Előadó

Kollár-Klemencz László

Kollár-Klemencz László (1966, Budapest) énekes, gitáros, dalszerző, aki a Kistehén zenekar frontembereként vált ismertté. Emellett szólóalbumai és különböző zenei projektjei is számottevőek, valamint figyelemre méltóak a szépirodalmi művei.

A nyolcvanas évek közepétől a Boann együttes énekes-gitárosa volt, aztán a zenekar tagjai 1991-ben a magyar származású amerikai David Bornstein énekessel megalakították az Andersen alterock zenekart. Az együttes több klipjét bemutatták az akkori első számú zenei televíziós csatorna, az MTV 120 Minutes című műsorában. Lemezeik jelentek meg, európai és amerikai turnéjuk is volt. A formáció a Kispál és a Borz, a Sexepil és az Új Nem mellett az alternatív rock új nemzedékének egyik legnagyobb ígéretévé vált, azonban 1994-ben feloszlottak, amikor David Bornstein visszaköltözött Amerikába. A gitáros-dalszerző Kollár-Klemencz nagyon rosszul élte meg az Andersen végét: elfordult a zenéléstől és csak a gyerekeinek zongorázott otthon.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán szerezte meg első diplomáját, tájrendező szakon. A zenélés mellett 1991-től a Varga Stúdiónál dolgozott, mint forgatókönyvíró, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmek zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező, egészen 1999-ig. Azután alapító tagja volt a MyFILM stúdiónak, amelyben reklámokat, animációkat, rövidfilmeket készítettek.

A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látta meg a napvilágot, majd két évvel később megszületett a Kistehén zenekar is Kollár-Klemencz László vezetésével. Az együttes összesen hét albumot jelentetett meg. Ironikus, gyakran társadalomérzékeny szövegekkel, költői látásmódjukkal, játékos előadásukkal számos hazai és külföldi fesztiválon arattak sikert. A 2010-ben Kollár-Klemencz által újjászervezett zenekar tagjai 2020-ban döntöttek az elválás mellett, azonban a pandémia miatt halasztani kellett "Minden idők utolsó Kistehén koncertjét", amelyet aztán 2022 áprilisában tartottak meg a Budapest Parkban.

Kollár-Klemencz a Kistehén-évek alatt több szólóanyagot is megjelentetett (Ember a fán, 2008; Legesleges [Erdős Virág megzenésített versei], 2014; Rengeteg, 2016), emellett szerepelt a zenészeket és írókat/költőket egyesítő Rájátszásban. greCSÓKOLlár néven Grecsó Krisztián költő, íróval zenés irodalmi esteket tartottak. A mai napig aktív tagja a Budapest Bár formációnak. 2019-ben született Zabolátlan lovaim című lírai dalestjét Farkas Róberttel és Dargay Marcellel közösen jegyzik.

Már a Kistehén utolsó éveiben elindult egy melankolikusabb zenei vonalon, a harsány pop-rock szerzemények helyett egyre inkább lassabb, személyesebb, visszafogottabb hangvételű, szövegközpontú dalokat írt. Ez teljesedett ki jelenlegi projektjében, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar zenéjében. Mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetről, egy erdő közepén élő alkotótól és klasszikus zenei, népzenei, világzenei hangszeresekkel, valamint Mákó Kató énekessel felálló zenekarától. Az utóbbi években két albumot adtak ki: Ég az erdő (2020), A folyó (2023).

Kollár-Klemencz László a zene mellett irodalommal és lovakkal is foglalkozik. Rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban, több kötete jelent már meg (Miért távolodnak a dolgok?, 2015; A műanyag kerti székek élete, 2018; Öreg Banda, 2021). Vidéki lakhelyén lovak képzésével, lovaglás oktatással is foglalkozik, a 2012-ben a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán Hippológus Lovastanár szakán is diplomát szerző zenész.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100063552104268

https://www.instagram.com/kollarklemenczlaszlo/

https://kollarklemencz.com/

Forrás:

  • Minden idők utolsó Kistehén koncertje a Budapest Parkban, Open Air Rádió, 2022-03-02
  • Kollár-Klemencz László, Wikipédia, 2023-01-22
  • Kollár-Klemencz László, Budapest Bár, 2024
Frissítve: 2024-3 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok

    1234