Audio/name

Romengo és a JokóSokk tánccsoport: Csárdás

Az oláh cigány zenét játszó Romengo együttes a roma folk nemzetközileg ismert és elismert képviselője, élén a Kossuth-díjas énekesnővel, Lakatos Mónikával.
A nagyecsedi oláh cigány hagyományon alapuló zenét játszó Romengo együttest a korábban a Romano Drom együttesben zenélő Rostás „Mazsi” Mihály és felesége, Lakatos Mónika alapította 2004-ben. A jelenleg Lakatos Mónika (ének, vokál), Rostás „Mazsi” Mihály (gitár, ének, tambura, szájbőgő), Lakatos „Guszti” János (kanna, szájbőgő, ének), Balogh Tibor (teknő, kanál, ritmushangszerek, szájbőgő, ének), Rosonczy-Kovács Mihály (hegedű, ének) és Novák Csaba (nagybőgő) alkotta formáció zenéjét a kulturális gyökerek tisztelete és a folyamatos megújulás jellemzi. Előszeretettel használnak az olyan hagyományos hangszereket, mint a kanna, a teknő és a kanál, de nem idegenkednek az új hangzásoktól sem. Sikerük titka elsősorban énekesnőjük, a 2022-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Lakatos Mónika egyedi hangjában és előadói stílusában, továbbá zenéjük hangszeres és stiláris sokszínűségében keresendő. 
Megalakulásuk óta – kis túlzással – bejárták a fél világot: Európa 25 országa mellett Dél-Koreában, Indiában, Malajziában, Ecuadorban és Mexikóban is koncerteztek. Bemutatkozó albumuk, a Kétháné 2010-ben tátott napvilágot, amelyet 2014-ben a Nagyecsed-Budapest, 2021-ben pedig a Folk utca követett, komoly nemzetközi sikereket aratva. Az első két korong bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé, míg a Folk utca megkapta az Év legjobb közép-európai albuma címet a berlini központú szervezet ranglistán. Mindemellett számos tematikus albumon is szerepelnek. A Balkanbeats – Volume 3 (2008) válogatáson például a Naj Ma Shela című daluk hallható, míg a Tükröm, tükröm (2016) című Quimby-átiratokat egybegyűjtő albumot az Autó egy szerpentinen című szerzemény feldolgozásával, a Petőfi 200 emlékév kapcsán megjelent Szabadság, szerelem (2023) kollekciót pedig a Ha az Isten... című költemény megzenésítésével erősítik.
Lakatos Mónika és Rostás Mihály a Romengo mellett több más zenekart is működtetnek, ilyen a szintén autentikus oláh cigányzenét játszó Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, illetve a Lakatos Mónika Folk Trió, valamint hazánk egyedüli katalán rumbát játszó formációja, MazsiMó-GipsyMó. Rostás Mihály a Nemzetközi Cigány-és Világzenei Hálózat elnöki tisztét is betölti, mely szervezet a tradicionális oláh és a beás, illetve az úgynevezett kávéházi cigány zene szélesebb körben való megismertetését és a lovári nyelv megőrzését tűzte zászlajára, de a nemzetközi Cigány Dal Napja, a Nagyecsed GipsyFest és a Budapest GipsyFest megszervezését is a nekik köszönhetjük.
CsO

Romengo

Novák Csaba

Kovács Misi

Lakatos "Guszti" János

Rostás "Mazsi" Mihály

Lakatos Mónika (1978) Kossuth-díjas és WOMEX Életműdíjas énekesnő, az autentikus roma népzene kivételes tehetségű előadója és világszerte elismert képviselője.
Lakatos Mónika Rákosszentmihályon született hétgyermekes oláh cigány családban. Énekelni, zenélni, táncolni édesapjától, Lakatos Géza Józseftől és a helyi közösség tagjaitól tanult. Húgaival 1994-ben csatlakozott a Holdvilág Kamaraszínházhoz, ahol későbbi férje, Rostás „Mazsi” Mihály kísérte gitáron a fellépéseiket. Nevét és hangját az 1996-os Ki mit tud?-ban ismerte meg az ország, melyre tudta nélkül nevezték be és amelyet népdal kategóriában megnyert. Ezt követően több formációban vendégszerepelt, majd 2004-ben Rostás „Mazsi” Mihállyal megalapította a Romengo együttest. Az oláh cigány zenei gyökerekre épülő, de folyamatosan megújuló, saját szerzeményeket játszó zenekarral bejárta Európát, illetve Ázsiában és Dél-Amerikában is turnézott. A csapat bemutatkozó albuma, a Kétháné 2010-ben tátott napvilágot, amelyet 2014-ben a Nagyecsed-Budapest, 2021-ben pedig a Folk utca követett, komoly nemzetközi sikereket aratva. Eközben egy szólóalbumot is kiadott 2017-ben Romanimo címmel, amelyen hagyományos oláh-cigány hallgatókat énekel, megidézve és megőrizve azt a világot, amelyet még ő is csak szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismert. 
Lakatos Mónika másik fontos zenekara a 2018-ban alakult, változó felállású Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formáció, melynek dalaiban a tradicionális oláh zene gyors ritmusa, vibráló energiája párosul a többszólamú ének magával ragadó hangulatával. Bemutatkozó albumuk 2020-ban jelent meg Hangszín címmel. Gyakran koncertezik a Lakatos Mónika Folk Trióval is, melyben férje és egy ütőhangszeres kíséretében énekel. Előadói munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el: a 2007-es marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh-díjjal, a 2013-as Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért Díjjal, 2014-ben Nemzetiségekért Díjjal jutalmazták. A világzene legnagyobb kitüntetésének számító WOMEX Életműdíjat és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae Díjat 2020-ban, a Kossuth-díjat pedig 2022-ben vehette át. Amikor egy interjúban megkérdezték, nem okoz-e nehézséget számára, hogy kevesen értik a világban, miről is énekel, így válaszolt: „A zene egy olyan eszköz, amit Isten ajándékul adott nekünk, embereknek, hogy mindazt, ami a lelkünkben van, el tudjuk mondani, még akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét. A zenét nem érteni, hanem érezni kell, és a legfontosabb dolog, hogy úgy tudjuk ezeket a dalokat közölni, hogy át is menjen, amit közölni szeretnénk vele.”
CsO

Lakatos Mónika

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Romengo és a JokóSokk tánccsoport: Csárdás

Kapcsolatok

Romengo

Novák Csaba

Kovács Misi

Lakatos "Guszti" János

Rostás "Mazsi" Mihály

Lakatos Mónika

Fonó Budai Zeneház

Romengo és a JokóSokk tánccsoport: Csárdás