Egyre kevésbé veszem komolyan magam // Barkóczi Noémi

Dolgom volt című új nagylemezét mutatja be az A38 Hajón a Mayberian Sanskülotts társaságában az egyik legtehetségesebb hazai dalszerző-énekes, Barkóczi Noémi. Interjúnk.

Viszonylag régen adtál ki lemezt. Mi történt veled alkotóként az elmúlt években?

Így van. Elég sokáig éltem többedmagammal egy kis garzonban, ami nem hatott túl jól a kreativitásomra, meg azt hiszem, el is vesztettem picit a kapcsolatot azzal, hogy mit is szeretek igazán a zenélésben. Távolabb kellett lépjek, hogy újra megtaláljam. Ja és hát jött egy világjárvány is közben, ami nem könnyítette meg a helyzetet.

Az új lemezt nem egymagadban, hanem zenekarral készítetted. Mesélj az együttesedről: kikkel zenélsz, miért pont velük, hogyan találtál rájuk?

Gulyás Kristóf dobol, Szőke Barna pedig basszusgitározik a lemezen, és a dalokat is többnyire együtt raktuk össze. Mindkettőjüket elég régóta ismerem: Barnával vettük fel az első lemezemet, a Nem vagyok ittet, Kristóf pedig a lemez bemutatóján ült be a dobok mögé a beálláson, és annyira tetszett, amit csinált, hogy azóta együtt zenélünk. A Linóleum EP-n már ő dobol.

Hogyan zajlott az új lemez alkotói folyamata? Hogyan jutottál el a daloktól a kész hangfelvételig? Mi az, amit most másképp csináltál, mint korábban?

Az első lényeges változás, hogy ezek a dalok főleg elektromos gitáron születtek. Mivel kevesebb egyszálgitáros zenét hallgattam, ezért már az írás közben is sokszor zenekari hangzás volt a fejemben. Így talán kicsit egyszerűbbek is ezek a dalok, vagy legalábbis az alapjuk. Nem akartam mindent kitalálni, mert vágytam rá, hogy mások is jöjjenek, és tegyék hozzá a maguk látásmódját.

A dalok között vannak, amik megőrizték a régebbi „kamarazenés” irányt, és vannak, amik „rockosabbak”. Mi volt a koncepció, ami szerint szétváltak ezek a szerzemények? Vagy nem volt koncepció, csak ösztönösség?

Azok a dalok lettek akusztikus gitárosak, amik valamiért nem működtek elektromossal. A Halott szobanövények pedig egyszerűen nem akart megszületni zenekarosan, nem találtunk rajta fogást, és úgy döntöttem, akkor ő így akar maradni. Valahol az is bennem volt, hogy jó lenne megtartani kicsit a korábbi hangzásból is, mert az is közel áll hozzám, de alapvetően a dalok határozták meg a végleges formát.

A dalok, legalábbis ahogy én hallom, mindig valahol a játékosság és a finom keserűség vagy valamiféle szplínes hangulat között egyensúlyoznak, vagy a kettő közti határterületen haladnak. Mesélnél erről?

Hát ez az, ami belőlem jön. Ami talán változott, hogy egyre kevésbé veszem komolyan magam; már a korábbiaknál is kevésbé szeretnék epikus drámai dalokat írni. Ez persze nem biztos, hogy jó, mert rengeteg nagyon fontos és komoly dolog van az életben, de azt hiszem én ezekről is egy kevés iróniával tudok beszélni. Izgalmas játék az ilyenfajta dalírás, ezt élvezem.

Sok helyen hallom a traumafeldolgozás vagy a traumákkal való szembesülés nyomait a szövegekben. Jól érzem? Hogy állsz a saját személyes démonaiddal? Hogyan tudod ezeket „beledolgozni” a dalaidba?

Mivel én egy olyan ember vagyok, aki folyamatosan „önismerkedik”, vagy legalábbis törekszik rá, így nem is nagyon tudnék másról írni, mert ezekkel foglalkozom. Igyekszem figyelni magam és hogy mi megy végbe bennem, mert úgy látom, így lehet a dolgokat a jó mederben tartani. Erre amúgy nagyon jó műfaj a dal, mert rákényszerít az egyszerűsítésre is. Kicsit olyan, mint amikor az ember más nyelven beszél, és esetleg lényegre törőbben tud fogalmazni a szűkösebb szókészlet miatt.

Lehet tudni, hogy vizuális szakember vagy, ez a munkád. Ez a fajta érzékenység interferál, netán összefolyik a dalszerzői éneddel?

Nem vagyok benne biztos, hogy összefolyik. Azt hiszem, nekem a kettő valahogy nagyon más helyről jön, máskor és máshogyan is kezdtem mindkettőt. A dalírás egy ösztönösebb dolog, a vizualitásban pedig sokkal inkább az alkalmazott gondolkodást használom. Nem szoktam leülni és csak rajzolni, ami kijön belőlem; a gitáron ellenben gyakran csak születnek a dallamok. Amúgy ezzel jó lenne foglalkozni és megtalálni a képi dolgokban is ezt a fajta céltalanságot, de egyelőre jól működik így egymás mellett a kettő.

Mi fog történni mostantól ezzel a lemezanyaggal? Lesznek további koncertek, megjelenések?

Ha csak annyi lesz a lemezzel hogy eljut olyan emberekhez, akiket megfog, már nagyon boldog leszek. Már csak azért is, mert ez most igazán egy nagy csapatmunka volt, kezdve Horváth Orsitól, a menedzserünktől/tündérkeresztanyánktól egészen Dorozsmai Gergőig, a lemez produceréig, aki tényleg szívét-lelkét beletette ebbe az albumba. Klipeket mindenképp szeretnénk még csinálni, mert többek között Balogh Ádám a Dolgom volt videó rendezőjének fantáziája is beindult több dalra, de már más név is felmerült. Koncertezni is szeretnénk a dalokkal, és hát örülök, hogy a zenélés újra a mindennapjaim része lett; remélem még egy jó darabig így is marad.