Az őszinteséget szokták dicsérni // Carson Coma

Villámgyorsan az egyik legkedveltebb fiatal zenekar lettek. Van humoruk, jó dalokat írnak, ütősek a koncertjeik. Októberben dupla lemezbemutatót adnak az A38 Hajón. A Carson Coma két tagjával, Fekete Giorgio énekes-gitárossal és Héra Barnabás dobos-énekessel beszélgettünk.

Október 24-én és 25-én a Lesz, ami lesz című második nagylemezeteket mutatjátok be az A38-on. Mesélnél a lemezről, arról, hogyan és mennyi idő alatt készült? Meg bármi, amit szeretnél elmondani a lemezről.

Giorgio: A Lesz, ami lesz az első lemez kiadása óta elkezdődött folyamatos dalszerzés végeredménye, nem volt rajtunk nyomás, hogy akkor 2020 októberében ki kéne jönnünk egy újabb albummal; egyszerűen összegyűlt ez a tucatnyi szám, amit hiba lenne nem közre adni. A tavaszi karantén egyszerre nehezítette és könnyítette meg a feladatunkat, ekkor otthon folytatódott a dalírás, amit nyáron az egyhetes zenekari edzőtáborunkban fejeztünk be.

Barni: Ezen a vidéki elvonuláson született meg a lemez címe és egyéb kreatív gondolatok is, állati vicces dolgokat csináltunk, úgyhogy viszonylag nehéz volt a komoly munkával haladni – de megcsináltuk! Külön öröm, hogy ez a korong október 15-én már bakeliten is megjelenik, így nekünk is hihetetlenül izgalmas ez a lemezpremier.

Ha a lemezcímből meg a lemezelőzetes dalokból következtetek, főleg magyar nyelvű számok lesznek az új albumon. Jól gondolom? És ha jól gondolom, akkor azt is jól gondolom, hogy a magyar nyelvű dalírás a jövőbeni irányotok?

Giorgio: Jól gondolod, ezen a lemezen egyáltalán nem lesznek angol nyelvű dalok. Egyre magabiztosabban kezdtünk el magyar szövegeket írni, sokkal könnyebben és természetesebben mennek így a dolgok. Abszolút ez az irány, de még elképzelhető, hogy lesznek angol nyelvű dalaink is, ha egy dal úgy adja magát inkább.

Barni: Mindenesetre a Lesz, ami lesz nem csak magyar dalokból áll majd; rákerül az első olasz nyelvű dalunk, amivel igyekszünk betörni a mediterrán slágerlistákra, hehe. Igazából már régóta nyektettük Giorgiót egy olasz dallal, a végeredmény meg tök szuper lett, nekem az egyik személyes kedvencem az albumról.

Viszonylag gyorsan az egyik legkedveltebb fiatal koncertzenekar lettetek, most is dupla koncertet adtok a Hajón. Szerintetek mi a zenekar szexepilje? Vagy a szuperképessége. Mit bírnak bennetek a legjobban? Mi az, amit egy-két év alatt ennyi embert meg tudott ragadni?

Giorgio: Ezt viszonylag nehéz megmondani, de Attila végtelen sármján túl talán az segített, hogy nem kellett felvennünk egy szerepet, nem kellett a fekete ruhás szomorú fiúkat játszanunk sem a színpadon, sem a klipekben, nem kellett komolyan venni magunkat, ahhoz, hogy a munkát viszont komolyan vegyük. Adott egy csapat tizen-huszonéves srác, akik ugyanúgy hülyéskednek, mint a kortársaik, csak a gyökérkedés közben néha zenélnek is.

Barni: Általában ezt az őszinteséget szokták dicsérni azok, akik először látnak minket. Meg anyukám is ezt szokta mondani.

Egyébként szerintetek melyek a Carson Coma eddigi pályájának a legfontosabb mérföldkövei?

Barni: Az első koncertünk a 2018-as Kikeltetőn, aztán az első szülinapunk az Akváriumban. Mindkettő óriási buli volt, meglepően sok emberrel és rengeteg adrenalinnal, ez a kettő koncert jelezte azt, hogy honnan hova jutottunk el egy év alatt. Év elején jelent meg az Én még sohasem, ami szintén egy szintugrás volt a zenekar életében, rövid idő alatt sok emberhez jutottunk el, amit a megjelenés hetének a végén a Dürer tömött nagytermében már tök jófej módon szinte mindenki énekelt.

Giorgio: A Kikeltető előtt az egyik első nagyon pozitív visszajelzés volt nekünk, hogy a Hangfoglaló program szakmai zsűrije beválogatott minket a 20 támogatott zenekar közé, illetve, hogy a 4. Magyar Klipszemlén fődíjasok lettünk, idén tavasszal pedig az Év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjat nyertünk.

Barni: Ja igen, meg idén az elmaradt Nagyszínpad négy zenekara közé is beválogattak minket, ami szintén egy tök nagy megtiszteltetés és egy mérföldkő volt a zenekar életében – hát reméljük, hogy majd jövőre ennek élesben is nekifuthatunk.

A Carson Comának van egy ilyen izgalmas jelen idejű retró hangulata. Mennyire tudatos vagy ösztönös ez az elegy? Mik azok a zenei és kulturális sarokkövek, amik a legfontosabbak a számotokra és amiből összeáll a világotok?

Barni: Ezt állati nehéz lenne megmondani, mert nagyon sokan vagyunk, különböző kulturális hátterekkel rendelkezünk, de minden stílusban van egy közös pontunk, amiből el tudunk indulni. Jó példa erre a Volt egyszer egy Hollywood…, ami magába foglalja azt a humort, amit mindannyian szeretünk, a ‘60-as éveknek azt a világát, amit igazán érdekesnek tartunk és a turnébusz playlistünkben is jó pár dal szerepel a film soundtrackjéből.

Giorgio: Persze nem csak a ‘60-as éveket szeretjük, a modern funk, a diszkó is tök nagy hatással van ránk, de egy indie zenekarnak mondott csapatként nyilván szeretjük a 2000-es években kezdődött brit hullámot, ami meghódította a világot.

Barni: Tehát ez az elegy inkább ösztönös – nem tudnánk igazán modernt vagy retrót alkotni, hatunk közül valaki úgyis megfúrja a dolgot egy vicces szinyószanddal, egy vad gitárriffel, egy szexi bészlájnnal vagy egy szekrényből előkapott dobgrúvval.

Láthatóan nagyon tudatosan foglalkoztok mindennel, ami a zenén túl rólatok szól. A képekkel, a klipekkel, a közösségi kommunikációval, a közösségépítéssel. Mesélnél erről?

Barni: Mi már majdnem az a generáció vagyunk, akik beleszülettek a közösségi média világába. Az Iwiw (haha), a YouTube, a Facebook, az Instagram a megjelenésétől kezdve az életünk részét képezi, ez nálunk már eleve egy olyan dolog, amit a mindennapi életünk részének tartunk.

Azzal pedig, hogy közösséget építünk egyrészt tök hasznos, hiszen állandóan kaphatunk a tagoktól visszajelzéseket a koncertekről, dalokról, mörcsökről, bármiről, amit a közönségünknek készítünk, másrészt maga a közösségépítés élménye is egy állati szuper dolog – jó látni, hogy a zsibongón belül születtek barátságok, kapcsolatok.

Giorgio: A klipekre és képekre fektetett hangsúly pedig a zenekar vizuális alkotások iránti rajongásából fakad – az, hogy tök vicces ötletek születnek a fejünkben, amiket aztán meg tudunk valósítani klipek formájában, az egy olyan lehetőség, amire természetünkből fakadóan nem tudunk nem nagy hangsúlyt fektetni.