Egy nagy, súlyos páncélozott szekér // Élő Márton, Irie Maffia

Születésnapot ül március idusán a Hajón az Irie Maffia. Különleges este lesz, mi pedig visszatekintettünk előtte az alapító Élő Marcival.

Egy születésnap többek közt arra jó, hogy visszanézzünk egy kicsit. Hogyan indult az Irie Maffia, mik voltak az első lépések? Hova vezetnek a zenekar gyökerei?

Kérdés, mennyire akarunk visszamenni, mert már a 3-4 évesen hallgatott bakelitlemezek is meghatároztak egy irányt számomra, amely irányba azóta is tartok. 1996-ban mentem le a Danubius Nemzeti Hajós Egyletbe evezni. Ott találkoztam Horváth Gáspárral (JumoDaddy) akivel hamar jó barátok lettünk. Az ő apja hangmérnök, és ekkoriban magánstúdiót vezetett, ahol mi előszeretettel töltöttük tinédzser éjszakáinkat, mindenféle samplereket és szintiket tekergetve. Első hivatalosan is megjelent közös zenénk a 2003-as Sena-lemezre készült, a Hey című dal, ami egyben Kemon MC-debütálása is volt. Szóval innen már tényleg egyenes út vezetett a Maffiához amit 2004-ben találtunk ki és 2005 márciusában debütáltunk vele.

Melyik volt az az első pillanat, amikor éreztétek: ez bejött; amikor leesett, hogy számít, amit csináltok?

Ez maga a Maffia előtt volt. Már a G-pontos Gimmeshot-bulikban is a világ császárának éreztük magunkat, de a Kultiplexben heti szinten megjelenő hatalmas tömeg végképp meghozta az önbizalmunkat. Nem is beszélve a párhuzamosan futó Love Alliance-bulikról, ahol ugyancsak rengetegen voltak hétről hétre és leírhatatlan jó hangulat tombolt éveken át. Az a 2002-2005 körüli DJ/MC-klubélet nagyon meghatározó része volt az akkori Budapestnek, és egyébként sokszor a vidéki éjszakáknak is. Rengeteget jártunk Pécsre, Debrecenbe és mindenfelé. A 2007-es Fel a kezekkel lemez és a megújuló Petőfi Rádió ezt az underground sztárságot még magasabb szintre emelte, és az élő buli varázsától elmozdította a slágerek és ismert dalok irányába. 2008-2009-ben voltunk azon a ponton amikor a legnagyobb volt a hype a zenekar körül.

A 13 nem szerencsétlen szám az Irie Maffia esetében, hiszen ennyi év után is működtök. Mi a hosszú élet titka egy ilyen sokszereplős, nyilván sok kreatív és egyéb egóval megáldott közegben?

Érdekes téma, a sok év alatt gondoltam erről már mindent. Mindig más, ami miatt működik.

Mi általában egy nagy, rohadt súlyos páncélozott szekérhez szoktuk hasonlítani a zenekart, amit egyszer kellett rendesen belökni és azóta gurul. Megállítani legalább olyan nehéz, mint elindítani.

Volt olyan pillanat, amikor veszélyben volt az Irie Maffia léte? Voltak mélypontok? Ha volt vagy voltak ilyenek, hogyan kezeltétek a helyzetet, helyzeteket?

Persze, hogy voltak, de olyan igazán komolyan sosem volt veszélyben a Maffia léte. Bennem nyilván számtalanszor felmerült a kérdés, hogy miért is csinálok egy 12 fős zenekart egy ilyen szűk kis piacra, és sok más tényező mellett ez a nagy létszám is oka, hogy sosem próbáltunk meg isten igazából kitörni innen. Szerintem egyébként a tolerancia tartotta egyben, mert amikor valaki (köztük sokszor én is) elkalandozott máshová, más foglalkoztatta, több energiát fektetett másba, ezt különösebb retorzió nélkül tehette, és leginkább beszívott teknősbékák hatékonyságával akadályoztuk meg az ilyen egyéni szárnypróbálgatásokat. Ez nyilván sokszor a zenekari hatásfok rovására ment, illetve nem mindig vettünk részt kellő lelkesedéssel az épp zajló piaci versenyben, ami azért lássuk be elég kemény ezen a tenyérnyi kis területen. De valahogy a páncélszekeret ez sem tudta megállítani, és az átlendült az ilyen kisebb buktatókon. Az van, hogy szerintem a Maffia 12 fős élő koncertje eléggé párját ritkítja itthon, és ezt minden koncertünkön érezzük. Hatalmas energiák tudnak felszabadulni, ezt nehéz otthagyni.

Több mint tíz év alatt szükség van számos megújulásra is. Tudatosan keresitek a változás/változtatás lehetőségét, vagy csak ösztönből irányváltoztattatok menet közben?

Is-is. Gáspár is meg én is mániákusak vagyunk zenei téren. Egyikünkre sem jellemző a konzervatív, ortodox megközelítés. Egyrészt nem szeretünk leragadni egyféle dolognál, hisz a világ mindig megy tovább, és mi szeretnénk vele tartani. Azt, amit a reggae-dancehall zene nyújtott 2002-ben, most más jellegű zenék nyújtják. Mi mindig az aktuális tizen-, huszonéveseket szolgáljuk ki, hisz fesztiválzenekar vagyunk, és emiatt szeretünk is képben lenni azzal, hogy mi van. A baj leginkább abból fakad, hogy sokszor túlságosan is képben vagyunk, legfőképp a DJ-hozzáállás miatt, ami mindkettőnkre jellemző. Gáspár is meg én is 2010 óta rajta vagyunk a moombahton/trap-hangzáson, végigkísértük ezeknek a műfajoknak a felemelkedését. Szerintem túl hamar kezdtünk ilyen zenéket csinálni: a 2013-as Cross The Roads meg Feeling Great című számaink egyszerűen túl hamar érkeztek a magyar közönség nemzetközi trendeket lekövető képességéhez képest.

Hogy néz ki most a zenekar? Hogy látjátok a jelenlegi hazai zenei színteret? Hogy érzitek magatokat benne?

A zenekar jelenleg tök jól van. Én például elengedtem mind a nemzetközi álmaimat, mind azt, hogy próbáljam rábírni ezt a 12 embert, hogy csak ide öntse minden kreativitását. Mióta ez sikerült és újra lelkesen el tudom látni zenekarvezetői feladataimat, jobban is megy a dolog. A gombamód szaporodó városi fesztiválok pedig nagyon jó közeget szolgáltatnak nekünk, mert egyrészt elérünk rengeteg embert, akit a médián keresztül nem nagyon tudunk. Akármennyire slágeres és modern zenét is csinálunk, minket elkönyveltek alter-reggae zenekarnak, így a Petőfi arculatváltásával nem nagyon maradt számunkra médiafelület. Másrészt baromi jó bulik szoktak ezek lenni. A többi nagy zenei fesztivál pedig továbbra is ott van számunkra, és szerencsére mind a szervezők, mind a többi jelenleg nagyon sikeres zenekar részéről van egyfajta respekt felénk. Azért a mai slágerzenekarok járta ösvényt, ha nem is teljesen, de jelentős mértékben mi tapostuk ki.

Min dolgoztok? Mik a 2018-as célok?

A tavaly év végi Ez a jó antitéziseként készítünk épp egy dalt Busa Pistivel, ami a kapitalizmus árnyoldalaira világít rá. Majd tavasszal a Budapest Parkkal és egy egyelőre nem publikus sztárvendéggel szövetkezünk, és a mainstream arcunkat mutatjuk meg ismét. Sena és Kemon is készül egy-egy új dallal.