Band/name

A Fatima (1981), Beat (Fehér Tibor, 1980) és L.L. Junior (Lesi László, 1981) összetételű rapcsapat 1997 decemberében megnyerte a II. Fila Rap Jam-et, és ezért az EMI-Quintnél elkészíthette bemutatkozó albumát (Fekete vonat, 1998), majd a Ganxsta Zolee és a Kartel előzenekaraként országos turnéra indult, és ez biztosította számára a régen várt hírnevet. Dopeman elvállalta a menedzselésüket, de anyagi viták miatt a kapcsolat hamarosan megszakadt, és a felek igazi gangxstához méltó stílusban háborúzni kezdtek a sajtóban. Az új producerrel (Mogyoró) ugyan még egyszer beindult a karrierjük (A város másik oldalán, 1999), de miután L.L. Junior kivált (helyére Báró érkezett), a Fekete vonat leállt (Harlemi éjszakák, 2000).
Beat is távozott a csapatból, s bár Fatima és Báró még egy albumot (Még várj, 2004) kiadott, annak már nem volt érdemi visszhangja.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 399.

Fekete vonat

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

90s mainstream pop

Rapülők, ganxsták, kannibálok (a magyar hip hop)
A hetvenes évek végén a New York-i gettókban megszülető hip hop kultúra Magyarországra jó tízéves késéssel gyűrűzött be. Ám mivel nálunk nem voltak meg a létrejöttében fontos szerepet játszó társadalmi-szociális feltételek, hozzánk csak divatként érkezett, a budapesti flaszteren feltűnő, óriási nadrágokat, baseball sapkákat viselő, kofferrádiókat cipelő első breakerek, rapperek nem fordítottak hátat a társadalomnak. 
A hip hop később sem vált agresszívvé, ugyanakkor nem lett belőle komoly üzletág sem, ez a szubkultúra mifelénk sokáig csak keveseket érdekelt.
Elsőként Fenyő Miklós látta meg benne a lehetőséget, miután 1983 telén Nyugat-Berlinben először találkozott az utcai breaktáncosok akrobata-mutatványaival. Hazatérve előbb 1983-as szólólemezén (Miki) el is helyezte az első magyar rapet (Lépjük a lépcsőt), majd a Miki Teammel electrofunkos, hip hopos breaklemezt (Jól nézünk Miki, 1984) jelentetett meg, amely igazi profimunka, időtálló értéke a magyar popzenének. Ekkor a tinik körében népszerű zenekar, az Első Emelet is kóstolgatta az új zenei stílust (Dadogós break), majd miután a nyolcvanas évek közepén a hazai mozikban is vetítették a Breakin’ című kétrészes filmet, sorra alakultak a külföldi mintákat másoló csoportok, mint az Enemy Squad vagy a Harlem Company, akik másodikak lettek az 1988-as Ki mit tud?-on.
A nyolcvanas évek végén aztán az amatőr breakcsapatok mellett a graffitisek is feltűntek Budapesten, a Yo! MTV Raps tévéműsor további ötleteket is kínált a születő nagyvárosi folklór hazai képviselőinek. A fővárosi terepet ekkoriban az SDO graffitisei uralták, akik a falfirkálás mellett elsőként vállalták be az agresszív balhézást. Mellettük aktívan jelen voltak a PNC (Pride Is Not Crime) tagjai, akik viszont igényes, wild style graffitikkel hívták fel magukra a figyelmet. Ezeket az úttörő csoportokat hamarosan követték további graffitisek, melyek közül a GAZ (Graffiti Art Zone), az FGO (Fehér Gettó Osztag) és a sokáig szólóban dolgozó Monsta érdemel említést. A GAZ-ból vált ki később Hoesh, aki miután több graffiti versenyt megnyert, lemezborítókat tervezett, és rendszeresen tartott break bemutatókat az Élmunkás (1990-től Lehel) téri aluljáróban. Az FGO később szintén osztódott, a Woodoo Clan és a Hasznos Holmik saját jogon is nevet szerzett az underground világában. Az SDO-ból már a nagy nyilvánosság felé is vezetett út, hiszen a Bad Domination csoportnak az a Beat is tagja volt, aki később a Fekete Vonathoz csatlakozott.
Budapest környékén az 1988-ban indult Drop volt az úttörő rapcsapat, de a komoly zászlóvivő az 1989-ben startolt Animal Cannibals lett, amely a kilencvenes évek első felében öt demót is megjelentett első hivatalas albuma előtt.
 A kilencvenes évektől az új szubkultúra vidéken is terjedt. Pécsett a Megasound System (Új sportok című, 2 Live Crew-t és N.W.A-t idéző 1993-as kazettájuk trágársága ellenére is úttörő és nagyhatású a hazai színtéren), Győrben az 1993 és 1998 között szintén nagyhatású három albumot kiadó Warnin’ Shotz, majd az ebből kiváló Darkmark és TKYD, valamint a haveri galeri, a BG 41 (itt a később a Bloose Broavaz-t megalapító Tibbah a kulcsfigura) jelentett új színfoltot a városok életében. Szombathelyen a Rotties és a Last Players és Deego, Szegeden a Real Crew (későbbi Rebell Ethnic), az MH Posse, a Déli Front és az Abszurd, Békésen a B-Jack Rappers, Mezőtúron a Boyz In Da Getto, a Da Beez, Szolnokon a Klikk, Kecskeméten a JFK, Debrecenben a Fóbikus panaszok volt az úttörő még a nyolcvanaas évek végén, plusz a Romlott hazai csoportosulás, Mezőkövesden Funk-N-Stein (később Interfunk, Fanktasztikus), Nyíregyházán Bobakrome, Zomblaze és Bobafett, Baján az R.O.D., Pakson a Trogaz és a Dózis (Norbával), Szekszárdon a Sírásók terjesztette a hip hop-kultúrát. E vidéki zenekarok aztán szinte kivétel nélkül jó kapcsolatba kerültek a pestiekkel, egy-egy nagyobb buli alkalmával megkezdődött a rajongótáborok ide-oda áramlása az országban, ami jelezte, hogy a rap immár nálunk is részese a popkultúrának.

A magyar rap második nemzedéke
Az Animal Cannibals tagjai ráadásul mindig is szívügyüknek tekintették a társadalmi mélyrétegekből felbukkanó rapelőadók felkarolását. 1996-ban rendezték meg először a Fila Rap Jam elnevezésű tehetségkutató versenyüket (lásd külön keretben), amelynek szereplői minden alkalommal egy-egy válogatás CD-n is megjelenhettek a produkcióikkal. A kilencvenes évek második felében négy ilyen rendezvényt szerveztek, amelyen több olyan előadó (Fekete Vonat, Pain, Sub Bass Monster) is felbukkant, akik az új évezredben a magyar rap második nemzedékét alkották.

Az underground hip hop megélénkülése
A kilencvenes évek második felét jellemezte az is, hogy a mainstream rap felfutásával párhuzamosan megélénkült az underground hip hop is. Sok előadó számára ez az új zenei-előadói stílus volt az a követhető kifejezésforma, amivel –  mint ahogy Az Árral Szemben formáció tagjai rá is mutattak – itt Közép-Kelet-Európában adekvát módon tudták megfogalmazni, kifejezni az érzéseiket, gondolataikat. A fővárosban egyre szaporodó rapklubok, freestyle-estek, lemezboltok, külföldi fellépők után az undergroundban is egyre színvonalasabb formációk tűntek fel. Ennek örömére 1995-ben Szarvason megrendezték az első hip hop-találkozót és 1996-ban megjelent az első komolyabb underground válogatás Magyar Rap válogatás 1. címmel. Ekkoriban indult a gödöllői NKS (Nem Közölt Sáv), amely a hardcore utcai rap szószólójaként lett később kulcszenekar, valamint a firkászokból álló Firma és ők ketten közös projektjükkel, Az Idő Uraival is népszerűek voltak. Mellettük a Hátshow sor, a Fürkésző elemek, a Ruthless Gangstars, a Hasznos holmik és az ART is figyelemre méltó volt (a nyugati színteret pedig a győri Tibbah Nation-válogatások foglalták össze). Na meg Az Árral Szemben, amely elsőként tört ki a föld alól.

Fekete vonat

Zeneszöveg

Kapcsolatok

90s mainstream pop

Hiphop

L.L. Junior (Lesi László)

Fehér Tibor "Beat"

Mohamed Fatima

Fekete vonat

Még várj

Harlemi éjszakák

A város másik oldalán

Ugye még emlékszel rám