A Hangmás egy zombi /// Minda Endre, Pogár László, Hangmás

Válogatáslemezt adott ki a valójában nem létező, egy A38-as koncertre összeálló Hangmás, a 2000-es évek hazai indie-zenéjének egyik kulcszenekara. Minda Endre énekessel és Pogár László gitárossal beszélgettünk.

Mi is pontosan most a Hangmás státusza? Létezik, nem létezik, ideiglenesen létezik?

Endre: A Hangmás egy zombi. Idén hosszú évek csendje után összeállunk egyetlen koncertre. Lehet, hogy pont ez lesz az utolsó; az is lehet, hogy fogunk még koncertezni. Ezt mi sem tudjuk.

László: 2013-ban a Kata külföldre költözése előtt tartott koncerten is azt mondtuk: nem zárjuk ki, hogy valahol valamikor még koncertezni fogunk.

Hogyan indultatok annak idején? Mik voltak az első olyan pillanatok, amikor azt éreztétek, hogy a helyeteken vagytok? Melyek voltak a kedvenc koncerthelyszíneitek?

Endre: A Hangmás felállása 2006-ban, Paullal lett teljes, bár előtte már lenyomtunk a többiekkel 5 évet, amikor végigjártuk a szamárlétrát a Benczúr Háztól a Vörös Yukon át a Tűzraktárig. Az igazi hangunkat az első lemezünk megjelenése tájékán találtuk meg, ezért is szoktuk kábé onnantól datálni a zenekart. 2007-ben éreztük először, hogy jó helyen vagyunk jó időben; akkoriban kezdett Budapesten kialakulgatni egy izgalmas indie színtér, nagyon szép időszak volt ez mindannyiunk számára. A leginkább a Trafóban, a Corvintetőn, A38 Hajón, a Merlinben és a hasonló kisebb klubokban szerettünk koncertezni. Igazi összeizzadós, pialocsolós, füstös bulik voltak ezek, ahol általában mi voltunk a leginkább bekészülve.

Talán ti ketten vagytok a leginkább előtérben a Black Bartókkal. Milyen művészi alapkoncepció hívta életre a zenekart? És hol tartotok most? Mik a tervek?

Endre: A Black Bartók eredetileg egy félig elektronikus, de csak gitárhangokból építkező, háromtagú blues-punk formációként indult, de hamar rájöttünk, hogy kell az élő dob és basszus. Azóta átálltunk a hagyományos zenekari felállásra. Lett egy élő lemezünk, tervben van egy következő LP is, még több blues-punkkal.

László: Mindketten természetesnek vettük, hogy a Hangmás leszünetelése után is zenélni szeretnénk, és adottnak vettük, hogy együtt folytatjuk. Ami a dalokat, koncepciót illeti: nem bújtunk ki a bőrünkből, kicsit több blues és elektrós elem van a zenében.

A kétezres évek közepén, második felében izgalmas indie-pezsgés alakult ki Budapesten. Ennek volt része a Hangmás is. Hogyan látjátok távlatból azt az időszakot?

Endre: Nagyon szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy pont akkor voltunk a legaktívabbak, amikor Budapesten kivirágzott az éjszakai élet, egymást érték a teljesen kurrens nemzetközi és hazai zenekarok, dj-k bulijai a városban, rengeteg jó hely volt. Aztán jött a buliturizmus és a kocsmák előtti álldogálás korszaka, ami pár év alatt meg is ölte az egészet. És persze szép lassan kicserélődtek az emberek és a helyek is. Nem mondom, hogy most nincsenek izgalmas dolgok, de ez már nem igazán nekünk szól.

Miért szűnt meg annak idején a Hangmás?

Endre: A Hangmás azért szűnt meg, mert Kata úgy döntött, hogy kiköltözik Franciaországba, mi pedig nem tudtuk elképzelni bárki mással a Hangmás folytatását.

László: Mindig is büszke voltam arra, hogy nálunk nem voltak tagcserék. Az, ami a Hangmás, ahhoz mind a hatan kellünk.

Mi az, amit így visszatekintve esetleg másként csinálnátok, mint Hangmás? Hogyan látjátok, mi volt a zenekar egyedisége, különlegessége, szekszepilje.

Endre: Én picit kevesebbet koncerteztem volna, és még több olyan dalt írtam volna, mint a Funeral Party Budapest, az Alone in the Office, a We Are Modern, a Fehér Zaj, vagy a Valaki Ma Este Megsérülhet. Indie, elektronika, disco-punk – ebben voltunk a legerősebbek. Más műfajok, hangszerelés felé is kacsingattunk az évek során, abból is születtek jó dalok, de az igazán szögelős indie volt a Hangmás erőssége, és persze az élő koncertek hevessége.

László: Szerintem Endre magyar nyelvű szövegei is kiemeltek minket nem csak a magyar indie szcéna, hanem úgy általában a magyar underground zenekarai közül.

Megjelent egy lemez, egy válogatásalbum. Rest In Parties. Honnan jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen? Mi volt a válogatás szempontja?

Endre: László pár éve rákapott a bakelitre, szenvedélyes gyűjtővé vált, és mivel a Hangmás sose adott ki ilyen kiadványt, elérkezettnek látta az időt, hogy megjelenjünk egy ilyennel, mi többiek pedig maximálisan egyetértettünk vele. Imádom a borítóját, már ezért megérte!

László: A vinyl formátum eleve meghatározta az időkeretet. A dalok kiválasztásánál és sorrendjénél azt vettük figyelembe, hogy mit játszanánk egy 40 perces koncerten.