Előadó

Andersen

A New York-ból Budapestre költözött – amúgy magyar gyökerekkel rendelkező – David Bornstein (ének, gitár) által 1990-ben alapított Andersen a Tilos az Á állandó koncertzenekarának számított. További tagjai: Kollár László (gitár, ének), Kárpáti József (trombita, billentyűsök), Kratzl Gábor (basszusgitár) és Kiss Attila (dob).

1991-ben adták ki első kazettájukat (The Laughing Cow And Other Stories) (amit 1992-ben újra vettek és némileg módosított dalsorrendben, új borítóval ismét publikáltak), majd leszerződtek a PolyGramhoz, és a Merry Misery már ott jelent meg. Aztán Bornstein 1994-ben visszaköltözött az Egyesült Államokba, ahol 1997 elején kábítószer túladagolásban meghalt. Az első kazetta anyaga – két új dallal kibővítve – 1998-ban CD-n is elérhető lett.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 228.

Frissítve: 2024-2 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János