Event/name

1978 januárjában az Egyetemi Színpadon a Spions első koncertjét adta, Anna Frank Emlékest címmel. Molnár Gergely és Hegedűs Péter néhány hónap múlva elhagyta az országot.

Anna Frank Emlékest

Cinizmus, apátia és hideg intellektuális kegyetlenség – a visszaemlékezések szerint ez jellemezte a Molnár Gergely (1950) vezette Spions produkcióját, melyet 1978 elején mindössze három alkalommal láthattak-hallhattak a szokatlanra fogékonyak. Bár az ezekről fennmaradt hangdokumentumok, illetve a később külföldön megjelent hanghordozók inkább csak különlegességet, mint zenei izgalmat jelentettek, az irodalmi/képzőművészeti neoavantgárd és a punk alkalmi találkozása a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának számos meghatározó figurájára (Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Müller Péter Sziámi) hatott inspirálóan.
A punk és újhullámos szellemiség egyik hazai meghonosítója, Molnár Gergely tehát nem a rockzene, hanem a neoavantgárd irodalom-színház felől érkezett, ahogy zenekara, a Spions többi tagja sem állt korábban semmilyen viszonyban a rock and rollal. Cinizmus, apátia és hideg intellektuális kegyetlenség jellemezte produkciójukat – no és jól tapinthatóan üldözési mánia feszült benne.
Molnár 1976-ban és 1977-ben több filmbevezető és rocktörténeti, rockkultúrával foglalkozó előadást tartott, a Kossuth Klubban David Bowie-ról, az FMK-ban Hermann Nitsch-ről mesélt. Majd 1977 augusztusában két Zeneakadémiára járó fiatallal, ifjabb Kurtág Györggyel (1954, gitár) és Hegedűs Péterrel (1955–2019, gitár) megalakította az első, magát tudatosan punknak hirdető magyar zenekart, a Spionst. És mire 1978. január 15-én az Egyetemi Színpadon – Donauer Video Familie néven – az első koncertjüket adták, Molnár és Hegedűs mellett a gitározással csak nem sokkal korábban megismerkedett fotós, Zátonyi Tibor (1955) játszott, a ritmusszekciót pedig egy dobgép alkotta.
Az Anna Frank Emlékest címmel megrendezett punk-happening botrányba fulladt. A technikai eszközök tökéletlensége, a kisegítő személyzet összehangolatlan munkája ugyanis lehetetlenné tette a produkció kivitelezését. De miként Müller Péter Sziámi később nyilatkozta: „ennek ellenére mindenki úgy emlékszik rá, mint valaminek a kiindulópontjára. Egy intellektuális koncepció behatolt a rockzene területére és megtalálta a maga közönségét.”
Nem volt sokkal szerencsésebb a zenekar második, 1978. március 8-án a Tömegkommunikációs Kutató Központban megtartott fellépése sem, melyen a Spions tagjai a közönséget provokálva saját rock and roll dalaikat (Menekülj végre, Ungvári Tamás, Sose bízz egy punkban, Nirvánia, Dobj meg egy gesztussal, baby, Az utcán vizisízve) játszották. Még a tavasz folyamán tartottak egy előadást Pécsett is, de a változatosság kedvéért technikai okok miatt az is félbeszakadt.
Molnár és Hegedűs nem sokkal ezután – beleunva, hogy mindenhol falakba ütköznek – elhagyták az országot. Párizsban kiadtak egy kislemezt (Russian Way Of Life/Total Czecho-Slovakia, 1979), majd Molnár – már Hegedűs nélkül – elkészített egy Spions EP-t (The Party, 1980). Hegedűs később Peter Ogi néven számos (stilárisan és színvonalában elég egyenetlen) albumot jelentetett meg, több ismert popsztár mögött játszott, és filmzenéket írt. Molnár pedig Kanadában telepedett le, és előbb Gregor Davidow néven publikált, később pedig felvette a Helmut Spiel! művésznevet.
De visszatérve 1978-ra: a hazai közönség előtt a Spions – egy szűk kört leszámítva – teljesen ismeretlen maradt. A név később is csupán a punkról folytatott sajtóvitákban bukkant fel, akkor is negatív példaképként. A hivatalos, elítélő megnyilatkozások ellenére Molnár Gergely működése és koncepciója (a punk szerinte értelmiségi kísérlet új művészi kifejezési formák találására) azonban így is nagy hatással volt a nyolcvanas évek elején ugyancsak értelmiségiekből, művészekből álló új zenekarok (URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, Balaton) tagjaira.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 44–47.

Spions

A Budai Ifjúsági Park mellett a fiatalokat vonzó, kultikus hely Budapesten a hatvanas évek elején az Egyetemi Színpad volt, mintegy bizonyítékául annak, hogy a zene mellett más területeken is érlelődtek ebben az időszakban a „forradalmi” változások. A hatvanas évek elején, „az ötvenes évek szűk levegője” után a tudományos alkotóműhelyekben, a könyvkiadókban, a színházakban, a filmstúdiókban, a rádióban és a televízióban pezsegni kezdett az élet: a korábbiaknál sokkal tágabban bontakozhatott ki az alkotói szabadság. Az új, fiatal művésznemzedék – írók, filmesek, színházi rendezők, képzőművészek – a liberalizálódó légkörben harcot indított a modern művészeti törekvések, a kortárs művészetek és művek megismertetéséért, elfogadtatásáért, az ízléskultúra átalakításáért, a provinciális, a dogmatizmustól teljesen megbénult magyar kultúra bekapcsolásáért az európai szellemi élet vérkeringésébe.
A hatvanas évek első felében a magyar szellemi és kulturális élet a béklyókat levető, felvillanyozó teljesítményektől és tisztázó vitáktól volt élénk, a „modernek” nyíltan hadat üzentek a konzervativizmusnak, az életidegen ál- és „sültrealista” műveknek, helyet követelve a legújabb, sokszor avantgárd törekvéseknek is.
A nagy indulások, az új hitek, és kísérletezések, a lázas szárnyalások ideje volt ez. Egymás után születtek meg az új alkotóműhelyek (Balázs Béla Filmstúdió, Pécsi Balett, Universitas), a közönség Sartre, Ionesco, Beckett, Camus, Hemingway és mások nevével, a francia „új hullám” és „új regény”, az egzisztencializmus, elidegenedés, beatek, dühös fiatalok fogalmával ismerkedhetett meg, új író- és filmrendező-nemzedék (Fejes, Moldova, Sánta, Kovács, Jancsó, Gál, Sára, Kardos, Szabó) mutatkozott be első műveivel, új folyóiratokat (Valóság, Kortárs, Új Írás) alapítottak, s addig kitagadott művészek, Csontváry vagy Kondor Béla műveiből rendeztek kiállításokat.
Az egyetemeken is mozdult az élet. A fiatal értelmiségiek és egyetemisták törzshelye – a Dália presszó mellett – az Egyetemi Színpad lett a Pesti Barnabás utcában. Az egykori patinás piarista gimnázium kápolnájának rossz akusztikájú helyiségében is „mindig történt valami, és ez a valami többnyire izgalmas volt”.
Az Egyetemi Színpad a hatvanas években a „legprogresszívebb” helynek számított Budapesten, ahol az új kezdeményezések, a modern törekvések mindig fórumra találtak. Divat volt ide járni, nyílt szelleme, friss produkciói miatt hamarosan a főváros kulturális életének színfoltja lett. Universitas, Sándor György, Omega, az irodalmi kör, az énekkar, a képzőművészkör, a filmbemutatók – mint a felsorolásból is kiderül, a hét szabad művészet mindegyike helyet kapott itt.
Az előadásokat, koncerteket aztán hatalmas viták követték a később fogalommá vált közeli éttermekben, a Kárpátiában, az Apostolokban. A témák: egzisztencializmus, francia új hullám, hobók, dühös fiatalok, könyvek, utazási élmények, később Jancsó, a Balázs Béla Stúdió új filmjei, az Universitas előadásai, a jazz- és beatkoncertek, majd a Rozsdatemető, Makra, Húsz óra, Hideg napok, Pécsi Balett, Ionesco, Beckett, Moldova, Bartók, közben Új Írás-, Valóság-, Nagyvilág-estek. A hét szabad művészet képviselői ekkor még azt keresték, ami összeköti őket. Sándor György, Halász Péter, Fodor Tamás, Adamis Anna, Benkő László egy szellemi áramkörben dolgozott, de az Egyetemi Színpad környékén szinte mindenki felbukkant, aki később résztvevője lett a hatvanas évek szellemi-kulturális pezsgésének.
Az Universitas együttes színházi bemutatóihoz például a Benkó Dixieland Band szolgáltatta a zenét, amely „botrányos múltja” miatt egy időben a kölcsönvett Syrius néven kísérte a társulatot. De korán kapcsolatba került az amatőr színjátszókkal az Omega együttes is, amelynek tagjai ugyancsak közreműködtek például Sándor György későbbi humoralista első szerzői estjének összeállításánál.
Ezek a zenekarok már amolyan félprofi társulatok voltak. Még nincs stabil felállás, még bizonytalan a hangszeres játék, még esetleges a repertoár, de már nem ösztönösen „skiffle módra” játszottak. Némelyikük már tudatosan készült a pályára, s „vigyázó szemét” már nem Elvisre és Memphisre, hanem Liverpoolra és Londonra vetette, ahol új zenekarok diktáltak: fekete bőrökbe öltözködtek, napszemüveget viseltek, csizmát hordtak és csípők tekergetése helyett a dalok refrénjét harsogva, nekivadultan rázták gomba formára nyírt és fésült frizurájukat.
JBSz-SJ

Kapcsolatok

Spions

Egyetemi Színpad