Szenes Klub (Pécs)
A legrégebben működő pécsi egyetemi klub 1972-ben nyílt meg, az akkori Tanárképző Főiskolán egy tényleges szenespince helyén. A pécsi zenei élet melegágya a Pacsirta utca 6. alatt, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának campusán helyezkedik el, s bár kezdetben csak 150 fő befogadására volt alkalmas, ez mára a duplájára nőtt. A pécsi egyetemisták méltán kedvelt szórakozóhelyéhez mindemellett egy szabadtéri rendezvények szervezésére alkalmas Szenes Terasz nevű kerthelyiség is tartozik.
A klub nem csak az egyetemi hallgatók, de a város fiataljai és a pécsi zenekarok számára is hamar népszerűvé vált. Az itt rendezett zenés-táncos események, diszkók, filmklubok, tehetségkutatók, előadások, és szakestek számos írónak, zenésznek és független színházi csoportosulásnak (Pécsi Alkalmi Színház, Improvokál Társulat) adtak lehetőséget a bemutatkozásra. A kezdetekben főként a folkzenéé volt a főszerep, fellépett a Muzsikás, a Szélkiáltó, valamint Cseh Tamás is rendszeresen adott koncerteket a pincehelyiségben. Megfordult itt ugyanakkor a Kasza Blanka, a Klán, az SK, és az Öregek Otthona, továbbá a diszkók is igen közkedveltnek számítottak a klubban.
A Szenes a nyolcvanas évek elején többször is bezárt, azonban a későbbi évtizedekben egyre több zenekar próbált itt és mutatkozott be. Többek között itt debütált a Kispál és a Borz is 1987. december 10-én, valamint itt adta első teltházas koncertjét a 30y 2006-ban. Az zenekar két évvel később megjelent No.4. című lemezén pedig már dalban is tiszteleg a klub előtt: „Fáradt vagyok kicsit, kicsit elfáradtam/Egy hosszú kávéért megyek a Szenesbe.”
A rendszerváltás után a szórakozóhely a hallgatói önkormányzat fennhatósága alá került, azonban így is töretlen sikerrel működött. A kilencvenes években többnyire a hazai alternatív zenei vonal képviseltette magát, a pécsi zenekarokkal az élvonalban. Fellépett a Costa Nostra, Dr. Watson, Játszótér, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Spleen, Téglagyári Megálló, a későbbiekben pedig a Calliope, a Punnany Massif, a Psycho Mutants, a Singas Project, a Svetlana, Takáts Eszter, a You Jane, a Zagastic, majd a Halott Pénz, a Junkie Jack Flash, Kubalibre, Lékkör, Rokokó Rosé stb.
A klub mára több ráncfelvarráson is átesett - 2016-ban például Pécs ikonikus figuráinak karikatúrái is felkerültek falára - azonban még mindig aktívan működik, zenei felhozatala pedig mára igen nagy skálán mozog. Az alternatív vonal mellett, mint Bérczesi Robi, a Sziámi, vagy a Kistehén, bőven megférnek az elektronikus, valamint a techno produkciók is.
BBB
Kapcsolat:
https://www.facebook.com/szenesklub/?locale=hu_HU
https://www.instagram.com/szenesklub/
Forrás:
- Pernecker Dávid, Szenes: ahol 20 forint volt az első Kispál-koncert, pecsma.hu, 2016-02-18
- Pernecker Dávid, Poptörténeti emlékponttá avatták a legendás pécsi Szenes Klubot!, pecsma.hu, 2020-01-03
- Klubkörkép - A pécsi szenes, Recorder, 2017-03-03
- Koszits Attila, Szenes Klub, beatkorszak.hu, 2022