Előadó

Ótvar Pestis

Borítókép forrása: Facebook/Ótvar Pestis Hivatalos oldala/Music Hungary Szövetség

Ótvar Pestis, azaz Olasz Patrik Fonogram-díjas rapper és producer. Elmondása szerint már anyukája hasában is Eminemet hallgatott. Aztán 2002-ben megszületett, és már egészen fiatal korától hiphopon nevelkedett. Később a szentesi gimnázium drámatagozatán összebarátkoztak Pogány Indulóval, akinek az egyik producere lett, és ő készítette az ismert rapper legtöbb beatjét.

A hódmezővásárhelyi fiú figyelemfelkeltő művészneve kétféle fertőző betegség "találkozásából" született. Ótvar Pestis a több mint 10 éve létező ASAM Budapest zenei közösség és lemezkiadó oszlopos tagja. Már jó nevű producerként jegyezték őt a hazai hiphop szcénában, amikor rapperként is bemutatkozott. 2023-ban három önállóan lemezt jelentetett meg.

Hamar népszerűvé vált, fesztiválokon szerepelt, videóit milliók látták. Olyan sikerszámokkal jelentkezett, mint az Élet, a tanulÓPénz, vagy a Pogány Indulóval együtt előadott Alattam. De készültek közös dalai olyan zenészekkel is, mint bongor, Ricky the Tricky, FRANKO és Kapitány Máté.

2024-ben Fonogram-díjat nyert, ő lett az előző év felfedezettje. Ugyanebben az esztendőben jött ki a megcsúszva nevet viselő albuma. A cím megtévesztő lehet, mert Ótvar Pestis az az előadó, aki önmaga előtt is bizonyítani akarja, hogy rapperként féktelen önpusztítás nélkül is lehet élni.

HZ

Forrás:

  • Kersner Máté, Ótvar Pestis: Ezt egészségesen is végig lehet csinálni, nem csak úgy, hogy lecsúszok, Telex.hu, 2024-02-01
Frissítve: 2025-5 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok