Kiadvány

Naphoz Holddal

1989/90-ben a Kispál és a Borz már rendszeresen játszott a Lyukban, ott figyelt fel rá Nagy Gyula, ő intézte el, hogy 1990 decemberében Nagy Feró Rocker stúdiójában felvehesse az első nagylemeze anyagát. Aztán Nagy nem tudott vagy nem akart fizetni, Feró a felvételekbe belehallgatott és beleszeretett. És nemcsak megjelentette az anyagot, hanem a zenekart folyamatosan nyomta az ország egyik leghallgatottabb rádióműsorában is, a Garázs-ban. Majd a szerencse másodjára is melléjük szegődött: Geszti Péter az akkori egyetlen tévés rockmagazin, a Rockstúdió műsorvezetője éppen a Lyukban forgatott, amikor Kispálék az egyik helyiségben gyakoroltak. Geszti meghallotta őket, benézett hozzájuk, mondta, „ezek tök jók, forgassunk róluk is gyorsan valamit”, és így Lovasiék bekerültek az akkori egyetlen és a fiatalok százezrei által nézett műsorba.

A debütáló lemez a Nagyferó Produkció első albuma volt egyben, és magán is viselte az ezzel járó nehézségeket. Eredetileg Napozz Holddal lett volna a címe, és azért lett végül Naphoz Holddal, mert a budapesti grafikus így értette a telefonban, és mire a Pécsen élő Lovasiék meglátták a kész borítót, már javában nyomták azt. Utólag az is kiderült, hogy a B oldalon a feltüntetett hat szám helyett hét szerepel, és a hetedik ráadásul keverés nélkül keveredett a korongra. Feróék erre betettek egy papírt a tokba és ráírták: „Kedves vásárlóink fogadják sok szeretettel a zenekar és a kiadó ajándékát, az Őrjárat-ot”.

Mire eddig eljutottak, már egy ideje trió felállásban játszottak. A negyedik alapító, Ózdi Rezső korábban is többször elhagyta a csapatot, de aztán 1990-ben, egy szegedi bulira menet Ózdi utoljára közölte a többiekkel, hogy ő most kilép – és ezzel kilépett az autóból. Így aztán az első lemezre került dalokat Kispáléknak át kellett hangszerelniük trióra.

Frissítve: 2024-3

Kapcsolatok