Izgalmas új dolgokra készülünk // Tóth András, Szendrői Csaba / Elefánt

Április 30-án a Hajó 13. születésnapján, egyben a Tetőterasz nyitóestjén koncertezik az A38-on az egyik legizgalmasabb fiatal hazai zenekar, az Elefánt. Tóth András gitárossal és Szendrői Csaba énekessel beszélgettünk.

Szombathelyről indultatok, az eredetileg kétszemélyes formációhoz többen is csatlakoztak. Hogyan állt össze a csapat? Milyen volt az indulás, mit hoztatok magatokkal?

Tóth András: Csabival ketten 2004 óta zenélünk együtt, kisebb megszakításokkal, többnyire aktívan. Több formációt kipróbáltunk mire eljutottunk az Elefánt alapjaihoz. Például blues-os, dzsesszes, rockos, alternatívos, zenét, szóval sokféle stílust, de mindben az volt a lényeg, hogy kettőnk közt összhang volt. Nem meglepő, hogy végül ketten maradtunk, egy akusztikus gitár, egy felvevő eszköz a szombathelyi Emlékmű dombja és némi „jóság”. Valahogy így született a Magányos, ami az Elefánt szempontjából nagyjából a nulladik kilométerkő. Ez eljutott Závada Petihez, majd Kodály Methodékhoz, s mindez vezetett ahhoz a koncerthez, amin először a teljes létszámú zenekar összejött. Válasz a kérdésre: magunkkal hoztunk jó adag keserű, búsongó, szenvelgő érzelmességet, balfasz komolytalanságot, ökörködést és egy olyan szabad zenei étert, melyben mindezt korlátok nélkül, természetesen és őszintén összhanggá tudjuk kovácsolni.

Zenéteket behatárolhatatlannak és eklektikusnak írjátok le. Tudatosan törekedtetek az egyedi hangzás kialakítására?

TA: Ez olyan dolog, mint amikor felébredsz álmodban. Egy ideig ösztönös és irányíthatatlan, jön minden a tudatalattidból, ha akarod, ha nem. Aztán az eszmélés után elkezded irányítani, elkerülöd, ami neked rossz, és követed, ami neked jó. Az ihlet zsigeri, a hangszerelés agyi.

Szendrői Csaba: Aztán meg van az a pont, amikor már nem tudod ezt megállapítani. Az ember nehezen hallja kívülről magát, ez egy sarkalatos pont, én például, nem tudom, hogy hallgatnám-e magunk, ha csupán találkoznék a zenénkkel. Ez olyan kérdés, minthogy jóban lennél-e magaddal, ha összefutnátok az utcán. Mindenkinek az eredetiség a célja, egy klisé is lehet eredeti a zenében. Mondjuk, ha például ironizálunk vele.

A Facebook-oldalatokon azt írjátok, "filmzenéket írtok nem létező filmekhez." Ha mégis léteznének ezek a filmek, milyenek lennének? Milyen művészeti alkotások inspirálnak titeket?

TA: Sharknado, Egy makulátlan elme örök ragyogása, Oroszlánkirály, Jóban rosszban, hát nyilván nem tudom. Szerintem ez zenekaron belül mindenkinek más. Minden, ami jó, vagy amiben megtalálod magad.

SzCs: Amelie csodalatos élete feat Taxidermia vs. Felhőatlasz / Radírfej. Rambo IV.

Meséljetek Balaton Method-os, különleges klipforgatásokról!

TA: Szeptember közepe volt, és még pont annyira volt meleg és sárgás és giccses és egyszeri a táj, hogy azt a pillanatot soha ne felejtsük el. Beleejtettünk egy közepesen drága mikrofont a Balatonba, és az egyik búvárunk tüdőgyulladást kapott, és beleragadt egy teherautó a sárba. Ez mind lényegtelen, ami lényeges, az ott van a vásznon.

SzCs: Nem felejtem el, amikor a Szabi a dobszerkójával tekert a tóban a vízibiciklivel, vagy amikor egy húsz méteres állványról lógott a fejemhez egy száz kilós kamera, a naplementére, meg a lelkes stábra.

Melyik volt az eddigi legjobb koncertélményetek?

TA: Kétezerhét vagy kétezernyolc. Csabiék jáki padlása, csúnya házibuli, szép emberek, és a szükségszerű feljelentés. Amúgy az első Merlin, meg az utolsó iksz év múlva, és minden, ami közte volt. De amúgy az első.

SzCs: Nekem az előző Fishing, amikor zuhogó esőben eljátszottuk a Kedvenc felhőmnek című számot az esernyős tömegnek, az maradandó. Teátrális, de ez van.. Meg a lemezbemutató persze, még akkor is, ha suta. A Hajó egyébként is szívünk csücske attól függetlenül, hogy most ez ugye itt és most.

Április 30-án a ti koncertetekkel ünnepli az A38 Hajó a 13. születésnapját - mire számíthat a közönség?

SzCs: Ha minden jól megy hozunk új dalt, biztosan lesz néhány frissítés a régiek közt, picit más, picit máshogy, talán vendéget is hozunk magunkkal, de egyelőre minden titok.

Tavaly áprilisban adtátok ki második, Gomoly névre hallgató nagylemezeteket. Rengeteget koncerteztetek azóta - inkább a turnézás kötött le titeket, vagy jutott idő a dalszerzésre is?

TA: Túl vagyunk egy elég intenzív őszi/téli turnén, ami kellőképp lefárasztott minket ahhoz, hogy tavasszal neki is álljunk újra. A kettő közötti telet sikerült zeneírással tölteni, alig várjuk, hogy végre koncerten is játszhassunk újakat.

SzCs: Újra harmóniába kellett hoznunk a szívet a hússal, úgy néz ki sikerült.

Hogyan értékelnétek az eddigi évet zenekari szempontból? Mik a terveitek a következő hónapokra?

TA: Ahhoz, hogy napközben frissen melózz, kell, hogy este kialudd, kiálmodd magad, így eddig szerintem pontosan minden úgy történik, ahogy kell, és az nekünk jó. Máshogy nem nagyon tudom érzékeltetni.

SzCs: Nehéz időszak volt, Zoli (Kovács Zoltán, billentyű – a szerk.) két évet Skóciában töltött, amit lehúztunk úgy, hogy minden hónapban itthon volt egy hetet, tényleg olyan volt kicsit, mint amikor az embernek a csaja kint van Erasmuson, és hiába tudod, hogy jön haza, azért érzelmileg – főleg, ha amúgy sokszor együtt lélegzitek ki azt, ami szép -, megterhelő. Ezúton is köszönjük Roza Tominak, aki ebben a kényes helyzetben helytállt a zongora mögött, viszont most újra éled a láng, Zoli hazaköltözött. Izgalmas új dolgokra készülünk.