Előadó

Beri Ary és a Pillangók

A Beri Ary és a Pillangók a nyolcvanas évek második felének kultikus zenekara volt. A rövid és zaklatott életű együttes a dalaiban megtestesítette a korszakot minden lázadásával, féktelenségével és bájával. Szabadságvágya, szókimondó szövegei több indulatot váltottak ki a rendszerváltozás előtti társadalomból, mint azt szerette volna. Egyáltalán nem slágernek íródott dalaik furcsamód hosszú hónapokig vezették a slágerlistákat, ám ez a lázadó természetű tagokat egyáltalán nem érdekelte. Lemezük nem jelent meg, pedig készültek felvételek.

A viharos szétválás után több mint negyed századig aludta álmát az együttes, hogy ebből felriadva 2016 óta újra közönsége elé álljon. A „pozitív dark music” képviselői folyamatosan megújuló zenei világgal kedveskedtek rajongóiknak, de játszották a régi nagy kedvenceket, a Nálunk a hajnal-t vagy az Izabell-t. Harmincadik születésnapjukat 2018 januárjában, koncerttel ünnepelték az A38 Hajón.

Mindkét korszakban a zenekar tagja volt a frontember Berencsi Attila (Beri Ary, 1967, Ózd) énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, színész, festőművész és Rozsnyai Károly (1961, Budapest), aki billentyűs hangszeren játszott. A nyolcvanas években a Pillangók közé tartoztak olyan zenészek, akik később más együttesekben is sikereket értek el, mint például Molnár Lajos „Lujó” gitáros (VHK), vagy Szendrei Zsolt dobos (Sex Action). 2019-ben Berencsi Attila másodszor is megszüntette a Beri Ary és a Pillangókat, és új zenekarával, a Neuronnal mutatkozott be.

HZ

Frissítve: 2023-3 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok