The Qualitons
Ha hallja őket az ember, harminc-negyven évet zuhan vissza az időben, közben meg az egész gyanúsan mai érzetű – a 2008 tavaszán alakult pszichedelikus funk-rock-beat zenekar, a Qualitons kétségkívül új színt jelent a hazai zeneéletbe. Amit ők tesznek, a nullás évek persze csak Magyarországon hatott újnak, a retrotól viruló nagyvilágban szinte önálló irányzat volt ez a fajta aktuálpszeudoposztbeatfunk, elég ha a finn Soul Investigatorsra, a berlini Afrobeat Academy Bandre, a szintén német Whitefield Brothersre vagy az amerikai Sharon Jones & the Dap-Kingsre mutogatunk. A Qualitonst épp e hullám hazai hiánya hívta életre, a reprodukció után pedig végre lett produkció is 2010 szeptemberében az A38 Hajón villantották meg első, kizárólag saját dalokat tartalmazó energiapozitív albumukat (Panoramic Tymes).
Az ötlet szülőatyja Kanada Káosz, aki ugyan még meg sem született, amikor a beat, a rhythm and blues és az afrobeat a virágkorát élte, lemezlovasként mégis mágnesként vonzották magukhoz. Kutatott, gyűjtött, régi poros korongokat lapozgatott, meg túrta a netet, a relikviáik böngészése közben pedig óhatatlan kóstolgatta annak revival vonulatát. S nagyon nem értette, magyar muzsikusok miért nem játszanak ilyen ódon hangulatú, mai fülnek mégis izgató slágereket.
Tucatnyi zenészt megkörnyékezett, mire meglelte azt a négyet, akiben egyfelől érzett potenciált, másrészt igent is mondott neki. Korongkollekciójából közösen kiválasztottak néhány könnyebben kivitelezhető dalt, és 2008. május 18-án, vasárnap délután négykor a Sirályban néhány tucat barát és érdeklődő jelenlétében előadták azokat. Így született meg a Qualitons, melyben már akkor is Szőke Barna gitározott, Hock Ernő basszusozott és G. Szabó Hunor dobolt, fél évre rá pedig az orgonista Premecz Mátyás érkezésével nyerte el máig érvényes formáját.
2009 őszétől intenzív munkakapcsolatban álltak Kovács Katival, a következő évben nagysikerű turnén is részt vettek, de a tervezett közös nagylemezből sajnos végül semmi sem lett.
Mire 2010 őszén a Panoramic Tymes kijött, már túlestek két koncertlemezen (Soulbeat koncert 1, 2008; Soulbeat koncert 2, 2009), de ez az első, amely saját dalokat tartalmazott. A régi idők zenéjéhez pedig kétségkívül a régi idők hangszerei passzoltak: kétszáz kilós Hammond, adekvát Leslie-erősítővel, hajlott korú Ludwig-dob, McCartney-féle Höfner-basszus, vagy legalábbis annak kópiája. Hasonló szellemben fogant első nagylemezük anyaga: a mai, térben és időben izolált stúdiógyakorlattal szemben kizárólag függönyök választották el a zenészeket. A hangmérnök korabeli előerősítőket és mikrofonokat használt, a számítógépbe analóg jelek futottak be, a szalagos technika alkalmazásától egyedül annak anyagi vonzata tartotta távol őket.
Mindezek eredőjeként persze a Panoramic Tymes a maga régies, karcos, koszos hangképével erősen elütött a kereskedelmi rádiók hangzásideáljától, így a dalokat az éterben sokat nem is játszották. Aztán 2012-ben Kanada Káosz kikerült a csapatból, G. Szabó Hunor pedig az előtérbe lépett, gitárt ragadott és ő lett a frontember. Az ezzel párhuzamosan megújult felállás – melyben G. Szabó Hunor, Hock Ernő és Szőke Barna mellett Boros Levente dobolt és Menyhei Ádám billentyűzött – 2014-ben jelentette meg a kizárólag vokális dalokat tartalmazó Tomorrow’s News-t és a 2018-as pszichedelikus rockos Echoes Calling-ot. Egy évvel később pedig egy ötszámos EP-vel (Kexek) tisztelegtek a hetvenes évek legelejének legendás underground formációja előtt.
JBSz
A zenekar weboldala: https://thequalitons.com/
A zenekar Facebook-oldala: https://www.facebook.com/thequalitons/
A zenekar Instagram-oldala: https://www.instagram.com/the_qualitons/?hl=hu