Előadó

Hangmás

New wave, dark-rock, szinti-pop, elektro-punk, Joy Division, New Order, Ultravox, Visage, szögletes ütemek, kemény elektronika, negatív szövegek, karizmatikus frontember, extravagáns koncertek – csak néhány címszó a közelmúlt egyik kultikussá vált alterock zenekara, a Minda Endre énekes, Molnár Kata billentyűs, Kabai Gergely basszusgitáros, Török Gergely dobos, valamint Pogár László és Paul Schiessler gitárosok alkotta Hangmás jellemzésére. Vagy ahogyan az újvidéki születésű Minda Endre festette le a csapatot egy 2021-es interjúban: „A Hangmás igazi partyállat a 00-ás évekből, amikor a hétvége szerdán kezdődött a Corvin-tetős rewindbulikon és vasárnap hajnalban ért véget valamelyik eldugott kis belvárosi helyen, ahol vágni lehetett a cigifüstöt, ragadt a padló a piától és csöpögött a pára a falakról.”

Első kiadványuk, a Freak Show című EP 2006-ban jelent meg, majd egy évre rá az első albumuk (Funeral Party Budapest, 2007) is napvilágot látott, hatalmas sikert aratva. A következő években még egy EP-t (Plastic Tracks, 2009), valamint három nagylemezt (Valaki ma este megsérülhet, 2009, Ragadozó, 2011, Hangmás, 2013) készítettek, olyan máig emlékezetes slágerekkel, mint a Darabokban, a Zombie Disco, a Ginatonic, a Luna és a We Are Modern). Legalább ilyen emlékezetesek a koncertjeik, melyeket gyakran szürrealista vetítésekkel és dekorációkkal színesítettek vagy olyan sajátságos helyszíneken tartottak, mint egy belvárosi sztiptíz bár vagy egy nagykörúti bútorüzlet kirakata. Olyan is előfordult, hogy egy, a régi Trafó pincéjében rendezett fellépésükön a közönség spontán röplabdázni kezdett a plafonról leakasztott diszkógömbbel, amelyről szerteszét pattogtak az apró tükördarabkák szilánkjai.

Miután 2015-ben Molnár Kata és Paul Schiessler külföldre költöztek, a Hangmás határozatlan időre felfüggesztette a működését, azóta csak két alkalommal léptek színpadra: 2017-ben, a Funeral Party Budapest megjelenésének tizedik évfordulóján, majd 2021-ben az A 38 hajó színpadán adtak nagysikerű koncertet, amelynek apropója egy, a legnagyobb Hangmás-slágereket tartalmazó vinyllemez (Rest In Parties, 2007–2013) boltokba kerülése volt. A feledhetetlen „időutazás” emlékét azóta koncertlemez is őrzi Live at Artemovszk 38 címmel.

A zenekar két oszlopos tagja – Pogár László és Minda Endre – azóta sem hagytak fel a zenéléssel: 2015-től a Sonar zenekarból ismert Kovács Marcel billentyűssel létrehozott, később ötfősre bővült Black Bartók formációban folytatnak reménykeltő kísérleteket a punk, a blues és az elektronikus zene sajátos házasítására.

CsO

 

A zenekar Facebook oldala: https://www.facebook.com/hangmas

A zenekar Instagram oldala: https://www.instagram.com/hangmas/?hl=hu

Frissítve: 2023-1 , Csikor Ottó

Kapcsolatok