Előadó

Psycho Mutants

A 2003-ban alakult pécsi Psycho Mutants tagjai sejtelmes, sötét hangzásukat szokták western swingnek és „Sexy Balkan Voodoobilly”-nek is nevezni. Vannak balladák és vannak vadabb szerzemények is a repertoárjukon. Zenéjük hangulata leginkább Tarantino filmjeit juttatja a hallgatók eszébe, műfajilag azonban csaknem besorolhatatlanok.

Az együttes neve eredetileg Psycho Mutants From The Planet Billy volt. Ekkor még a maitól nagyon eltérő hangzású zenét játszott a zenekar. 2005-ös stílusváltásukkal együtt rövidítették le a tagok az együttes nevét is. 2009 őszén bejelentették feloszlásukat, majd 2010 nyarán újra összeálltak. Azóta több száz koncertet adtak itthon és Európa-szerte.

A zenekar tagjai: Karnics Zoltán (ének, gitár), Cziráky Balázs (gitár), Osztermayer Péter (basszusgitár), Bruszel Balázs (trombita), Kurucz Márton (dob) és a francia születésű Jehan Paumero (harmonika, gitár).

A Psycho Mutants első, cím nélküli nagylemeze 2006-ban jelent meg. Két évvel később adták ki második, Ghost City című albumukat. Az újjáalakulásuk után nem sokkal, 2010-ben megjelentették Tango with me című kiadványukat. 2014-ben következett a Baby Burn nagylemez, amelyen néhány számukat Deutsch Gábor keverte és masterelte. Az ezen szereplő, Everybody’s Young God című dalhoz tartozó videoklip elnyerte a 2015-ös Első Magyar Klipszemle díját „trash” kategóriában. 2017-ban egy EP-vel jelentkeztek (3 ½). Legfrissebb albumuk pedig (ismét Deutsch Gáborral együttműködve), egy neves francia kiadónál (Beast Records) 2022-ben megjelent, a pszichedelikus rock és a country határmezsgyéjén mozgó Motherland.

HZ


Kapcsolat:

https://www.facebook.com/psychomutants/

https://www.instagram.com/psychomutants_official/?

Frissítve: 2023-10 , Hőgye Zoltán