Ivan & The Parazol
A 2010 februárjában Budapesten alakult, a kétezertízes években szédítő karriert befutó Ivan & the Parazol alapvetően a hatvanas-hetvenes évek klasszikus rockzenei világát idézi meg, de mindezt alanyi jogon és nem epigonként teszi. Az induláskor saját bevallásuk szerint olyan produkciót szerettek volna létrehozni, „ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock ’n’ rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret.” Hét éven át változatlan összetételben – Vitáris Iván (ének), Balla Máté (gitár), Beke István „Bex” (billentyűsök), Tarnai János (basszusgitár) és Simon Bálint (dob) – nyomták, azóta két ponton változott a felállás, Beke István 2020-ban kiszállt, nem sokkal azt követően, hogy az immár négy főre olvadt társaságban Springer Márton vette kézbe a basszusgitárt.
Mire 2012 októberében kijött az első albumuk (Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol?), már túl voltak sok mindenen. Több dalukhoz (Marshall, In Air, Take My Hand) videóklipet készítettek, játszottak az MR2 Akusztik című műsorában és megnyerték a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató verseny hazai versenyét. 2013-ban pedig ők kapták az MTV Europe Music Awards legjobb magyar zenekarának járó díját.
Több számuk szerepelt a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmvígjátékban, 2014 februárjában a Papp László Budapest Sportarénában a Deep Purple magyarországi vizitje előtt ők melegíthették a közönséget, alig egy hónappal később kijött a második nagylemezük (Mode Bizarre), rajta az aktuális Sziget himnuszává választott Together-rel. Zárásként az év végén ők is felléptek az 50. évfordulóját ünneplő Illés Beatünnep koncertjén.
A Mode Bizarre a MAHASZ-lemezeladási listán egészen a negyedik helyig jutott. Bár ezt a kereskedelmi sikert sem a harmadik (The All Right Nows, 2015), sem a betegsége miatt időközben visszavonult Tarnai János nélkül készített negyedik albummal (Exotic Post Traumatic, 2019) nem sikerült megismételniük, az Ivan & the Parazol az évtized egyik legkeresettebb koncertprodukció lett. 2017/18-ban az amerikai Rival Sons előzenekaraként turnéztak, felléptek együtt többek között a Budapest Parkban is. Nem sokkal korábban pedig a Művészetek Palotájában a legendás magyar progresszív rock formáció, a Syrius előtt tisztelegtek.
A pandémia időszakában az addig döntően angolul éneklő zenekar megírta a teljesen magyar nyelvű Budai Pop-ot (2021) a kiadványhoz ráadásul könyvet is mellékeltek, amelyben szépírók novelláiban elevenednek meg az új dalok. A formáció 2022-ben három kislemezt adott ki: két saját dalt (GTH, Polarizmus), valamint az Európa Kiadó Mocskos Idők című szerzeményének feldolgozását, a legendás alterock együttes vezetője, Menyhárt Jenő közreműködésével. Aztán ismét változás állt be a csapat összetételében: 2024. februárjában a közösségi oldalukon jelentették be, hogy basszusgitárosuk, Springer Márton elhagyta a zenekart.
JBSz
Popkulturális Blog
Zeneszöveg
- Take my hand
- Love is like (bourbon on the rocks)
- Jól áll nekem az élet
- Ha megnyitod a szíved
- Modernial
- Don't wanna die
- Wish You The Best
- Together
- Sellin' My Soul
- Baby blue
- Room 54
- There's a Lady
- Néha kevés, néha több
- 1965
- Cold & Deep
- Yellow Flavour
- I got a feeling that I'm Underneath
- Girl
- Rock n' roll on the floor
- Whatever