Publication/name

Utóirat

Bár Cseh Tamás (1943–2009) kora alapján az 1960-as évek beatgenerációjához tartozik, csak a hetvenes évek elején jelentkezett először dalokkal, amelyekben a beatmozgalom kifulladása utáni korszakban, a macskajajok és karrierek idején énekelte meg nemzedéke szép emlékeit, rossz lelkiismeretét, nyugtalan hétköznapjait. Elfojtásaival, szorongásos látomásaival, sorok között meghúzódó gondolataival, sokat mondó elhallgatásaival, sírásba torzuló nevetésével tipikus közép-európai jelenség volt.
1943-ban Budapesten született, elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, az egri tanárképzőt, majd szintén Budapesten a Képzőművészeti Főiskolát. 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában. A zenével először a hatvanas évek elején került kapcsolatba, a szomszéd fiúkkal megalapította a Stereo beatzenekart, másfél évig nyomták, aztán abbahagyták. Majd sokáig semmi zene, mígnem 1971-ben egy csatangolás során találkozott Bereményi Gézával (1946), akivel onnantól éjszakánként dalok tömegét írta az albérletben.
Akkor még csak a maguk szórakoztatására kezdtek írtak dalokat Aztán kettőt (Rubinpiros tangó, Désiré és az ócska cipő) Baksa Soós biztatására egy Citadella-beli Kex-koncert szünetében nyilvánosan is előadott. Ezt később még párszor megismételte, mire Jancsó Miklós meghívta a Még kér a nép című filmjébe, hogy játssza el a gitáros fiú szerepét. Mások sugallatára pedig megkereste Gyurkó László, a 25. Színház vezetője, hogy állítson össze a dalokból egy estére valót.
„Nyíltan megmondtuk, hogy na ne, a házizenész szerepét végképp nem vállaljuk – mesélte egy interjúban. – Annak a világnak, ami annyi mindent elbaszott körülöttünk, többek között a nemzedékünket, bennünket, az álmainkat, annak a világnak mi nem csinálunk semmit. Aztán 1972 nyarán kimentünk Gézával Párizsba. Ültünk berúgva egy kocsmában és beszélgettünk. Ott derült ki, hogy ezek a dalok már a bőrünk alatt vannak, ezt már nem lehet csak úgy abbahagyni. Végül abban maradtunk, hogy »eladjuk« magunkat, maradjon nyoma annak, hogy a hetvenes években ilyen emberek éltek, így éreztek, így gondolkodtak, így fogalmazták meg világukat. Hagyjunk jelet! Jó, de akkor legyen lemez is – mondtuk ott Párizsban.”
1972-ben aztán Cseh Tamás Dal nélkül címmel megtartotta első estjét a 25. Színházban. A dalokat elküldték a Sanzonbizottságnak, de a hivatal minősíthetetlennek ítélte a zenét és a szöveget egyaránt. Akkor úgy döntöttek, ez az utolsó közeledési kísérletük a hivatalos szervek felé.
Az első lemez, a Másik Jánossal (1952) közös Levél nővéremnek című album végül 1977-ben a Hanglemezgyár kezdeményezésére született meg. Talán azért, mert Erdős Péter popcézár is tisztelte Jancsót, és ha valamit ő jónak tartott, az neki is felkeltette az érdeklődését. Így megkereste a fiúkat, akik végül elfogadták az ajánlatot, és ettől kezdve rendszeresen jöttek a műsorok, és belőlük a korongok.
A Levél nővéremnek nagyot robbant, pedig már nem a legjobb pillanatban került lemezre: egy homályos nőügy miatt erős volt a feszültség Cseh és Másik között. Nem is voltak egyszerre a stúdióban soha. A nagyközönség ebből persze nem sokat érzett, őket a számok így is megérintették, az Apa kalapja, az Éjféli gyors, a Világnézeti klub, a Tanulmányi kirándulás vagy a máig egyik legerősebb dal, a Budapest.
A Cseh–Bereményi páros ettől kezdve – a hetvenes évtized második felétől már nagylemezen is – rendszeres időközönként jelentkezett új műsorral (Antoine és Désiré, 1978; Fehér babák takarodója, 1979; Műcsarnok, 1981), mind-mind árnyalta, bővítette a korábbi képet. 1982-ben váratlanul megszakadt a kapcsolat: vélhetően nem a mondanivaló fogyott el, hanem a rájuk és a dalokra nehezedő súly hatott bénítóan.
Ekkor többen is megkeresték Cseh Tamást, hogy írnának neki dalszöveget, végül új társa Csengey Dénes (1953–1991) lett, az új műsor (Mélyrepülés, 1988) pedig a korszak egyik legbátrabb műve és megszólalása. Aztán jött a rendszerváltozás, Cseh és Bereményi újra egymásra talált, és azóta időről időre új anyaggal jelentkeztek (Új dalok, 1990; Nyugati pályaudvar, 1993; Levél nővéremnek II., 1994; A telihold dalai, 1997; A véletlen szavai, 2004).
Cseh 1972 és 1977 között a 25. Színház, 1982 és 1998 között a Katona József Színház, 1998 óta pedig a Bárka Színház társulatának tagja volt. Több mint húsz filmben szerepelt, közülük a legjelentősebbek: Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter). 2000-ben Fonyó Gergely portréfilmet készített róla (Cseh Tamás film). 2001-ben Kossuth-díjat kapott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 286–290.
 Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/22/cseh-tamas-80-desire-beremenyi-geza-zene-dal/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/22/cseh-tamas-80-desire-beremenyi-geza-zene-dal/</a>

Cseh Tamás

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező.
Bereményi Gézát (született Vetró Géza, Budapest, 1946) hat éves koráig anyai nagyszülei, Bereményi Sándor és Róza nevelték Budapesten, a Teleki tér 9-ben. Mikor hatéves korában az édesanyja újból férjhez ment, vezetékneve Róznerrel változott, 24 évesen viszont felvette az anyai nagyapja nevét, és első publikációi már Beremény Géza néven jelentek meg. 
Közben elvégezte az ELTE-én az olasz–magyar szakot, szinkrondramaturg lett, 1978-től pedig szellemi szabadfoglalkozásúként élte az értelmiségiek életét. A rendszerváltozás után előbb a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője lett, 2012 és 2017 között a fővárosi Thália Színház főigazgatója volt. Mellette alkalmanként filmeket rendezett, melyek közül az Eldorádó (1989), A turné (1993) és A Hídember (2002) a legjelentősebb. 
Popkulturális szempontból viszont kétségkívül a legfontosabb, hogy 1970-től <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cseh-tamas-6979">Cseh Tamás</a> alkotótársa, dalainak szövegírója volt. Emellett írt lemezeket Udvaros Dorottyának (Átutazó, 1985), Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek (Hallgass kicsit, 1987), illetve Für Anikónak (Nőstény álom, 2006), valamint dalokat Gerendás Péternek, a 30Y-nak és az utóbbi években a Halott Pénz-tag Járai Márknak. 
1970-ben Cseh Tamással nem éppen ideális körülmények között ismerkedett meg. Miként a 24.hu-nek 2022 nyarán adott <a href="https://24.hu/kultura/2022/09/22/beremenyi-geza-interju-beremenyi-kalapja-portrefilm-cseh-tamas-jarai-mark-magyar-copperfield-irodalom-film-politika/">interjújában</a> mesélte: „Tamás akkor épp üldöztetési mániásnak mutatkozott. Azt gondolta, hogy belügyis vagyok, akit ráállítottak. Ezért nem volt hajlandó a novelláskötetemet sem elolvasni.
(…) Találkozásunk előtt amúgy sosem hallottam énekelni. Amikor másnap délután fölmentem hozzá, játszott egy dallamot, amiből annyi kiderült, hogy folyamatosan tud játszani gitáron, és a saját dallamát játssza, és franciás jellegű, tehát sanzonszövegfélét kéne írnom. Megírtam a szöveget, nagyon gyorsan, elé toltam, hogy énekelje vissza. Még betűzte, de már meg lehetett állapítani, hogy saját hangja van. Aztán írtam egy másodikat még aznap, a Vacak kis város című dalt. 
(…) A Vacak kis város jó volt, így már másnap odaköltöztem hozzá, és megint írtunk. Akkor azt gondoltam, hogy megy ez, csak lehet, hogy billenékeny, és itt egy idő múlva már bajok lesznek. (…) Megállapodtunk, hogy addig folyik az együttműködésünk, amíg az egyikünk azt nem mondja, hogy elég volt. Ha valamelyikünk ezt mondja, a másiknak nem szabad megkérdezni, miért, hanem alá kell vetnie magát, és akkor egyszerűen megszakad a dolog. Ezt követően együtt laktunk másfél vagy két évig, akkor én mondtam azt, hogy elköltözöm. Nem kérdezte, hogy miért.”
Az együttműködés azonban szerencsére ezzel nem szakadt meg, folytatták tovább, sorra születtek a dalok, százával írták őket, de sokáig ezek nem jutottak el a nagyközönséghez. Aztán Cseh Tamás szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjében, ennek kapcsán kereste meg őket Gyurkó László, a 25. Színház igazgatója, ahol Cseh Tamás – Kecskeméti Gábor, Márta István és Novák János kíséretében – 1973 márciusában debütált. 1975 telén Cseh megismerkedett Másik Jánossal, és kettejük egyfajta zenei levelezéséből született meg a Levél nővéremnek című önálló est, majd az azonos című nagylemez. 
Cseh és Másik útjai ezt követően ugyan elváltak, de Cseh Tamás tovább írta a dalokat Bereményi Gézával, melyeket 1978-től önálló estként rendre bemutattak (és az estek anyagai nagylemezen jelentek meg). És lettek azok a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legpontosabb szonikus dokumentumai. Mígnem 1982-ben megszakították a közös munkát. Hét évvel később azonban újabb dalokat írtak együtt, és tették ezt a továbbiakban is – lényegében CsehTamás 2009-es haláláig. 
Alkotótársként fura szimbiózisban éltek egymással, Bereményi sorai, mondatai abszolút hitelesen hangzottak Cseh Tamás szájából. Mondhatni, önazonosan. Cseh sokszor hangoztatta baráti társaságban, hogy ő is tudna dalszövegeket írni, csak „a Géza megszakította ezt a képességét. Elvette tőle.”
Miközben persze emiatt időnként kellemetlen helyzetekbe is került. Miként Bereményi az említett interjúban nyilatkozta: „Élve az alkotói szabadságommal, én a saját problémás nőügyeimet írtam meg a dalokban. Szomorú, szerelmes dalszövegek voltak. Egy alkalommal a Tamást körbevették a női rajongók, és épp dicsérték, hogy milyen szépek a dalok, a szerelmes dalok is, csak hát szomorúak. A dicséretet elfogadta, de ennél a résznél élénken tiltakozott, és azt mondta: »Ezek nem az én nőim, ezek a Géza női. Az én nőügyeim sokkal szebbek, és nem ilyen tragikusak.« Ez volt az egyetlen alkalom, amikor tiltakozott valami ellen. De amúgy mindent elfogadott, amit írtam.” 
Becslések szerint az évtizedek során mintegy 1300 közös daluk született.
JBSz

Kapcsolatok

Cseh Tamás

Bereményi Géza