Előadó

Szőke Szabolcs

A Makámot Krulikkal együtt alapító, de azt a kilencvenes évek eleji irányváltáskor elhagyó Szőke Szabolcs (1948, gadulka) a tradicionális ihletésű kamarazene felé fordult. Az elmúlt két évtizedben gyakorta változó felállású Tin Tin Quartetben/Quintetben ismét megpróbálta mindazon zenekultúrákat egymáshoz közelíteni, amelyek mindig is foglalkoztatták: a Balkánt, Indiát, Észak-Afrikát és a jazzt. Mindezt idővel erősen meditatív jelleggel. Később Ektar néven újabb sávot nyitott zenei pályáján. Miközben nem maradt hűtlen a színházhoz sem: 1997-ben többedmagával megalapította a képzőművészet, a performance és a zenés színház határmezsgyéjén mozgó Hólyagcirkusz Társulatot, mely sajátos előadásai révén az alternatív színházak egyik legjelesebbike lett.

Szőke Szabolcsnak nemcsak zenéi és zenekarai, de hangszere is eléggé különleges – Bulgárián kívül nem sokan vannak a világban, akiknek fő instrumentuma a gadulka. Ennek a három dallam- és tizenegy rezgőhúrú bolgár hangszernek a „soundja” a leginkább a hegedű ősének számító viola da gamba, illetve az annál sokkal régebbi indiai és arab vonóshangszerek (sarangi, kemanche) hangzásvilágához hasonlatos. Miután zenekaraival nem népzenét, csak tradicionális ihletésű kamarazenét játszik, némileg másféle játékmódot talált ki rá. S a gadulka hangszínei és kifejező ereje már a hetvenes évek végén annyira magával ragadta, hogy azóta védjegyévé vált.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 266.

Frissítve: 2024-1 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok