Publication/name

Keyboard Music

Zongorista, zenepedagógus, zeneszerző. A jazztanszak megálmodója és létrehozója
A hazai jazzélet egyik doyenje. Halk szavú, megfontolt, akkurátus ember, aki egész életében küzdött a műfaj magyarországi meg- és elismertetéséért. Zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, szervező és nem utolsósorban pedagógus. Az általa 1965-ben létrehozott jazztanszakon nemzetközi díjas muzsikusok sora végzett.
A Zeneakadémián 1958-ban – Szabolcsi Bence és Bartha Dénes tanítványaként – előbb zenetudomány szakon diplomázott, majd 1961-ben – Solymos Péter és Horusitzky Zoltán tanítványaként – elvégezte a zongoraművész-tanárképző szakot is. Ezt követően került a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol zenei rendezőként 1964-ig dolgozott. S mindenekelőtt beindította a műfajtörténeti jelentőségű Modern Jazz lemezsorozatot. Ennek első albumát akkori zenekara, a Qualiton jegyezte. 1965-ben és 1972-ben Ausztráliában vendégszerepelt, miközben folyamatosan koncertezett és tartott előadásokat, kurzusokat Európa-szerte.
Zeneszerzőként elsősorban jazzdarabokat komponált, de emellett számos filmzenét, pantomim- és balettzenét, valamint szimfonikus jazzművet is írt.
1965-ben megszervezte, és 1998-ig vezette a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakát. A műfaj ekkor kapott első ízben helyet az állami zeneoktatásban. 1990-ben a tanszak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékévé alakult át.
1972–1984 között a Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke volt, 1984-től az oktatási ügyeket intézte. Létrehozta, majd vezette az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. 1990–1991 között a Magyar Jazz Szövetség elnöke, 1991 óta örökös tiszteletbeli elnöke. 1994–1998 között a Zenetanárok Társaságának elnöke volt. Jelenleg alkalomszerűen ad hangversenyeket szólóban vagy trióban (Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével), komponál, tanulmányokat és szakcikkeket ír, valamint a Zeneakadémia Doktori Iskoláján tart kurzusokat.
Munkásságáért 1974-ben Erkel-díjat, 1992-ben Szabó Gábor-díjat, 2011-ben Pernye András-díjat, 2012-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.
Albumai: Modern Jazz I (1963), Sámánének (1975), Vonzások és választások (1980), Keyboard Music (Kruza Richárddal és Pleszkán Frigyessel, 1985), Képek, emlékek (1999)
Könyvei: Jazz – Történet, Elmélet, Gyakorlat (1965, 1979), Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája (1994), A rögtönzés világa I.–III. (1996–1997, 2003–2005), Jazzvilág (2004)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 94–95.

Gonda János

Az 1980-as években felbukkant zongoristanemzedék nagy ígérete volt Pleszkán Frigyes (1959–2011). A hetvenes évek derekán Gonda János, a jazztanszak vezetője figyelt fel rá, aki állítólag intett a következő felvételizőnek, majd fáradtan lehunyta szemét. És egy pillanatra azt hitte, álmodik: Oscar Petersont, a jazz-zongora virtuózát vélte hallani. Amikor azonban felnézett, a zongora mögött csak egy tizenéves monori diákot látott. S Pleszkán Frigyes neve mellé a legenda szerint odakerült a kettős felkiáltójel.
Pár évvel később Gonda a következőket írja jellemzésként a Monorról hetenként bejáró növendékéről: „Szorgalma, a műfaj iránti alázata és a játékában megnyilvánuló belső parancsnak engedelmeskedő fegyelme egyaránt ritkaságszámba megy. Széles spektrumon zongorázik: a rocktól a hagyományos jazzig mindenre fogékony és mindenben otthonos. Abszolút hallása van. Zenei memóriája kitűnő. Egyszer hallott lemez anyagát pontosan le tudja játszani. Technikailag megoldhatatlan feladatot – ha kissé hihetetlenül hangzik is – jóformán nem ismer.”
Pleszkán tehát csodagyerekként indult, tizenhét évesen lépett fel a finnországi Pori Jazzfesztiválon, tehetsége bármilyen sikerre feljogosíthatta volna. De mivel a Kárpát-medence közepén született, ez önmagában kevésnek bizonyult. Ő sem tartozott a korszak jazzéletét jelentősen befolyásoló rádiós szerkesztő, rendezvényszervező Kiss Imre kegyeltjei közé. A nyolcvanas évek elején Gayer Ferenc bőgőssel és Németh Tamás dobossal alakította meg saját zenekarát, a Pleszkán Triót, emellett más műfajokban is játszott, Soltész Rezsőt és Bontovics Katit kísérte zongorán, egy időben a Láma együttes tagja volt, és szerepelt a GM 49 Digitális Majális című albumán. Miközben 1985-ben Gonda Jánossal és Kruza Richárddal közösen Keyboard Music címmel tehetségéhez méltó nagylemezt készített. De aztán belefáradva a lehetetlen körülményekbe, Nyugatnak ment és elmerült a svájci vendéglátóiparban.
Sokáig nem hallottunk felőle, mígnem a kilencvenes évek derekán újra felbukkant, s 1995-ben Fingerprints címmel sokszínű, műfaját tekintve is heterogén albumot tett le az asztalra. Virtuozitása ismét könnyedén tetten érhető, bár mintha túlságosan is a technikai bravúrok dominálnának. Az 1996-os Second Step aztán valóban előrelépést hozott, a csillogó felszín alatt a mélység is kivehető volt, lényegesen több invenció áradt belőle, és egészségesebb szinten maradt a virtuozitás. S bár a következő években alkalmanként újabb korongokat is kigurított, voltaképpen nem lett folytatás, újra és újra visszaszippantotta a vendéglátóipar. Mígnem 2011-ben brutális módon véget vetett az életének.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 246–247.

Kapcsolatok

Gonda János

Pleszkán Frigyes