Előadó

Berencsi Attila - Beri Ary

Beri Ary (Berencsi Attila, 1967) karrierjét 1983-ban a képző- és iparművészeti gimnázium diákjaként a Beri Ary és a Játékos Fiúk zenekarban kezdte. 1985-ben a Bem rockparton kialakított új rock and roll táncházban ők is rendszeresen felléptek, s a filmesek itt fedezték fel az énekest. Dobray György rendező 1986-ban forgatta – a francia Házibuli-filmek sikerét követve – a Szerelem első vérig című filmet, amelyben Attila a fiú főhős, Füge szerepét kapta meg, és a zenekarnak is jutott feladat. A korszak jellegzetes kamaszfigurája lejött a vászonról, a Pesti Műsor a film bemutatóját követően korunk James Deanjeként írt róla, és a sztárkultusz megtette hatását. A filmet követően Molnár Lászlóval (ex-Tejbezri), a Humán Telex gitárosával, valamint Losonczy Pál billentyűssel és Szendrei Zsolt dobossal megalakították a Beri Ary és a Pillangók formációt, amely dark wave-et játszott.

1987-ben a Pop-meccs gálán Az év ígéretének választották őket, majd a Csillag születik vetélkedőn is előkelő helyen végeztek – ez a Ringnél lemezlehetőséget hozott. Beri Aryt ezzel egy időben a filmszakma is felfedezte. 1988 nyaráig négy filmszerepet kapott (Hótreál, Szerelem második vérig, Éljen anyád!, Túsztörténet). A nagylemez anyagát 1988 januárjában és februárjában a Túsztörténet forgatásával egy időben rögzítették. A dalok közül a televízió a Nálunk a hajnal videoklipjét sugározta, a Mindent köszönök című dal pedig a Pesti Műsor összesített slágerlistáján eljutott a második helyig. A filmforgatás miatt azonban a zenekar alig koncertezett, majd nézeteltérések miatt Beri Ary kivált.

Előbb Pess néven folytatta, majd ismét Pillangók néven lépett fel. Újabb zenekaraival azonban nem ért el sikert, mint ahogy filmes karrierje is véget ért. A Mindent köszönök címmel elkészült album már nem is jelent meg. Beri Ary ezt követően és bár a zenét nem adta fel – elektronikus projektekbe (E.V.A., Prototype) fogott –, inkább képzőművészként lett keresett.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 175

Frissítve: 2023-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János