Előadó

Sámson

Az 1963-ban alapított koppintós zenekart 1965-ben a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban a Sirocco helyére szerződtették. Cserélődő tagsággal „üzemelt”, a legjobb felállás: Gerdesits Ferenc (1947, ének), Fábián Tibor (1948, orgona), Debreczeni Csaba (1944, dob), Harmath Sándor (1945, gitár), Harmath Ádám (1946, basszusgitár), Elekes Zoltán (1942, szaxofon).

Az együttesben kezdte karrierjét Korbellek Péter is, aki aztán Kozák Péter néven vált a táncdalfesztiválok egyik sztárjává. A hatvanas évek végén négy dalt vettek fel a Magyar Rádióban, döntően angol számokat. Később a tagcserék után tagja volt Halász Károly gitár, orgona (1968–70), Mogyorósi László gitár (1969), Tátrai Tibor gitár (1970). Gerdesitst 1970-ben behívták katonának, majd a Ferm tagja lett, Debreczeni Csaba pedig a Bergendy együtteshez csatlakozott. (A 2000-es években a nosztalgia jegyében több koncertet is adtak, egy időben szinte rendszeresen felléptek, például legutóbb 2016-ban eredeti törzshelyükön, a Csiliben is.)

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 49.

Frissítve: 2023-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok