Publication/name

Iglice szívem

Almássy téri klubja, nagykállói táborai és tíz évig megjelenő újságja révén a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású népzenei együttese.
Lányi György (1957, kontra, duda, koboz), Porteleki László (1957, hegedű) és Havasréti Pál (1957, bőgő, tekerő, ütőgardon) az 1976-os abaújszántói népzenei táborban szerzett élmények hatására határozta el, hogy zenekart alapít. Az év végén pedig már határozottan azzal a céllal utaztak el Erdélybe, hogy falusi környezetben, autentikus parasztzenészeket figyelve tanulják meg e muzsika fortélyait.
1977-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség épületében, az I. kerületi Táncsics Mihály utcában indították be első, heti rendszerességű táncházukat, amelyet – hogy ne ütközzön a már létezőkkel – péntekre tettek. Még ebben az évben csatlakozott hozzájuk Nagy Zoltán (1954, kontra, cimbalom, tambura), már vele nyerték el a Népművészet Ifjú Mestere címet. A később a Kolompos együttest alapító Nagyot 1989-ben Porteleki Zoltán (1964, kontra) váltotta.
Az alapító Porteleki László 1990-ben kivált (rövid nyugat-európai kitérő után előbb a Hegedősben muzsikált, 1998-tól pedig a Muzsikás tagja), a zenekar új prímása Vizeli Balázs (1967, hegedű) lett. 1992-ben csatlakozott hozzájuk Tárnoki Beatrix (1978, ének, koboz). Vizeli kiválása után néhány évig Ökrös Csaba (1960–2019) hegedült a zenekarban.
A kezdetek óta járnak tanulni és gyűjteni falusi népzenét, a magyar nyelvterület hagyományőrző vidékeire. Együtt játszanak lakodalmakban, bálokban, táncházakban az idős parasztzenészekkel. Tudásukat zeneiskolai keretek között és népzenei tanfolyamokon osztják meg az érdeklődő fiatalokkal. Emellett bejárták Európa szinte valamennyi országát, és jártak Mexikóban, Kanadában, Indiában, Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban is.
Jelenlegi felállásuk: Lányi György, Havasréti Pál, Tárnoki Beatrix, Soós András (1986, hegedű) és Kalász Máté (1989, hegedű). Koncertjeiken rendszeresen fellép Dresch „Dudás” Mihály (furulya, szaxofon), Kerényi Róbert (furulya, kavál), Szokolay „Dongó” Balázs (duda, furulya, szaxofon) és Zimber Ferenc (cimbalom).
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 127–130.
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/teka.egyuttes">https://www.facebook.com/teka.egyuttes</a>

Téka Együttes

Jóllehet, életkorát tekintve a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-muzsikas-6898">Muzsikás</a> együttes benjáminja, tudása, habitusa, élettapasztalata révén mégis fontos szerepet játszott az utóbbi tizenöt év sikertörténetében. Amikor 1997 februárjában későbbi társai először megkeresték, majd egyre sűrűbben hívták, hogy kísérje el őket a koncertjeikre, még reménykedett abban, hogy egyfajta híd szerepét töltheti be ifj. Csoóri Sándor és a Muzsikás között. S csak másfél évvel később bólintott rá a megtisztelő felkérésre, hogy állandó zenekari tag legyen.
Bár Budapesten született, az alapvetően urbánus értelmiségi népzenei mozgalomban  abszolút hiteles falusi gyökerekkel rendelkezik, hisz élete első tizennégy évét főleg Ozorán élte le. S mikor a hetvenes évek elején középiskolásként felkerült a fővárosba, jókat mosolygott a vidéki létre vágyó pesti srácokon. Közben meg két kanállal falta a nagyvárosi létet. De hamar rá kellett jönnie, ha meg akarja állni a helyét a világban, akkor épp az Ozorán megélt hagyományból és emlékekből kell táplálkoznia.
1974 őszén szép lányok nyomába szegődve jutott el a Muzsikás klubba, hamar odahúzódott a zenekar mellé, majd amikor ifj. Csoóri Sándor megszólította, közölte vele, hogy dédnagyanyja kedvenc nótája a Béres vagyok, béres dallamát nem jól játsszák. Aztán az első kör sör után persze  beindult a barátkozás. S az ott átéltek hatására ismét elővette az éveken át a szekrény tetején porosodó hegedűjét. Eljárt a Bartók együttes próbáira, gyakorolt, fejlődött, idővel a tánckíséretbe is beállhatott. 1976 nyarán az abaújszántói népzenei táborban pedig Lányi Györggyel és Havasréti Pállal megalakították azt a<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-teka-egyuttes-30458"> Téká</a>t, amely klubjai, táborai és tíz évig megjelenő újságja révén a következő évtizedek egyik legnagyobb hatású népzenei együttese lett. 
„Poros” azonban 1989 nyarán besokallt, kiszállt, hosszabb ideig külföldön dolgozott. 1992-től pedig a Honvéd Művészegyüttes zenekarának prímása lett. Egészen addig, amíg 1998 őszén Sipos Mihályék rá nem kérdeztek, hogy másfél évnyi „vendégeskedés” után maradna-e a Muzsikás állandó tagja. S miután egyetértettek, hogy nem ifj. Csoóri Sándor örökébe lép, örömmel vállalta a feladatot. 
Amúgy a hetvenes évek derekán elsőként őt is Ádám István „Icsán” és zenekarának játéka ragadta magával. Ha csak tehette, lejárt hozzá Székre. „Icsán” 1980-as halála után viszont a hangsúly másik szerelmére, a magyarpalatkai zenekarra helyeződött át. Ahol idővel beállhatott Kodoba Béla vagy Kodoba Márton mellé. De előfordult, hogy egy teljes rendet vezethetett. S a mai napig beleborsódzik a háta, ha felidézi azt a messzire repítő pillanatot, amikor a palatkai banda először mögé állt.
A zenészek családtagként kezelték, rengeteget muzsikálhatott velük „terepen”. Közben pedig kialakította a maga „palatkai” stílusát. S hogy mennyire eggyé vált a helyi zenei hagyománnyal, mutatja, hogy amikor ezt a muzsikusok meghallották, egyből mondták, úgy játszik, ahogy az arrafelé híres „kis Náci” (ifj. Kodoba Ignác). Pedig korábban egyikük sem hallotta a másikat.
A palatkaival párhuzamosan szerelmesedett bele a gyimesi zenébe. Amiből ugyanaz a fajta vadság és ősiség, ugyanaz a puritán, egyszerű, de szuggesztív hangzás és belső motiváció áradt,  amit akkor érzett, amikor az ozorai dédnagyapja verte a citeráját és énekelt hozzá. 
„A nyolcvanas évek elején Zerkula Jani bácsitól igyekeztem tanulni, minél több bálba, táncba eljutni, ott muzsikálni” mesélte. „Sok időt töltöttem Gyimesközéplokon és Hidegségben. S ahogy a Mezőségben, úgy itt is ment a »beolvadás«. Meghagyott borosta, fekete bakancs, szövetnadrág, ing, pulóver, kisebb hátizsák, plusz hegedűtok. Ja és persze kalap. Kész. Hozzám se szólt senki. Jegyet sem kértek a buszon.”
1997-ben Éri Péter nyomatékos javaslatára hívták a Muzsikásba. Az első időkben nyilván sok figyelmet és energiát igényelt, hogy vezetői alkata ellenére megmaradjon másodprímásnak. De sokat segítettek ebben a palatkaiak mellett eltöltött évek. Ráadásul számára a Muzsikás mindig is egyfajta missziót jelentett. 
„Ahogy Misi szokta mondani: abból főzünk, amink van. Ők harmonizációban, hegedülési stílusban sok mindent a kalotaszegi zenére építenek. Persze lekísérik a palatkait is becsületesen, de azt a fajta vehemens, »kodobabélás« magyar szökőst nem akarnám a nyakukba varrni. Amúgy sem könnyű egy zenekarban negyediknek lenni. Ők hárman sokkal többet voltak együtt, ismerik egymás rezdüléseit. Nekem Misit illik követnem. Ami most már egyáltalán nem esik nehezemre. Amióta pedig létrehoztam a Poros zenekart, abban minden ötletem meg tudom valósítani.”
Családi muzsikálásnak indult, ma a népzenei színtér egyik legreménytelibb formációja, amely úgy mereget a múltból, hogy közben folyamatosan előrefelé mutat. A 2009-ben alakult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-poros-33622">Poros</a> egyszerre hordozza az öregek bölcsességét és a fiatalok vitalitását, ahogy ők négyen a mezőségi vagy szatmári zenéket játsszák, az már szinte rock and roll.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: Muzsikás 40, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 160–161.
Kapcsolat:
<a href="http://www.muzsikasband.com/porteleki-laszlo/">http://www.muzsikasband.com/porteleki-laszlo/</a>

Porteleki László

Lovász Irén az Alföld szülötte, Szvorák Katalin (1958) viszont a Felvidéké, és a Ghymesen kívül az egyetlen, akinek Szlovákiából komoly magyarországi hírnévre futotta. A Losoncon született és az Ipolymenti parasztvilágban felnőtt énekesnő kétszer is diadalmaskodott a szlovákiai magyarok népdalversenyén. Budapestre jött egyetemre, és előbb 1980-ban megkapta a Népművészek Ifjú Mestere címet, majd 1981-ben megnyerte a Röpülj pává!-t. A nyolcvanas-kilencvenes években több zenekarban – Vízöntő, Bekecs, Csámborgó, Hegedős – énekelt, majd 1999 tavaszán Kiss Ferenccel megalapította a Kőfaragó Együttest, és azóta gyakori vendége az Etnofon Zenei Társulásnak és az Odessa Klezmer Bandnek.
Szvorák a lemezkiadás terén igen termékeny, eddig közel két tucat önálló hanghordozót jegyez. Az első (Dalvándorlás) még 1986-ban jelent meg, a második (Iglice szívem) 1989-ben, a rendszerváltozás óta pedig gyakorlatilag évente-kétévente jön ki egy-két-három albuma. Jórészük tematikus építkezésű: megénekelte már a tavaszt, a bánatot, a jeles napokat, énekelt megzenésített verseket, Közép-Európa népeinek közös dallamkincséből egy hét lemezből álló sorozatot készített, és több hanghordozója szól a gyerekeknek.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 203.
Kapcsolat:
<a href="https://www.szvorakkatalin.hu/">https://www.szvorakkatalin.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100032495606936">https://www.facebook.com/profile.php?id=100032495606936</a>

Kapcsolatok

Téka Együttes

Porteleki László

Szvorák Katalin