Nagyon kellett, hogy megnyugodjon a lelkem // Fekete Jenő

Nagy buli lesz élete első szólólemeze, a sárarany lemezbemutatója, ígéri Fekete Jenő, a magyar zenei élet egyik megkerülhetetlen alakja, aki az A38 Hajó Koncerttermében mutatja be ezt a bizonyos albumot. Interjúnk.

Az, hogy Fekete Jenő blues-zenész, evidencia, azt azonban nem biztos, hogy tudják rólad, hogyan kerültél a blues közelébe. Mi volt az utad a blueshoz?

Általános iskola második osztályától zongoráztunk a testvéreimmel és kórusban énekeltünk, később rézfúvósokon is tanultunk. Szerettem a klasszikus zenét is, de a rock and roll- és blues- harmóniák nagyon megtetszettek. 13 évesen kaptam az első gitáromat, és mindjárt abban a pillanatban elkezdtem ezt hajtani. 14 évesen elmentem a képzőművészeti gimibe – akkor még szakközépnek hívták –, és szobrásznak tanultam. Ott, a Kisképzőben összehozott a sors egy-két figurával; többek között Hagyó Bélával, akit ott hallottam a wc-ben tök jól szájharmonikázni és Berencsi Attilával, a később Beri Aryval. Már zenélgettünk az iskolában is – így elindult a Palermo Boogie Gang őse. Mikor mindenki elvégezte a középiskolát, valahogy összesodort minket az élet, és a Bem rakparton játszottunk ’83-84 tájékán. ’85-ben besoroztak, Hagyó Béla – aki aztán 1987-ben Berlinbe költözött - pedig vitte tovább ezt a bluesos vonalat. Ő találta ki egyébként a Palermo nevét. Akkor már Szabó Tamás harmonikázott és Gyenge Lajos dobolt, én meg időnként kijöttem, és csatlakoztam egy-két bulijukra. A 80-as évek végén kezdtünk el játszani a legendás Fregatt sörözőben Szabó Tomival, Bacsa Gyuszival, Kepes Robival, aztán Mezőfi István Fifi lett az állandó dobosunk.

A ‘80-as, 90-es évek fordulóján a Palermo Boogie Gang szinte egyedüliként hozta ezt az öltönyös, autentikus blues-t a zenében és a külsőségekben is. Hogy léptetek erre az útra?

Kicsit a véletlenen múlt minden, kicsit ösztönösen jött. A külsőségek, az öltöny igazából azért alakult így, mert amikor bejutottunk a Fregatt sörözőben, azt mondták, hogy fehér ingben, nyakkendőben jöjjünk. Úgy is játszottunk aztán már, heti háromszor ott, de én a zakót amúgy is nagyon szerettem. A zenéket eleinte a Kisképzőben „kaptuk”, a rádióban pedig Göczey Zsuzsa és Nemes Nagy Péter műsoraiban lehetett hallgatni.

A ’90-es évek közepén megszűnt a Palermo. Miért éreztétek, hogy tovább kell lépnetek?

Valahogy én belefáradtam az egészbe – volt, hogy egy hónapban harminckét koncertünk volt. Mondtam a többieknek, hogy kiszállok, csinálják tovább nélkülem. De aztán ők sem akarták csinálni már. Később vállaltunk még néhány bulit, játszottunk párszor privát felkeresésre, de az már nem az volt.

Ezer éve zenélsz a magyar bluesban, a műfaj egyik hazai klasszikusa vagy – a szólólemez azonban eddig kimaradt. Miért éppen most vágtál bele?

Megfogant már bennem jóval korábban, hogy kéne egy szólóanyag, de idáig kellett várni rá. Nagyon kellett, hogy megnyugodjon a lelkem. 30, sőt, jóval több, mint 30 év van benne, ami annyira sűrű volt. Többezer fellépés, költözködések jobbra-balra, meg a családi élet – nem jutott idő rá, mindig máshová sodort a szél meg az élet. Most már ennyi minden után egyszerűen illik, ez szinte jár. Kell valamit hagyni az utókornak.

Pályafutásod során eddig szinte kizárólag angolul énekeltél. Miért döntöttél most a magyar nyelvű szövegek mellett?

Nagyon fontos, hogy a szövegek magyarul vannak. Szerettem volna már magyarul énekelni; nekem ez nagyon nagy kihívás. Énekeltem persze egyszer-kétszer magyarul - 2000 körül például az Egy jó kis napot (amit Dés László és Geszti Péter írt) az Üvegtigrisből. Eleinte úgy voltam vele, hogy majd adja magát, hogy az album szövegileg angol vagy magyar lesz – jól jött ki, hogy Valla Attila így rákapott erre az egészre és magyarul megírta azt a hangulatot, amit akár én is megéltem.

Hogyan és kikkel készült az album? Hogyan nézett ki a munkafolyamat?

Nagyon izgalmas, sokszínű csapat gyűlt össze: Voga Viki énekel, vokálozik; Pulius Tibi és Nagy Ádám gitároznak; szájharmonikázik Horváth Misi és Szabó Tamás; Szebényi Dani, Nagy Szabi és Pulius Tomi zongorán játszanak, Neumann Balázs Hammondon, Mester Tomi és Tomor Barna basszusgitáron; Pengő Csabi nagybőgőn játszik; Mezőfi István Fifi, Gyenge Lajos és Ganxsta Zolee dobol. De néhány nevet megtartunk magunknak, hadd legyen egy kis meglepetés is. Valla Attila mellett Szentgyörgyi Szabi is írt egy dalt, a Legyen könnyűt.

A sárarany körüli munka tavaly október elején indult, amikor Slebics Krisztiánnal, aki a produkciót a kezdetektől szervezi, megtudtuk, hogy van egy nyertes NKA pályázatunk. Ez elég jó lökés volt, hogy beinduljon a gépezet és felkerestük Attilát, aki a demók alapján pár nap alatt majdnem kész ötletekkel állt elő. A próbák novemberben kezdődtek, ahová első szóra örömmel csatlakoztak a régi zenésztársak: Mezőfi István Fifi, akivel már a Palermo Boogie Gangben, és a Muddy Shoes-ban is együtt muzsikáltunk; Bacsa Gyula, Nagy Szabolcs és Tomor Barna, aki többek közt a Fekete Jenő trió basszusgitárosa is. Ezután indultak volna a felvételek Vastag Gábor vezetésével, de az első felvételi nap előestéjén hirtelen jött az idegbecsípődés, később a tüdőembólia, ami miatt jött egy hosszabb kényszerleállás. De aztán ahogy kijöttem a kórházból, felvettük a fonalat. Az album borítójához Kiss Tibi és ef Zámbó István is felajánlották egy-egy munkájukat, de közvetetten Podlovics Péter is hozzátette a magáét a projekthez a Kobuci kerttel együtt.

Mit várhatunk a lemezbemutatón? Kikkel zenélsz majd? Hogy fest majd a repertoár?

Mivel a lemezen játszó muzsikusok sajnos és szerencsére eléggé elfoglalt zenészek, nem mindenki tud a koncerten is föllépni. Szebényi Dani helyett Pulius Tomi zongorázik majd, Bacsa Gyulát Nagy Szabi helyettesíti; de a lemezen szereplő legtöbb zenész szerencsére velünk lesz. A repertoár nagyrészt a lemez számaiból áll majd, de lesznek dalok máshonnan is - még nem véglegesítettük a dalsorrendet.