Előadó

Téka Együttes

Almássy téri klubja, nagykállói táborai és tíz évig megjelenő újságja révén a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású népzenei együttese.

Lányi György (1957, kontra, duda, koboz), Porteleki László (1957, hegedű) és Havasréti Pál (1957, bőgő, tekerő, ütőgardon) az 1976-os abaújszántói népzenei táborban szerzett élmények hatására határozta el, hogy zenekart alapít. Az év végén pedig már határozottan azzal a céllal utaztak el Erdélybe, hogy falusi környezetben, autentikus parasztzenészeket figyelve tanulják meg e muzsika fortélyait.

1977-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség épületében, az I. kerületi Táncsics Mihály utcában indították be első, heti rendszerességű táncházukat, amelyet – hogy ne ütközzön a már létezőkkel – péntekre tettek. Még ebben az évben csatlakozott hozzájuk Nagy Zoltán (1954, kontra, cimbalom, tambura), már vele nyerték el a Népművészet Ifjú Mestere címet. A később a Kolompos együttest alapító Nagyot 1989-ben Porteleki Zoltán (1964, kontra) váltotta.

Az alapító Porteleki László 1990-ben kivált (rövid nyugat-európai kitérő után előbb a Hegedősben muzsikált, 1998-tól pedig a Muzsikás tagja), a zenekar új prímása Vizeli Balázs (1967, hegedű) lett. 1992-ben csatlakozott hozzájuk Tárnoki Beatrix (1978, ének, koboz). Vizeli kiválása után néhány évig Ökrös Csaba (1960–2019) hegedült a zenekarban.

A kezdetek óta járnak tanulni és gyűjteni falusi népzenét, a magyar nyelvterület hagyományőrző vidékeire. Együtt játszanak lakodalmakban, bálokban, táncházakban az idős parasztzenészekkel. Tudásukat zeneiskolai keretek között és népzenei tanfolyamokon osztják meg az érdeklődő fiatalokkal. Emellett bejárták Európa szinte valamennyi országát, és jártak Mexikóban, Kanadában, Indiában, Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban is.

Jelenlegi felállásuk: Lányi György, Havasréti Pál, Tárnoki Beatrix, Soós András (1986, hegedű) és Kalász Máté (1989, hegedű). Koncertjeiken rendszeresen fellép Dresch „Dudás” Mihály (furulya, szaxofon), Kerényi Róbert (furulya, kavál), Szokolay „Dongó” Balázs (duda, furulya, szaxofon) és Zimber Ferenc (cimbalom).

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 127–130.

Kapcsolat: https://www.facebook.com/teka.egyuttes

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd