Előadó

Berki Tamás

A pop és a jazz határán billegett a rendszerváltás előtti időszak voltaképpen egyetlen rendszeresen szereplő jazzénekese, Berki Tamás (1946). Ráadásul ebből a műfajból 1984-ben ő készíthette el az első vokális nagylemezt, még ha az Igazi paradicsomon hallható saját dalai alapvetően nem jazzesek, hanem funkos, bluesos, soulos hangvételűek.

Berki amúgy 1966-ban Gerilla néven még az író Vámos Miklóssal alapított protest song együttest, a hetvenes években viszont már a progresszív fúziós zenét játszó Interbrass tagja, később vezetője lett. Az évtized során a Benkó Dixieland Banddel, illetve Gonda János és Kőszegi Imre együtteseivel szerepelt, 1987 óta pedig szólistaként saját zenés gyermekműsorait is vezeti. A rendszerváltás után számos írott és elektronikus médiumban (Duna Televízió, Mai Nap, Kurír, Danubius Rádió) szerkesztett vagy szakértett, a kilencvenes évek közepe óta a Kőbányai Zenei Stúdióban és a jazztanszakon tanít, miközben számos fesztiválon és lemezen tűnik fel közreműködőként. S persze mindenekelőtt időről időre újabb saját albumokat jelentetett meg, 2004 óta pedig a Berki Tamás Bandet vezeti.

Berki Tamás: „Vukán Gyuri [a jazztanszakon] sokszor úgy osztályozott, hogy Tamáskám, ez nem az, amit én tanítok, de ötös. Nekem is az volt a véleményem, hogy nem teljesen az, amit ő szeretne, de talán nem baj. (…) A zenészek sokszor nyűgnek érzik az énekest, aki nem tud belépni, sem kilépni, sem improvizálni. Mert nincs gyakorlata ahhoz, hogy odáig fejlődjék, hogy jól be tudjon lépni. A zenészek kevésbé tűrnek meg maguk között egy kezdő énekest, mint egy kezdő zenészt, aki szintén nem tud be- és kilépni. De egymás közt kialakult egyfajta instrumentális gőg. (…) Ezért kísérleteztem én is annyi mindennel triótól a big bandig, a dixielandtől a rockig. Meg azért is, mert nincs olyan stílus, amitől elzárkóznék, mert nem tetszik vagy nem fér bele az életembe. Biztosan van, amiben erősebb vagyok; ez természetes, annál is inkább, mert az énekes lehetőségei eléggé meghatározottak, tehát egy bizonyos modernségen túl nehezen elképzelhető szerepeltetése. Én nyitva vagyok minden irányban, minden stílusból szeretem, ami jó.”

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 195–197.

 

Frissítve: 2023-10 , Jávorszky Béla Szilárd