Publication/name

Sámánének

Zongorista, zenepedagógus, zeneszerző. A jazztanszak megálmodója és létrehozója
A hazai jazzélet egyik doyenje. Halk szavú, megfontolt, akkurátus ember, aki egész életében küzdött a műfaj magyarországi meg- és elismertetéséért. Zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, szervező és nem utolsósorban pedagógus. Az általa 1965-ben létrehozott jazztanszakon nemzetközi díjas muzsikusok sora végzett.
A Zeneakadémián 1958-ban – Szabolcsi Bence és Bartha Dénes tanítványaként – előbb zenetudomány szakon diplomázott, majd 1961-ben – Solymos Péter és Horusitzky Zoltán tanítványaként – elvégezte a zongoraművész-tanárképző szakot is. Ezt követően került a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol zenei rendezőként 1964-ig dolgozott. S mindenekelőtt beindította a műfajtörténeti jelentőségű Modern Jazz lemezsorozatot. Ennek első albumát akkori zenekara, a Qualiton jegyezte. 1965-ben és 1972-ben Ausztráliában vendégszerepelt, miközben folyamatosan koncertezett és tartott előadásokat, kurzusokat Európa-szerte.
Zeneszerzőként elsősorban jazzdarabokat komponált, de emellett számos filmzenét, pantomim- és balettzenét, valamint szimfonikus jazzművet is írt.
1965-ben megszervezte, és 1998-ig vezette a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakát. A műfaj ekkor kapott első ízben helyet az állami zeneoktatásban. 1990-ben a tanszak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékévé alakult át.
1972–1984 között a Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke volt, 1984-től az oktatási ügyeket intézte. Létrehozta, majd vezette az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. 1990–1991 között a Magyar Jazz Szövetség elnöke, 1991 óta örökös tiszteletbeli elnöke. 1994–1998 között a Zenetanárok Társaságának elnöke volt. Jelenleg alkalomszerűen ad hangversenyeket szólóban vagy trióban (Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével), komponál, tanulmányokat és szakcikkeket ír, valamint a Zeneakadémia Doktori Iskoláján tart kurzusokat.
Munkásságáért 1974-ben Erkel-díjat, 1992-ben Szabó Gábor-díjat, 2011-ben Pernye András-díjat, 2012-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.
Albumai: Modern Jazz I (1963), Sámánének (1975), Vonzások és választások (1980), Keyboard Music (Kruza Richárddal és Pleszkán Frigyessel, 1985), Képek, emlékek (1999)
Könyvei: Jazz – Történet, Elmélet, Gyakorlat (1965, 1979), Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája (1994), A rögtönzés világa I.–III. (1996–1997, 2003–2005), Jazzvilág (2004)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 94–95.

Gonda János

A pop és a jazz határán billegett a rendszerváltás előtti időszak voltaképpen egyetlen rendszeresen szereplő jazzénekese, Berki Tamás (1946). Ráadásul ebből a műfajból 1984-ben ő készíthette el az első vokális nagylemezt, még ha az Igazi paradicsomon hallható saját dalai alapvetően nem jazzesek, hanem funkos, bluesos, soulos hangvételűek.
Berki amúgy 1966-ban Gerilla néven még az író Vámos Miklóssal alapított protest song együttest, a hetvenes években viszont már a progresszív fúziós zenét játszó Interbrass tagja, később vezetője lett. Az évtized során a Benkó Dixieland Banddel, illetve Gonda János és Kőszegi Imre együtteseivel szerepelt, 1987 óta pedig szólistaként saját zenés gyermekműsorait is vezeti. A rendszerváltás után számos írott és elektronikus médiumban (Duna Televízió, Mai Nap, Kurír, Danubius Rádió) szerkesztett vagy szakértett, a kilencvenes évek közepe óta a Kőbányai Zenei Stúdióban és a jazztanszakon tanít, miközben számos fesztiválon és lemezen tűnik fel közreműködőként. S persze mindenekelőtt időről időre újabb saját albumokat jelentetett meg, 2004 óta pedig a Berki Tamás Bandet vezeti.
Berki Tamás: „Vukán Gyuri [a jazztanszakon] sokszor úgy osztályozott, hogy Tamáskám, ez nem az, amit én tanítok, de ötös. Nekem is az volt a véleményem, hogy nem teljesen az, amit ő szeretne, de talán nem baj. (…) A zenészek sokszor nyűgnek érzik az énekest, aki nem tud belépni, sem kilépni, sem improvizálni. Mert nincs gyakorlata ahhoz, hogy odáig fejlődjék, hogy jól be tudjon lépni. A zenészek kevésbé tűrnek meg maguk között egy kezdő énekest, mint egy kezdő zenészt, aki szintén nem tud be- és kilépni. De egymás közt kialakult egyfajta instrumentális gőg. (…) Ezért kísérleteztem én is annyi mindennel triótól a big bandig, a dixielandtől a rockig. Meg azért is, mert nincs olyan stílus, amitől elzárkóznék, mert nem tetszik vagy nem fér bele az életembe. Biztosan van, amiben erősebb vagyok; ez természetes, annál is inkább, mert az énekes lehetőségei eléggé meghatározottak, tehát egy bizonyos modernségen túl nehezen elképzelhető szerepeltetése. Én nyitva vagyok minden irányban, minden stílusból szeretem, ami jó.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 195–197.

Kapcsolatok

Gonda János

Berki Tamás