koncertet, hogy vigyük a hírét a lemeznek, mint ahogy azt fent említettem is a mérföldköveknél. Ezenkívül idén februárban kijött egy francia lemezem is C’est d’air címen, ahol az eddig meg nem jelent, régi dalaim szerepelnek, amik nagyon sanzonosak, illetve az egyéb franciás hangulatú dalaim franciára lefordítva. Ez egy régi tervem volt, ugyanis elég jó nyitási lehetőségnek érzem külföld felé. Közben pedig a zenekar is megújult körülöttem.

A hajós koncertre új dalokat is ígérsz. Hogy állsz az új lemezzel? Mikorra várható?

Nagyon sok új dalötletem van, de még idő, amíg összeállnak. Megint kacsintgatok új irányok, illetve új hangszerek felé is. Ősszel tervezünk kijönni minimum egy kislemezzel, aztán majd kiderül, hány dal érik be addig.

Mik a terveid az idei évre? Hogy fog kinézni a nyári szezon?

A fent említett terveim mellett a megújult zenekar által adta lehetőségek kiaknázása, még dúsabb hangzás elérése, még profibb színpadi megjelenés. Szerencsére sok felé megfordulunk a nyáron, ahol ezt “gyakorolhatjuk”.

Szeder interjú, A38 Magazin, 2018

Sosem vártam a sült galambra // Boggie

Nem csak egyszerű klubkoncertet ad a poposan jazzes, folkos, “franciás” sanzonos dalokban utazó Boggie, hanem egyenesen egy produkciója születésnapját ünneplő fellépést hoz az A38 Hajóra. Az elmúlt évekről és a jubileumról beszélgettünk.

Jubileumi koncertet adsz az A38 Hajón. Mi is az ünneplés tárgya?

Idén 5 éves a produkcióm és hihetetlen, de öt évvel ezelőtt jelent meg az első, Boggie címet viselő nagylemezem, amin szerepel a Parfüm című dalom. Öt évvel ezelőtt indult útjára a Parfüm, és azóta nincs megállás. Fontos nekem az A38 Hajó. A Boggie produkciót megelőzően a Csemer Boglárka Quartet volt az első önálló zenekarom, amivel először színpadra állhattam itt. A második teltházas lemezbemutatómat is itt tartottam. Nem volt kérdés, hogy a szülinapi koncertet ide hozom.

Ha már szóba került az elmúlt öt év, mik voltak az elmúlt évek legfontosabb stációi – azok a letűzött a zászlók, amik elvezettek a mához?

Sokan nem tudják, de a Parfüm berobbanása előtt az első saját zenekarommal, a Csemer Boglárka Quartettel 2009 óta országszerte koncerteztem. Igaz, akkor még kifejezetten jazz körökben mozogtam. 2012-ben váltottam Boggie-ra és 2013-ban jelent meg az első nagylemezem. 2015-ben jött az Eurovízió, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy eltelt 3 év, és a 200 fős Budapest Jazz Club után 200 millió tv-nézőnek énekelek. Nagyon gyors volt ez az elmúlt 5 év. Arra is emlékszem, hogy mennyit dilemmáztam a névváltáson. Szerettem volna egy nemzetközi nevet, amit külföldön is ki tudnak ejteni. A francia barátaim írták le mindig így a nevemet: Boggie. Innen jött az ötlet. Nem titok, hogy a kezdetek óta építkezek külföldön is, és a mai napig vannak külföldi ambícióim. Már csak a három nyelven éneklés is multikultivá teszi a produkciót, nem mellesleg zenei irányból is rengeteg nemzetközi hatás vonul végig a három albumon. Minden évben eljutunk valahova a zenekarral. Idén márciusban a texasi SXSW-n fesztiválon is felléphettünk, ami hatalmas élmény volt. Jó érzés megtapasztalni, hogy működik a zeném kultúrától, nemzetiségtől függetlenül is.

Időközben anyuka lettél. Az, hogy az életedhez hozzáadott, nyilván nem is kérdés. Mit tett hozzá, mit változtatott az anyaság Boggie-n a dalszerzőn, alkotón, előadón?

Mindent megváltoztatott. Lenke érkezésével tisztánlátás is jött. Kitisztultak a körülöttem lévő emberi viszonyok. Pontosabban fogalmazok, jobban tudom, hogy mit szeretnék, és mit nem szeretnék. Nem titok, hogy már egy éve független előadóként működöm, és egy teljesen új rendszert kezdtem el felépíteni magam köré. Ezt a döntést Lenke születése után hoztam meg. Ez az évem messze sikeresebb, mint az elmúlt kettő, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. 

A dalszerzésemre pedig iszonyatosan inspirálóan hatott a kislányom. Sokkal mélyebbre megyek, nem engedek meg slendrián gondolatokat, rímeket magamnak. Alaposabb és precízebb lettem. Az éneklésemen is hallatszik ez a változás. A minap meghallgattam, hogyan énekeltem az első nagylemezen, illetve a harmadikon. Szerintem hatalmas a különbség.

Láttam egy posztodat a hivatalos Facebook-oldaladon, ahol az UNICEF-ről beszélsz. Mennyire jellemző rád a társadalmi felelősségvállalás? Mennyire vagy ebben aktív?

Csatlakoztam a UNICEF Ébresztőóra programjához, aminek keretében iskolás gyerekeknek tartunk előadást a gyermekjogokról, illetve a gyermekek helyzetéről a világban. Nevelőintézetben felnövő gyerekek számára tartottunk előadást a nyáron. Nagyon nagy kihívás volt. Szóval abszolút jellemző rám ez a fajta felelősségvállalás, de nem verem nagydobra. Nem is posztolok róla; csak akkor, ha megkér a UNICEF.

Milyen új megjelenésekkel készülsz a szülinap után?

Nem meglepő, de már öt éve karácsonyi koncerttel zárom az évet. Mindig igyekszem valami exkluzív helyszínre vinni. Voltunk már a Brody Studiosban, a MOM-ban, a Magvető Caféban. Az idei helyszín még egyelőre meglepetés. 

A 3 című nagylemezről pedig még rengeteg dalhoz szeretnék klipet forgatni. Valószínűleg mire nyomtatásba kerül ez az anyag, már ki is jöttem eggyel. 

2019 őszére meg becéloztam a negyedik albumot. Ez nem ígéret, egyelőre csak terv, de ha ügyesek leszünk a zenekarral, akkor össze tud állni egy jó kis anyag. Pont októberben vonulunk alkotótáborba.

Mik azok a művészeti produktumok, könyvek, filmek, színházi produkciók, zenék, amik a legjobban hatottak rád az elmúlt években?

Imádom a Ghibli stúdió munkáit. Hayao Miyazaki rendező nagyon nagy kedvencem. Néha mondják is, hogy kissé animések a dallamaim. Nem véletlenül. Tényleg elvarázsol ez a világ.

Zenében most olyan kortársakat hallgatok, akik hasonló terepen muzsikálnak, mint ahova én is vágyok: Charlotte Cardin, Lianne La Havas, Jain, Stromae, Indila…

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Rémálmaim nincsenek, de be kell valljam, néha rettentően elfáradok a sok munkától, és olyankor nagyon sötéten tudom látni a világot. Na ilyenkor szokott elküldeni a férjem aludni. Másnap már újult erővel vetem bele magam a munkába és valósítom meg a terveimet. Én egy tervező típusú ember vagyok. Sosem vártam a sült galambra.

Boggie interjú, A38 Magazin, 2018

A zenekarcsinálás nem egydimenziós // 30Y 

November 21-től 25-ig közel egy teljes hétre az A38 Hajóra költözik a 30Y, hogy különféle programokkal, az 30Y-hoz szorosabban vagy lazábban kötődő programokkal rajzolja körbe a saját világát. Beck Zoltánnal beszélgettünk.

Hogyan jött az ötlet, hogy egy hétre vegyétek birtokba az A38 Hajó fedélzetét?
 
Valahogy mindig elléptünk az elől, hogy a zenekart, és itt nem csupán a 30Y-ra, hanem a zenekarcsinálásra általában gondolok – egydimenziósnak lássuk. Engem a jelenlét érdekel: hogy miért van az, hogy egy kép, regény, fotó, dal vagy zenemű, színházi játék vagy film egy adott pillanatban képes a teljes univerzum kitöltésére. Még pontosabban: hogy az a teljes univerzum egy adott pillanatban. És az is érdekel, mennyi is az a pillanat: egy-két perc vagy óra, egy nap, egy hét? Élő dolgot csinálunk, olyat, ami általunk jön létre, és addig létezik, amíg mi magunk benne állunk ebben a pillanatban. De messziről indítottam, ugye? Szóval a Hajó különleges tér, komplex metaforája a létezésnek: egy stabilnak tűnő építmény, amely egy nagyváros emblematikus eleme. Mégis bizonytalan: az állandóan változó folyón áll, maga is ellentmondásos. Egy hajó, ami nem megy sehová, de a hajótestben mégis beutazhatod az egész világot. De azt hiszem, ennél egyszerűbben gondoltam el először: azt gondoltam, szeretnénk megmutatni, mit gondolunk mi 30Y-nak, azon túl, hogy dalokat írunk és játszunk.
 
Milyen programokat várhat a közönség ezeken a napokon? Miért pont ezeket hozzátok el erre a minifesztiválra?
 
Inkább majdnem-fesztiválnak nevezném, amit csinálunk. Megkérdeztük azokat az alkotó társainkat, barátainkat, akikkel évek óta, vagy akár egy évtizede együtt dolgozunk különböző módokon, hogy volna-e kedvük velünk egy ilyen koncentrált együttlétre. És ők igennel válaszoltak. Úgyhogy hozunk színházi előadásokat: a Nézőművészetit Kapával, Pepével, Thúróczyval, Matta Lóri Novecentóját, a Karaván Színház Spiró-előadását, Takács Béla és Pamuki Krisztián kiállítását. Csinálunk Made in Pécs napot fiatal pécsi zenekarokkal, meghívtunk még egy csomó zenekart, többek között a Sorbonne-t, a Mongoozt vagy az Óriást, itt lesz Chris Dahl barátunk Párizsból, akivel először 2004-ben álltunk színpadra, lesz Pécs special Random Trip, lesznek pécsi író és színész barátaink. És közben mindenféle, a közönséggel közös dolgokat csinálunk: például pólógyárat, miközben klipet is forgatunk. Alighanem nincs művészeti ág, ami így vagy úgy ne jelenne meg a hajón ezen a héten.
 
Melyik estet várod a leginkább? Melyik a legkülönlegesebb? Melyik a legnagyobb kihívás?
 
A Bezzeg a Kurva Beckek mindig különleges élmény a számomra. Egyfelől azért, mert az öcsémmel ketten vagyunk csak színpadon, másrészt meg, mert ezt a koncertet nagyon ritkán játsszuk: idén egy koncertünk volt az Ördögkatlanon. És nyilván az a helyzet, hogy a 30Y koncertek is tényleges kihívást jelentenek, hiszen egymást követő napokon három különböző repertoárú és karakterű koncertet játszunk majd.
 
Milyen - ha úgy tetszik - tematikus felvetés több napra belehelyezkedni egy sajátos térbe? Mennyire számoltatok és éltek majd a Hajóval mint sajátos terek összességével? Milyen viszonyba kerül ezeken a napokon a popzene és az építészet?
 
Jó néhány helyszínbejáráson, technikai egyeztetésen vagyunk túl. Arra törekedtünk – közösen a Hajóval –, hogy minden teret belakjunk: a hajógyomor, az orrbár, a kiállítótér egész héten pörög, ráadásul folyamatosan változnak is a terek – az előadások igényeinek megfelelően. Ez alighanem nézőként is izgalmas: hogyan alakul át egy ültetett nézőteres színházi tér egyik óráról a másikra koncerthelyszínné. Ez egyébként a technika számára is komoly kihívás, állati nagy munkát végzett eddig is a hajó csapata, nem győzöm nekik megköszönni a törődést, türelmet és odafigyelést.
 
Tavaly jelent meg a zenekar legutóbbi lemeze, a meglehetősen bátran kísérletező Dicsőség. Alkotói fázisban vagytok-e éppen? Mikorra várhatóak új 30Y-dalok és merre haladtok tovább az előző albumhoz képest?
 
Ez a lemez nagyon fontos a számunkra, nem adják magukat könnyen a dalok – legalábbis az élő megszólalás tekintetében. Ráadásul valahogy viszonyba kell hozni a sok-sok ezeket megelőző dallal, hogy a koncert képes legyen elbeszélni valamit, egyben maradjon. Ez pedig állandó újraértelmezésre kényszerít minket a többi dalra vonatkozóan is. Bármit is csinálunk, az mindig rákérdezés a 30Y minden elemére – az azt megelőzőkre és a rákövetkezőkre is. Nem önálló dalokban gondolkodom, inkább történetet mesélek, aminek annyi fejezete van, ahány dalunk – és ez mostanra egy saga, több, mint százötven fejezettel.
 
Bő másfél évtizedes zenekar vagytok - egy ilyen több napos, különleges eseménysorozatot akár úgy is értelmezhetünk, hogy ez egyfajta házi feladat a tűz, a frissesség ébrentartására. Vagy éppen fordítva? Azért jön egy ilyen ötlet, mert bő másfél évtized után is friss és kreatív a közösség? Egyáltalán, mennyire feladat az, hogy "élesen" tartsátok az együttest?
 
A számomra csak akkor van zenekar, ha annak jelenideje van. Minket nem a múltunk érvényesít, hanem a mindig aktuális jelenünk. Ezért aztán nem a tekintélyünket akarjuk cipelni mindenhová, hanem érvényes dolgokat csinálni. Ha ezt nem tudjuk, ha a jelenben közlésképtelenné válunk, mindegy, hogy hányan smároltak az első slágerünkre.

Beck Zoli (30Y) interjú, A38 Magazin, 2017

"Ez az én három arcom" // Barabás Lőrinc
 
Különleges, "háromosztatú" koncertet ad az A38 Hajón februárban Barabás Lőrinc - három formációjával is színpadra lép. Az estről és sok minden másról is kérdeztük.
 
Nem „átlagos” koncertet adsz februárban a Hajón, hanem egy tematikus estét, ahol több hozzád kapcsolódó produkció is színpadra áll. Honnan, kitől jött az est ötlete? Mire számíthat a közönség?
 
Az este ötlete onnan jött, hogy az elmúlt időszakban párhuzamosan koncerteztem a Quartetemmel, a szóló Live Actemmel és a Random Szerda koncertsorozattal. Mindhárom felállás, formáció nagyon sokat ad nekem. Egyaránt szeretem őket, mégis mindegyik teljesen másképp hat rám. Szeretném megmutatni a közönségnek, hogy ez az én három arcom, de egy kicsit magamnak is szeretném megmutatni. Zenehallgatóként is eléggé mindenevő vagyok; a zenék, amiket csinálok, azok is sokfélék. Azt hiszem, ennek a koncertnek az az egyik lényege, hogy megmutassuk, a három felállásban mik az eltérőek, és mik a közös vonások. Másrészről a dolog kommunikációja sem egyszerű. Néha nem egyértelmű mindenkinek, melyik micsoda, és hogy én mi is vagyok benne. Sokan a Random Triphez is szoktak kötni, de ott mindig csak vendégfellépő voltam. Annak a szervezésében én nem vagyok benne. A Random Szerda meg ahhoz képest teljesen instrumentális, bár ez is random, improvizatív zene. Ezen az estén egymás után lesz látható, hallható, mik is ezek.
 
Visszatérő vendég vagy az A38 Hajón. Mi az érzelmi-zenészi viszonyod ehhez a koncerthelyszínhez?
 
Emlékszem, amikor telefonon hívtak sok-sok évvel ezelőtt a Hajóról, hogy az Eklektric-kel legyünk Eric Truffaz előzenekara. Repestem az örömtől. Igazából az A38 azért is a legkedvesebb helyszín számomra, mert ezek a formációk, és annak idején az Eklektric is, mind-mind sokat szerepeltek a Hajó színpadán. Akár a tetőteraszon, akár a nagyteremben. A lemezbemutatóim nagyja is itt zajlott. Ismerem az itt dolgozókat, az egész hangulatát, világát. Szeretek ide jönni; akár mást hallgatni, akár játszani. Azt hiszem, ha van koncerthelyszín, ahol otthon vagyok, akkor az az A38.
 
Játszol dzsesszt, elektronikus zenét, popkontextusban is simán értelmezhető az, amit csinálsz. Te hogyan tekintesz magadra? Dzsesszzenészként? Vagy nem tartod fontosnak az efféle dobozokat, definíciókat?
 
Azt szoktam mondani, hogy trombitás és zeneszerző vagyok. Ez kellően tág megfogalmazás. A zenére mint zene tekintek, nem annyira az adott stílusjegyekre. Talán már most csapongó, helyét nem találó alkotó képét nyújtom, de csak azért, hogy konkrétabb keretekben lehessen rólam beszélni, vagy írni; nem adom fel az alkotás kísérletező és játékos oldalát. Vállalom a hibázás lehetőségét, nem akarok kész receptek szerint élni és alkotni.
 
Mennyire fontos és mennyire inspiráló számodra egyébként a változatosság, hogy különböző stílusok, világok között „switchelj”? Milyen új produkción, zenén (esetleg produkciókon, zenéken) dolgozol éppen?
 
Talán erre az előző kérdésbe már válaszoltam. Az utóbbi időben nagyon foglalkoztat a nagyzenekarra írás. Írtam már vonósnégyesre Eklektric kíséretet, és nagyon szerettem csinálni. A sok formáció mellett egyre inkább érdekel a - zeneszerző, mint zeneszerző - fajta megnyilvánulás. Szimfonikus vagy kisebb kamarazenekarra komponálni és a közönség soraiból hallgatni azt, amit megírtam. De ez még a jövő zenéje.
 
Mi a helyzet a külföldi (angliai, amerikai) pályafutásoddal?

Angliában rég jártam. Az utóbbi időben az Egyesült Államokban koncerteztem többször is. Vannak helyi zenésztársaim, akikkel a quartetem számait játszottuk és emellett a szóló kompozícióimat szoktam előadni. Hol így, hol úgy, hol vegyesen. Nem gondolom, hogy irtóra befutottam volna arrafelé egyelőre, de a koncerteken a közönség reakciói pozitívak, és sokadjára hívnak vissza zenélni. Egyrészt nagyon inspiráló maga az utazás, az USA, mint helyszín. Másrészt meg lassabb, építkezésként tekintek ezekre a turnékra. Ahogy itthon is a koncerteken keresztül építettem közönséget, most ott is ezt csinálom, és igyekszem öregbíteni kishazánk hírnevét is.
 
Milyen kulturális produktumok, zenék (lemezek vagy koncertek), filmek, színházi produkciók, egyebek voltak rád hatással az elmúlt hónapokban (az elmúlt mondjuk egy évben)?
 
Szeretek új zenéket hallgatni, újdonságokat keresni. Legtöbbször az interneten, vagy fesztiválokon vagy barátok ajánlásán keresztül. A legnagyobb hatást az utóbbi időben Nils Frahm zenéje tette rám, de sokat hallgattam például Tychót vagy az Everything Everything nevű zenekart is. Vannak viszont visszatérő zenék, zeneszerzők, akiket rendszeresen hallgatok, pedig nem számítanak újdonságnak. Bach, Bartók és Miles Davis zenéi például megunhatatlanok számomra és sokszori hallgatás után is mindig tudnak újat mondani.
 
Terveid?
 
Szeretnék minél több zenét csinálni, egyre jobb lenni a hangszeremen, színpadon játszani, utazni, zenét szerezni. Ahogy említettem, a nagyzenekarra írás egy új vonal, amiben tervezem kipróbálni magam. Szeretnék filmzenét, színházzenét csinálni a koncertek mellett. A Random Szerdával tavaly feltettünk két koncertfelvételt az internetre, ilyenből még megjelentetünk egy jó párat majd, áprilisban a szóló szettel jelentetek meg lemezt és a Quartettal is bővítjük tovább a repertoárt. Szóval tervek azok vannak.

Barabás Lőrinc interjú, A38 Magazin, 2019

“Éreztem, hogy itt a megfelelő alkalom” - Mitsoura-interjú

A hét meseszám. Épp ennyi év után tér vissza a Mitsoura, Miczura Mónika és zenésztársainak sok-sok hatást keresztező és egyesítő produkciója. Az új felállásban koncertező zenekar az A38 Hajón tér vissza, ahol a két Mitsoura-album dalain túl új szerzeményeket is bemutatnak majd.

Hét év után tér vissza a Mitsoura. Ez nem kis idő. Miért volt ez a hosszú szünet? És mi történt veled művészileg (vagy ha szívesen beszélsz róla: személyesen) ebben a hét esztendőben?

Egy sűrű koncertidőszak végén, egy amúgy sikeres kolozsvári koncert után azt éreztük Márkkal (Moldvai Márk – a szerk.), hogy a két lemezanyagból ebben a felállásban kihoztuk, amit lehet, tovább kéne lépni. De aztán elveszett a lendület. Kezdtem úgy érezni akkoriban, hogy nincs aktuális mondanivalóm, így sok vívódás után úgy döntöttünk, hagyjuk szunnyadni a zenekart kicsit. Aztán teltek az évek, és a zenekar folytatásának a terve a fiókban maradt. Én azért vendégeskedtem itt-ott, például egy belga-tunéziai zenekarban (YallahBye), aminek tavalyelőtt itt Budapesten volt az egyik turnéállomása, de részt vettem  Cseh Tamás-esteken is, meg hátrányos helyzetű gyerekeknek tartottam egy iskolában zenés foglalkozásokat. Moldvai Márk, aki a Mitsoura zenei vezetője volt, ezalatt filmzenéket írt főleg. Így egy új Mitsoura-dalt azért csináltunk közösen egy film főcímdalának. Illetve énekeltem a Veszettek főcímdalában is, és a Kojot filmzenéjében is.

Közben egy belga fesztivál kitartóan érdeklődőtt minden évben, hogy fellépne-e a zenekar, de mindig nemet mondtam. Aztán tavaly, pár év után csak elkezdett hiányozni a saját dalok színpadon éneklése, és kezdett megfogalmazódni az is, milyen irányba kéne változtatni a zenekari hangzáson, attitűdön, milyen új zenészekkel kéne dolgozni, és ekkor a belgák ismét bejelentkeztek. Éreztem, hogy itt a megfelelő alkalom, hogy kipróbáljuk, működik-e színpadon az, amit elképzeltünk. Megcsináltunk pár új dalt, illetve áthangszereltünk néhány régit, kimentünk Brüsszelbe és adtunk egy koncertet. Jók voltak a visszajelzések, és mi is azt éreztük, hogy ez erős lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy vágjunk bele megint.

Annak idején az autentikus roma folk felől érkeztél egy teljesen más zenei narratíva felé. Mi volt az alapelképzelés akkor, amikor elindult a Mitsoura? Mit szerettél volna másképp csinálni, mint előtte?

Első zenekarommal, az AndoDrommal, ami egy autentikus cigány együttes volt, bejártuk a világot. Rengeteg új hatás ért, olyan kultúrákkal találkoztam, amilyenekkel korábban sosem – a pigmeusoktól a kurd punkokig –, olyan zenéket, dalokat hallottam, amik egészen új dimenziókat nyitottak bennem. Szerettem volna a megismert dalokból, hangzásokból, kultúrákból valahogy egy saját világot építeni. Ráadásul közben felköltöztem Budapestre, született egy lányom, tehát már teljesen más életet éltem, mint előtte. Ezek a hatások épültek be akkor a Mitsourába. 
Manapság megint úgy érzem, hogy menni kell előre, ráadásul új élethelyzetekben most sincs hiány, például a lányom felnőtt, kiment, majd hazatért egy külföldi egyetemről, most ő intézi a zenekar ügyeit.

Amibe most újra belekezdtek, mennyire lesz folytatása a hét évvel ezelőtti Mitsourának vagy mennyire lesz más, esetleg egészen más? 

Természetesen elővesszük a két Mitsoura-album dalait, de rajtam és Márkon kívül új zenészek, más hangszereken fognak játszani (Födő Sándor – ütőhangszerek, Gábos Barna – fúvós hangszerek, Jeli András – gitár, és vendégként Szirtes Edina Mókus – ének, hegedű), esetenként talán jelentősen hangosabban. Zeneileg ígyekszünk szélesebb skálán mozogni; a barbár, történelem előtti folkos hangzástól a skandináv soundscape-es lebegésekig. Fogunk új és szokatlan dalokat is játszani, és vizuálisan is nagyon más ötleteink vannak, mint nyolc éve.

Milyen kreatív terveid, terveitek vannak az újraindulással? Új dalok, új lemez, koncertek?

Igen, persze, de a legnagyobb hangsúly most a színpadra való visszatérésen van, és szerencsére – lekopogom – érkezik is sok felkérés a legkülönbözőbb országokból. Új dalok, mint mondtuk, már most az A38-on is lesznek, de lesz olyan is, ami, bár nem új, még nem szólalt meg élőben korábban, és készülünk egy-két, a Mitsourától szokatlan feldolgozásdallal is. 

Milyen művészeti alkotások – filmek, zenék, könyvek, színház, képzőművészet, akármi más – hatottak rád mostanában?

Sufi novelláktól a kínai operákig sok mindent olvasok, hallgatok, és a fiúk is rengeteg új dolgot mutatnak nekem, a noise metaltól az osztrák művészfilmekig. Egyébként legújabban az etióp keresztény dalok bűvölnek el. 

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Egy nagy ázsiai turné jó volna, hogy ez álom, vagy rémálom, azt persze nem tudom.

Mitsoura interjú, A38 Magazin, 2019

A Hibátlant búcsúztatja a Kiscsillag a Hajón, Kispál és Lovasi újra közös dalokat ír

Ahogy a magyar zenészek nagy része, Lovasi András is zaklatott 20 hónapon van túl, azonban aktív maradt: ebben az időszakban egy Kiscsillag- és egy Lovasi-album is megjelent. Ráadásul számos tervén dolgozik - a Kispál és a Borz-rajongóknak például felcsillanhat a szemük. Mindeközben a Kiscsillag decemberben az A38-on koncertezik. Interjúnk Lovasi Andrással.

Elég zaklatott volt az elmúlt 20 hónap a koncertezés szempontjából. Hogyan kezeltétek mentálisan ezt a helyzetet? Egyáltalán lehet ezt kezelni?

Nagyon sok minden változott meg az életünkben, sok minden talán végérvényesen, nekünk zenészeknek a munkánkkal kapcsolatban is. Először is véget ért egy zeneipari konjuktúra. És úgy néz ki, hosszú távon kell berendezkednünk az új helyzetre. Sok zenekar szűnt meg, alakult át. Lecsóval számunkra új élethelyzet ez, hiszen a koncertezés központozta több mint harminc éven keresztül az életünket. A koncertpiac is épp most változik egy jó nagyot, és egyelőre még csak sejtem, hogy soha többet nem jön vissza az a ritmus, az a működési forma, vagyis az életformánk, amit évtizedeken át megszoktunk, szerettünk. Úgyhogy a mentális egészségünk szempontjából döntő lesz, hogy mit találunk ki helyette.

Egy aktuális kérdés a Kiscsillagról. Távozik Erős Márton basszusgitáros, avagy a Hibátlan. Miért megy el?

Marci távozását is valószínűleg a covidnak köszönhetjük. Elmondása szerint olyan jól alkalmazkodott a bezárásokhoz, hogy talán túlontúl is megszerette az otthonülős életformát, a homeoffice-t, az otthoni zeneszerző, hangszerelő munkát. Amikor tavaly augusztusban az 500-as koncertek voltak, már nem kapott szikrát, nem élvezte úgy a koncertezést, ahogy előtte. Várt egy kicsit, és mivel nem jött vissza idénre se az az érzés, a kilépés mellett döntött a végső kiégés előtt. Tisztelem ezért a döntéséért; főleg egy olyan időszakban nehéz az embernek belső sugallataira hallgatnia, amikor fogalma sincs, miből fog élni mondjuk holnap. A Hajón búcsúztatjuk el, nem lesz könnyű nélküle, nagyszerű zenész és kiváló ember - nem véletlenül kapta a Kiscsillagban a Hibátlan művésznevet.

Ebben az időszakban két lemez is megjelent, amihez közöd van: egy Kiscsillag és egy Lovasi. Mesélsz, hogy hogyan készültek ezek, hogyan nézett ki az alkotói folyamat, és mi lett az utóéletük?

A Tompa kések című Kiscsillag album a lezárások előtt két héttel jelent meg, maga a lemez elég lazán készült. Ősszel raktuk össze a dalokat. Lázár Dodi, akit producernek kértem fel, már a próbákon is ott volt. Együtt formáltuk a dalokat a kezdeti vázlatoktól, de még a keverés utolsó napján is vettünk fel egy dalt a konyhában. Szóval elég jó, de megfeszített munkafolyamat volt; bele is betegedtünk mind a ketten a végére, de nagyon vártuk mit szólnak hozzá az emberek, mert erősnek éreztük. Sokkolt bennünket, hogy nem lesz turné, albumpremier, semmi, ami egy ilyen munkafolyamatnak a jutalma, vagy feloldozása. Minden ment a levesbe. Az album a törzsközönségen kívül nem is nagyon juthatott el sehová; ennek ellenére aranylemez lett, a közönségünk is szereti, és koncerteken is jól működnek a dalok. Közben a Kiscsillag lett szerintem az egyik legjobb hazai koncertzenekar, ezért is fájó Marci távozása.

A Grand Hotel Halmahéra már egy covid-szülte anyag. Nem terveztem most szólóanyagot csinálni; tulajdonképpen azért kezdtem el stúdiózni, hogy csináljak valamit, és nem jutott jobb az eszembe. Először egyszál gitáros minimálanyagot akartam. Két dal volt meg belőle, az Adria meg a Halmahéra - ezek adták a koncepció gerincét. Mivel a többiek is mind otthon ültek, nem számíthattam rájuk, de csak nem akart véget érni a járványidőszak, ezért elkezdtem egyedül meghangszerelni. Aztán prózai szövegeket is írtam hozzá, ahogy mondjuk már az utolsó munkáimhoz mindig, de most fel is került pár szöveg az albumra. Elhagytuk a lemezes formátumot, de szerettem volna valami kézzelfogható, a koncepciót erősítő megoldást, és a Tompa késekhez készült, Vetlényi Zsolt illusztrálta könyv pozitív fogadtatása után, megint egy hasonló anyagot készítettünk Korolovszky Anna grafikussal közösen, de lesz dupla vinyl is.

Ha jól tudom, színházi feldolgozása is készül majd a lemeznek.

Bodó Viktorral egy másik munka miatt találkoztunk, és megmutattam neki a GHH-t. Azt mondta, csinálna belőle egy színházi verziót. Most írja tovább az anyagot, és előreláthatóan április végén lesz a Hatszínben a bemutatója; persze ha a covid is épp úgy akarja majd.

Ha már új lemezek, beszéljünk kicsit a régebbiekről is. Melyiket tartod a pályafutásod legalulértékeltebb és legtúlértékeltebb lemezének?

Ritkán hallgatom a saját anyagaimat, és van, hogy teljesen máshogy értékelek egy albumot. Például az utolsó Kispál-sorlemezt (Én, szeretlek, téged) talán kétszer hallgattam meg az utolsó 5 évben. Egyszer borzasztónak találtam az egészet, egyszer meg egész jónak; csak egy dalról gondoltam, hogy, na, az igazán rossz, a Gomolygó címűről. Vagy mondok egy másik példát: a Semmi konferenciát, amiről nem játszunk túl sok dalt a koncertműsorban, a kritika (bármit is jelent ez ma Magyarországon) se fogadta kitörő lelkesedéssel, mégis, mivel ez volt az egyetlen albumunk, amit a MOL-os terjesztési modellben, olcsón lehetett kapni, kétszeres platina lett, a zenekar legsikeresebb lemeze. Eközben a kiadónknak 1-2 millió mínusza lett így is belőle, és ha nem akarom trendérzékeny, naprakész fanyalgóként lesajnálni magunkat, akkor bizony egy nagyon klasszul hangszerelt, jól összerakott, jól szóló, egész jól megírt dalokat tartalmazó lemeznek hallottam.

Az új Lovasi-albumon szerepel Kispál András is (és a Jutka című Kispál és a Borz-dal). Ilyenkor izgatottá válik az egyszeri Kispál és a Borz-rajongó, hogy talán készül valami kispálos dolog, legalább pár dal, de talán akár egy lemez is. Van valami mesélnivalód erről?

Készül, igen, mikor az interjú készül épp az utolsó napján vagyunk túl egy közös dalíró sessionnek. Lelkesek vagyunk, működik a dolog újra köztünk. A terv, hogy csinálunk együtt 4-5 dalt, aztán majd meglátjuk, mit csinálunk velük. Ha erősnek érezzük, megjelentetjük őket.

Lovasi András interjú, A38 Magazin, 2021

Kiegyensúlyozottan vagyok labilis // Szendrői Csaba, Elefánt

Dupla koncertet ad novemberben az A38 Hajón az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekar, az Elefánt. Szendrői Csaba frontemberrel beszélgettünk.

Amennyire rémesen üresen telt 2020 és 2021 eleje is, idén nyáron nagyon belehúztatok. Milyen volt a visszatérés a koncertezésbe, a korábban megszokott fesztiválkeringésbe? Hogy húztátok ki a leállás idejét?

Hullámvasúton. Igyekeztünk haladni az új dalokkal, én félig leköltöztem a próbaterembe, félig haza a szülőkhöz. Volt idő gondolkodni magunkon. Mondjuk, én már megint nem jöttem rá semmire.

Ősszel turnéra indultok, ennek a része a dupla A38-as koncert. Mi szerint válogattátok a koncerthelyszíneket: mindenhová mentek, ahova lehet vagy vannak egyéb szempontok is? Melyik volt a kedvenc koncertetek az elmúlt hónapokból?

Nyilván az egy szempont, hogy a helyszín technikai háttere megfeleljen a produkció szükségleteinek. Ezenkívül mindenhol, ahol csak érdemes. Ez a gyakorlatban a nagyobb városokat jelenti, megyénként. A Fishing On Orfű minden évben maradandó, sőt egyre maradandóbb; idén sem volt ez másképp. Rengeteg hatalmas pozitív csalódás ért minket a járvány óta, a közönségszámok szintjén pedig minden elvárásnál pozitívabb az, ami most zajlik.

Melyik az az öt dal, amit, ha nem játszotok el, a közönség morog? És melyik az az öt, amit már nem szívesen adtok elő koncerteken?

Igazából, amik nehezen illeszthetőek be a repertoárba, akár stilisztikai szempontból, azokat nem játsszuk. Picinyúl, November, 16, Vacak, Zúzmarás. És ezekért kapjuk is a hideget.

A legutóbbi számotok, a KÁR a rádiókban is hallható – ez nem volt magától értetődő az elmúlt években. Mennyire figyeltek oda, hogy egy dal, erős idézőjelben, slágeres legyen. Vagy ahogy esik, úgy puffan? Mit szóltok hozzá, hogy újra be tudtok kerülni a Petőfi Rádióba?

Nem volt szempont az írásnál, de tudtuk, hogy benne van a pakliban. Örülünk, hogy a Petőfi visszatért valamelyest azokhoz a gyökerekhez, amik miatt jó érzés, hogy ott tudunk lenni egy ilyen kompromisszummentes számmal, amit mi is pont úgy szeretünk, mint az emberek.

Ha új dal, akkor, gondolom, nem csak ezen az egyen dolgoztatok. Jönnek továbbiak is a közeljövőben? Mikor várható új nagylemez?

Most lesz 10 éves a zenekar és főleg arra koncentrálunk, hogy az ezzel kapcsolatos megjelenéseink izgalmasak legyenek. De a tervek szerint háromhavonta azért kihozunk egy új dalt a következő évben. Az új lemez viszont csak 2023-ra esedékes.

Jövőre jubileumot ünnepel a zenekar. Mik az évfordulós tervek?

Egy speciális koncertsorozat, kiadványok, dokumentumfilm… meg még sok-sok apróság.

"Filmzenéket írunk nem létező filmekhez", írjátok a Facebookon. Milyenek lennének ezek a filmek?

Lars Von Trier, Wes Anderson, Luis Buňuel, egy kis Ananász expresszel, meg Jackasszel fűszerezve.

Mi újság az irodalmi pályáddal? Dolgozol új köteten?

Kínlódok az eredeti gondolatokért. Elméletileg írom a következő kötetet, novellákat; gyakorlatilag inkább csak nézem a fehér papírt. Ami azért nem baj, mert nincs különösebb vágyódásom arra, hogy a legnagyobbak között tartsanak számon. Persze igyekszem azért magamhoz képest fejlődni.

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Milyen titkos tervek azok, amiket leír az ember? Inkább rémálmok, mint álmok, de volt már sokkal rosszabb is. Kiegyensúlyozottan vagyok labilis. Ha van ilyen…

Elefánt interjú, A38 Magazin, 2021

Valami nagyon izgalmasnak az elején // Platon Karataev

Az A38 Hajó októberi programjának egyik legizgalmasabb eleme a Platon Karataev koncertje. Az álomszerű dalokban és hangképekben utazó együttesből Balla Gergő és Czakó-Kuraly Sebestyén válaszolt kérdéseinkre.

Általában nem illik megkérdezni zenekaroktól, hogy “honnan a név”… és valójában én sem ezt kérdezem, hiszen világos: Platon Karataev egy Tolsztoj-hős. Hanem hogy mi volt a tartalom vagy kapcsolódás, ami miatt éppen ennek az irodalmi szereplőnek a nevét vettétek magatokra? Hogyan van jelen a név abban, amit képviseltek?

G: A regényben Platon Karatajev egy hadifogságba esett orosz földműves, aki az egyszerű, tiszta néplelket és az ebből fakadó életbölcsességet testesíti meg kérdéseivel vagy éppen tűpontos kijelentéseivel. Mi is egyre inkább ezeket a nagy kérdéseket igyekszünk feltenni, vagy keressük rájuk a választ. A regényben sok önéletrajzi elem van Tolsztojtól, két főhőst követünk a napóleoni háborúk ideje alatt, mindkét karakter bolyong és keresi magát, próbálják letapogatni az életüket. Azt reméljük, hogy ha valaki megismeri a zenénket, arra ugyanolyan mély hatással lesz ez a találkozás, mint az egyik főhősre, Pierre Bezuhovra, hogy megismerte Platon Karatajevet.

Akusztikusabb, kamarazenésebb irányból indultatok, aztán pár évvel ezelőtt nagyszabásúbb, néhol már grandiózus irányba fordultatok, s azzal együtt komplett zenekarrá változtatok. Mi volt a koncepció az induláskor és milyen gondolat mentén változtattatok? Hogyan lettetek teljes zenekar?

G: Nem igazán volt koncepció az induláskor; olyan zenét játszottunk, amit hallgattunk. Az évek folyamán egyre inkább megtaláltuk azt, amik mi vagyunk. Szokták mondani, hogy az első lemez jön zsigerből, a második még lendületből, és a harmadik a vízválasztó egy zenekarnál. Azt érzem, hogy a Partért kiáltóval jutottunk el odáig, hogy kialakult mind zeneileg, mind szövegileg egy koherens világ, ami egyértelműen minket mutat be, és egyre nehezebb rajta megtalálni a viszonyítási pontokat, kapaszkodókat. És fontos, hogy az idáig vezető úton mindig éppen azt csináltuk, amit a leginkább önazonosnak éreztünk, és ebből nem szeretnénk engedni a jövőben sem. Hiszem azt, hogy bár mostanra eléggé kiforrott az zenekar, de még mindig valami nagyon izgalmasnak az elején vagyunk csupán.

Mi a munkamódszer a Platon Karataevben? Mennyire közös, kollaboratív munka egy-egy dal elkészítése – vagy ha nem, mi a metódus? Mi a munkamódszer a stúdióban? Mi az, amire különös figyelmet fordítotok, amikor próbáltok rögzíteni egy elgondolt hangulatot? 

Se: Az apró gitártémákból, énekdallamokból vagy éppen szövegekből kiinduló daltöredékek minden esetben a magányunkban születnek, otthon. Én is és Gergő is leginkább egyedül tudunk olyan mélyebb állapotokba kerülni, ahonnan számunkra megrendítő nyersanyagokat tudunk a felszínre hozni. Ezután persze hatalmas élmény ezeket megosztani egymással, a zenekarral és végül közösen eljuttatni őket egy dalig.

Korábban kizárólag angolul énekeltetek, most már van magyar nyelvű dalotok is. Több kérdés merül fel itt. Egyrészt miért döntöttetek úgy, hogy most már magyarul is fogtok énekelni? Másrészt, hogy ez egy alapvető átalakulás lesz: innentől idehaza magyarul fogtok énekelni, vagy kétnyelvű lesz a repertoár?

G: A dalszövegekkel egyre mélyebben szeretnénk önmagunkba tekinteni. Az, hogy nem az anyanyelvünkön énekeltünk eddig, egy nagy fal volt köztünk és a dalok között. Teljesen más mélységben és minőségben birtokoljuk a magyar nyelvet, az összes apró rezdülést és árnyalatbeli különbséget érezzük, így most már akár egy vessző elhelyezése is az adott dalszöveg egyik pillére lehet. Egy sokkal intimebb kapcsolódásra van lehetőség köztünk és a dalok között, a dalok és a hallgatók között, ezáltal pedig köztünk és a közönségünk között is. Egyelőre kétnyelvű lesz a zenekar, aztán meglátjuk, hogy alakul. Én ezt egy egyirányú útnak tartom; nehezen képzelem el, hogy angolul szülessenek dalok ezután.

Jól látszik, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektettek a dalok vizuális megjelenítésére is. A klipjeitek szinte minden esetben kisfilmnek vagy éppen artisztikus vizuális műnek nevezhető mozgóképes alkotások. Mennyire vagytok ezekben benne ti is, mennyire vesztek részt a koncepciók kialakításában – vagy egyszerűen csak kerestek valakit, akit elég jónak találtok és a kezébe adjátok az elkészítést?

G: Valóban nagy hangsúlyt fektetünk a vizuális megjelenésre. Általában nem is a hagyományos zeneipari perspektíva felől közelítjük meg a dolgokat, hanem arra törekszünk, hogy a végeredmény önálló alkotásként is megállja a helyét. Van, hogy végül az anyag inkább közelebb van egy videó installációhoz, mintsem egy kliphez; emiatt elsőre talán nehezebben befogadható. Az esetek nagy részében Dobos Emőkével dolgozunk együtt, akivel nagy az összhang, és szerintem jól rezonál a zenénk az ő képi világával. Az alkotófolyamatban általában én is eléggé intenzíven részt veszek, a koncept kitalálásától kezdve a forgatáson át az utómunkáig, de ha Platon vizuálról van szó, akkor mindenképp Emőke az egyik legfontosabb láncszem. Neki köszönhető ez az egységes világ, ami a lemezborítóktól kezdve a klipeken és turnéplakátokon át a merch-ig tényleg mindent lefed.

A legexportképesebb magyar zenekarnak neveztek titeket. Hogyan állnak a külföldi dolgaitok?

G: A koronavírus miatt kicsit megtorpant a külföldi építkezés, de most úgy néz ki, hogy nagy lendülettel megyünk tovább. Idén ősszel négy hetet turnézunk Európában, jövő tavaszra is le van már kötve egy hosszabb turné, sőt, néhány rangosabb fesztiválfellépés is. Nagyon sok munkánk van ebben, és még egy hosszú út elején járunk, de így is olyan lehetőségeink vannak már most és olyan helyekre jutunk el, amikről korábban álmodni sem mertünk volna.

Platon Karataev interjú, A38 Magazin, 2021

Imádtuk csinálni // Reisz Gábor, VAN filmzenekar

Nem csak filmrendező, de nagyszerű dalszerző is Reisz Gábor, aki VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjével (és annak zenéjével) robbant be pár évvel ezelőtt. A már nem csak filmdalokat játszó VAN filmzenekar szeptemberben az A38 Hajón lép fel.

Az egész a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film nagy sikerű filmzenéjével kezdődött. Hogyan született meg az a filmzene?

Az egész onnan indult, hogy Ferenczik Áron és én nem tudtunk lediplomázni az akkori SZFE-n. Nem volt MMKA, Filmalap, Filmintézet, Inkubátor program. Áronnal kábé unalmunkban kezdtünk dalokat feldolgozni, a lényeg a hülyeség volt. Egy ponton előálltam Áronnál a saját dalaimmal, amiket akörül írtam, amikor már készítettem a jegyzeteket is a VAN valamihez. Mind a forgatáson, mind a zenepróbákon, vagy akár a felvételeknél Áron imádta azt mondani, hogy „nekem tök mindegy, én csak egy hús vagyok itt...” Szóval mondjam meg, hogy mit csináljon és kész. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy Áron személye egyértelműen jelen van a filmben és a dalokban is. Csorba Lóci ELTE-s barátomat akkor kerestem meg, amikor már forgattunk, és a dalok is elkezdtek összeállni, de Lóci teljesen új színt hozott bele, vele váltak valójában igazi dalokká.

Hogyan lett a VAN zenéjéből filmzenekar?

2013-14 környékén nagyon kevés magyar film volt a moziban. A magyar film nulladik órája volt már sokadszorra. A mi filmünkről hamar terjedt a hír, mert nem igazán volt semmi. Így amikor kijött a lemez két-három hónappal a film előtt, akkor nagyobb visszhangot kapott. De túl a körülményeken meg kell azt is jegyeznem, hogy nagyon-nagyon szolidáris volt velünk mindenki: a sajtó és a közönség egyaránt. Közben egyre tempósabban duzzadt a Bandcamp, meg persze a Facebook. Az első koncertünk a toldis stábbemutatón volt, ahol igazából a barátaink voltak ott. Azt gondoltuk, hogy az ő szeretetüknek köszönhető a nagy sikongatás és a taps. Majd valahogy szóba jött, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy koncertet az Ankertben. Ott nem tudom, mennyien voltak, de állítólag legalább a közönség fele nem fért be. 

Ki honnan, merről jött, honnan ismertétek egymást? Miért pont ezek az emberek álltak össze együttessé?

Az első lemez készítésénél állt össze a zenekar magja. Kálminál és Koroknay Andrásnál, a Studio Einzban vettünk fel. Szépen összebarátkoztunk, és mondták, hogy szívesen koncerteznének ezzel a projekttel. Tálas Zsófi, a film vágója vokálozott, Lukács Roland barátom pedig szerepelt a filmben, ő volt a perkás-lábdobos. Áron viszont – ahogy kezdett komolyabbra fordulni a dolog – jelezte, hogy nem szeretne ebben már részt venni, a saját filmes projektjeire koncentrálna inkább. Így jött az ötlet, hogy videókat vettünk fel róla, ahogy különböző helyeken énekli a dalokat, majd a koncerten kivetítve volt jelen. A Rossz versekre viszont szerettünk volna egy koncerteken élőben is megjelenő énekest, így előbb Burucs Szabit kértük fel, aztán rájöttünk, hogy jobb, ha ő inkább dobol és vokálozik. Ezt követően találtuk meg Szendrey-Nagy Olivért, aki azóta is az énekes. Olivérrel nagyon szoros lett a barátságunk, az ő lelkesedése és hozzáállása iszonyú sokat hozzáadott ahhoz, hogy ez a zenekar még mindig létezik. Szabi helyére időközben Vincenzo Pellecchia érkezett, Lóci pedig száz százalékosan koncentrálni akart a Lóci Játszikra. Egy hónapja Koroknay Andris is kiszállt; rengeteg zenekara van, és azt érezte, hogy nem tudja ezt a VAN filmzenekarral összeegyeztetni. Hegyi Zoli lesz az új basszusgitáros, de mindenképp meg kell említeni Dobó Zsombor nevét, aki most jó pár koncertre beugrott basszerozni.

A Rossz versek című filmhez már a VAN-film nagy sikere után írtatok zenét. Nehezítette a munkát az előző film zenéjének (ha jól gondolom) nem várt nagy sikere?

Egyáltalán nem. A Rossz versek zenéjét imádtuk csinálni; életünkben először tapasztaltunk olyat, hogy írunk valamit, amit aztán hol egy kamara-, hol egy nagyzenekar játszott fel. De az eklektikus filmstílus miatti változatos hangszerelés, a stílusparódiák megfejtése is hatalmas élmény volt. Ezeknek a zenéknek az alapjait is én vittem a forgatókönyvírás mellől a stúdióba, de ekkor már elsősorban Kálmival dolgoztam a legtöbbet. A dalokat viszont a zenekarral dolgoztuk ki közösen. Tőlem sokszor megkérdezték, hogy a VAN sikere okozott e bennem nyomást, és talán erre egy zenei példát hoznék, ami ugyanakkor szerintem egy általános hozzáállás az alkotáshoz. Ha írsz egy dalt, valami miatt ezt az akkordmenetet és sorokat fogod a legkifejezőbbnek tartani, ami benned van. Lehet, hogy már fél óra múlva mást gondolnál, de akkor ez valahogy összeáll. Szerintem innentől fogva nem az van, hogy te ezt a dalt később is megírhattad volna, hanem annak az időszaknak, vagy akár pillanatnak a zenei kifejezése ez. És tekintve, hogy kereken egész lett, jó újra eljátszani, visszakanyarodni arra az állapotra, amikor ezt írtad.

Azóta már készült olyan EP is, ami nem filmhez kapcsolódik. 

Én folyamatosan írok dalokat. Van úgy, hogy hetente többet is; van, hogy ritkábban. A munkamódszer hasonló - annyi, hogy nem egy filmterv köré épül. A dalok között nem keresek közös témákat, hisz nincs, ami összefogja őket. Bár hozzáteszem, hogy volt egy filmtervem, és a kislemez jó pár dala szoros viszonyban volt a film hangulatával, de az is lehet, hogy ezt csak én látom bele. Végül is mindegy, mert ezt a filmtervet elkaszálták.

Mik a VAN filmzenekar tervei a közeljövőre?

A közeljövőben megjelenik az első, tehát a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan lemez vinyl formában, elég spéci, kék kiadásban. Az EZ című kislemezünk pandémia miatt halasztott lemezbemutatója szeptember 1-én lesz az A38 teraszon. Még mindig közeljövő: szeretnék egy háromdalos EP-t csinálni, kemény dió lesz kiválogatni. Távoli zenei tervek: én nagyon szeretnék egyszer egy olyan projektet csinálni, ami teljesen történetalapú; aztán hogy abból a musical vagy rockopera lesz, az tök mindegy.

Reisz Gábor (VAN) interjú, A38 Magazin, 2021

Ahoy! Folktronica a fedélzeten // Дeva

Atmoszferikus hangokkal, hipnotikus pulzálással, a magyar népdalok ősi misztikumával és egyedi design-megoldásokkal került elképesztő sebességgel a legexportképesebb hazai előadók közé Takács Dorina, azaz Дeva. Ő maga írja, énekli és hangszereli dalait, amelyeket Spotify-on havonta már több mint húszezren hallgatnak. Szólóprojektje mellett olyan formációkkal lépett már kollaborációra, mint a Samurai Drive. Az A38 Hajón tavaly három alkalommal láthatta őt a közönség, debütkoncertje – még kiadatlan dalokkal – visszanézhető az A38 Vibes YouTube-csatornán. Az Ahoy! a feltörekvő előadókat köszönti a fedélzeten, új interjúsorozatunk első részében a folktronica műfajban alkotó Дevát kérdezzük.

Tavaly három varázslatos dalt ismerhettünk meg tőled (777, Hyacynth és az Unglitched), majd idén kiadtad a Witchcraftot, az albumod előfutárát. Mi az, amit már elárulhatsz a készülő albumról, mikorra várható a megjelenés?

Az album idén ősszel jelenik meg. Egyfajta mese és ima lesz az életről, az életért. Lesz szó szerelemről, annak hiányáról, békéről, diszharmóniáról.

A szerelemről, és annak mágiájáról szóló Witchcraft egy különleges, táncos videóklippel debütált. Hogyan kapcsolódik a dal és a tánc egymáshoz? Milyen szövegből építkeztél?

A tavalyi év nyarán keresett meg Schneider Anna és Ladocsi Andris a videóval kapcsolatban, aminek a koncepciója akkorra már teljesen ki volt dolgozva. Ebből született a nowness-es, Ladocsi Andris-féle verzió. A rövidebb változat, ami a dal videóklipje, pedig Sebastian Thorntonnak és a vágói tehetségének köszönhető. A számot egy székelyföldi népdalszöveg ihlette, majd ennek az atmoszférája köré építettem fel mindent: az énekszólam dallamát, a szintetizátor hangját és a további zenei anyagot is.

Dalaidat rendkívül meghatározzák a szimbólumok: akár a dalszövegben, akár a borítókon. A virágokkal kifejezetten sokat találkozhatunk. Melyik áll hozzád a legközelebb, mit szimbolizál például a zsálya vagy a jácint?

Igen! Imádom a népdalok színes, díszes képi világát. A jácint ibolyakékje a misztika és a legmagasabb idéálok színe, a zsálya pedig a gyógyító erőt és a bennünk rejlő bölcsességet szimbolizálja számomra.

Mesélj a népzenével, törzsi ritmusokkal való kapcsolatodról! Mit tartasz a missziódnak, hogyan merítesz erőt a népzenéből vagy éppen az elektronikából, hogyan illeszted össze a különböző építőköveket?

Már nagyon kicsi korom óta jelen volt a népzene az életemben: néptáncolni jártam, majd az általános iskolai kórusban rengeteg népdalt tanultam. A törzsi zenei- és ritmusvilághoz pedig az utóbbi években kezdtem közelebb kerülni. Úgy gondolom, hogy ezek a dolgok, amik a múltba mélyen visszanyúlnak, sok bölcsességet hordoznak magukban. Ebből mindenkinek könnyű erőt nyernie, csak rájuk kell hangolódni. Az elektronika pedig számomra egy eszköz ahhoz, hogy a népi és törzsi elemeket összefonjam, és azokat az ízlésemhez igazítsam.

Mi a legfontosabb számodra a magyar népzenei örökségből? Hogyan szerettetnéd meg a zeneelméletet vagy éppen a szolmizációt a szolfézstól viszolygó emberekkel, diákokkal?

Rendkívül fontosnak tartom! Közel sem tudnék ilyen hangzásvilágot teremteni, ha nem szolmizálnám le a hangokat, amiket kiénekelek, lepötyögök. Természetesen effajta ismeret nélkül is lehet minőségi zenét csinálni, mint ahogyan szolfézsismeretekkel is lehet “rossz” dalokat írni, de szerintem, annak, aki teljes valójában meg akarja találni magát a zene világában, a szolmizálásra egy elengedhetetlen skillként kell tekintenie. A jövőben szeretnék karvezető lenni és gyerekeket tanítani, szóval már sokat gondolkoztam ezen a témán. Erről egy egész könyvet lehetne írni, de röviden az lenne a megoldás, ha nagyon gyakorlatiasan, játékosan adnánk át ezeket az információkat.

Tavaly, azon ritka alkalmakkor, amikor közönség is a fedélzetre léphetett, te háromszor is játszottál az A38 Hajón: a Fran Palermo, a Žagar, majd a Belau előtt. Mesélj ezekről az estékről!

A Fran Palermós buli az egyik legmeghatározóbb koncertem volt eddig. Talán annyira még nem izgultam színpadon, de annyira büszke még nem is voltam magamra koncert után. A repertoárban szereplő dalok legtöbbjét két hónap alatt raktam össze. A žagaros és belaus koncerteken már kissé feszültebb volt a hangulat a vírus miatt. Jól éreztem magam, de furcsa volt így: az a felhőtlen szeretetérzés hiányzott.

2020 minden zenész számára egy ismeretlen akadályt gördített, de te, mint induló előadó, mondhatjuk, hogy extra hendikeppel indultál? Kik segítenek a pályádon?

A szakmai segítség fontos, de számomra a lelki támogatás még fontosabb ezen az úton. A legnagyobb segítséget a kedvesem nyújtja. Voltak és vannak nehézségek, de vele mindig meg tudom beszélni a szívfájdalmaimat. Mellette persze ott van a családom is, akik mindig sok erővel töltenek fel. Szakmailag pedig Zságer Balázs mellett Süli Andrásnak is nagyon hálás vagyok, akivel a Hangfoglalón keresztül ismerkedtem meg. 

Kik inspirálnak, kik hatnak a zenei világodra?

Nehéz kiemelni egy-egy előadót, de talán a mostani szakaszomban ők lennének azok: Alt-J, Nils Frahm, Kodály.

Mi az álomkoncerted, melyik színpadon szeretnél játszani?

Szeretem a természetközeli helyeket, és ha minden úgy alakul, ezek az álmaim a nyáron meg is fognak valósulni.

Deva interjú, A38 Magazin, 2021

Szükségünk van a valós terekre mindenféle értelemben /// Képzelt Város

Nem tudjuk elégszer leírni: végre újra koncertek vannak az A38 Hajón. Az augusztusi kínálat egyik legérdekesebb fellépője a Képzelt Város, melynek énekes-gitárosával, Kovács Ákos Andrással beszélgettünk.

Ti vagytok a Hajón koncertező magyar zenekarok első etapjából az egyik. Mikor vettétek fel a fonalat a lezárások óta? (alatt? közben?) Hogyan nézett ki a zenekari életetek 2020 márciusa után?

Az elmúlt időszak természetesen nekünk is kihagyás volt, noha tavaly nyáron játszottunk a talán egyetlen megrendezett fesztiválon, a Fekete Zajon. Mivel nem a zenélésből élünk, inkább a közösségi élmény elmaradása viselt meg bennünket elsősorban, amit a közös próbák és koncertek jelentenek.

Ami a hangzóanyagokat illeti, 2020-ban amúgy aktívak voltatok. Kiadtatok egy új lemezt Samizdat címmel. Először is kérlek, mesélj a címéről! A szamizdat ugye a földalatti politikai nyilvánosság kiadványainak a neve. Mit jelent még nektek ez a szó vagy a szó értelmezése?

Igen, a szó elsősorban a politikai vonatkozásairól ismert, de számunkra volt egyfajta DIY-értelmezése is; mi írtuk, mi vettük fel, mi terjesztettük stb. Ugyanakkor van egy undergroundra is rímelő konnotációja, ami szintén tetszett. Kifejezi valahogy azt, amit csinálunk, illetve ahogy csináljuk. Egy ilyen zene esetében, ami soha nem megy ki a divatból, hiszen benne sincs soha, különösen érdekesnek tűnt a fogalom.

A tavalyi lemez egy elég hosszú folyamat eredménye. Már évekkel korábban elkezdtetek dolgozni, de csak 2020-ban jelent meg. Mesélnél az alkotói folyamatról?

A folyamat lényegében a kezdetek óta ugyanaz: vannak ötleteink, amelyeket közösen kibontunk, fejtegetünk, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem. Soha semmilyen körülmények között nem foglalkozunk azzal, hogy vajon ez tetszik-e majd valakinek, vagy nem. Az viszont fontos, hogy közülünk mindenki elfogadja. Ebből adódóan simán eldobunk olyasvalamit is, amelyen hónapok óta dolgozunk. Ha valakinek mégsem tetszik, és ugyanezen okból kifolyólag nem igazán működik az sem, hogy valaki egy az egyben megírja a dolgot. Ezek pedig mind lassítják az alkotói folyamatot, ami nem baj. Ugyanakkor túl rövid az életünk ahhoz, hogy meg akarjunk felelni. Inkább abban bízunk, ha nekünk tetszik, talán lesz, akinek szintén tetszeni fog.

Az idei év sem maradt új kiadvány nélkül. Tél végén kijött egy élő EP. Hol készült? Hogyan vettétek fel? Miért döntöttetek egy ilyen típusú megjelenés mellett?

Egy pályázati támogatással vettünk fel egy közönség nélküli minikoncertet négy dallal a szentbékkállai Pegazusban októberben, innen is köszönjük nekik. Jó érzés volt végre „koncerten” játszani, és talán a közönségnek is adott valamit. A négy dal mindegyikét kétszer eljátszottuk; utólag kiválasztottuk a jobb (pontosabban a kevésbé rossz) felvételt, és nagyjából ennyi. Mivel hangmérnökünk egyszerre a zenekar tagja is (Miskolczi Márton), ezúttal a kiváló Altsach Balázs segített nekünk a felvételben, a vezető operatőr pedig a szintén remek Miskolczi Péter volt.

Az elmúlt években némi átalakuláson esett át a zenekar. Mennyire voltak ezek koncepcionális döntések vagy mennyire az élet hozta ezeket a lépéseket?

A tagcserék esetében az élet hozta így, de mindenki változik, ez tulajdonképpen egy normális és elkerülhetetlen folyamat. A mostani felállást nagyon-nagyon szeretjük; megvan a harmónia, ami kell egy közösség dinamikájának és az alkotó folyamatnak. A magyarról angol szövegre váltás mögött is elsősorban a saját magunkkal szembeni kihívások izgalma, illetve az újdonság iránti igény húzódik, de biztosan lesznek még magyar nyelvű dalok is.

A Képzelt Város attitűdjének eleve van egy erős architekturális kontextusa; sokat beszéltek azokról a valós és virtuális terekről, amikben az életünk zajlik. Hogy látod most ezeket a valós és nem valós tereket másfél nagyon fura év után?

Egy ilyen világban, ahol a virtuális tereink nagy része szinte állandó jelleggel a személyiség torzulásának potenciális veszélyét hordozza, nagyon észnél kellene lenni. Erre sem volt túl jó hatással az elmúlt időszak. Mostani életünk egyik tragédiája, hogy nehezen tudunk mit kezdeni a mikro és a makro ellentétével. Nem tudjuk feloldani azt a dilemmát, hogy amit a világ nagy törvényszerűségeiből bizonyos csatornákon keresztül érzékelünk, sokszor teljes ellentétben áll a saját, mindennapi tapasztalatainkkal. Hogy ebben az egyensúlyt tartani tudjuk, szükségünk van a valós terekre mindenféle értelemben. Ettől egy kicsit ugye a szokásosnál is messzebb kerültünk az elmúlt időszakban.

Ha jól látom, a Képzelt Város egy intakt közösség: láthatóan megy és halad tovább, tagcserék után is újra tudja értelmezni magát, jól érzékelhető kohézió tartja össze. Mik ezek a közös értékek és célok? Mik a közös pontok és mi a közös irány?

A közösségnek nyilván terápia-jellege is van. A legnagyobb eredményünk talán az, hogy még létezik a zenekar. Aki tagja volt már hasonlónak, tudja, milyen nehéz tud ez lenni. Igen, nagyon fontos, hogy mindig újra tudja értelmezni magát a közösség; találjon új, értelmes művészi és emberi célokat, mert a kettő nem létezik egymástól függetlenül.

Képzelt Város interjú, A38 Magazin, 2021

A próbateremben az árral úszunk // Lázár Domokos, Esti Kornél

Nagyon is törvényszerűek, mégis igencsak zenekarspecifikusak azok az összetevők, melyek folyamatosan építették, építik az annak idején Mezőtúron megalakult Esti Kornélt, mely nemrég ünnepelte megalakulása tizenötödik évfordulóját, s most egy különleges koncepcióra felhúzott koncerttel tér vissza az A38 Hajóra, miközben új nagylemezén dolgozik. Lázár Domokossal beszélgettünk.

Decemberben új dallal jöttetek ki, korábban egy másik újjal. Mesélnél ezekről?

Nyár közepén jelent meg az első, az Utánad, amihez Mazzag Izabella rendezett videoklipet. Ez a dal a megszokott Esti Kornél-hangzáshoz képest szerintem légiesebb, intimebb-csendesebb, sokkal inkább ahhoz a világhoz áll közel, ami korábbi dalaink közül a Térent, vagy az Éjszaka vant jellemzi. Az Utánad a változás, az emberi élet hullámvölgyeinek dinamikájáról, közelebbről nézve arról szól, hogy ezekben a folyamatokban a támogatásodról akarod biztosítani azt az embert, akit szeretsz. Az Óceán, ami december elején jelent meg - és amihez sinco rendezett klipet -, jóval nagyobb dinamikai íven mozog zeneileg, nagy hangsúlyt kapnak benne hangzásunkra kevésbé jellemző szintetizátor-rétegek is. Az Óceán a megbocsátásról, patetikusabban megfogalmazva: a feltétel nélküli szeretetről szól annak az embernek a nézőpontjából, akinek megbocsát, akit a hibáival együtt fogad el és támogat a másik. Mindkét dal érdekessége, hogy gyakorlatilag teljesen közösen, sorról sorra együtt írtuk a szövegét Áronnal (ez egyébként más, a közönség által még nem ismert új dalokra is igaz).

Az új dalokról más is eszünkbe jut. Mintha új lemez közeledne. Mikorra várhatjuk, milyen lesz, hogyan készül?

Most úgy látjuk, hogy március közepén tud megjelenni az új lemez, a következő két és fél hónap nagyon intenzív időszak lesz: dalvázlatok véglegesítése a próbateremben, szövegek letisztázása, stúdiófelvételek, utómunka. Sok időt voltunk a próbateremben, nagyon sok dalt nulláról építettünk fel együtt, kevésbé volt jellemző most, hogy egy-egy kész dalvázlattal álltunk a többiek elé. Szeretjük ezt a metódust, bár nagyon időigényes, de a közösségépítő hatását nagyon érezzük. Közelebb hozott minket az elmúlt egy év emberileg is.

Mennyire szerettek lemezről lemezre változni? Mennyire vagytok ez ügyben tudatosak, vagy mennyire vagytok ösztönösek, és hagyjátok, hogy vigyen az ár?

Abszolút ösztönösek vagyunk ebben, a változást pedig elsősorban nem a hangzás változásában, vagy ránk nem jellemző zenei elemek beemelésében mérjük. Abban bízunk, hogy a belső emberi dinamikák fejlődése, az egymással való viszony mélyítése, amelybe az elmúlt két évben sok energiát fektettünk, átsugárzik a dalokon. A próbateremben általában inkább az árral úszunk, aztán a helyben készített demófelvételek alapján „tisztább fejjel” igyekszünk szelektálni azokat a részeket, amelyek másnap is megütik a saját mércénket. 

Az Esti Kornél mára stabilan sikeres koncert- és fesztiválzenekar lett. Tudom, nem könnyű kérdés, de hogy látjátok, mi a zenekar „szuperképessége”, mi ragadja meg a közönséget az Esti Kornélban, az Esti Kornél dalaiban?

Az, amitől a popzene általában működik: valószínűleg a dalainkban sokan felismerik a saját életüket, problémáikat, érzéseiket. És talán, mert úgy látják, hitelesen képviseljük magunkat, ezeket a dolgokat a dalokban, ami persze nekünk természetes. Praktikusabb megközelítésből pedig biztosan nagyon sokat számít, hogy immár 15 éve építjük a zenekart, nagyon fiatalon kezdtük, volt időnk és türelmünk végig járni a „kötelező köröket”, a hajnali hazaérkezéseket, az erősítőkre fordított diákhiteleket, a kezdetben 10-20 embernek adott koncerteket, amit nagyon sokan nem hajlandók megtenni ilyen-olyan okokból. Sok mindent beáldoztunk, egyetemi ösztöndíjakat, nyaralásokat, barátságokat, nyugodt magánéletet. Viszont teremtettünk magunknak egy saját közeget, egy nagyon kedves közönséget, ez pedig sok mindenért kárpótol bennünket.

A mostani A38-as koncert egy korábbi fellépés pótlása lesz. Két kérdésem is van ezügyben: hogyan tudtatok visszaállni idén a nagy kihagyás után a koncertéletbe, megéreztétek-e a hiátust, milyen hatással volt rátok a kimaradt időszak

Az egész Covid-helyzetben a legrosszabb talán az volt, hogy elvesztettük a közönséggel való élő kapcsolatot. A zenekar szinte végig próbált, dolgozott a 2020. márciusi lezárás óta is, de az a fajta visszacsatolás, energia, amit a közönségtől korábban hétről hétre megkaptunk, egyszer csak eltűnt. Reméltük, sőt, tudtuk, hogy ha egyszer normalizálódik a helyzet, ez a dolog újra visszatér, de annyira sok ideig nem állhatunk az emberek elé, hogy jelentős mértékű szorongás volt újra kiállni. Szerencsére a közönség szeretete a visszatérés első koncertjétől kezdve nyilvánvaló volt, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az A38 hajós eseményt éppen ezért egy olyan koncepcióra építjük, amelyben sokkal közvetlenebb kapcsolatba tudunk kerülni a közönséggel, mint általában a koncertjeinken. Ritkán szoktunk dedikálni, alig van lehetőségünk a minket hallgató emberekkel kötetlenül beszélgetni. Ezen az estén erre különösen nagy hangsúlyt fogunk fektetni, hiszen erre a koncertre egy nagyon bizonytalan időszakban vették meg az emberek a belépőt, amiért tényleg nagyon hálásak vagyunk és ezt valamilyen interaktív módon is ki szeretnénk fejezni.

Mivel ez egy évnyitó interjú, óhatatlanul is felmerül a kérdés: mik voltak a legjobb 2021-es Esti Kornél-pillanatok. Mondjuk három, amikre nagyon emlékeztek.

Az első legyen a két új dal megjelenése, ezek nyilván nagyon fontosak a jelen szempontjából. A másik biztosan a 15 éves születésnapi duplakoncertünk, amit december végén az Akváriumban tartottunk. A harmadik pedig talán az első rendes nagyszínpados koncertünk a Fishing On Orfűn, teltház előtt, ami különösen azért volt kedves és fontos élmény, mert két évvel ezelőtt egy ugyanilyen lehetőséget elvett tőlünk az időjárás.

És akkor ér előre nézni is. A lemezkészítésen túl mik a terveitek még a következő egy évre.

A készülő új lemezt szeretnénk minél több helyre elvinni, lesz egy erdélyi kör is valamikor tavasszal. Tényleg a lehető legtöbbet szeretnénk koncertezni, van mit pótolni és most lendületben van a zenekar, nagyon szeretjük és igényeljük a színpadot, a közönség közelségét.

Esti Kornél interjú, A38 Magazin, 2022

Feltölt, ha másoknak örömet okozok // Csorba Lóránt, Lóci játszik

Március 3-án ad koncertet az A38 Hajón a legsikeresebb hazai koncertzenekarok egyike, a Lóci játszik, mely lendületes színpadi produkciójával és szellemesen szórakoztató, eklektikus zenei világával lépésről lépésről jutott előre a hazai zenei színtéren. Csorba Lóránt frontember-névadóval beszélgettünk.

A Lóci játszik az elmúlt években az egyik legsikeresebb koncertzenekar lett. Szerinted mi az együttes szexepilje? Mivel húzzátok be a közönséget?

Bárcsak képes lennék annyira önreflektív lenni, hogy erre a kérdésre ne egy álszerény választ adjak. De így marad az, hogy az évek során megjártuk a nagyszínpadokat és a legkisebb klubokat is, játszottunk deszkákból tákolt emelvényen, ahol 10 percenként elment az áram, és olyan helyen is, ahol a catering többe került, mint az együttes teljes gázsija, mégis egy dolog volt számunkra mindig a fontos: a koncertlátogatók boldogabban menjenek haza, mint ahogy érkeztek. Úgy érzem, ez szinte mindig sikerült, és erre nagyon büszke vagyok.

Valahogy eltaláltátok a jó értelemben vett viccesség, a „tökösség”, a slágeresség és az igényesség valamiféle optimális arányát. Te ezt hogy látod? Lehet ezen dolgozni, vagy simán csak ösztönből megy?

Nincs formula vagy recept, ami egy-két évnél tovább tudna működni; így ha elkezded a legkisebb variációval a legtöbb mutációt létrehozni, nagyon hamar eljár feletted az idő, és még ki is égsz. Inkább érdemes az önazonosság irányába menni, és a legrosszabb dolog ami történhet, hogy csökken a közönséged száma. Aki viszont szeret, az még jobban fog szeretni, és te is jobban fogod szeretni magad. Ez szerintem így is, úgy is egy win-win helyzet.

Ugyanez az arány figyelhető meg a frontemberi attitűdödben is: vicces vagy, átélhetően adod át a dalokat a színpadról, de nem vagy olcsó és jópofáskodó. Mi a recept erre?

Nagyon hamar észrevettem magamon, hogy könnyebben lesz jó kedvem, mint másoknak, és nagyon feltölt az, ha másoknak örömet okozok. És mivel gyakorlatilag 16 éves korom óta aktívan zenélek és színpadon vagyok, szerencsére hamar rájöttem arra is, hogy a rivaldafény nekem is stressz; de az esetek 90 százalékában nem debilizáló, hanem facilitáló hatással van rám. Így lényegében azt mondhatom, recept nincs, szerencsés alkat vagyok, de nem kevés munka és vállalás is van ebben: én mindig a kihívás irányába megyek, mert bízok abban, hogy azt is meg fogom tudni oldani; de csak akkor, ha rendesen odafigyelek rá.

Kik voltak a fő inspirátoraid, amikor dalszerző lettél? És ki, miért vagy mivel hatott rád?

A mai napig tartom, hogy a kortárs könnyűzene a Beatles ismerete nélkül értelmezhetetlen, így ennek a négy liverpooli jómadárnak a (szinte népmesei) történetét biztos tanítanám a gimiben, legalább négy vagy öt órában. Ugyanez magyar nyelvterületen szerintem az LGT, de ezzel már talán jobban lehet vitatkozni. Rajtuk kívül a legfontosabb inspiráció számomra a brazil könnyűzene, az MPB, illetve annak előzményei, és jelenlegi művelői.

Gondolom, vannak dalok, amikre azt mondod, hogy „basszus, bárcsak én írtam volna”. Mi a top öt ezek közül, és miért imádod őket?

Ezzel a kérdéssel még sosem találkoztam, de jó! Köszönöm! Hirtelen nem is tudom, milyen irányból fogjam meg a kérdést… Az biztos, hogy sok top ötös listát tudnék felállítani, de megpróbálok minden oldalról egyet kiemelni. Nagyon szeretem a csodaszép brazilokat (Carinhoso), a végtelenül felszabadult szórakoztatóipari termékeket (Just A Gigolo), a korszakokat meghatározó überslágerekből is van olyan, amit szívesen írtam volna én (de talán leginkább a Johnny B. Goode-ot), és persze szeretnék olyan dalszerző lenni, aki képes Chopin e-moll prelűdöt is írni egyik este, hogy reggel pedig arra ébredjen, hogy befejezte álmában a Yesterday-t.

Klubok vagy fesztiválok? Hol érzed jobban magad? Vagy ha is-is, akkor mit szeretsz ebben és mit abban?

A fesztiválokban azt szeretem, hogy sok ismeretlen embert lehet meggyőzni az „igazadról”, és belefuthat bárki egy nagy Ó nincs-be. A klubokban pedig nagyon jó, hogy könnyű közvetlennek lenni, de ha jól rezeg együtt a banda és a közönség, akkor csodás, kontrollált tömegpszichózis hozható létre.

Belevágtál egy új dologba is: podcastot csináltatok Lévai Balázzsal. Hogy kerültetek össze? Hogyan alakult ki a műsor? 

Balázs egy koncerten meglátta bennem a Dob+Basszus jövőjét még 2018 körül, és közösen kitaláltuk az egykori tévés műsor late night show-vá varázsolt variációját. Rengeteget készültünk rá, kitaláltuk az estet, de sajnos a covid közbeszólt, így ment a levesbe az egész. Viszont a podcast formátum meg nekem jutott eszembe a karantén alatt, így kicsit rádiósítottuk az ötleteinket és egy „late morning show-t” csináltunk a dologból. Az első adás előtti estén megkérdeztem Balázst, hogy szerinte ezt én egyedül vezetem, vagy ő is részt venne benne. Ő egy kicsit hezitált, de szerencsére hiányzott neki annyira a „dobmeg”, hogy ő is beüljön a műsorvezetői székbe mellém. Emlékszem, miután lement az első napi felvétel, egymásra néztünk, és őszintén meglepve azt mondtuk: „hallod, ez jobb volt, mint amire számítottam”. És azóta is ezt érzem a felvételek után. Nagyon sokat ad egyelőre, és remélem, még sokáig folytathatjuk.

Mivel készültök az A38-ra, mit várhat a közönség?

Januárban megjelent a negyedik nagylemezünk. Soha nem gondoltam volna, hogy négylemezes együttes frontembere leszek; egészen hihetetlen. Ráadásul ez az album eléggé „konceptalbum”, sok kis hülyeség van rajta (rádiókonf-részletek, kamu reklámok, stb.), így hiába lemezbemutató koncertként van beharangozva, nyilván nem tudjuk az egészet eljátszani. Így a koncertnek csak kb. a harmada lesz újlemezes dal, a másik kétharmadra marad a slágerparádé.

A38 Magazin

Kapcsolatok

A38 Magazin

Tompos Kátya interjú, A38 Magazin, 2017

Egyedi Péter (Óriás) interjú, A38 Magazin, 2018

Beri Ary interjú, A38 Magazin, 2018

yesyes interjú, A38 Magazin, 2018

Élő Márton (Irie Maffia) interjú, A38 Magazin, 2018

Szeder interjú, A38 Magazin, 2018

Boggie interjú, A38 Magazin, 2018

Beck Zoli (30Y) interjú, A38 Magazin, 2017

Barabás Lőrinc interjú, A38 Magazin, 2019

Mitsoura interjú, A38 Magazin, 2019

Lovasi András interjú, A38 Magazin, 2021

Elefánt interjú, A38 Magazin, 2021

Platon Karataev interjú, A38 Magazin, 2021

Reisz Gábor (VAN) interjú, A38 Magazin, 2021

Deva interjú, A38 Magazin, 2021

Képzelt Város interjú, A38 Magazin, 2021

Esti Kornél interjú, A38 Magazin, 2022

Lóci Játszik interjú, A38 Magazin, 2022