„Csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger” ‒ Gaya Arutyunyan // Deti Picasso

Négy év szünet után tavaly tért vissza az Arutyunyan-testvárpár köré épülő, évek óta budapesti bázisú örmény-magyar Deti Picasso. A nem csak felállását tekintve, hanem zeneiségében is megváltozott négy tagú zenekar idén új , albumot készített, melyet az A38 Hajón mutat be október 15-én.

Országot és várost váltani magánemberként sem, művészként sem egyszerű dolog. Miért érkeztetek annak idején Budapestre, miért adtátok fel a korábbi életeteket? Mit adott vagy vett el, egyszerűbben: mit változtatott látásmódotokon és művészeteteken az új lakóhely?

Oroszországban van egy mondás: „csak a bátraknak engedelmeskedik a tenger”. Az első külföldi fellépéseink után (köztük az első Szigetes fellépés) kiderült, hogy nem csak a hazánkban, de Európában is van érdeklődés a zenénk iránt. Ugyanakkor ezek a turnék rengeteg adminisztratív nehézségekkel jártak, meghívókat kellett szerezni, vízumokért sorba állni, ata carnet-kat töltögetni, messze utazni, stb. Ebben az időszakban sok magyar zenésszel dolgoztunk együtt, gyakori vendégeink voltak Moszkvában Grencsó István, vagy a Másfél zenekar, több magyar ismerősünk és barátunk segítette a munkánkat. Így kerültünk

Budapestre. A legtöbb hatást pedig az együttműködésekből merítettük. Budapesten ugyanis nem csak magyar zenészekkel dolgoztunk együtt. Itt vettünk fel közös lemezt a norvég Schtimm zenekar tagjaival, itt léptem fel először a Rotfront zenekarral, vagy itt stúdióztunk együtt Alex Hackével az Einstürzende Neubautenből és még sorolhatnám. És a legfontosabb, hogy itt hoztuk létre öcsémmel a Wattican Punk Ballet freak rock cabaret duót.

Viszonylag hosszú szünet után tavaly tértetek vissza. Miért volt szükség a több éves leállásra? Mi inspirálta a visszatérést?

Mi mindig családként tekintettünk a zenekarra, de 2010-ben a dobosunk családi okok miatt Moszkvában maradt, a brácsásunkat pedig felvették a genfi zeneakadémiára, így ideiglenesen leállítottuk a zenekart. Négy évig kerestük a budapesti zenészek között azokat, akik az új felállást képeznék, de megőriznék a családi feelinget. Egyszer csak rátaláltunk ezekre a zenészekre a dobos Porteleki Áron és a hárfás Anasztázia Razvaljajeva személyében. Ezzel egy időben találtunk rá egy régi családi hangfelvételre, amit még az öcsémmel vettünk fel egy katolikus örmény faluban.Eme két eseménye egybeesése inspirált minket a visszatérésre.

Az újrainduló Deti Picasso zenéje kevésbé rockos, karcos, sokkal szellősebb, akusztikusabb, folkosabb. Mennyire volt tudatos választás az, hogy más irányba indultok el?

Történt-e veled olyan, hogy a szekrényedben egy olyan ruhára találtál, amit még egyetemista korodban hordtál és most rosszul áll rajtad? Ez történt a zenekarunkkal is. Sok idő telt azóta, felnőttünk, megváltoztunk és nem tudjuk önmagunk tízéves mását imitálni. Mostani zenénkkel sokkal óvatosabban nyúlunk a hagyományos örmény népdalokhoz és ez a része tudatos.

Mennyi idő alatt, milyen munkamódszerrel készült el az új lemez? Adott-e, jelentett-e valami speciális inspirációt?

Amikor a barátaim rávettek, hogy indítsak el egy crowdfunding kampányt az új lemez készítésére, nem teljesen bíztam a sikerben. Ez egy olyan kampány, ahol a hallgatók különböző bónuszokért cserébe megtámogatják egy zenekar kiadványát, ezzel ők helyettesítik a kihalóban lévő kiadók funkcióját. A sikeres kampánynak köszönhetően előkerültek a régi rajongóink és megtámogatták a lemezt. Amíg régebben akár egy évig is ülhettünk a felvételeinken, addig most három hónap alatt készült el a teljes anyag. Büszkék vagyunk a végeredményre, megható és egységes lemezt adtunk ki a kezünkből.