Publication/name

Úton

A zeneszerző, zenekarvezető kamaszként költői és festőművészi ambíciókkal kacérkodott, és miközben a klasszikus polgári nevelés részeként a szülei zongoratanárt fogadtak mellé, az egyházi rítusok zenéje varázsolta el. Majd magával sodorta a beat, főleg az után, hogy a meghallotta az Illés Légy jó kicsit hozzám című dalát. Nyolcadikos korában kapta meg élete első gitárját, amit eleinte jobbkezesként használt, csak később húrozta át a neki megfelelő balkezesre.
1966-tól Pannonhalmára járt gimnáziumba, ahol négy éven át gregoriánt énekelt az iskola kórusában. Majd érettségi után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola gyengeáramú karán folytatta, ott találkozott először Sebő- és Kaláka-versmegzenésítésekkel. Ravi Shankar hatására (akit egy filmben látott) áttért a szitárra, de rendszeresen járt Cseh Tamás koncertjeire, majd jött a Kolinda és a Gépfolklór, amelyek éppúgy hatással voltak rá, mint a Syrius jazz-rocja, vagy a 180-as Csoport és az Amadinda repetitív kortárs zenéi. 
Aztán a hetvenes évek közepén – két gitár, oboa, nagybőgő és tabla felállásban – megalapította az újító-kísérletező C.S.Ö.-t (Creativ Studio Öt), melynek instrumentális és improvizatív zenéje tele volt merész motívumokkal, szokatlan harmóniai és ritmusszerkezetekkel. 1980-ban a kolindás Dabasi Péter 1980-ban létrehozta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-makam-es-kolinda-6939">Makám &amp; Kolinda</a> formációt, ahová Krulik a maga zenekarából a basszusgitáros Kőszegi Pétert és az oboista Juhász Endrét vitte Majd amikor 1984-ben a Makám &amp; Kolinda szétment, a C.S.Ö. három tagjaival – Bencze László nagybőgőssel, Szalai Peti tablással és Juhász Endrével –, valamint Szőke Szabolcs gadulkással létrehozta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-makam-11528">Makám</a>ot.
A zenekar mellett 1995-ben a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője lett, ahol a kétezres évek végéig dolgozott. Az utóbbi időben három, önéletrajzi ihletésű regényt is megjelentetett (A legolcsóbb mozi, 2011, Az utolsó papírrepülő, 2017, Anyakönyv, 2021)
JBSz

Krulik Zoltán

A hetvenes évek magyar folkirányzatának legjelesebbje mégsem a Vízöntő, hanem az abból 1974-ben kivált zenészek által világhírűvé tett Kolinda volt. Amely igazából már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem is létezett: a magyar és balkáni népzenét igyekezett összehozni a nagyvárosi rockos élményekkel, helyenként jazzes ízű kalandozásokkal.
A zenekar ősfelállása ugyan alig egy évig tartott – ebben Kiss Ferenc mellett Kamondy Ágnes (1953, ének, gitár, furulya), Szabó András (1952, hegedű), Trunkos András (1952–, bőgő) és Jorgosz Tzotzoglu (1952, dob) játszott. De aztán Lantos Iván visszatért Nyugatról, Dabasi Péter pedig a Kaláka-kitérőből, és 1975-re megszületett a zenekar első klasszikus, lemezen is hallható Kiss–Dabasi–Lantos–Zsigmondi felállása. Programjukat közép- és kelet-európai népzenéből és saját dalokból állították össze, a magyar, a bolgár, a délszláv, az albán és a román népzene jellegzetes harmónia- és ritmusvilágát ötvözték elsősorban a jazz improvizatív elemeivel.
Ők, így négyen elég hamar kikerültek az európai színtérre, 1975-ben egy francia impresszárió felfedezte őket, és a szintén francia Hexagone hanglemeztársaság három nagylemezt is megjelentetett velük. Az első egy majdnem népzenei korong, nem a legjobb, de tele van elérhető, szerethető, befogadható dallal, a második talán a leginkább sikerült mű, karakteres ritmusokkal és erős balkáni beütéssel, a harmadik viszont kétségkívül elvontabb elődeinél, furcsább hangokkal, szokatlan hangzásokkal, nehezebben követhető zenei kalandozásokkal. Nem véletlen, hogy francia kiadójuk, a Hexagone csak az első kettőt jelentette meg mostanáig CD-n.
„A Kolinda magyar gyöngyszem. Igazi gyöngyszem a Hexagone által kiadott lemezek között. Nem lehet választani a számok között, mindegyik csodálatosan szép” – írta első albumukról a Liberation, és a további korongokat is hasonló lelkesedéssel méltatta a kritika. Nem csak színházakban, kávéházakban és folkklubokban játszottak, hanem olyan reprezentatív helyeken is, mint a Theatre de la Ville, vagy az Olympia. Zenéjük azonban nem kellett a hazai tömegkommunikációnak, idehaza semmiféle nyilvánosságot nem kaptak, így a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a zenekar előbb átalakult, majd egy időre le is állt. 
Kiss Ferenc már az első album elkészülte után kiszállt (és visszaszállt a Vízöntőbe), Lantos Iván Franciaországba emigrált, Zsigmondi Ágnes végül Amerikában kötött ki. Dabasi előbb Unikum néven jazzfolk-zenekart toborzott, majd 1981-ben a Krulik Zoltán (1951) vezette, akkor már hat éve létező C. S. Ö. (Creativ Stúdió Öt) tagjaival létrehozták a Makám és Kolinda formációt.
Miként Dabasi visszaemlékezett Marton László Távolodó könyvében : „A Makám és a Kolinda két különböző dolognak volt a társítása. Az egyik az általam képviselt Kolinda-hagyomány, a másik Krulik Zoltán elképzelései szerint egy szabadabb, improvizációs, jazzes dolog. Két évig nagyon jól éreztem magam ebben a világban, de akkor válaszút elé kerültem, a műsor ugyanis kettészakadt. Világossá vált, hogy milyen irányba vonszolnám az együttest én, milyen irányba Zoli. És be kellett látnunk, valójában két önálló irányzatot képviselünk.” 
Így a nyolcvanas évek második felében már egy nem működő zenekar készített Hollandiában lemezeket, az 1996-os Ősz pedig már egy egészen más összeállásban született meg.
Bár előbb a francia, majd a holland korszak után is felvetődött egy összegző album kiadásának igénye, erre végül 1997-ig kellett várni, akkor is csak a Magyar Narancs karácsonyi mellékleteként jelent meg, tehát mindössze három hétig lehetett kapni. De a Szerelem 1977–1997 legalább megszületett, és rajta az első albumot kivéve valamennyi lemez zenei anyaga jelen volt, a korai Kolinda nyers ereje éppúgy, mind a késői korszak túlfinomkodásai. 
2004-ben bekövetkezett az, amiről már a többség lemondott: ha egyetlen koncert erejéig is, de ismét eredeti összeállításában volt hallható a Kolinda legendás korai felállása.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 100–102.

Kolinda

A Makámot Krulikkal együtt alapító, de azt a kilencvenes évek eleji irányváltáskor elhagyó Szőke Szabolcs (1948, gadulka) a tradicionális ihletésű kamarazene felé fordult. Az elmúlt két évtizedben gyakorta változó felállású Tin Tin Quartetben/Quintetben ismét megpróbálta mindazon zenekultúrákat egymáshoz közelíteni, amelyek mindig is foglalkoztatták: a Balkánt, Indiát, Észak-Afrikát és a jazzt. Mindezt idővel erősen meditatív jelleggel. Később Ektar néven újabb sávot nyitott zenei pályáján. Miközben nem maradt hűtlen a színházhoz sem: 1997-ben többedmagával megalapította a képzőművészet, a performance és a zenés színház határmezsgyéjén mozgó Hólyagcirkusz Társulatot, mely sajátos előadásai révén az alternatív színházak egyik legjelesebbike lett.
Szőke Szabolcsnak nemcsak zenéi és zenekarai, de hangszere is eléggé különleges – Bulgárián kívül nem sokan vannak a világban, akiknek fő instrumentuma a gadulka. Ennek a három dallam- és tizenegy rezgőhúrú bolgár hangszernek a „soundja” a leginkább a hegedű ősének számító viola da gamba, illetve az annál sokkal régebbi indiai és arab vonóshangszerek (sarangi, kemanche) hangzásvilágához hasonlatos. Miután zenekaraival nem népzenét, csak tradicionális ihletésű kamarazenét játszik, némileg másféle játékmódot talált ki rá. S a gadulka hangszínei és kifejező ereje már a hetvenes évek végén annyira magával ragadta, hogy azóta védjegyévé vált.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 266.

Úton

Kapcsolatok

Krulik Zoltán

Kolinda

Szőke Szabolcs

Innen érkeztél: