Stresszmentesebben kéne alkotni // G. Szabó Hunor, The Qualitons

A világ zeneiparát is megrengető járványidőszakról és az A38 karantén-koncertsorozatában is fellépő Qualitons-ról, a zenekar terveiről és jelenlegi helyzetéről beszélgettünk az együttes frontemberével.

Hogy vagy, hogy vagytok most? 3 hónap idegőrlő karanténidőszak után vagyunk – hogyan élted, éltétek meg? Mit csináltatok ez idő alatt egyenként és mit csináltatok zenekarként?

Érdekes időszak volt. Nekem személy szerint nagyon ambivalens érzéseim vannak. Amennyire nehéz, idegőrlő, bizonytalan, ugyanannyira könnyed, nyugodt hónapokat éltem meg. De azt hiszem, sokan vagyunk ezzel így. Ennyi pihenés, magunkkal való törődés, a családtagjainkra való odafigyelés nagyon ritkán adatik meg az ember életében ilyen hosszú ideig. És végre volt idő gyakorolni is. Ezt az oldalát nagyon élveztem. A koncertezés teljes leállását és az egzisztenciális totális bizonytalanságot kevésbé. A kritikus időszak véget ért, de a mi szakmánknál sokkal több idő kell ahhoz, hogy minden a régi kerékvágásba térjen vissza. Az már más kérdés, hogy ez nem is fog megtörténni egykönnyen.

A srácokkal március elején találkoztunk utoljára. Úgy gondolom, ők is hasonlóképpen élték meg ezt az időszakot. Mindannyian sokat vállaltunk az élet egyéb területein a karantén előtt, amire most legalább kellő figyelmet tudtunk fordítani. Hárman is építkezésbe fogtunk még tavaly, most főállású szakmunkásokká válhattunk. A ház körüli tennivalók egyébként sem érnek véget soha, ilyen értelemben rövid is volt a karantén.

Zenekarként, őszintén, nem csináltunk semmi említésre méltót.

Ha újra elindul a zenei élet, mik a terveitek? Hogyan látjátok, miként tud ebből kilábalni a zeneipar? Mi lesz ennek az időszaknak a következménye?

Én sajnos elég pesszimistán látom a helyzetet. Ebben az egész sztoriban minden zeneiparban dolgozó egyén egyformán érintett, gyakorlatilag mindenki padlóra került. És sajnos olyan érzésem van, mintha ez az egész művészvilág egy elsöpörhető, szükségtelen, haszontalan szegmense lenne az országnak. Ettől függetlenül nekünk össze kell tartanunk. Hogy mi lesz? A magunkfajta zenészek majd örülnek, ha lesz bulijuk nyár végén, ősszel, kevesebb pénzért, mint azelőtt, a szervezők alkudozni fognak, hiszen sokkal kisebb lesz a költségvetés, amiből gazdálkodhatnak. A zenekaroknak versengeniük kell a kevés lehetőségért. És persze mindennek tetejében, a mainstream, nagy tömeget mozgató előadók megtarthatják státuszukat, hiszen nagy eséllyel teltházakat csinálnak ezután is biztos jegybevétellel, amiből a hely és ők is jól jönnek ki. Ellenben a kisebb közönségű bandák meg mehetnek vissza sörözni a próbatermükbe. A mérleg még jobban megborul, mint eddig, a szakadék még mélyebb lesz a két véglet között. De persze ne legyen igazam.

Zenekarilag, persze, vannak terveink. Sosem az motivált minket, hogy milyen sikereket hoz a jövő, hanem, hogy zeneileg éppen mivel tudunk előrukkolni. Új anyagot készülünk összerakni, a lehetőségekhez képest koncertezni, aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Milyen segítséget jelenthetnek a most elindított zeneipari támogatási programok? Pályáztatok valamelyikre?

Igen, pályáztunk mi is. Jó, hogy vannak ezek a lehetőségek, de őszintén, sajnos minimális az a segítség, amit jelen helyzetben nyújtani tudnak. Ettől függetlenül élni kell velük, ha a zenekar a körforgásban akar maradni.

Nézzünk kicsit vissza a karantén előtti életre! Nagyon nagyot „mentetek” anno azzal, amikor felléptetek a nagyhatású amerikai rádióadó, a KEXP stúdiókoncert-sorozatában. Mi történt ennek a fellépésnek a következtében? Mennyit tudtatok belőle profitálni? Sikerült utána külföldön tovább építkezni? Tudtok majd most is építeni erre a sikerre?

Rengeteg pozitív hozzászólás, üzenet érkezik a mai napig a KEXP videónkra nemzetközileg is, noha kézzel fogható előrelépést még nem hozott. Gyakran beszéltünk már arról egyéb interjúkban is, hogy a külföldi karrierépítés milyen stratégiai munkával, anyagi befektetéssel és milyen sok idő elteltével hozza csak meg az esetleges gyümölcsét. Arról nem is beszélve, hogy régiókat kell kijelölni, ahol próbálkozhat az ember; nincs értelme ész nélkül mindenfelé nyomulni. Baromi nehéz eldönteni, hogy hová, mely országokra érdemes fókuszálni. A sors fintora, hogy a seattle-i jelenésünkből egyelőre itthon tudtunk leginkább profitálni. De természetesen ennek is örülünk.

Ráadásul a “járvány” pont akkor jött, amikor leginkább kibontakoztathattuk volna a Qualitons sikereit. És persze az itthoni, a korábbiakhoz képest extra figyelem, felkérések mellett külföldről is érkeztek szép számmal megkeresések. Az, hogy ezekkel mi lesz, feledésbe merülnek-e, hogyan tovább, szerintem senki nem tudja per pillanat.

Volt még egy nagyon jelentős mérföldkő, a Kex-feldolgozás EP. Honnan jött az ötlet? Miért éppen a Kex? Mi volt a feldolgozáslemez sorvezetője? Hogyan készült?

A feldolgozáslemez ötlete teljesen véletlenszerűen jött. Emlékszem, a próbateremben ültünk és beszélgettünk a régi magyar bandákról. Valahogy szóba került Baksa-Soós János és a Kex, és hogy milyen fasza zenekar volt. Aztán az is elhangzott, hogy pont 50 évesek lennének idén. Nem csinálunk egy Kex lemezt? Dehogynem. Így. Barna kb. 2 nap múlva küldött is egy demót a Zöld-sárgáról, amit otthon csinált, így indult az egész. Aztán mindenki választott egy dalt, amit a saját elképzelései szerint újragondolva, újra hangszerelve talált ki. Az már csak mellékes plusz, hogy amikor felmerült a Kex ötlete, nem gondoltunk bele, hogy mennyire aktuális az a fajta társadalomkritika és az az egyébként jellegzetesen ironikus rendszerellenesség, ami az egész Kexben és Baksa-Soós személyében rejlik.

Álmok, rémálmok, titkos tervek?

Szívesen megtartanám a jövőben azt a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, amit mostanában megéltem. Azt hiszem, sokkal stresszmentesebben kéne alkotni, zenélni, élni és nem ragaszkodni görcsösen a dédelgetett álmokhoz. Ez mindenképp nagy tanulsága ennek az évnek számomra.