Előadó

Barabonto

Borítókép forrása: Facebook/ Barabonto

A 2010-es évek első felében létező Barabonto (aminek neve egyébként halandzsa, nem jelent semmit) saját stílusát „gastrock”-nak nevezte, mivel több dalszövegük az evés-ivás témakörében született. Zenéjüket tekintve viszont igazi fesztiválzenekar voltak: a rock, a punk és a ska műfajokat elegyítették balkáni ízekkel. A zenekart 2010-ben a Nem Mind 1 gitárosa, Rácz Krisztán „Csülök” és Nagy Kristóf „Bozont” alapította. Hamarosan Mezei Balázs (Unpuzzolised), Simon András „Simi” (Testi Egyenleg SKA Kollektíva) és Bánhegyi Tünde „Tüpi” csatlakozott a csapathoz.

Nagy Kristóf  „Bozont" először a Nem Mind 1 zenekarban tűnt fel, később játszott a Superheróban is, 2014-ben pedig indult a Megasztár tehetségkutató műsorban. Rácz Krisztán „Csülök” több mint 10 évet töltött a punk-rock műfajban. Tagja volt a Macskanadrágnak, Intinek és a Pura Vidának. A Barabonto hegedűse, egyben egyetlen női tagja, Bánhegyi Tünde „Tüpi”  8 évesen kezdett  hegedülni szülővárosában, Egerben, majd a zeneiskolai képzés után Budapesten folytatta tanulmányait. 2009 óta tagja a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarnak, szekund szólamvezetője a Capriccio Kamarazenekarnak.

Az első négyszámos EP (Kisváros) 2013-ban jelent meg, ezen már szerepelt a zenekar egyik legnépszerűbb dala, a Sör bor pálinka (ehhez még 2012-ben készült klip a legendás Pléh Csárdánál) valamint a Gedeon bácsi feldolgozása is. 2014-ben Nagy Kristóf némi kitérő (Megasztár, Superhero formáció) után tért vissza a zenekar élére, 2015-ben jött egy újabb négyszámos kiadvány (Kislemez), rajta többek között Jason Mraz és Avicii feldolgozásokkal). A nagylemez, Az én napom címmel 2016-ban került a boltokba, és ebben az évben a zenekar számos kisebb fesztiválon játszott. Ám azóta nem hallottuk felőlük.

SzL

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/Barabonto/?locale=hu_HU

 

Frissítve: 2023-4 , Szigeti László