Video/name

Ivan & The Parazol - Baby blue

A 2010 februárjában Budapesten alakult, a kétezertízes években szédítő karriert befutó Ivan &amp; the Parazol alapvetően a hatvanas-hetvenes évek klasszikus rockzenei világát idézi meg, de mindezt alanyi jogon és nem epigonként teszi. Az induláskor saját bevallásuk szerint olyan produkciót szerettek volna létrehozni, „ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock ’n’ rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret.” Hét éven át változatlan összetételben – Vitáris Iván (ének), Balla Máté (gitár), Beke István „Bex” (billentyűsök), Tarnai János (basszusgitár) és Simon Bálint (dob) – nyomták, azóta két ponton változott a felállás, Beke István 2020-ban kiszállt, nem sokkal azt követően, hogy az immár négy főre olvadt társaságban Springer Márton vette kézbe a basszusgitárt.
Mire 2012 októberében kijött az első albumuk (Mama, Don’t You Recognize Ivan &amp; The Parazol?), már túl voltak sok mindenen. Több dalukhoz (Marshall, In Air, Take My Hand) videóklipet készítettek, játszottak az MR2 Akusztik című műsorában és megnyerték a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató verseny hazai versenyét. 2013-ban pedig ők kapták az MTV Europe Music Awards legjobb magyar zenekarának járó díját.
Több számuk szerepelt a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmvígjátékban, 2014 februárjában a Papp László Budapest Sportarénában a Deep Purple magyarországi vizitje előtt ők melegíthették a közönséget, alig egy hónappal később kijött a második nagylemezük (Mode Bizarre), rajta az aktuális Sziget himnuszává választott Together-rel. Zárásként az év végén ők is felléptek az 50. évfordulóját ünneplő Illés Beatünnep koncertjén.
A Mode Bizarre a MAHASZ-lemezeladási listán egészen a negyedik helyig jutott. Bár ezt a kereskedelmi sikert sem a harmadik (The All Right Nows, 2015), sem a betegsége miatt időközben visszavonult Tarnai János nélkül készített negyedik albummal (Exotic Post Traumatic, 2019) nem sikerült megismételniük, az Ivan &amp; the Parazol az évtized egyik legkeresettebb koncertprodukció lett. 2017/18-ban az amerikai Rival Sons előzenekaraként turnéztak, felléptek együtt többek között a Budapest Parkban is. Nem sokkal korábban pedig a Művészetek Palotájában a legendás magyar progresszív rock formáció, a Syrius előtt tisztelegtek.
A pandémia időszakában az addig döntően angolul éneklő zenekar megírta a teljesen magyar nyelvű Budai Pop-ot (2021) a kiadványhoz ráadásul könyvet is mellékeltek, amelyben szépírók novelláiban elevenednek meg az új dalok. A formáció 2022-ben három kislemezt adott ki: két saját dalt (GTH, Polarizmus), valamint az Európa Kiadó Mocskos Idők című szerzeményének feldolgozását, a legendás alterock együttes vezetője, Menyhárt Jenő közreműködésével. Aztán ismét változás állt be a csapat összetételében: 2024. februárjában a közösségi oldalukon jelentették be, hogy basszusgitárosuk, Springer Márton elhagyta a zenekart. 
JBSz
 
<a href="https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/">https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/</a>
<a href="https://www.ivanandtheparazol.com/">https://www.ivanandtheparazol.com/</a>
<a href="https://www.instagram.com/ivanandtheparazol/">https://www.instagram.com/ivanandtheparazol/</a>

Ivan & The Parazol

Volt már Diáksziget, Eurowoodstock, Pepsi Sziget, 2002 óta pedig ismét keresztapa nélkül, pusztán Sziget Fesztivál. Látogatóinak száma a harminc év alatt a tizenháromszorosára nőtt. A költségvetése a háromszázharmincszorosára. A programok száma és minősége meg nagyjából a kettő között. 
Az is egyértelmű, hogy az egykor kívülállónak számító/gondolt Sziget már az ezredfordulóra a manistream része lett, nemcsak jelenség, de egyben társadalmi lakmuszpapír és marketingesemény is. Különös ellenmondás: elvben a show-biznisz része, ugyanakkor az átlagnál látványosabban többet akar. Egyfelől adóztatni kellene, másfelől sokáig hemzsegett az olyan tevékenységi körtől (komoly produkciók, színház, báb, szabadegyetem, civil fórum, világzene satöbbi), amit ugye nem lehet üzleti alapon valakinek a nyakába lőcsölni. A Sziget ebben az értelemben sem került még a helyére. Kívülről, ha tetszik, alulról jött kezdeményezés, nehéz ezt elfogadni annak az intézményrendszernek, ahol másként szocializálódott emberek ülnek és döntenek. Mégis, az új évezredben a Sziget komolyan vehető és veendő hatalom, nemcsak gazdasági és píár szempontból, de társadalmi és turisztikai súlyát tekintve is.
A Sziget előképének a kilencvenes évek eleji EFOTT-ot szokás tartani. 1993 tavaszán egy azóta elfeledett Sziámi koncertről hazafelé tartva a zötykölődő mikrobuszban éppen azt taglalta Gerendai Károly (1970) koncertszervező és Müller Péter Sziámi (1951) zenész, költő, színházi-filmes ember, hogy miként lehetne e gigantikus és alkoholgőzös házibuli több, jobb, érdekesebb. Ekkorra már megszűntek azok a szervezett táborozási formák (VIT, építőtábor, ifjúsági tábor), melyeket bár átitatott a vitatott ideológia, de mégiscsak a nemi és spirituális szocializáció, a kapcsolatteremtés, a bulizás és a mámor egyik fontos terepe volt. Másrészt szintén a feledés homályába vesztek azok a nagy tömegeket megmozgató kulturális események, melyek nem valamely eszme vagy műfaj mentén szerveződtek, hanem különböző művészeti ágak és stílusok vonzerejét felhasználva próbálták összetoborozni a fiatalokat.
Elsőként kellett egy terep, ami nyugodt és elszigetelt, ahol nem zavarnak senkit, de Budapesttől sincs messze. Kezdetben három helyszín merült fel: a hűvösvölgyi Nagyrét, a budaörsi repülőtér és az Óbudai-sziget. Hamar kiderült, utóbbi az ideális, több rockbulin is letesztelték már, 1980-ban például a Fekete Bárányok (Beatrice, P.Mobil, Hobo Blues Band) ide vonultak félre demonstrálni, majd 1991-ben a rockerek innen intettek búcsút Ivánéknak. Egyben szimbolikus is: az ember csak átmegy a keskeny vashídon, és máris egy másik világba lépett. 
Az első rendezvény – Diáksziget, 1993. augusztus 19-26. – idején a szponzorok és állami szervek bevonásában Müller vitte a prímet, elképesztő kommunikációs készségét pedig a sajtó felé is latba vetette, ontotta a szlogeneket, adta a karizmatikus víziókat, a több generációt megérintő kozmikus löketeket. Hogy a Sziget egy hely, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj. Egy tábor, mely senki érdekeit nem szolgálja, csak a résztvevőkét. Hogy kell egy hét együttlét és kikapcsolódás a világegyetem diákjainak, akik kortól függetlenül tanulnak vagy keresik a tanulnivalót. Meg hogy, ami az alatt az egy hét alatt a Szigeten kívül van, az nincs. És ő, aki korábban bevallottan sohasem sátorozott, az egy hét együttlétre mindjárt az első évben feltüzelt vagy 60 ezer embert, köztük 43 ezer fizető nézőt. 
Ha 1993 merész álomnak számított, 1994 kétségkívül még merészebb: a célkeresztben ezúttal már Európa, illetve azon keresztül az egész világ. Kapóra jött a hatvanas évek amerikai fesztiválnyarainak szimbóluma, Woodstock jubileuma, ráadásul az Eurowoodstock woodstockabb volt az amerikai Woodstock ’94-nél. Míg ugyanis az Atlanti-óceán túlpartján a 25. évfordulóra javarészt aktuális szupersztárokkal emlékeztek, addig Müllerék az 1969-es legendás találkozó igazi szellemét szerették volna életre kelteni, és erre idehozták a Woodstock-nemzedék nagy túlélőit. De hiába a siker és a lelkesedés, az Eurowoodstock pénzügyileg minden előzetes várakozást alulmúlt: a 18,7 millió forintos deficit kijózanító pofon volt. 
Az észérvek mentén haladva az első drasztikus lépést 1995-ben tették meg: az akkoriban nevetségesen alacsony jegyárakat majdnem a kétszeresére emelték. A korábbi kudarcból okulva óvatosabban bántak a reményekkel, az infláció ellenére az egy évvel korábbinál szám szerint is kevesebb, mintegy 100 millió forint lett a költségvetés. Meg is látszott mindez az anyagi mérlegen: ez az első év, amikor a szaldó pozitív lett.
1996-ban, bár ismét megdöntötték az előző évi nézőrekordot, pénzügyileg ismét buktak. A nagyszínpadon több napra több külföldi név is jutott, ennek a sztárfelhalmozásnak azonban ára is volt: a legbőkezűbb szponzor lett a keresztapa, ekkor vette meg a Pepsi háromszázezer dollárért a nevet, nem kis megrökönyödést keltve a szigetelők jelentős részében. 1997-ben mindezen túl a hangerő jelentette a legtöbb gondot. Ez volt az első „szordínós” Sziget. Ekkor lépett színre Tarlós István III. kerületi polgármester (2010-től Budapest főpolgármestere), aki az elsők között ismerte fel, hogy a Sziget „farvizén” remek kommunikációs lehetőségek rejlenek, elég egy kicsit odalépni nekik, máris attól zeng az egész média. Évekig folyt a hangpárbaj, 2001-ben jött a “melegügy” (Magic Mirror), a 2002-es választások óta viszont rendeződött valamelyest a viszony.
1998 legfontosabb hozadéka, hogy az ifjúságkutatók is felfedezték maguknak a Szigetet. A régóta várt reprezentatív felmérést, a Sziget szociológiai feltérképezését végül Gábor Kálmán (1948–), az Oktatáskutató Intézet vezetője és lelkes munkatársai végezték el, több hullámban, több mélységben, több kitekintéssel. Gáborék a következő években mindig közzétették az eredményeket, és minden alkalommal ugyanoda lyukadtak ki: ez a rendezvény tulajdonképpen a középosztály szigete lett. Az idejárók iskolázottabbak, fogyasztói státuszuk jobb, mint a fiataloknak általában. Nyitottabbak, a számítógép, informatika iránt fogékonyabbak, urbanizáltak. Ugyanaz a kihívásrendszer jellemző rájuk, mint a nyugati fiatalokra, amit a kockázati társadalom kihívásának lehetne nevezni: intenzív munka és intenzív pihenés. És a Sziget ezeket az értékeket nagyjából megtestesíti számukra. 
1999-ben már kétségkívül az új Sziget dominált: ekkor volt érezhető először a következő két évben kiteljesedő arculatváltás, az új típusú, profi szemlélet, a fogyasztás-orientáltság, a stílusban, színvonalban, célközönségben való széjjeltárulkozás. Megváltoztak a fesztiválra járók szokásai is. A Kell egy hét együttlét szlogen ekkorra némileg megkopott, 1999-ben már a hetijegyek mentek kevésbé, úgy tűnt, a fiatalok csak ki-kirándulnak a Szigetre, a táborozás egyre kevésbé divat. De nemcsak a napijegyesek száma ugrott meg látványosan, a hetijegyesek sem töltötték kinn az egész hetet, napközben rendre kijártak a városba fürödni, szellőzni, bevásárolni. A kezdeti társas együttlétet egyre inkább az individuumok véletlenszerű egymás mellé sodródása váltotta fel, ahol már nem az idea, hanem a gyakorlat a fontos – nagyon is racionális ellazulás lett ez. 
Az ezt követő években ugrott meg látványosan a Sziget költségvetése, míg 1999-ben 420 millióból, addig 2000-ben 580 millióból, egy évvel később 900 millióból, 2005-ben már 1,8 milliárdból, 2018-ban  8,6 milliárd forintból gazdálkodhattak a szervezők. Azóta pedig már ezt az adatot sem teszik közzé.
2020-ban és 2021-ben a koronavírus járvány miatt a rendezvény elmaradt, de 2022 óta ismét megrendezik az immár újra ötnapos fesztivált, melyre a hivatalos adatok szerint 2022-ben 452 ezren, 2023-ban pedig 420 ezren váltottak jegyet. Miközben teljesen nemzetközi lett a rendezvény tulajdonosi háttere, hisz 2023 januájában az utolsó 30 százalékos pakkot is eladták az addigi magyar tulajdonosok, ezzel teljességgel a Luxemburgban bejegyzett Superstruck Holdingé lett a Sziget fesztivál (a teljes vételár becslések szerint 18 milliárd volt). (A Superstruck Holding mögött egy amerikai befektetési alap, a Providence Equity Partners áll, akik Superstruck márkanév alatt fogják össze világszerte a több mint 50 fesztiválból álló portfoliójukat.)
JBSz

Sziget Fesztivál

Balla Máté

Simon Bálint

Beke István

Springer Márton

Kevés hozzá fogható fiatal zenész van nálunk, aki ennyire képben van a magyar rockzene múltjának értékeivel, és azt folyamatosan képviseli a kortársak felé is, miközben nem téveszti szem elől a mai irányzatokat sem. Neve összeforrt a hatvanas-hetvenes évek zenéjét a mai szónikus környezetbe átültető, külföldön is sikereket arató <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ivan-the-parazol-7318">Ivan &amp; the Parazollal,</a> melynek a 2010-es megalakulása óta énekes-frontembere.
Zeneileg a nagy generáció nemzedéki lázadását éli, miközben sosem téveszti el a dátumot. És sosem próbált a rosszfiú szerepkörben tetszelegni. Miként egy <a href="https://mandiner.hu/kultura/2016/12/az-egyszerut-kell-jol-csinalni-vitaris-ivan-interju">2016-is interjúban</a> megfogalmazta: „Nem én vagyok, aki szakadt nadrágban, bebaltázva üvölti a Sex Pistolst. Bár volt olyan zenekarom, ahol külvárosi srácokkal nyomtuk a Deep Purple-t, nem vagyok Deák Bill Gyula. A Fearless-t viszont el tudom énekelni úgy a Pink Floydtól, hogy az jó és hiteles legyen. Más mélységeim és magasságaim vannak. Mi nem azért kezdtünk zenélni, hogy két akkordot jól megfogva kivonyítsuk magunkból a bennünk feszülő nagy szomorúságot és felháborodást.”
Középosztálybeli értelmiségi családból származik, édesanyja filmfordításokat készített, édesapja keramikus művész volt. A szülei tízéves korában elváltak, elnézték, de nem támogatták, hogy a fiúk a Városmajori Gimnáziumban rockzenekarokban énekelt, ezért is haladt inkább a műszaki pályán, járt a BME-re. De mire átvette az ipari termék és formatervező mérnöki diplomáját, már végérvényesen elköteleződött a zene mellett. És a mai napig megmaradt egy „jókedvű, egyszerű ősrockot játszó banda” (copyright Stumpf András) frontemberének. És ma is ugyanaz igaz rá, mint ami az Ivan &amp; the Parazol első albumának kísérőfüzetébe jellemzi őket: „erő, energia, lazaság, szexualitás és szabadság”.
Miként egy említett interjúban megfogalmazta: „Szeretem a régi zenéket, gyűjtöm is, ma már kevés magyar zenekar van, amelyet nem ismerek. Olympia, Atlantis, Scampolo. Nem az a lényeg, hogy régiek, hanem hogy nagyon jó zenék. Inspirálnak. (…) Az egyszerűség, könnyedség is lehet sokrétegű. (…) Szerintem jól állnak nekünk ezek a dalok is. Ötnegyedben is lehet ám bulizni.”
JBSz

Ivan & The Parazol - Baby blue (2022)

Kapcsolatok