Előadó

Elefánt

„Mindig is vizuális alkat voltam, csak a festéshez béna, ezért szavakkal dolgozom” – summázta ars poeticáját Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere, amikor együttese dalainak rendkívüli vizualitásáról kérdezték. Ezek a szavakkal festett és a hallgatóban felsejlő, megelevenedő szuggesztív képek ugyanis a 2012-ben alakult, szombathelyi gyökerű budapesti zenekar igazi védjegyei, ezek emelik ki leginkább a hasonló alterock csapatok sorából.

Persze előbb az ismeretlenségből kellett kiemelkednie a formációnak, amihez esetükben a Kodály Method elnevezésű audiovizuális projektsorozat adott lendületet. Klipet készíthettek Magányos című dalukhoz, majd felléphettek a program résztvevőinek közös koncertjén, és ez egyúttal a zenekar kibővülését is magával hozta: Szendrői Csaba énekes és Tóth András gitáros mellett Horváth Bence Ede basszusgitáros, Kovács Zoltán billentyűs és Németh Szabolcs dobos is a csapat része lett.

Debütáló EP-jük (Kék szoba, 2012) egyedi hangvételű, posztsanzonként definiált szerzeményei hamar felkeltették a közönség érdeklődését, így első stúdióalbumukkal (Vérkeringő, 2013) a honi könnyűzene vérkeringésébe is bekerülhettek. Valamire való rockfesztivált már nem rendeztek nélkülük, együtt játszhattak nagy elődjeikkel, a Kiscsillaggal, a Quimbyvel és a Vad Fruttikkal, de Szimler Bálint Balaton Method című 2015-ös zenés filmje is velük kezdődik.

Későbbi lemezeik (Gomoly, 2015, Minden, 2017, EL, 2019) készítésénél mindig a kreatív utakat és a megújulás lehetőségeit keresték, ami sokszor egészen meglepő eredményre vezetett. Akad albumuk, amelynek szinte minden dala más műfajt képvisel, sőt az egyes szerzeményeken belüli, néha egészen szélsőséges hangulat- vagy stílusváltások sem ritkák.

Noha a zenekart sosem gyötörte megfelelési kényszer, sikerült megfelelniük mindenkinek, amit a növekvő rajongótábor és Szendrői Csaba Artisjus-díja (Az Év könnyűzenei alkotója, 2018) egyaránt igazol. Az énekes-szövegíró nevével egyébként az utóbbi években a könyvesboltokban is találkozhatunk: válogatott versei Mintha muszáj lenne címmel 2019-ben, ironikus életbölcsességei, facebookos megnyilvánulásai A dolgok és amik mögöttem vannak címmel 2021-ben láttak napvilágot. Következő műve – tervei szerint – egy novelláskötet lesz, az új Elefánt-albumon pedig a zenekar tagjainak, illetve rajongóinak legizgalmasabb álmait, álomképeit szeretnék majd megzenésíteni.

CsO

Frissítve: 2024-12 , Csikor Ottó

Kapcsolatok

    123