Kiadványelem

Jónás Vera interjú, A38 Magazin, 2016

Nagy kiabálás és törékenység // Jónás Vera Experiment

Új lemeze, a Tiger, Now! anyagával koncertezik június 18-án az A38 Hajó Koncerttermében a Jónás Vera Experiment. Interjúnk Jónás Verával.

Új lemezed a korábbi akusztikus-folkos megszólaláshoz képes határozottan ellépett a rock felé. Tudatos döntés volt ez, vagy ösztönösen sodródtál, sodródtatok, formálódtatok ebbe az irányba?

Jónás Vera: Egy kicsit mindkettő. Azt hiszem a zenekar indulásától kezdve belül valami ilyesmi hangzásról álmodoztam, de erre fokozatosan jöttem rá. Először ütőhangszer helyett dob, majd akusztikus helyett elektromos gitár szólt és igen, ehhez már a dalokban is mertem riffesebb, elszállósabb témákat írni. Nem volt olyan pont, ahol kijelentettem, hogy rock lemezt szeretnék, a sok kis lépés hozott minket ide.

Most, hogy már eltelt egy kis idő az új lemez megjelenéséhez képest, és talán képes vagy némi rálátással szemlélni a dalokat, mennyire volt könnyű vagy nehéz ez az album a sikeres debütáló album után?

JV: Szerencsére egyáltalán nem éreztem nyomást az első lemez sikere miatt. Korszakokat látok a két anyagban, és úgy tudom őket elfogadni. A Tiger, Now! nem volt könnyű szülés, sokkal csupaszabbnak érzem magam ezekben a dalokban, konkrétabb sztorikat hozok bennük és úgy érzem a fiúk is sokkal többet fejtettek hangzásban, mint a Game esetében. A demókat, az editálás nagy részét és előkeverést gitárosunk, Fenyvesi Marci rakta össze, a teljes lemezt pedig Csizmás Andris bőgős, basszusgitáros keverte Maczkó Róbert hangmérnök segítségével. Az utolsó nagy hajrában együtt ültünk az anyag fölött és fejtettük halálra a szólást. Van benne a nagy kiabálás mellett egy olyan törékenység számomra, amire nagyon büszke vagyok, de bevallom, vágyom még egy kis távolságra, hetek óta nem hallgattam meg a lemezt.

Mennyire lett más koncertzenekar a Jónás Vera Experiment a kezdetekhez képest?

JV: Azt hiszem rock zenekar lettünk, a szó harapós értelmében. Ami eddig áradó és kedves volt, azt most inkább asztalracsapós és csupasz lett. Emellett továbbra is játszunk a dinamikákkal. Nagyobb amplitúdóval dolgozunk, számonként ki van találva a szólás, nőtt a pedálpark, de egyszerűbben folyik a zene.

Hogy fest a nyaratok, és mik a tervek 2016 második felére?

JV: Szerencsére minden évben egy kicsit több helyre jutunk el nyáron. Idén először végre a Fishing on Orfűre is megyünk, leszünk párszor Pesten, játszunk a Parkban, jópár vidéki fesztiválon és többször Erdélyben. Ősszel szeretnénk egy remix lemezt kihozni, Szeptemberben egy különleges koncertet adunk a Rumbach Zsinagógában és az évet a zenekar ötödik szülinapi koncertjével zárjuk a Trafóban.

Frissítve: 2022-9

Kapcsolatok