Máshova kerültek a hangsúlyok // Grand Mexican Warlock

November 9-én az A38 Koncerttermében lép fel az új lemezre készülő Grand Mexican Warlock, a hazai rockszíntér egyik legizgalmasabb zenekara. Interjúnk.

Új dalokkal visszatért a Grand Mexican Warlock. Miért volt a szünet? És miért éppen mostanra döntöttek a visszatérés mellett? És milyen lesz az új lemez? Szabó Lászlóval és Undosszal beszélgettünk.

Szabó Laci: Annyira azért nem volt vészesen hosszú ez a szünet, az utolsó budapesti koncert tavaly novemberben volt, nyáron pedig játszottunk egyet a Fishingen. Közben az új album is készül, igaz, a szokásosnál is lassabb tempóban. Én nem is úgy élem meg, hogy leálltunk, inkább csak alkalmazkodnunk kellett a megváltozott életkörülményeinkhez, Áron vidékre költözött, Dávid beszállt a Supernembe, Undos a meló mellett elkezdett egy egyetemet, nekem gyerekem született, és még sorolhatnám. Mindemellett 2009-től tavaly őszig elég intenzíven nyomtuk a zenekart, én speciel túl is toltam kissé, így hát jól esett fékezni, vagy legalábbis levenni a lábat a gázról. Viszont azt már tavaly ilyenkor tudtuk, hogy idén ősszel koncertezni fogunk, szóval nem akartunk nagy búcsúzkodásba kezdeni.

Undos: Nagyon megváltozott mindenkinek az élete időközben, ha úgy tetszik, felnőttünk. Bár nem szeretem ezt a kifejezést, mert ennek már 15 éve meg kellett volna történnie. Éppen ezért azt szoktam magamnak is mondani, hogy egész egyszerűen máshova kerültek a hangsúlyok, kicsit mindenki abbahagyta a hiábavaló álomkergetést, ami sajnos azzal jár, hogy a zenekar ilyenkor háttérbe szorul. Nyilván ennek számtalan oka van, hogy miért alakult így, de most nem mennék bele a szokásos itthoni zenészszplínbe, amit oly sokszor megtettem már és még valószínűleg meg is fogok.

Hogyan látjátok a Grand Mexican Warlock eddigi pályáját? Mi az amivel a leginkább elégedettek vagytok, és mi az amit esetleg másképp csinálnátok? Melyik lemezeteket szeretitek a legjobban?

Sz. L.: Az az igazság, hogy én alapból elégedetlen típus vagyok. Az elmúlt 1-2 évet leszámítva nagyon ritkán fordult elő, hogy jó érzéssel hátradőltem és élveztem volna a munkám gyümölcsét. Ez a hozzáállás sok esetben vitte előre a dolgokat, mert addig rugdostam mindenkit saját magamat is beleértve, amíg a lehető legjobbat ki nem hoztuk egy adott szituációból, de legalább ugyanennyit ártottam vele magamnak és a körülöttem lévőknek. Az első két album készítése közben például elég feszült volt a légkör és nem is szívesen gondolok vissza azokra az időkre. Az Aeons ezzel együtt számomra a legnagyobb mérföldkő, amit életem során eddig összehoztam, még ha sok ponton el is lett baszva. Azt az albumot valójában tökre felvenném újra a mostani felállással egy igazán komoly stúdióban, de ez nem hiszem hogy be fog következni. A III-as lemezt szeretem a legjobban hallgatni, talán ez volt az a pont, ahol kicsit én is lenyugodtam és már nem akartam tökéleteset alkotni, de a zenekari hangulat/flow is itt volt a legfaszább. Nem érzem olyan extrán különlegesnek, mint az Aeons-t, de sokkal inkább megvalósult, amit elképzeltünk. Imádom, hogy szalagra vettük és meg van bakeliten.

Azt mesélitek, hogy a most készülő lemezanyag kísérletezőbb, nyugisabb, kevésbé megmondósabb, személyesebb lesz, és azt is, hogy eredetileg akusztikus lemeznek indult. Mi inspirált benneteket? Miért alakult úgy, hogy ilyen lesz ez az anyag? Hogyan lett a tervezett akusztikusból mégis elektromos?

Sz. L.: A III ugye ’16 áprilisában jelent meg. Az eredeti elképzelés az volt, hogy pofátlanul rövid időn belül kihozzuk ezt az akkor még akusztikusnak szánt albumot. Nem is úgy tekintettünk rá, mint rendes sorlemezre, az volt a terv, hogy lemegyünk Áron tanyájára, zenélünk, megpróbálunk elkapni pár hangulatot, mindent felveszünk és a végén lesz belőle egy kedves kis ajándék karácsonyra. Úgy értem tavaly karácsonyra.

U: Ebben egyébként én vagyok a fő ludas. Nekem a szünet az szünet volt a javából. Nagyon kemény volt az első év a suliban, kicsit megfingatott és akkoriban kezdtük el a Hubával a projektünket is csinálgatni, szóval úgy voltam vele, ha már úgyis szünet van, meg nem koncertezünk, akkor a lemezzel se kell rohanni sehová, ebbe a többiek meg beletörődtek. Nem vagyok amúgy sem egy villám alkotó, nem szarom csak úgy egymás után se a szövegeket, se a dalokat, inkább ilyen korszakaim vannak és akkor koncentráltan tudok dolgozni rajtuk hetekig, mert van ihlet, vagy mi a franc kell ehhez, van amikor meg semmi, akár hónapokig. Amúgy meg már tényleg látszott, hogy ez nem lesz ilyen akusztikus lemez, hanem egy következő GMW sorlemez, csak még nyugisabb, mint a III volt, 7 új számmal és 3 régivel, bónusz gyanánt.

Sz. L.: Hogy végül nem lett full akusztikus album, nem sokat változtat a lényegen, a legtöbb dalnak jobban állt a Telecaster, mint az akusztikus gitár, ennyi az egész. Az intimitás nem veszett el menet közben, van néhány energikusabb rész, mint pl. a már publikus The Momist verzéi, de kb ez a “legkeményebb” szám.

Mik a terveitek az idei év hátralévő részére? Mik a 2018-as tervek?

Sz. L.: Mire ez a cikk megjelenik, addigra túl leszünk az őszi turné nagy részén a Run Over Dogs-szal. Az utolsó koncert az A38-on lesz november 9-én, aztán tök jó lenne idén Karácsonyra tényleg kihozni a negyedik lemezt, de ezt sajnos nem tudom megígérni. Az biztos, hogy ezt az albumot szeretném még elkészíteni, de hogy utána mi lesz, arról fogalmam sincs. Le kell majd ülnünk beszélgetni, az tuti. Jobb ha nem vár tőlünk senki semmit, aztán lehet majd örülni, ha mégis lesz valami.