A hazai elektronikai színtér egyik sajátos előképe és abszolút különutasa a kortárs zeneszerző-zenetudós-esztéta Hortobágyi László (1950). 1976-tól Észak-Indiában gyűjtött (hangfelvételek készítése, zene-filológiai források felkutatása, könyvtárak, archívumok, hangtárak átfésülése), emellett zenét tanult (rudra-vina, surbahár, szitár, tablá). 1980-ban Budapesten megalapította a Gáyan Uttejak Societyt, amely 1984-ben kibővült egy Kelet-Európában egyedülállónak számító Keleti Zenei Archívummal és a Gayan Uttejak Stúdióval. Zenetudományi és elméleti publikációi jelentek meg a klasszikus indiai zene, a computer-zenei rendszerek, a fiktív társadalmi rendszerek és azok felépítése tárgyában Magyarországon és külföldön is. Zenetudományi és elméleti publikációi – számítógépes zenei rendszerek, a memetika, egy lehetséges bitonális harmóniarendszer, a fiktív társadalmi rendszerek és azok felépítése, az elidegenedés és a 22 fokú felhangrendszer polifonikus alkalmazása – az elmúlt évtizedekben holland, német, amerikai, görög, indiai, angol, francia és magyar kiadók gondozásában jelentek meg. Emellett több mint 50 LP-t/CD-t publikált.

Mintha. Majdnem olyan, de mégis más. Kissé leegyszerűsítve ez a Hortobágyi-zene lényege. Technikailag és szellemileg is izgalmas virtuális valóság, mely elemeiben mind igaz, összességében viszont nem létező. Egy kuvaiti énekes hangszínének összetevőit például számítógép segítségével elemzi, majd annak „reszintetizált szekvenciáiból” tetszőleges szólamokat állít össze. Ennek segítségével ez a kuvaiti „spektrum” tradicionális arab énektechnikával egy általa írt, de a tradicionális indiai szabályokat betartó énekstílust ad elő, autentikus hajlításokkal, díszítésekkel, visszhangokkal. Olyat tehát, amelyre egy képzett arab énekes képtelen volna.

JBSz