MINDEN IDŐK // Barkóczi Noémi

Barkóczi Noémi dalszerző-énekesnő. Nem vagyok itt című lemeze az idei év első felének egyik legizgalmasabb hazai albuma, egyben 2016 egyik leginkább figyelemre méltó bemutatkozó lemeze. Augusztus 18-án a Hó Márton és a Jégkorszak társaságában lép fel az A38 Hajó Tetőteraszán.

Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt hangszert ragadtál és zenét írsz?

Az éneklés mindig is fontos volt számomra, úgyhogy kezdetben valószínűleg a Disney-hercegnők hatottak rám leginkább. Aztán jött persze az énekes-gitáros lány korszak, kerestem önmagam, ott volt például Alanis Morissette vagy KT Tunstall. Nagyon szükségem volt példaképekre, és ez ma sincs másképp. Laura Marling – Alas I Cannot Swim, Nick Drake – Pink Moon, José González - Veneer, Ane Brun – Changing of the Seasons, Feist – Let it Die, Fiona Apple – The Idler Wheel… és még sorolhatnám. Persze nem csak énekes-dalszerzőket hallgatok, de mindenképpen ők jelentik számomra a legnagyobb inspirációt, valahogy mindig ezekre pörgök rá…nincs mit tenni.

A legfontosabb dolgok, amik miatt még mindig zenélsz?

Talán, hogy az identitásom része. Nem tudnék nem zenélni. Persze van, hogy napokig nem nyúlok a gitárhoz, mert túlzottan lefoglal a felnőttség, de az ilyen időszakokat mindig követi egy nagy egymásra találás. Ha őszinte akarok lenni, van ebben egy nagy adag ego is, hiszen zenélni menő, az ember néha picit különlegesnek érzi magát tőle, pedig hát ugyan dehogy az… ahogy Courtney Barnett is mondja: The paramedic thinks I'm clever cos i play guitar I think she’s clever cos she stops people dying. De persze meg is ideologizálhatom: azért írok dalokat, mert megtanít figyelni magamra egy picit kívülről, és sokszor észrevenni apróságokat, amik felett másképp valószínűleg elsiklanék.

Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?

Nick Drake – Pink Moon (életem filmzenéje), The Beatles – Blackbird (ez a dal varázslat, lefogsz belőle két hangot és minden jobb lesz), Cseh Tamás – Forró a Város (ilyen érzés szerelmesnek lenni), Csaknekedkislány – Tihany (“Senki nem azzal van, akivel szeretne lenni”, magyar poptörténet egyik legjobb sora). Megjegyzem, jó, hogy nem én írtam ezeket, mert úgy jelenlegi formájukban nem léteznének, az pedig nagy kár volna.

Koncertek, amiket sosem felejtesz el?

Számomra a zenehallgatás inkább egy magányos tevékenység, azt hiszem, nem vagyok nagy koncertrejáró. Óriási élmény volt például a Grizzly Beart élőben látni, de most is valószínűtlen volt leírni, olyan érzés, mintha nem is velem történt volna. Viszont beugrott egy amerikai gitáros, Vicki Genfan, akit tizenévesen hallottam egy akusztikus gitárfesztiválon. Őt láttam először tappingelni akusztikus gitáron alternatív hangolással. Áldom az internetet, hogy évekkel később sikerült őt megtalálnom, nagy hatással volt rám. Talán a koncertekben a felfedezést szeretem inkább.

Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget?

Hálaég véget érnek. Legalábbis az enyémek. Nem mondom, hogy utálok fellépni, de általában jó érzés lejönni a színpadról, még ha közben vannak is jó pillanataim. Nézőként a Ricsárdgír koncertek simán lehetnének végtelenek.

Milyen lesz az idei éved?

Még elég képlékeny a dolog, megpályáztunk egy magyarországi turnét, amire ha kapunk támogatást, nagyon izgalmas pár hónapnak állok elébe. Ami egyelőre biztos, az a Művészetek Völgye a MYGL-lel július 22-én és az A38 hajó teraszán egy kis singer-songwriterkedés Hó Marcival és a Jégkorszakkal augusztus 18-án.